Belépés
2019. május 25. szombat | 21. hét | 145. nap | 02:00 | Orbán
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A spanyol legfelsőbb bíróság szerint Carles Puigdemont indulhat az EP-választáson
A közzétett határozat indoklása szerint az ügyben nem a legfelsőbb bíróság illetékes eljárni, hanem épp az a madridi törvényszék, amely hozzájuk irányította a kérdést.

A téma azután került bíróság elé, hogy a spanyol központi választási bizottság (JEC) hétfőn kizárta Carles Puigdemont volt katalán elnököt és egykori kormányának két tagját az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) nevű pártszövetség európai parlamenti (EP) választási listájáról.

A három politikus önkéntes külföldi száműzetésben él 2017 októberének vége óta, miután elmenekült a spanyol igazságszolgáltatás elől a katalán függetlenség egyoldalú kikiáltását követően. Puigdemont és Antoni Comín Belgiumban, Clara Ponsatí pedig Skóciában tartózkodik.

A választási bizottság szerint a három katalán függetlenségi politikus jelöltsége "gúnyt űz a törvényből".

Az érintettek a kizáró határozat ellen fellebbeztek a bíróságon.

A héten a spanyol ügyészség is úgy foglalt állást, hogy az indulás megtiltása sértené a
velemenyezd, 2019. május 05. vasárnap, 17:51
Katalán válság - A katalán rendőrség előre figyelmeztetett a függetlenségi referendum megrendezésének veszélyei
Az egykori rendőri vezető felidézte: három nappal a szavazás előtt CarlesPuigdemont volt katalán elnök, Joaquim Forn volt belügyi tárcavezetővel tartottak megbeszélést, ahol felhívta a figyelmüket, hogy "súlyos konfliktushoz" vezethet, ha kétmillió szavazni akaró ember lesz az utcákon, és 15 ezer rendfenntartó, akiknek meg kell akadályozni a voksolást, mivel arról bíróság rendelkezett.

Mint mondta, ezen a találkozón tájékoztatta a katalán kormány képviselőit, hogy a katalán rendőri testület a törvények és alkotmány betartásának oldalán áll, ezért nem támogatja a függetlenségi folyamatot.

Hozzátette: nem kapott olyan utasítást, hogy a katalán rendőrség támogassa és segítse a népszavazás megtartását.

Josep Lluís Trapero hangsúlyozta: a katalán rendőrségnek nem állt szándékában a szavazás megkönnyítése, egyetlen célja azt volt, hogy eleget tegyen a bíróság döntésének, és megakadályozza a szavazást.

Felelőtlennek nevezte akkori felettesét, Joaquim Forn volt katalán belügyi tárcavezetőt,
velemenyezd, 2019. március 14. csütörtök, 21:32
Katalán válság - Rajoy: a katalán vezetők már az első pillanattól kezdve tudták, hogy nem engedélyezem a népsza
"Világossá tettem, hogy mik a játékszabályok" - fogalmazott a konzervatív politikus, aki 2011 és 2018 között irányította a dél-európai országot.

Mint mondta, először Artur Mas katalán elnök, majd annak utódja Carles Puigdemont számára is nyilvánvaló volt, hogy még csak tárgyalni sem hajlandó velük egy esetleges katalán függetlenségi népszavazás megrendezéséről. Előbbivel hatszor, utóbbival két alkalommal beszélt összesen - tette hozzá.

"A spanyol nép dönt arról, hogy mi Spanyolország, és nem egy autonóm közösség, a spanyol kormány, vagy a parlament képviselői" - hangsúlyozta már korábban is hangoztatott érvelését, miszerint a spanyol nemzeti szuverenitást érintő kérdésekről nem lehet csupán az ország egy részét megkérdezni.

"Meglepő, hogy valaki a kormányfővel akar arról beszélni, hogy miként likvidálja az ország alkotmányát" - jegyezte meg Mariano Rajoy.

Hozzátette: Carles Puigdemont számára felajánlotta, hogy álláspontját fejtse ki a spanyol parlamentben, aki azonban nem élt
velemenyezd, 2019. február 27. szerda, 20:51
Katalán válság - Ügyvédeik szerint a függetlenségi vezetők alapvetői jogait sérti a bírósági eljárás
haza megmentői" - szólt a hét tagú bírói testülethez Jordi Pina védőügyvéd, aki három vádlottat is képvisel az eljárásban, hangot adva azon véleményének miszerint a bíróság nem pártatlan.

Újból kérvényezte, hogy ügyfelei katalán nyelven tehessenek vallomást szinkrontolmácsolás mellett, amelyet a bíróság korábban a megfelelő eszközök hiányára hivatkozva utasított el.

Megismételte továbbá azt a kérését is, hogy a bíróság tanúként idézze be VI. Fülöp spanyol királyt, és engedélyezzék Carles Puigdemont volt katalán elnök meghallgatását is videókonferencián keresztül Brüsszelből.

Ana Bernaola ügyvéd az eljárás felfüggesztésére tett javaslatot arra hivatkozva, hogy nem volt hozzáférésük minden egyesbizonyítékhoz, ami sérti a védelemhez való jogot.

Az ügyvédek tiltakoztak továbbá ügyfeleik előzetes letartóztatása miatt, amely ellen eddig hiába fellebbeztek már több alkalommal is.

A tizenkét vádlott ügyvédeinek meghallgatására a bíróság a tervek szerint két tárgyalási napot szán, hogy
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 18:32
Katalán válság - Befejezik az éhségsztrájkot az előzetes letartóztatásban lévő katalán politikusok
Emberi Jogok Európai Bíróságánál, amelyhez csak azután fordulhatnak ha minden hazai jogorvoslati lehetőséget kimerítettek.

A politikusok hétfőn negyven európai vezetőnek, köztük Theresa May brit kormányfőnek, Emmanuel Macron francia elnöknek, Angela Merkel német kancellárnak és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnöknek küldtek levelet, amelyben beszámoltak akciójukról és annak céljáról, így emelve nemzetközi szintre a tiltakozást.

Szerda este Katalónia több korábbi vezetője, köztük Carles Puigdemont volt elnök is az éhségsztrájk befejezésére szólította fel a négy függetlenségpárti politikust. Életben kell maradniuk, meg kell őrizniük egészségüket, hogy az eljárásban meg tudják védeni magukat és részt vehessenek az ország jövőjének alakításában - állt a levélben.

Az alkotmánybíróság a múlt héten kezdte el napirendre venni a különböző katalán politikusoktól beérkezett panaszokat, amelyből összesen eddig mintegy harmincat kaptak.

A testület visszautasította azokat a vádakat, miszerint
velemenyezd, 2018. december 20. csütörtök, 18:29
Katalán válság - Az ügyészség 16 és 25 év közötti börtönbüntetéseket kért a vádlott függetlenségi politikusokra
Lázadás és közpénz hűtlen kezelése miatt a legmagasabb büntetést, 25 éves szabadságvesztést és közügyektől eltiltást Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes esetében kérvényezte, aki egy éve előzetes letartóztatásban van.

Ugyanezekben a vádpontokban a szintén előzetes letartóztatásban lévő egykori katalán kormánytagok, Joaquim Forn, Jordi Turull, Josep Rull, Raül Romeva és Dolors Bassa esetében 16 év börtön és közügyektől eltiltás a javasolt büntetés.

Lázadás bűncselekménye miatt Jordi Sánchez és Jordi Cuixart katalán függetlenségi civil szervezeti vezetőkre, valamint Carme Forcadell egykori katalán parlamenti elnökre 17 éves büntetési tétel szerepel az indítványban.

Érvelésében az ügyészség hangsúlyozta: a vádlottak veszélybe sodorták Spanyolország alkotmányos rendjét, Katalónia függetlenségére irányuló tervük pedig minden, a céljuk eléréséhez szükséges eszközt, így az erőszakot is tartalmazta. Erre példaként említve a tömegrendezvények "megfélemlítő erejét", valamint a katalán
velemenyezd, 2018. november 02. péntek, 13:50
Katalán válság - Köztársaság Tanácsa néven alapított Brüsszelben működő politikai szervezet Carles Puigdemont
Az alapítást a katalán függetlenségi kormány barcelonai székhelyén rendezett ünnepségen jelentették be még kedd este, ahol Carles Puigdemont videókonferencián beszélt arról, hogy csak így van lehetőségük a spanyol állam "fenyegetései" nélkül, szabadon tenni céljaik eléréséért.

A szervezet küldetése nemzetközivé tenni a katalán függetlenségi eszmét, elérni a katalánok önrendelkezéshez való jogának külföldi elismerését - mondta Toni Comín, a tavaly leváltott katalán kormány egykori tanácsosa, szintén Brüsszelből jelentkezve.

Kitért arra is, hogy együttműködnének a hivatalban lévő katalán függetlenségi kormánnyal, a parlamenttel, a katalán autonóm intézményekkel és a különböző függetlenségpárti civil szervezetekkel is.

Első lépésként bejelentették egy civil regiszter létrehozását, amelybe azok kérhetik felvételüket, akik részt kívánnak venni a szervezet tevékenységében, céljai megvalósításában.

Néhány spanyol sajtóorgánum párhuzamos katalán kormányként emlegeti az új szervezetet,
velemenyezd, 2018. október 31. szerda, 13:41
Szakértő: Puigdemont meg akar állapodni a katalán népszavazás kérdésében
Domonkos Endre szerint Carles Puigdemontnak az a törekvése, hogy kívülről szervezze meg és egy táborba terelje a függetlenségpárti politikai erőket.

A politikai szervezet még nem párt, január 19-én tartják az alapító kongresszust, amelyen megválasztják majd a vezetőket - mondta el.

Domonkos Endre megjegyezte, a jelenlegi kormány hajlandó tárgyalásokat folytatni a katalán kormánnyal, de a kérdésre nem lehet megoldás az egyoldalú elszakadás.
velemenyezd, 2018. október 30. kedd, 08:25
Katalán válság - Carles Puigdemont leváltott katalán elnök új politikai szervezetet alapított
Az új formáció szándéka, hogy egyesítse a különböző katalán szeparatista politikai erőket, fennállása pedig addig tartana, amíg megvalósul tagjainak célja: a Spanyolországtól független katalán köztársaság.

Ezzel összhangban az alapító konvención elhangzott: a Crida - bár egyelőre nem párt -, engedi tagjainak, hogy más pártban is tagok legyenek.

Az új függetlenségi szervezet jövő január 19-én tartja alakuló kongresszusát, amelyen megválasztja vezetőit. Alapító elnöke Carles Puigdemont lesz, aki Brüsszelből irányít majd. A Crida szombati konvencióján mintegy hatezren vettek részt, köztük Quim Torra katalán elnök, aki szintén alapítója a formációnak, valamint az autonóm kormány több tagja is.

A támogatóíveket mintegy 51 ezren írták alá, és több mint 9 ezren anyagilag is támogatták a megalakulást.

Az alapító konvenció időpontja szimbolikus, mivel tavaly ezen a napon fogadott el nyilatkozatot a barcelonai autonóm parlament Katalónia függetlenségéről, amelyre válaszul a spanyol parlament
velemenyezd, 2018. október 27. szombat, 21:52
Katalán válság - Katalán elnök: a visszavonulás nem lehetőség
október 1-jén - az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megrendezett, és rendőri erőszakba torkollt - népszavazáson Katalónia elnyerte a jogot, hogy függetlenné váljon.

Erre válaszul még aznap a spanyol parlament felsőháza, a szenátus az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva jóváhagyta, hogy a spanyol kormány feloszlassa a katalán parlamentet, előrehozott helyi parlamenti választásokat írjon ki, és ideiglenesen átvegye az irányítást Katalónia felett.

Néhány nappal később Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, valamint volt kormányának több tagja elhagyta Spanyolországot, és Brüsszelbe utazott, mivel a történtek miatt bírósági eljárás indult ellenük. A maradó kormánytagok többsége előzetes letartóztatásba került.

A spanyol legfelsőbb bíróság a leváltott autonóm kormány mind a 14 tagjával szemben vádat emelt különböző bűncselekmények miatt. A legsúlyosabb, lázadás és közpénzek hűtlen kezelése vádpontokban kilencen érintettek.

A per várhatóan januárban kezdődik azokkal
velemenyezd, 2018. október 27. szombat, 18:11
Katalán válság - Véleménykülönbség miatt a függetlenségi pártok elveszítették parlamenti többségüket
A konfliktus alapja, hogy a spanyol legfelsőbb bíróság még júliusbanfelfüggesztette Carles Puigdemont volt katalán elnök és további öt, külföldön vagy előzetes letartóztatásban lévő függetlenségi politikus parlamenti mandátumát.

Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) hosszas vita után végül abban egyezett meg, hogy a politikusokat nem helyettesítik, hanem szavazatuk delegálását kezdeményezik a parlament elnökségénél.

Csakhogy a katalán törvényhozás jogászainak állásfoglalása szerint a parlamenti szavazásokon ezek a voksok érvénytelenek lennének, ezért az ERC visszakozott a korábbi megállapodásból.

Ennek eredményeként a katalán parlament délutáni ülésén több, a függetlenségi pártok által benyújtott javaslat nem ment át, így például az a kezdeményezés, amelyben elmarasztalták volna VI. Fülöp spanyol királyt tavaly október 3-án mondott televíziós beszéde miatt. Az uralkodó ebben a függetlenségi pártok törekvéseit bírálta.

Nem ez az első
velemenyezd, 2018. október 09. kedd, 19:02
Katalán válság - Ezrek emlékeztek az egy évvel ezelőtti függetlenségi népszavazásra Katalóniában
A tüntetők már kora reggelétől az utcákra vonultak, Katalónia-szerte közlekedési fennakadásokat okozva.

Gerona (Girona) városában a Köztársaság Védelmi Bizottságok (CDR) elnevezésű radikális szervezet felhívására több százan gyűltek össze a vasútállomás peronján, és elfoglalták az egyik sínpárt is, megakadályozva ezzel a Barcelona és Figueres közötti közlekedést.

A hatóságok a pályaudvar érintett szakaszát lezárták, a helyszíni beszámolók szerint a vasúti forgalom a teljes állomáson szünetelt, amíg a tiltakozók végül önként távoztak.

Ezt követően a tüntetők a katalán kormány helyi képviseletének székházához mentek, behatoltak az épületbe, és a homlokzatról leszedték a spanyol zászlót.

A hétfő reggeli csúcsforgalom idején Barcelonában több fontos főútvonalon vonultak fel transzparensekkel, katalán függetlenségi zászlókkal a demonstrálók megbénítva a forgalmat.

Hasonló megmozdulások gátolták több autóút és autópálya forgalmát is a régióban, volt, ahol autógumikból állítottak
velemenyezd, 2018. október 01. hétfő, 17:24
1/15
Képek, videók
carleigh.jpg
konoksag
2008. július 01. kedd, 06:41
Mindennapi választások
sanci81
2016. szeptember 21. szerda, 18:55
O.V.- őszi választások.jp
agica2004
2014. július 13. vasárnap, 19:24
választások.jpg
agica2004
2014. május 31. szombat, 16:47
valasztasok-kampany-ba rac
agica2004
2012. szeptember 18. kedd, 11:42
Putyin-választások.jpg
agica2004
2012. március 06. kedd, 16:13
Választások Oroszországba
megyerimihaly
2011. december 21. szerda, 22:06
választások
mecsery
2010. december 29. szerda, 19:11
van választásod ? igen
zoltan_szucs
2010. december 12. vasárnap, 17:16
1990. Választások.
megyerimihaly
2008. április 12. szombat, 22:06
választások
kasztl11
2007. április 25. szerda, 18:05
A föld legfelsőbb törvény
sanci81
2015. május 04. hétfő, 17:22
Legfelsőbb bíróság halál
furaila
2013. május 09. csütörtök, 15:44
paris legfelsőbb biróság
lacipecsenye
2012. augusztus 23. csütörtök, 09:50
nyaralás a legfelsőbb szi
szupermami
2011. július 17. vasárnap, 08:39
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.