Belépés
2020. május 25. hétfő | 22. hét | 146. nap | 16:25 | Orbán
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elhunyt Sitku Ernő, 149-szeres válogatott kosárlabdázó
Az MKOSZ honlapjának gyászjelentése felidézi, hogy a négyszeres bajnok, kétszeres Magyar Kupa-győztes Sitku júliusban töltötte volna be 48. életévét.

Legnagyobb sikereit a Budapesti Honvéd, majd az Atomerőmű SE csapataiban érte el. Vezetésével a nyíregyházi kosárlabdasport egyre szebb sikereket tudott felmutatni, az utánpótlás-nevelő akadémiát a legjobbak közé vezette. A fiatalok nevelése különösen szívügye volt, az U18-as fiú válogatott csapatvezetőjeként nagyon sokat tett a felnövekvő tehetségekért.

Sitku Ernőt az MKOSZ saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
velemenyezd, 2020. május 22. péntek, 22:13
Koronavírus - Orbán: megvannak az élet újraindításának feltételei
enyhültek a korlátozások, most Pest megyében is ez történik. Budapest a nagy kérdés, itt van a legtöbb fertőzött és halálos áldozat, és az óriási népsűrűség miatt a rossz döntések korrigálásának lehetősége itt a legnehezebb - mondta.

Úgy látja, a fertőzöttek számának alakulása azt mutatja, hogy az élet újraindításának feltételei Budapesten is megvannak, de mindenkinek felelősen kell viselkednie. Szombat délelőtt még egyeztet kormányon kívüli szakemberekkel, majd délután megszülethet a döntés a budapesti lépésekről - közölte.

Kitért rá: az ügyeletet a bölcsődékben és az óvodákban alakítani kell, mert most, ha be akarják adni a gyerekeket, a szülők a kijelölt helyekre vihetik őket, nem pedig a megszokott intézménybe. Az lenne a jó, ha aki szeretné, oda vihetné a gyerekeket, ahova egyébként is járnak, de meg kell egyezni a polgármesterekkel, mert az óvodák nagy része önkormányzati fenntartású - közölte. Hozzátette: amíg az óvodák és a bölcsődék ügye nincs rendezve, nem lehet az iskolákkal
velemenyezd, 2020. május 15. péntek, 09:51
Továbbra is elszántan készül a parakajakos Kiss Péter Pál
tájékoztatása szerint a fiatal versenyző másfél hónapja otthon van szülőfalujában, a Baranya megyei Nagyvátyon. Az élete tavaly rengeteget változott, először Európa-bajnokságot nyert, majd világbajnoki aranyérmet szerzett Szegeden, valósággal száguldott Tokió felé, amikor jött a koronavírus-járvány, és haza kellett költöznie.

Kiss Péter Pál 16 évesen a "semmiből jött", és mindent vitt a parakajakosok KL1-es kategóriájában, de az életét nemcsak a sportolói siker változtatta meg gyökeresen, hanem a budapesti középiskola is, amelyben tavaly ősszel kezdte meg tanulmányait. Kollégiumba költözött, és a tanulás mellett minden nap edzésre járt a Honvédba, a járványhelyzet azonban alaposan átírta a mindennapjait.

"Március közepén bezárt az iskola és a kollégium, még néhány napig maradtam a dunavarsányi edzőtáborban, de kezdett bizonytalanná válni a helyzet, ezért inkább hazajöttem" - idézte az MKKSZ Kiss Péter Pált. "Ha zárva van a kollégium, és nincs éppen edzőtábor, akkor Budapesten csak ismerősöknél
velemenyezd, 2020. május 12. kedd, 15:32
Koronavírus - Operatív törzs: továbbra is indokolt Budapesten és Pest megyében az intézkedések fenntartása
Kiss Róbert alezredes elmondta: kedden 46-tal nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, ebből 33-an budapestiek, illetve Pest megyeiek voltak, a tíz elhunytból pedig kilenc volt budapesti, illetve Pest megyei, ezért továbbra is indokolt a külön szabályok fenntartása.

Jelezte: tart a kormány ülése, amelyen foglalkoznak a járványügyi helyzettel. A további lehetséges intézkedésekről a csütörtöki Kormányinfón ismertetik a döntéseket.

Szólt arról is, hogy szerdán egy újabb teherszállító gép hozott Pekingből 17 574 kilogramm védőkesztyűt.

Tájékoztatása szerint kedden 698 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 628 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. Kedden 25 rendőri intézkedésre volt szükség a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben. A rendőrség március 12. óta ellenőrzi a korlátozó intézkedés alatt állókat, azóta 1522 szabályszegővel szemben léptek fel.

A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben kedden 460 esetben intézkedtek, ebből 267-en
velemenyezd, 2020. május 06. szerda, 13:53
Rali ob - Turánék a közeljövőben már tesztelnének
"Fontos tudnunk, hogy mikor és milyen területen várható az első verseny, mert ennek fényében tudjuk elkezdeni tervezni a tesztelésünket" - nyilatkozta az MTI-nek Turán, aki tavaly novemberben megnyerte az országos bajnokság utolsó futamát, a Nyíregyházán és környékén rendezett Rally Hungary elnevezésű Eb-szezonzárót.

"Március elején néhány kilométert még meg tudtunk tenni az új autóval, így van már némi tapasztalatunk, de a kihagyás után mindenképpen vissza kell szoknunk és bele kell rázódnunk" - mondta a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, aki "nagy pozitívumnak" tartja, hogy ha még nem is versenyen, de vissza tudnak ülni a versenyautóba.

Az országos ralibajnokság a járvány miatt nem kezdődött el idén, a hivatalos döntés még nem született arról, hogy a szezon mikor kezdődhet, ugyanakkor a korlátozó intézkedések enyhítése nyomán a csapatok vélhetően hamarosan elkezdhetik a teszteléseket.

Turán Frigyes közben az egyik budapesti bevásárlóközponttal közösen 3000 darab segélycsomaggal
velemenyezd, 2020. május 05. kedd, 16:32
Koronavírus - Operatív törzs: csütörtökön tizenegy, korábban a kórházban rendbontó iráninak kell elhagynia az o
Kiss Róbert elmondta, csütörtökön 11 iráni hagyja el Magyarország területét: 8 ember önként, 3 a hatóságok kíséretében. További 3 iráni később, április 23-án hagyja el az országot.

Emlékeztetett: ők voltak azok, akik márciusban a Dél-Pesti Centrum Kórházban kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, és a járványügyi elzárással kapcsolatos szabályszegéseket is elkövettek.

Kiss Róbert arról is beszámolt, hogy kedden a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren a rendőrök egy magyar állampolgárral szemben intézkedtek, aki - bár hatósági házi karanténban kellett volna lennie - megkísérelte légi járattal elhagyni Budapestet. Kilépését megtagadták, ismét elrendelték hatósági házi karanténját - ismertette.

Beszámolt arról is, hogy újabb egyéni védőfelszerelések érkeztek Magyarországra, kedden két szállítmánnyal összesen 10 millió sebészi maszk, 900 liter fertőtlenítő folyadék, valamint 24 600 izolációs köpeny. Ezek szállítmányozását, raktározását, őrzését és készletezését már
velemenyezd, 2020. április 15. szerda, 13:02
Még versenyezne, de az ezt követő életre is készül Zsivoczky-Farkas Györgyi
A 35 éves atléta a magyar szövetség honlapjának adott interjújában felelevenítette, hogy az elmúlt három évben rendkívül balszerencsés volt a sérülésekkel: háromszor szakadt el az izom a vádlijában, emellett volt boka- és farizom-sérülése is 2017 óta.

"Februárban megműtöttek, remélem, most már minden teljesen rendben lesz. Az biztos, hogy sokkal jobban vagyok" - fogalmazott a riói olimpián nyolcadik sportoló. Kijelentette, lassan kénytelen lesz belátni, hogy amennyiben még tud egyáltalán versenyezni, akkor sem sokáig.

"Hiányzik a versenyzés, főleg, amikor a lelátón kell ülnöm, de nem panaszkodom, mert szeretem nézni, csak néha nehéz. Ráadásul az elmúlt években a munkás részt mindig megcsináltam, és mivel vagy az első versenyen, vagy az utolsó edzésen sérültem meg, az ünnep, a jó rész maradt ki" - fogalmazott az Universiade-bronzérmes atléta, aki a Budapesti Honvéd SE atlétika-szakosztályának igazgatójaként dolgozik férjével, az egykori többpróbázó, Eb-ezüst- és vb-bronzérmes Zsivoczky-Pandel
velemenyezd, 2020. április 06. hétfő, 18:33
Koronavírus - Védőfelszerelések érkeztek a rendőrséghez és a honvédséghez is
A koronavirus.gov.hu oldalon pénteken azt írták: ezen a héten több mint nyolcvan kórházba és pénteken is több mint 50 kórházba szállítottak védőeszközöket. Többi között a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe és több más budapesti kórházba, továbbá szegedi, debreceni, kistarcsai és más vidéki kórházakba.

Hangsúlyozták, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben nemcsak az egészségügyi dolgozók védelme, hanem a rendvédelmi dolgozóké is fontos. Pénteken a Készenléti Rendőrség is nagyobb védőeszköz-szállítmányt kapott, benne sebészeti és speciális maszkokat, védőkesztyűket, védőruhákat.

Emlékeztettek: a rendőrség kulcsfontosságú feladatokat végez a járvány elleni védekezésben. Biztosítja a határellenőrzést, ellenőrzi a beutazási tilalom, a kijárási korlátozások és a hatósági házi karantén betartását, és szorosan együttműködik a járványi hatósággal a járvány fékezéséért. Mindemellett továbbra is gondoskodik a határvédelemről és a
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 18:12
Tokió 2020 - Milák Kristóf jól tud alkalmazkodni a halasztáshoz
A Budapesti Honvéd SE 20 éves klasszisa az egyesület Facebook-oldalának adott interjújában elmondta, nagyon jól sikerültek számára az edzőtáborok, sokat fejlődött, és ha nem szólt volna közbe a koronavírus-járvány, akkor már a márciusra kiírt országos bajnokságon kiemelkedő teljesítményt tudott volna nyújtani.

A tavalyi kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón Michael Phelps tízéves világcsúcsát megdöntő sportoló elmondta, most kényszerhelyzetbe kerültek, ugyanis minden tavaszi versenyt töröltek, az olimpiát pedig elhalasztották. Megjegyezte, utóbbit jó döntésnek tartja, és véleménye szerint jól tud majd alkalmazkodni hozzá.

Milák Kristóf hozzátette, egyelőre várniuk kell a konkrét dátumokra vonatkozó döntésekre, ugyanis jövőre ugyancsak Japánban, Fukuokában rendeznék a világbajnokságot - amelyet várhatóan elhalasztanak -, míg a tervek szerint idén nyár végén kerülne sor a budapesti Európa-bajnokságra.
velemenyezd, 2020. március 27. péntek, 11:21
„Az időpont változott, a cél ugyanaz”
Tekintettel arra, hogy a nemzetközi szövetség az új időpontot május 17-24-ben határozta meg, úgy készülünk, ekkor kell majd játszanunk, ám nem lepődnénk meg azon, ha ez a dátum is tolódna. Ami a rosszban a pozitívumot jelenti, hogy fiatal a csapatunk, még egy év tapasztalatszerzés sokat segíthet. Kevés ilyen fejlődni képes csapat van a női mezőnyben, mint a miénk, szóval bármennyire szomorú az olimpia elhalasztása, akár még jól is kijöhetünk belőle."

Csipes Tamara, olimpiai bajnok kajakos (Budapesti Honvéd SE, Facebook):
,,Úgy gondolom, jó döntés született, mert az utóbbi időben a felkészülés már demotiváló volt. Egy csonka olimpia rendezése vétek lett volna, ezt senki sem akarta. Vannak pro és kontra érveim, de azt kell mondjam: engem nem vág földhöz, hogy egy évvel elhalasztják a rajtot. A menetrend nyilván át lesz variálva, de az én szempontomból nem érzem azt, hogy bármiféle akadálya lenne annak, hogy jövőre is úgy teljesítsek, ahogyan idén szerettem
maroka, 2020. március 25. szerda, 18:10
Tokió 2020 - Sportolói és edzői reakciók
megvívása. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi szövetség az új időpontot május 17-24-ben határozta meg, úgy készülünk, ekkor kell majd játszanunk, ám nem lepődnénk meg azon, ha ez a dátum is tolódna. Ami a rosszban a pozitívumot jelenti, hogy fiatal a csapatunk, még egy év tapasztalatszerzés sokat segíthet. Kevés ilyen fejlődni képes csapat van a női mezőnyben, mint a miénk, szóval bármennyire szomorú az olimpia elhalasztása, akár még jól is kijöhetünk belőle."

Csipes Tamara, olimpiai bajnok kajakos (Budapesti Honvéd SE, Facebook):

"Úgy gondolom, jó döntés született, mert az utóbbi időben a felkészülés már demotiváló volt. Egy csonka olimpia rendezése vétek lett volna, ezt senki sem akarta. Vannak pro és kontra érveim, de azt kell mondjam: engem nem vág földhöz, hogy egy évvel elhalasztják a rajtot. A menetrend nyilván át lesz variálva, de az én szempontomból nem érzem azt, hogy bármiféle akadálya lenne annak, hogy jövőre is úgy teljesítsek, ahogyan idén szerettem volna."

Kammerer Zoltán
velemenyezd, 2020. március 24. kedd, 20:04
Baji Balázs aggódik az olimpiai kvóta megszerzése miatt
A fővárosi otthonában tartózkodó Baji szombaton az M1 aktuális csatornának internetes kapcsolatfelvétel segítségével elmondta: mivel egyelőre nem módosították a július 24-én kezdődő olimpia időpontját, sporttársaihoz hasonlóan kénytelenek edzésben maradni, ami viszont a korlátozó intézkedések hatására egyre nehezebbé válik, hiszen sorra zárják be a sportlétesítményeket.

"Szerencsés dolgom van, mert a Budapesti Honvéd sportegyesület még a kiemelt keretének, az olimpiára készülő sportolóinak nyitva tartja a kapuit, másoknak azonban nem. Ha nagyon szükséges, akkor ott el tudom végezni a pályaedzéseimet. Egyébként meg itthon, vagy emberek által kevésbé látogatott parkokban, erdőkben próbáljuk elvégezni azt a futómunkát, amire szükség van. Ez viszont nyilvánvalóan közel sincs olyan minőségű és mennyiségű edzésmunka, mintha annak rendje és módja szerint történne. Most is például Törökországban edzőtáboroznék" - nyilatkozta a 30 éves atléta.

Hozzátette: annak érdekében, hogy átvészelje a mostani
velemenyezd, 2020. március 21. szombat, 14:11
1/80
Képek, videók
elhunyt-bojte-julianna -bo
sz719eszter
2016. szeptember 21. szerda, 13:15
0 Eke Miklós elhunyt.jpg
lovaszmarika
2016. május 12. csütörtök, 17:43
búcsúdal-elhunyt.png
astropapa58
2015. november 01. vasárnap, 10:30
Elhunyt.....
borigit
2015. január 25. vasárnap, 14:15
Elhunyt Szeretteink Emlék
cipello
2014. december 10. szerda, 13:39
20141108elhunyt-gera-z olt
lilagondolatok
2014. november 16. vasárnap, 15:00
elhunyt bajor gizi
lacipecsenye
2013. május 05. vasárnap, 10:29
elhunyt somlay artur
lacipecsenye
2013. május 05. vasárnap, 10:28
elhunyt joszip broz tito
lacipecsenye
2013. március 07. csütörtök, 21:18
elhunyt lev jasin
lacipecsenye
2013. február 19. kedd, 09:45
elhunyt kádár jános
lacipecsenye
2013. február 18. hétfő, 18:35
Mai Nap elhunyt Kádár Ján
lacipecsenye
2013. február 18. hétfő, 18:31
kosárlabdázás szamárháton
agica2004
2010. február 09. kedd, 14:26
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.