Belépés
2019. július 20. szombat | 29. hét | 201. nap | 03:11 | Illés
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A cukros üdítőitalok fogyasztása növelheti a rák kockázatát
A British Medical Journal friss számában megjelent tanulmány készítői, a párizsi Sorbonne Egyetem kutatói több mint 100 ezer embert követtek nyomon öt éven át.

Azt tekintették cukros üdítőitalnak, aminek több mint 5 százaléka cukor volt, tehát ide sorolták a gyümölcsleveket (a hozzáadott cukor nélkülieket is), a dobozos, szénsavas üdítőket, az édesített tejturmixokat, az energiaitalokat és az olyan teát, kávét, amibe cukrot kevernek.

Megvizsgálták a mesterséges édesítővel készült, úgynevezett zéró kalóriás italokat is, de nem találtak összefüggést a fogyasztásuk és a rák kockázata között.

Az eredmények azt mutatták, hogy naponta 100 milliliter cukrozott ital - ami körülbelül heti két doboznyit jelent -, 18 százalékkal emeli a rák kockázatát.

A vizsgált résztvevők körében ezerből 22-nél alakult ki daganat. Ha naponta még 100 millilitert ittak volna, akkor ezer résztvevőnél néggyel több, vagyis 26 rákos eset lett volna a tudósok szerint.

A résztvevők közül összesen 2193 embernél
velemenyezd, 2019. július 11. csütörtök, 13:11
Háromszorosára nőtt az elhízottak aránya világszerte 1975 óta
A genetikailag hízásra hajlamosak esetében ezek az egészségtelen életmódbeli változások súlyosbították a problémát, még nagyobb mértékű súlygyarapodáshoz vezettek náluk - mutatták ki a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem kutatói a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Az 1970-es évek közepén a felnőttek mintegy négy százaléka volt elhízott, 2016-ra arányuk 13 százalékra emelkedett (a férfiak körében 11 százalék, a nőknél 15 százalék) az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint.

A 30 vagy annál magasabb testtömegindexű (BMI) emberek elhízottak, esetükben nagy a szívroham, a stroke, a cukorbetegség és egyes daganatos betegségek kockázata. A 25-30 közötti BMI túlsúlynak számít.

Jelenleg mintegy kétmilliárd 18 év fölötti embernek, az összes felnőtt 39 százalékának a testtömegindexe 25 vagy annál több, közülük 700 millió klinikailag elhízott.

Az elhízottak aránya a gyermekek esetében még jobban nőtt, az 1975-ös négy százalékról 18
velemenyezd, 2019. július 05. péntek, 19:42
Depressziót okozhat a nőknél a túl hosszú munkaidő
A University College of London és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói huszonháromezer embert vontak be kutatásukba, amelynek eredményeit a British Medical Journal tekintélyes orvostudományi folyóirat járványügyi és közegészségügyi szakfolyóiratában tették közzé.

Figyelembe véve az életkort, a jövedelmet, az egészségi állapotot és a munka jellegét a kutatók azt találták, hogy a hosszabb munkaidőben dolgozó nők esetében 7,3 százalékkal több depressziós tüntetek jelentkeztek, mint azoknál, akiknek munkaideje heti 35-40 órás volt. Kimutatták azt is, hogy a hétvégi munka mindkét nemnél növelte a depresszió kockázatát.

Azoknál a nőknél, akik a hónap valamennyi vagy szinte valamennyi hétvégéjén dolgoztak, 4,6 százalékkal több depressziós tüntet jelentkezett azokhoz képest, akik csak a hét öt napján, munkaidőben dolgoztak. A férfiaknál ez az arány 3,4 százalék volt.

"Ez egy megfigyelésen alapuló tanulmány. Lehetetlen minden okot pontosan megállapítani" - mondta Gillian Weston, a UCL kutatója.
velemenyezd, 2019. február 27. szerda, 17:52
Nincs kockázata a bőrön keresztüli hormonpótlásnak egy brit kutatás szerint
A Nottinghami Egyetem kutatói a British Medical Journal című orvostudományi folyóirat szerdai számában mutatták be eredményeiket. A szakemberek a nőgyógyászati praxisokban 1998 és 2017 között regisztrált több mint 470 ezer nő HRT-adatait elemezték, közülük több mint 80 ezer 40-79 éves nő esetében alakult ki vérrög, míg 390 ezer esetében nem tapasztaltak ilyet.

A HRT-t a menopauza tüneteinek csökkentésére alkalmazzák, a tünetektől függően rendelnek el az orvosok különböző kezeléseket, köztük ösztrogén vagy ösztrogén és progeszteron hormonokat tartalmazó tabletták szedését, vagy bőrön keresztül hormontapaszok, -krémek, gélek alkalmazását.

Korábbi kutatások már kimutatták a trombózist okozó vérrögök keletkezésének magasabb kockázatát a terápiában részesülő nőknél, de kevés adat létezik a különféle terápiákkal kapcsolatos kockázatokról.

A nottinghami kutatók is megerősítették a trombózis kialakulásának magasabb kockázatát (58 százalék) a hormonpótló tablettákat szedő nőknél szemben azokkal,
velemenyezd, 2019. január 09. szerda, 17:03
Az egészséges életmód segít megelőzni a stroke-ot a genetikai kockázat ellenére is
Különösen azzal tehet sokat az ember, ha abbahagyja a dohányzást és nem hízik el - írták a tudósok a The British Medical Journal orvostudományi folyóirat aktuális számában.

A stroke vagy szélütés, az agy hirtelen kialakuló, vérkeringési zavar okozta károsodása összetett betegség, hátterében genetikai és környezeti tényezők egyaránt állnak.

A kutatók azt akarták megtudni, vajon az egészséges életmód ellensúlyozza-e a gének hatását - számolt be róla a MedicalXpress.com.

Kifejlesztettek egy genetikai kockázatértékelő pontrendszert, amely a stroke-kal összefüggő 90 génváltozaton alapult és a résztvevőket kockázati kategóriákba sorolta. A résztvevők köre az Egyesült Királyság félmillió lakosának információit tartalmazó biológiai adatbankjából (UK Biobank) került ki.

A kutatás több mint 306 ezer, 40-73 éves brit férfi és nő adatait elemezte, egyiküknek sem volt még szívrohama vagy stroke-ja a kutatás kezdetéig.

Az egészséges életmódot négy tényezővel határozták meg:
velemenyezd, 2018. október 26. péntek, 18:21
Tallóztam
Az orvosok szerint 40 év fölött nem szabad ibuprofen gyógyszereket szedni! Íme, az ok!

Emberek millió szednek különböző fájdalomcsillapító gyógyszereket, amelyek között vannak olyanok is, amelyek ibuprofent tartalmaznak, de az orvosok szerint 40 éves kor felett ez már veszélyes lehet az egészségre nézve.

2015-ben az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer Engedélyeztetési Hivatal (FDA) egy figyelmeztetést adott ki, miszerint az ibuprofen-tartalmú gyógyszerek megnövelhetik a szívbetegségek kockázatát, így akár rövid időn belül is szívroham, vagy stroke alakulhat ki.

A közleményben kiemelték.Nem szükséges valakinek szívbetegnek lennie, hogy bekövetkezzen a baj, viszont ha valakinek problémája van a szívével, keringési rendszerével, akkor az ő esetében nagyobb a kockázat, hogy hirtelen kialakul a betegség. Főként a 40 évnél idősebb személyek esetében lehet veszélyes az ibuprofen, amikor a legnagyobb az esély, hogy szívroham, vagy valamilyen keringési probléma következik
horvathnemagdi, 2018. április 16. hétfő, 20:51
Ibuprofen
kiemelték: “Nem szükséges valakinek szívbetegnek lennie, hogy bekövetkezzen a baj, viszont ha valakinek problémája van a szívével, keringési rendszerével, akkor az ő esetében nagyobb a kockázat, hogy hirtelen kialakul a betegség. Főként a 40 évnél idősebb személyek esetében lehet veszélyes az ibuprofen, amikor a legnagyobb az esély, hogy szívroham, vagy valamilyen keringési probléma következik be."

Az ibuprofen akár 20 százalékkal is megemelheti a szívroham kockázatát, legalábbis a The British Medical Journal-ban megjelent tanulmány szerint, miután közel 10 millió páciens kórtörténetét vizsgálták át.

Az orvosok ezért azt javasolják, hogy például fejfájás ellen mindenki kérjen természetes alapanyagokból készült gyógyszereket, amelyek semmiképp nem tartalmaznak ibuprofent.

Az ibuprofen vény nélkül kapható gyógyszer, ezért mielőtt elkezdené szedni, kérje ki kezelőorvosa, gyógyszerésze véleményét.
Forrás :
pacsakute, 2018. április 13. péntek, 20:59
Elgondolkodtató
ráadásul a mérgezett személynél a tünetek pár órán belül elmúlnak! A 24 órán túl jelentkező mérgezési tünetek (sárgaság, kóma, veseleállás) pedig már a bekövetkezett májkárosodásról tudósítanak, amit igen gyorsan követ a halál. Azonban túladagolás esetén az sem lehet nyugodt, akinek az első 1-2 napban nem jelentkezik mérgezéses tünete, ugyanis gyakran 5-6 nap múlva jelentkeznek a tünetek, ám ekkor már végzetesek. Feltételezett túladagolás esetén tehát azonnal toxikológiai osztályon kell jelentkezni. A British Medical Journal azonban több esetről is beszámol, amikor a túladagolás után kezelésre jelentkezett betegeknél a vérben mért paracetamol szintet a veszélyes 200 mg/l alattinak találták ugyan, de a beteg, hazabocsájtva napokon belül meghalt. Valójában minden túladagolásos esetben intravénásan acetylcystein-t kell adni a betegnek!

Mivel a terápiás és a toxikus dózis igen közel vannak egymáshoz, senki nem érezheti igazán biztonságban magát, aki paracetamolt szed. Ha csak a statisztikákat
pacsakute, 2018. február 21. szerda, 21:03
A szakember
A rák a lehető legjobb módja a halálnak - állítja egy brit orvos

Dr. Richard Smith a BBC egykori orvosszakértője, a Warwick Egyetem tiszteletbeli professzora, és a British Medical Journal korábbi szerkesztője egyik írásában azt vázolta, hogy teljesen felesleges horribilis összegeket áldozni a rákkutatásra, mivel véleménye szerint a rák az egyik legkegyesebb halálnem
A szakember indoklása szerint a daganatos betegségek időt adnak a betegeknek a halálra való felkészülésre, elrendezhetik dolgaikat, és elköszönhetnek szeretteiktől. A professzor úgy fogalmaz, hogy a betegséget kísérő fájdalmak is elviselhetők, különösen akkor, ha a betegeket szeretet veszi körül, és whisky meg morfium is rendelkezésükre áll.

Dr. Richard Smith szerint azokkal szemben, akik váratlanul és hirtelen halnak meg, például szívrohamban vagy agyvérzésben, szervi elégtelenségben, a daganatos betegségben szenvedők visszatekinthetnek életükre, elköszönhetnek szeretteiktől, barátaiktól, elrendezhetik függő
horvathnemagdi, 2017. november 24. péntek, 12:06
40 év fölött nem szabad Ibuprofen gyógyszereket szedni!
kiemelték:"Nem szükséges valakinek szívbetegnek lennie, hogy bekövetkezzen a baj, viszont ha valakinek problémája van a szívével, keringési rendszerével, akkor az ő esetében nagyobb a kockázat, hogy hirtelen kialakul a betegség. Főként a 40 évnél idősebb személyek esetében lehet veszélyes az ibuprofen, amikor a legnagyobb az esély, hogy szívroham, vagy valamilyen keringési probléma következik be."

Az ibuprofen akár 20 százalékkal is megemelheti a szívroham kockázatát, legalábbis a The British Medical Journal-ban megjelent tanulmány szerint, miután közel 10 millió páciens kórtörténetét vizsgálták át.

Az orvosok ezért azt javasolják, hogy például fejfájás ellen mindenki kérjen természetes alapanyagokból készült gyógyszereket, amelyek semmiképp nem tartalmaznak ibuprofent.

Az ibuprofen vény nélkül kapható gyógyszer, ezért mielőtt elkezdené szedni, kérje ki kezelőorvosa, gyógyszerésze véleményét. (mint pl: Algoflex forte, nekem is van, érintett vagyok, azért írtam ki a
charlotteani, 2017. június 30. péntek, 01:06
Kevesebb sóval tovább élhet!
Csökkenteni kell a sófogyasztást

A British Medical Journal legújabb számában publikált tanulmány szerint az étrendi kálium bevitel növelésével és a sófogyasztás korlátozásával csökkenthető a vérnyomás és az agyi érkatasztrófa (stroke) kockázata.

Az egyik kutatás azt mutatta, hogy a szokásosnál két-hárommal több adag káliumban gazdag zöldség vagy gyümölcs fogyasztása jótékony hatást gyakorol a szervezetünkre. A sófogyasztás mérséklése pedig még tovább fokozhatja ezt az előnyös hatást. Ráadásul a vérnyomásra kedvező hatást gyakorló megnövelt káliumbevitel az eredmények szerint nem gyakorolt káros hatást a veseműködésre vagy a hormonszintekre.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kutatás alapján kiadta a káliumbevitelre vonatkozó első ajánlását, amelyben azt javasolja, hogy a felnőttek fogyasszanak naponta legalább 4 gramm káliumot.

A British Medical Journal szaklapban megjelent tanulmányhoz az ENSZ Világélelmezési Programjának, az Imperial College London, valamint a
donmolnarmeister, 2017. április 09. vasárnap, 11:57
A D-vitamin a náthától és az influenzától is véd
A British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmány 14 országban - köztük Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Japánban, Indiában, Afganisztánban, Ausztráliában és Kanadában - 11 ezer résztvevővel végzett 25 klinikai próba eredményeinek új elemzésén alapul. Külön-külön ezek a kutatások ellentmondó eredményekre jutottak, egyesek kimutatták, hogy a D-vitamin véd a légzőszervi megbetegedésektől, mások semmiféle ilyen hatást nem tudtak igazolni - olvasható a medicalxpres.com hírportálon.

"Ez a nagyszabású kutatási együttműködés az első döntő bizonyítékot szolgáltatta arra, hogy a D-vitamin valóban véd a légzőszervi gyulladásoktól" - hangsúlyozta Adrian Martineau professzor, a tanulmány vezető szerzője.

"A D-vitaminpótlás védelmi hatásai a legerősebbek azoknál, akiknek szervezetében a legalacsonyabb a D-vitaminszint, és a pótlást napi vagy heti szinten kapják, nem pedig ritkábban" - magyarázta a professzor.

Hozzátette: a D-vitaminnal dúsított élelmiszerek
velemenyezd, 2017. február 16. csütörtök, 17:33
1/14
Képek, videók
Márka üdítőital reklám.jp
jpiros
2012. március 20. kedd, 16:26
tokpite izu uditoital
evian
2006. május 10. szerda, 02:13
fogyasztása
csigamalac
2011. szeptember 10. szombat, 12:58
British Virgin Islands
sanci81
2015. június 21. vasárnap, 13:41
Carling British Cider.jpg
lacigame
2014. november 20. csütörtök, 19:16
British-Pullman.jpg
farkas1945
2014. november 04. kedd, 11:53
British Pullman (anglia)a
farkas1945
2014. november 04. kedd, 11:53
British Pullman (anglia).
farkas1945
2014. november 04. kedd, 11:52
British Pullman (anglia)
farkas1945
2014. november 04. kedd, 11:52
A Sorbonne halottja 01.jp
chillik
2017. augusztus 12. szombat, 04:24
A Sorbonne halottja 02.jp
chillik
2017. augusztus 12. szombat, 04:24
A Sorbonne halottja 03.jp
chillik
2017. augusztus 12. szombat, 04:23
A Sorbonne halottja 04.jp
chillik
2017. augusztus 12. szombat, 04:23
Sorbonne.jpg
skorpiolilike
2010. november 04. csütörtök, 05:01
Sorbonne temploma
mecsery
2010. február 17. szerda, 23:28
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.