Belépés
2020. június 05. péntek | 23. hét | 157. nap | 06:40 | Fatime
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Palkovics: az ország egyik legsikeresebb programsorozata lehet a Modern Gyárak Éjszakája
megerősítésének stratégiája, a kkv-stratégia, amelynek hét pillére közé tartozik a digitalizáció, az innováció ösztönzése, a nemzetközi piacokon való megjelenés mellett a technológiaváltás is.

A korszerű technológiákkal való megismerkedésre az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezése, az országos lefedettségű Modern gyárak éjszakája programsorozat 19 megyében és Budapesten, összesen 73 helyszínen biztosít lehetőséget több mint 6 ezer látogató számára - tette hozzá Palkovics László.

Barta-Eke Gyula, az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (Ifka Kft.) ügyvezető igazgatója a szervezők nevében elmondta: a Modern gyárak éjszakája programsorozaton az első évben 25 gyár és 2 ezer ember, a második évben 36 gyár és 2800 ember vett részt, idén pedig 73 üzem és több mint 6500 ember. A program fontos célja a példaértékűség, számos példát mutatnak be arra, hogy Magyarországon nemcsak a külföldi tulajdonú, de a magyar vállalatok is képesek megfelelni a kihívásoknak, és képesek az innováció és a
velemenyezd, 2019. november 15. péntek, 20:01
ITM-államtitkár: a korszerű belföldi üzemek a magyar növekedés legjobb példái
szükséges tudással, és ezt meg kell osztaniuk minden érdeklődővel. A programokon már tavaly sem csak a pályaválasztás előtt állók vettek részt, hanem egyetemi hallgatók és vállalkozók is - tette hozzá.

György László abban bízik, hogy a rendezvény hatására a technológiaváltást támogató pályázati lehetőségek iránt is erősödik az érdeklődés, hiszen - mint mondta - az eddigi tapasztalatok alapján a források 5 éven belül négyszeres megtérülést eredményeznek, így újabb mintaüzemek jöhetnek létre.

Barta-Eke Gyula, az Ifka Kft. ügyvezető igazgatója a szervezők képviseletében elmondta, hogy jövőre ismét megduplázódhat a résztvevő cégek száma, így az érdeklődők a lakóhelyükhöz közel találhatnak programokat minden megyében. A Modern gyárak éjszakája tehát nemcsak a tudásközvetítésben és a pályaválasztásban segít, hanem a vidéki közösségek megerősítésében is - vélekedett.

Várakozása szerint a bemutatkozó helyszínek mindenki számára tudnak érdekességet mutatni, hiszen nyitottak és folyamatosan keresik a
velemenyezd, 2019. november 06. szerda, 15:01
Egyszer mindenkinek nyílnak a virágok...
hordozója,

úgy virulsz a pusztán folyvást,
mint sóhajok közt mosolygás.

Sóhajokból kél a szél is,
mely letép s kórók közé visz,

egyszál rózsa ennyi szélben
addig sem marad egészben,

szél a szirmod szerteszórja
rózsa, rózsa, sárga rózsa.


Bartalis János: HAJH, RÓZSAFA

Hajh, rózsafa.
Kis kertembe hova nőttél?
Hova nőttél? Hova lettél?
Hajh, rózsafa.

Hajh, rózsafa.
Be bús virág nőt az ágon.
Elszáradtál tövis-ágyon.
Hajh, rózsafa.

Hajh, rózsafa.
Nagyra nőttél, illatoztál.
Legényeknek szemet szúrtál.
Hajh, rózsafa.

Hajh, rózsafa.
Letört ágod hova hajtod?
Síró ágod hova hajtod?
Hajh,
menusgabor, 2019. június 13. csütörtök, 22:15
Átadták a felsőoktatási intézmények kancellárjainak megbízólevelét
három intézmény - a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem és a Szent István Egyetem - kivételével nem lesznek változások a kancellári posztokon.

A 19 kinevezést Palkovics László oktatási államtitkár és Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár adta át az Emmi Akadémia utcai épületében tartott rendezvényen.

A miniszterelnök az emberi erőforrások minisztere előterjesztésére kancellári teendők ellátásával bízta meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Barta-Eke Gyulát, a Dunaújvárosi Egyetemen Kiss Ádámot, a Kaposvári Egyetemen Borbás Zoltánt, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Antal Józsefet, a Semmelweis Egyetemen Szász Károlyt, a Szent István Egyetemen Magyar Ferencet, a Testnevelési Egyetemen Genzwein Ferencet, a Budapesti Corvinus Egyetemen Pavlik Líviát, a Budapesti Gazdasági Egyetemen Dietz Ferencet, a Debreceni Egyetemen Bács Zoltánt, a Miskolci Egyetemen Deák Csaba Tamást, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen Nagy Zsombort, a Nyíregyházi Egyetemen
velemenyezd, 2017. november 16. csütörtök, 15:01
A csend
dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka.

Adamis Anna



Várlak, hogy itt légy,
hogy eljöjj és megörvendeztess.
Várom a lombzajt.
Várom a harmatcseppek
piciny csengetését.
Várom az apró füvek suttogását.
Várlak Téged!...
... Szívem ős mély dobbanását
várom a csendes éjben.

Bartalis János



A csend: a bölcsesség várószobája.

Szent-Gály Kata



A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a
csendes üldögélést. Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok
menusgabor, 2017. február 08. szerda, 19:03
A BME megtartaná gazdaság- és társadalomtudományi karát
MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: az intézmény rektora és kancellárja fordult a szenátushoz azért, hogy a testület nyilvánítsa ki elkötelezettségét a nyolc karral rendelkező BME egységének megőrzése iránt. Az egyetem legfőbb döntéshozó szerve hétfői ülésén kinyilvánította, hogy a gazdaság-és társadalomtudományi kart (gtk) "a BME szerves és lényeges részének tekinti, ezért továbbra is törekszik az egyetem integritásának megőrzésére, és ehhez kéri a fenntartó támogatását".

Józsa János rektor és Barta-Eke Gyula kancellár kezdeményezésére a szenátus létrehozott egy testületet, amelynek feladata, hogy a vitatott kérdések rendezése érdekében tárgyalásokat folytasson a gtk kari tanácsa által megválasztott öt képviselővel, a karok dékánjaival, a hallgatói képviseletekkel, a fenntartó képviselőjével és minden más szereplővel.

A helyzet stabilizálása és a felmerült problémák tartós rendezése érdekében a testület 2017. január 20-ig szenátusi előterjesztést készít, konkrét intézkedési javaslatokkal -
velemenyezd, 2016. december 19. hétfő, 17:12
Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a budapesti műszaki egyetem és a Richter
A Richter szerdai tájékoztatása szerint a társaság és az egyetem megállapodást kötöttek, amelynek értelmében a közös érdeklődésükbe tartozó projektek megvalósítása érdekében együttesen pályáznak az állam, illetve az Európai Unió és más hazai vagy nemzetközi szervezetek, illetve szervek által kiírt pályázatokra.

Az egyetem képviselői a tudományos együttműködés elősegítése érdekében időközönként beszámolnak az egyetem kutatás-fejlesztési tevékenységéről, irányairól, eredményeiről, és ha azokat a Richter tudományos, illetve gazdasági szempontból érdemesnek ítéli, kölcsönös előnyök alapján további konkrét együttműködések jöhetnek létre.

A közlemény szerint a Richter sikeres működése hosszabb távon csak az egész magyar gyógyszeripar folyamatos fejlődése mellett biztosítható, ennek kulcseleme a tudományos kutatás, amely jól képzett, innovatív szakemberek nélkül elképzelhetetlen. Ezért stratégiájának kiemelt eleme a hazai műszaki és természettudományos oktatás támogatása, a tehetséges fiatalok
velemenyezd, 2016. július 06. szerda, 12:02
Emmi: Balog Zoltán átadta a kancellárok megbízási okiratait
gyakorlatokat hozzanak létre, s kialakítsák saját működési kereteiket az intézményen belül - tette hozzá. Hangsúlyozta: a kormány stratégiai partnerként tekint a kancellárokra, és számít rájuk abban, hogy versenyképessé és értékalapúvá tegyék a magyar felsőoktatást.

Balog Zoltán az állami felsőoktatási intézmények kancellári teendőinek ellátásáról szóló megbízási okiratot átadtaa Budapesti Corvinus Egyetem kancellárjának, Pavlik Líviának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kancellárjának, Barta-Eke Gyulának, a Debreceni Egyetem kancellárjának, Bács Zoltánnak, a Kaposvári Egyetem kancellárjának, Borbás Zoltánnak,a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárjának, Rakonczai Évának, a Miskolci Egyetem kancellárjának, Deák Csabának, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kancellárjának, Nagy Zsombornak és a Nyugat-magyarországi Egyetem kancellárjának, Dinnyés Álmosnak.

Szintén kancellári okiratot nyújtott át a miniszter Monszpart Zsolt Györgynek, az Óbudai Egyetem, Szász Károlynak, a Semmelweis
velemenyezd, 2014. november 24. hétfő, 17:12
Együtt-PM: sok kérdést felvet a kancellári névsor
egyet a kancellári rendszer bevezetésével, mert azzal a kormányzat indokolatlan mértékben avatkozik be az egyetemi és főiskolai autonómiába. Kezdettől fogva attól féltek, hogy "helytartókat, kvázi politikai komisszárokat" ültetnek az intézmények nyakába - tette hozzá.

Kijelentette, a pénteken bejelentett névsor megerősíti korábbi félelmeiket. Példaként említette, hogy a Semmelweis Egyetemen Szász Károly, a Budapesti Gazdasági Főiskolán Dietz Ferenc, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen pedig Barta-Eke Gyula lesz a kancellár.

Szabó Szabolcs Dietz Ferencről azt mondta, hogy saját pártja, a Fidesz buktatta meg idén nyáron, amikor nem engedték, hogy újra polgármester lehessen Szentendrén, míg "tudjuk jól, hogy Barta-Eke Gyulának is azért van kapcsolata a Fideszhez, ráadásul semmi köze a felsőoktatáshoz érdemben". Hozzátette, hogy Szász Károly esetében is érdekes, hogy mi köze van a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egykori vezetőjének a Semmelweis Egyetemhez.

Az Együtt-PM nevében
velemenyezd, 2014. október 31. péntek, 13:42
Bejelentette a felsőoktatási intézmények kancellári kinevezéseit Balog Zoltán
felsőoktatás értékeit erősítsék, fejlesszék.

Az elmúlt időszak eredményei között említette a Felsőoktatási Kerekasztal létrehozását, valamint azt, hogy a bejutáshoz szükséges minimum pontszám emelése ellenére több fiatal került be a felsőoktatásba, mint korábban. Hozzátette: a Felsőoktatási Kerekasztal keretében a hallgatói önkormányzati rendszer minden területét megvizsgálják.

Balog Zoltán tájékoztatása szerint a Budapesti Corvinus Egyetemen Pavlik Lívia, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen Barta-Eke Gyula, a Debreceni Egyetemen Bács Zoltán, a Kaposvári Egyetemen Borbás Zoltán, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Rakonczai Éva, a Miskolci Egyetemen Deák Csaba, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen Nagy Zsombor, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen Dinnyés Álmos, az Óbudai Egyetemen Monszpart Zsolt, a Semmelweis Egyetemen Szász Károly, a Szent István Egyetemen Figler Kálmán, a Széchenyi István Egyetemen Filep Bálint, a Testnevelési Egyetemen Genzwein Ferenc, a Budapesti Gazdasági Főiskolán Dietz
velemenyezd, 2014. október 31. péntek, 13:01
Képek, videók
Krisztus éjszakája 01.jpg
chillik
2018. június 07. csütörtök, 05:29
Krisztus éjszakája 02.jpg
chillik
2018. június 07. csütörtök, 05:29
Krisztus éjszakája 03.jpg
chillik
2018. június 07. csütörtök, 05:28
könyv-olvasas-ejszakaj a.j
agica2004
2017. május 16. kedd, 18:23
Fájdalmak éjszakája - v..
anci-ani
2017. január 23. hétfő, 16:59
Toldi éjszakája 01.jpg
chillik
2016. szeptember 19. hétfő, 08:23
Toldi éjszakája 02.jpg
chillik
2016. szeptember 19. hétfő, 08:22
Budapest éjszakája szól 0
chillik
2016. június 25. szombat, 06:02
Fekete Hold éjszakáján 01
chillik
2016. június 01. szerda, 07:13
országok zászlói.jpg
maroka
2019. július 12. péntek, 21:20
TRIANONI ORSZÁGOK--343354
furaila
2019. március 20. szerda, 16:35
országunk0208_5.jpg
maroka
2019. február 08. péntek, 16:53
országunk0208_4.jpg
maroka
2019. február 08. péntek, 16:50
országunk0208_3.jpg
maroka
2019. február 08. péntek, 16:49
országunk0208_2.jpg
maroka
2019. február 08. péntek, 16:45
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.