Belépés
2019. június 16. vasárnap | 24. hét | 167. nap | 05:05 | Jusztin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Labdarúgó NB I - Ben Hatira másfél évre a Budapest Honvédé
hanem a játéklehetőség miatt jött ide" - ismertette az MTI kérdésére a szerződtetés körülményeit a klubvezető, aki hozzátette, nem a másik téli igazolás, Zakaria Begralisvili sérülése miatt érkezett Ben Hatira, ugyanis a grúz támadó várhatóan két-három hét múlva bevethető lesz.

Supka Attila úgy fogalmazott, az első benyomása pozitív a csütörtök óta a kispesti együttessel edző játékosról, rögtön látszott rajta, hogy technikás futballista, aki az eddigiek alapján meghatározó alakja lehet az OTP Bank Ligának.

"A rutinos társaknak is tud segíteni az ő tapasztalatával, a fiatalok pedig sokat fejlődhetnek mellette" - mondta a tréner, aki szerint a beilleszkedéssel nem lesz gond, mert a jó játékosokat hamar befogadják.

Ben Hatira Németországban született és a német U21-es csapattal 2009-ben Európa-bajnokságot nyert, de felnőttként a tunéziai válogatottban szerepelt 12-szer. A Bundesligában a Hamburger SV színeiben mutatkozott be, és 2007-ben éppen a Honvéd ellen is játszott az UEFA Kupa-selejtezőben.
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 14:32
Szapolyai lesz az új király
Szapolyai ellen és ettől kezdve lényegében állandósult polgárháborús helyzet alakult ki a két király hívei között, akik nem ritkán birtokaik gyarapítása reményében pártot váltottak.

1527. május 6-án V. Károly elfoglalta Rómát. Ez a világpolitikai esemény élesen világítja meg Szapolyai tehetetlenségét. A Pápai Állam a Habsburg-ellenes cognaci liga tagja volt, és Szapolyai a már megvert ligához csatlakozott 1527. július 2-án. Ez egyben egyfajta török orientációt is jelentett, hiszen a cognaci ligának Szulejmán kvázi-szövetségese volt. Még ebben a hónapban - nyilván a külpolitikai akció nyomán - V. Károly hadjáratot indított Szapolyai ellen. 1527. augusztus 15-én tényleges ostrom nélkül hagyta el Budát, egészen Tokajig hátrált, ahol néhány ezer landsknecht utolérte és legyőzte csapatait. Szapolyai Debrecenbe, majd Erdélybe menekült.

Szapolyai 1527 végére teljesen kiszorult az országból, a lengyelországi Tarnów várába emigrált. Ekkor már a marosvásárhelyi gyűlés és a brassói népgyűlés is
schuro, 2009. november 11. szerda, 08:58
Az utolsó királyi temetés
Szapolyai ellen és ettől kezdve lényegében állandósult polgárháborús helyzet alakult ki a két király hívei között, akik nem ritkán birtokaik gyarapítása reményében pártot váltottak.

1527. május 6-án V. Károly elfoglalta Rómát. Ez a világpolitikai esemény élesen világítja meg Szapolyai tehetetlenségét. A Pápai Állam a Habsburg-ellenes cognaci liga tagja volt, és Szapolyai a már megvert ligához csatlakozott 1527. július 2-án. Ez egyben egyfajta török orientációt is jelentett, hiszen a cognaci ligának Szulejmán kvázi-szövetségese volt. Még ebben a hónapban - nyilván a külpolitikai akció nyomán - V. Károly hadjáratot indított Szapolyai ellen. 1527. augusztus 15-én tényleges ostrom nélkül hagyta el Budát, egészen Tokajig hátrált, ahol néhány ezer landsknecht utolérte és legyőzte csapatait. Szapolyai Debrecenbe, majd Erdélybe menekült.
Szapolyai János

Szapolyai 1527 végére teljesen kiszorult az országból, a lengyelországi Tarnów várába emigrált. Ekkor már a marosvásárhelyi gyűlés és a
schuro, 2009. szeptember 15. kedd, 07:44
Meghalt Szapolyai János
Szapolyai ellen és ettől kezdve lényegében állandósult polgárháborús helyzet alakult ki a két király hívei között, akik nem ritkán birtokaik gyarapítása reményében pártot váltottak.

1527. május 6-án V. Károly elfoglalta Rómát. Ez a világpolitikai esemény élesen világítja meg Szapolyai tehetetlenségét. A Pápai Állam a Habsburg-ellenes cognaci liga tagja volt, és Szapolyai a már megvert ligához csatlakozott 1527. július 2-án. Ez egyben egyfajta török orientációt is jelentett, hiszen a cognaci ligának Szulejmán kvázi-szövetségese volt. Még ebben a hónapban - nyilván a külpolitikai akció nyomán - V. Károly hadjáratot indított Szapolyai ellen. 1527. augusztus 15-én tényleges ostrom nélkül hagyta el Budát, egészen Tokajig hátrált, ahol néhány ezer landsknecht utolérte és legyőzte csapatait. Szapolyai Debrecenbe, majd Erdélybe menekült.

Szapolyai 1527 végére teljesen kiszorult az országból, a lengyelországi Tarnow várába emigrált. Ekkor már a marosvásárhelyi gyűlés és a brassói népgyűlés is
schuro, 2009. július 22. szerda, 06:58
A temerini fiúk ügye
kellett?

Vajdasági Szociáldemokrata Liga: Vajdaság a mi hazánk

Petrović jóhiszemű, intelligens fiatalembernek tartja magát, akitől távol áll minden erőszak. Zenekarokban játszott, mint dobos, sokszor járt külföldön. A Svat című bulvárjellegű havilap megírta, Zoran már jó tíz éve a heroin és az alkohol rabja, eddig négyszer volt elvonókúrán, és Hepatitis C betegsége van . A portré megfestése során arról sem feledkezhetünk meg, hogy Petrovic tagja volt a Vajdasági Szociáldemokrata Ligának. Részt vett a Milošević elleni, 2000. október 5-ei tüntetésekben Újvidék főterén. Hozzátette: akkor hagyta el pártját, amikor még részvéttáviratot sem küldtek neki. A temerini rendőrfőkapitány az áldozat kilétét megismerve a fiúk szüleinek csak ennyit mondott: “Miért éppen őt kellett megverni?"

Mire adnak Szerbiában 10-15 évet?

Az eset nyilvánvalóan nem nemzeti alapon történt, de a szerb politika nemzeti alapon büntetett. Sorozatgyilkosokat sem sújtanak ekkora
berzemariann, 2009. április 19. vasárnap, 17:42
Képek, videók
Magyar Labdarugó Válogato
agica2004
2014. július 01. kedd, 14:56
fradi labdarúgó szo.törté
lacipecsenye
2011. november 10. csütörtök, 16:05
Felcsúti labdarugó akadém
megyerimihaly
2010. január 29. péntek, 18:25
Felcsut labdarugó akadémi
megyerimihaly
2010. január 29. péntek, 18:23
73_sp_labdarugo_valoga tot
mezixy
2009. február 17. kedd, 16:37
Labdarúgó EB.jpg
citrokhan
2006. május 20. szombat, 17:44
Parlament Budapest
eva6
2019. február 16. szombat, 14:53
Budapest régen
eva6
2019. február 16. szombat, 12:44
Budapest karácsonyi fényb
eva6
2018. december 20. csütörtök, 16:57
Budapest eate
eva6
2018. december 14. péntek, 21:23
beyond-budapest-igy-el tek
foldinefehereva
2018. december 04. kedd, 22:30
Liget Budapest 1969
dandej
2018. november 25. vasárnap, 22:04
7702519c67b1budapest.g if
vicus54
2018. május 15. kedd, 19:34
budapest0424.jpg
maroka
2018. április 24. kedd, 11:30
Budapest 01.jpg
chillik
2018. március 20. kedd, 04:56
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.