Belépés
2019. július 16. kedd | 29. hét | 197. nap | 12:22 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Cseppben az élet - Új sorozat indul szombaton a Duna Televízióban Béres József feltalálóról
A sorozat négy 52 perces részből áll, az első rész szombaton 20 óra 30 perctől látható a Duna Televízióban - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Kabay Barna producer elmondta, hogy a sorozat megszületése előtt két dokumentumfilmet is készítettek Béres Józsefről. Később megszületett egy 100 perces televíziós játékfilm, ezt követően pedig a sorozatot alkották meg a történetből. Mint mondta, Béres József gondolkodásmódja fogta meg, ennek a különleges embernek a szerénysége, odaadása, másokért való küzdelmei.

Mint mondta, Gyöngyössy Bence rendezővel és Petényi Katalin írótársával együtt azért is érezték magukhoz közelállónak Béres Józsefet, mert az életöröm és természetszeretet jellemezte. Ez a kettő végigkísérte életét és támaszt adott neki. "Ezt érzem nagyon mainak és modernnek. Ezt a fajta életszeretetet" - mondta.

A forgatókönyv alapját a Cseppben az élet című könyv adta. A sorozat mintegy tíz évet ölel fel a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig, a Béres
velemenyezd, 2019. március 22. péntek, 14:11
Meghalt Torgyán József
vidékfejlesztési miniszter személyéről. A képen: Torgyán József lemondott földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nyilatkozik a sajtónak Orbán Viktorral folytatott tárgyalása után.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
MTI / Bruzák Noémi
Torgyán József ezután hosszú időre eltűnt a politika színpadáról, hogy egy rövid időre visszatérjen a politikai életbe és bejelentse, hogy

új pártot alapított Magyar Megújulás Mozgalom néven.

Számos könyv, tanulmány, publicisztika íródott Torgyán Józsefről, és maga is számos cikket, tanulmányt és könyvet írt, legjelentősebb alkotásai az "Antalltól Orbánig", valamint a "Kereszténység az ezer vallás világában".

A politikus 84 éves volt.
Meghalt Torgyán József, aki 1990-2002 között országgyűlési képviselő, 1991-től 2002-ig az FKGP elnöke, 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter volt.

Otthonában, szűk családja körében vasárnap reggel 85. életévében elhunyt Torgyán
tinka1951, 2017. január 22. vasárnap, 18:23
Fazekas István
szépirodalom támogatása érdekében. 2006-ban az önkormányzati választásokon indulva képviselő lett, és megválasztották Százhalombatta alpolgármesterévé. Költészetét és fordítói munkásságát 2010-ben Váci Mihály-díjjal jutalmazták. 2011-ben a Kelet Felől (folyóirat) főszerkesztője volt. 2012-ben megkapta a Jókai-díjat. Jelenleg a Stádium (Hírlap) felelős szerkesztője. Eddig tizenhárom önálló könyve jelent meg.

Drámaírói pályáján Hubay Miklós indította el. A megvádolt címmel írt színdarabot Béres Józsefről, a Béres Csepp feltalálójáról. A friss alkotást ma már nagy sikerrel játsszák, néhány szakember úgy vélekedik, az utóbbi két évtized egyik legjobb magyar történelmi drámája.

,,Csak a jó szó a fegyverem"

Fazekas István


"Fazekas Istvánnak határozott véleménye van rontott jelen időnkről, feladatainkról. Szépítés nélkül fogalmaz, de soha nem sugall reménytelenséget. Az európaiságról vallott felfogása egyértelmű: "Segíts a bajban lévőn, akár a
menusgabor, 2016. április 06. szerda, 21:30
Béres Józsefről szóló drámakötetet mutattak be
A 78 oldalas mű a Cédrus Művészeti Alapítvány és a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg.

A 1973 és 1976 között játszódó háromfelvonásos dráma részben a cseppek felfedezésének kezdetéről, a tudós kisvárdai meghurcoltatásának eseményeiről, részben pedig egy kassai költő-színész házaspárról szól, amely a cseppektől reméli rákos gyermeke gyógyulását.

Béres József 1972-en alkotta meg a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményét, amelynek elismertetéséért sokáig szélmalomharcot kellett vívnia. 1975-ben kuruzslás vádjával bűnvádi eljárás indult ellene, az eljárást azonban egy évre rá megszüntették. Végül még a Kádár-korszakban, 1978-tól engedélyezték találmányának forgalmazását.

A könyvbemutatón Pozsgay Imre volt MSZMP-s politikus és miniszter felidézte: annak idején felkarolta a tudóst és találmányát. Nagy László költővel együtt felkeresték Aczélt Györgyöt, hogy meggyőzzék őt a cseppek jótékony hatásáról. Támogatta őket Déry Tibor, Illyés Gyula és Csoóri Sándor
velemenyezd, 2015. március 03. kedd, 23:25
Orbán: több mint 4,1 millió ember dolgozik
- hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor bejelentette: az üzemavatást megelőzően három témáról tárgyaltak vendéglátóikkal. Így a Béres Gyógyszergyárral újabb termelőüzem építésének lehetőségeiről esett szó, a magyar állam 300 hektárnyi földterületet ad át a szolnoki ipari park bővítéséhez, valamint költségvetési forrásból megoldják, hogy a választási ciklus végéig a megyeszékhely autópályán vagy autóúton a fővárosból elérhető legyen.

Béres József, a gyógyszergyár elnöke édesapjáról, Béres Józsefről, az agrármérnökből vált kutatóról elmondta: hosszú és kitartó munkájának betetőzéseként 1972-ben született meg legendás találmánya, a Béres Csepp. Felidézte, amikor 25 éve létrejött a Béres Részvénytársaság, a fő cél az volt, hogy váljék gyógyszerré a találmány. A készítmény 2000-ben gyógyszer lett és ma az immunerősítő gyógyszerpiac vezető terméke.

Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester azt emelte ki, hogy a rendszerváltás után a munkanélküliek ezreivel küzdő Szolnok az önbizalmát kapta vissza azzal,
velemenyezd, 2014. szeptember 23. kedd, 13:33
Képek, videók
televizió
eva6
2018. április 30. hétfő, 16:53
televizio.png
chillik
2017. június 13. kedd, 18:13
A televízió
anna4459
2014. június 15. vasárnap, 21:13
orion venus televizió
lacipecsenye
2013. március 19. kedd, 18:16
alba regia televizió
lacipecsenye
2012. december 13. csütörtök, 14:52
Líbia Állami televízió 20
megyerimihaly
2011. július 31. vasárnap, 12:56
A Budapest Televízió egyó
muhold
2007. április 29. vasárnap, 15:12
A feltaláló
biharijudit
2013. június 07. péntek, 20:18
Magyar feltalálók, s talá
sarkadykati
2012. április 03. kedd, 06:30
feltalálom magam
lovaszmarika
2011. július 18. hétfő, 17:52
A feltaláló.jpg
lacyapu
2009. december 26. szombat, 17:30
feltaláló
elefant8
2009. március 23. hétfő, 21:23
össejt fokózó feltaláloja
kasztl11
2007. május 23. szerda, 11:12
a feltaláló.jpg
laki22
2006. november 10. péntek, 20:41
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.