Belépés
2019. augusztus 19. hétfő | 34. hét | 231. nap | 16:35 | Huba
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Bérelt járművek eladása miatt emeltek vádat három ember ellen
Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 42 éves férfi évekig Spanyolországban élt, így ott hely- és nyelvismerettel, valamint kapcsolati tőkével rendelkezett.

A férfi 2015 és 2017 között döntően Spanyolországban álnéven, hamis okmányokkal járműveket - gépkocsikat, munkagépeket, jachtokat - bérelt, de azokat nem vitte vissza, hanem egyedül, később pedig a bérlésekben is közreműködő 45 éves nő társa segítségével Magyarországra szállította, ahol az alvázszámok hamisítása után maga vagy 44 éves férfi társa értékesítette - ismertette.

Hozzátette, a 42 éves vádlott hamis halottvizsgálati bizonyítványt állított ki a saját nevére, és ismeretlenül maradt társa segítségével 2016 júniusában halottnak nyilváníttatta magát a bűncselekmények zavartalan elkövetéséért.

Az ügyészség - amellett, hogy egyes terheltekkel szemben megszüntette, illetve elkülönítette az eljárást - a 42 éves férfi és nő társa ellen több rendbeli bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás, orgazdaság, közokirat-hamisítás
velemenyezd, 2019. július 05. péntek, 10:51
Lakásában fogtak el egy kábítószer-terjesztőt, társát még keresik
Az újbudai nyomozók pénteken 366,5 gramm kábítószergyanús növényi származékot, 136 extasytablettát és 440 gramm amfetamint találtak a lakásban. A nyomozók a kábítószerek mellett a drog méréséhez használt digitális mérleget, mobiltelefonokat és több mint 660 ezer forintot is lefoglaltak.

Az őrizetbe vett férfi társát még keresik, ellene kábítószer-kereskedelem miatt elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrség kéri, hogy aki Szenczi Norbert tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a 06-80-555-111-es zöldszámon, illetve a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
velemenyezd, 2019. február 11. hétfő, 11:21
Értékcikkeket és luxusautót is ellopott egy banda a fővárosban
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az elkövetők 2013. és 2016 szeptembere között - több újbudai és belvárosi kerületben - csaknem harminc budapesti ingatlanba ajtóbefeszítéssel és ablakbefeszítéssel törtek be. A lakásokból nagy értékű elektronikai eszközöket, több televíziót, laptopot, mobiltelefont, tabletet, ékszereket és pénzt loptak el.

A betörőket és az orgazdát 2016 májusa és szeptembere között fogták el.

A betörők közül a 27 éves budapesti Cs. Norbert tavaly májusban ellopta egy XII. kerületi ház garázsának kulcsát, és másnap hajnalban elvitt egy luxusautót.

A lopásokból származó műszaki cikkeket egy 44 éves jordániai származású férfinak kínálták eladásra, aki a X. kerületben használt műszaki cikkekkel kereskedik. A nyomozók az üzletében megtalálták a betörésekből származó tárgyak egy részét, ezért a férfit orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki - írta a BRFK.
velemenyezd, 2017. május 30. kedd, 17:34
Illegális bevándorlás - Három embercsempészt fogtak el a fővárosban éjszaka
Mint írták, a kőbányai rendőrök vasárnap este ellenőriztek egy osztrák rendszámú személygépkocsit a Sibrik Miklós utcában. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az autó orosz sofőrje fejenként több száz euróért 11 olyan szír állampolgárt akart személyautójával Bécsbe vinni, akik korábban illegálisan lépték át Magyarország államhatárát.

A BRFK munkatársai másfél órával később az I. kerületben, a Hegyalja úton állítottak meg egy olasz felségjelzésű autót, amelynek olasz sofőrje olyan külföldi személyeket szállított, akiket pénzért Ausztriába akart vinni.

Az újbudai rendőrök pedig nem sokkal éjfél után a Pannonhalmi úton ellenőriztek egy magyar rendszámú kisteherautót. Itt a jármű rakterében az egyenruhások összesen 22 szír állampolgárt találtak összezsúfolva, akiket a gyanú szerint Bécsbe akartak szállítani.

A három férfit a rendőrök előállították. A sofőrök autójában, azok átvizsgálása során több ezer eurót találtak és foglaltak le a nyomozók.
velemenyezd, 2015. augusztus 31. hétfő, 13:51
Illegális bevándorlás - Huszonegy embercsempészt fogtak el Budapesten
A kőbányai rendőrök szerdán ellenőriztek egy osztrák személygépkocsit a X. kerületi Bányató utcában, az autó orosz sofőrje hat olyan szír állampolgárt akart Németországba vinni, akik korábban illegálisan lépték át Magyarország államhatárát.

Szintén szerdán a XIII. kerületi Vágány utca és Róbert Károly körút kereszteződésénél négy román és két szír állampolgárral szemben intézkedtek, az embercsempészek négy autóban összesen 34 külföldit akartak anyagi ellenszolgáltatás fejében külföldre szállítani.

Az újbudai, XI. kerületi rendőrök csütörtökre virradó éjjel tíz autót igazoltattak, amelyek utasterében, illetve csomagtartójában összesen 58 külföldi, Magyarországon illegálisan tartózkodó embert találtak. Tizenkét román állampolgárt előállítottak, majd gyanúsítottként kihallgattak.

Kispesten csütörtök hajnalban igazoltattak egy szegedi testvérpárt, akik négy olyan szírt szállítottak Szegedről Budapestre, akik nem tudták igazolni Magyarországon tartózkodásuk jogszerűségét. Az intézkedő rendőrök
velemenyezd, 2015. augusztus 27. csütörtök, 15:02
Kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe a XI. kerületben
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az újbudai járőrök állampolgári bejelentés alapján tartottak ellenőrzést kedden délután egy Bocskai úti lakásban. A házkutatás során a nyomozók kábítószer-termesztéshez használt eszközöket foglaltak le, továbbá az ingatlan egyik lefóliázott szobájában 50 tasak szárított kábítószergyanús növényi törmeléket, palántákat, és 24 tő kábítószergyanús növényt találtak.

A rendőrök az ott élő férfit elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra. N. Zoltán 45 éves budapesti lakos gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyben a további eljárást a XI. kerületi rendőrkapitányság vizsgálati osztálya folytatja le, egyben javasolják a gyanúsított előzetes letartóztatását - olvasható a rendőrségi közleményben.
velemenyezd, 2014. június 12. csütörtök, 12:01
A szoclib mutyik és bűnök miért nem zavarják az ők szavazóikat?
Honvédelmi Minisztérium (HM) cégeinél dolgozó tisztek...A bűnszervezetben a tárca tulajdonában álló társaságokon keresztül kellett visszaosztani a milliókat, amelyek kézről kézre járva eljutottak a HM felső vezetőinek irodájáig is. A maffiaszerű bűncselekmények mechanizmusa nem volt bonyolult, a súlyos közpénzeket felemésztő beszerzéseket elnyerő magáncégek a valós árnál hat-tíz százalékkal többet kértek, ezt a pénzt pedig borítékokban adták vissza a bűnszövetségben levő döntéshozóknak. A szálakat a nyomozóknak a minisztériumi irodákig sikerült felgombolyítaniuk, innen a pénz útja már követhetetlen. http://www.mno.hu/portal/707490 )

Szenteczky János, Csevak (Csepeli Vagyonkezelő) vezérigazgató, MSZP polgármesterjelölt Csepelen - csepeli lakásmutyi ( http://csepel.info/?p=10176#more-10176 )

Szilvásy György, volt titokminiszter - hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal való visszaélés gyanúja (A Központi Nyomozó Főügyészség azzal gyanúsítja, hogy
geptop, 2013. június 15. szombat, 13:50
Fél nap alatt elfogtak egy rablópárt a fővárosban
A közleményben azt írták: a jelenlegi adatok szerint a 30 éves férfi és a 20 éves nő szerda hajnalban a IX. kerületi Boráros téren taxiba száll, a vezetőt egy XI. kerületi kietlen területre irányították, ott megfenyegették, bántalmazták és elvették a pénzét, valamint a mobiltelefonját. Az újbudai nyomozóknak tíz órán belül sikerült azonosítaniuk az elkövetőket, akiket XI. kerületi tartózkodási helyükön elfogtak, és a házkutatás során megtalálták a sértettől zsákmányolt mobiltelefont is - írták.

Megállapították, hogy a két budapesti lakos korábban a XVIII. kerületben is elkövetett egy hasonló jellegű rablást.

A gyanúsítottak ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
velemenyezd, 2013. február 21. csütörtök, 13:00
Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Molnár Gyulára
ügyvéd, Molnár Gyula védője arra hívta fel a bíróság figyelmét, hogy egy elmarasztaló ítélet az önkormányzatiság elvét kérdőjelezné meg, azt az elvet, hogy a lakosság által választott tisztségviselők a hátrányokat és előnyöket mérlegelve a jogszabályok betartásával döntéseket hozhatnak.

Papp Gábor ügyvéd, Lakos Imre védője arra emlékeztetett: a 2007-ben indult eljárás során három évvel később, 2010 őszén, éppen az önkormányzati választási kampányban gyanúsították meg a két politikust az ügyészségi nyomozók nagy sajtóérdeklődéstől kísérve, holott az iratokból nyilvánvaló, hogy az eljárásban felhasznált bizonyítékokat már jóval korábban összegyűjtötték a hatóságok.

Zamecsnik Péter ügyvéd, a harmadrendű vádlott védője szerint ezzel az eljárással egy "óriási pofont kapott a jogállami büntetőeljárás", a vádhatóság nem tisztességen végezte munkáját.

Viszonválaszában az ügyész visszautasította, hogy politikai megfontolások vezették volna a vádhatóság munkáját, Molnár Gyulát sikertelenül próbálták
velemenyezd, 2012. július 09. hétfő, 14:53
Rossz tréfa volt...
Nem lopkodja a gyerekeket a román autó

* Független Hírügynökség - ugyelet@mail.index..hu

| 2008. április 1., kedd 07:34

Vizsgálat után városi legendának minősítette a rendőrség az internetes közösségi portálokon terjedő, gyermekrablásokról szóló történeteket. A közösségi oldalakon az elmúlt hetekben körlevelekben terjedt el, hogy egy újbudai iskola előtt román rendszámú autóval egy gyereket akartak elrabolni. A levél szerzője szerint az elmúlt két hónapban 17 kisgyereket raboltak el így.
h i r d e t é s

A történet szerint egy XI. kerületi iskola előtt a gyermekét váró anyukától kért útbaigazítást egy román rendszámú autó sofőrje. A közben odaérő kisfiút édességgel a kocsijához csalta és be akarta rántani az autóba. Az anyuka megakadályozta és az autós elmenekült. A levél szerzője szerint az elmúlt két hónapban 17 gyereket raboltak el így.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az internetes levél miatt az iskolában és annak
hagenandi, 2008. április 02. szerda, 12:59
Képek, videók
173. Ibolyák - 317..jpg
jucinenadov
2019. április 26. péntek, 23:45
172. Ibolyák - 317..jpg
jucinenadov
2019. április 26. péntek, 23:44
Ibolyák csészében
eva6
2019. április 04. csütörtök, 09:49
ibolya1.jpg
durcimarcika
2019. március 31. vasárnap, 10:04
ibolya.jpg
durcimarcika
2019. március 29. péntek, 17:01
Ibolya
eva6
2019. március 24. vasárnap, 13:33
Ibolyák
eva6
2019. március 24. vasárnap, 13:28
171. Ibolyák - 317..jpg
jucinenadov
2019. március 22. péntek, 22:13
ibolya.jpg
liliana01
2019. március 17. vasárnap, 19:03
Png férfi
eva6
2019. augusztus 11. vasárnap, 06:02
férfi tör bronz.jpg
maroka
2019. július 23. kedd, 21:10
ezüst férfi tör.jpg
maroka
2019. július 23. kedd, 21:10
arany férfi tör.jpg
maroka
2019. július 23. kedd, 21:09
férfi torony eredmény.jpg
maroka
2019. július 15. hétfő, 19:13
férfi 1mről eredmény.jpg
maroka
2019. július 14. vasárnap, 15:25
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.