Belépés
2019. május 26. vasárnap | 21. hét | 146. nap | 23:46 | Fülöp, Evelin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Nagy István: a természeti érték közös örökség
képező genetikai erőforrások megvédése, fejlesztése és fenntartható használata kiemelt állami feladat lett, nemzetbiztonsági, valamint élelmezés- és élelmiszerbiztonsági stratégiai kérdés.

Emellett a régi magyar növényfajták és őshonos haszonállatok nemzeti örökség, a nemzeti identitás részei és Magyarország szimbólumai is - tette hozzá.

Kiemelte, a génmegőrzésben az állami szerepvállalás növelése érdekében 2017-ben a tárca génmegőrzési stratégiát készített. Az idén induló, 4 éves programra összesen 12,3 milliárd forintot fordít a kormány, amelyből 2019-ben 1,7 milliárd forintot lehet felhasználni.

Mint mondta, a feladatok, fejlesztések végrehajtása megköveteli az intézményrendszer hatékonyabbá tételét is. Ennek érdekében pár napon belül megalakul a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ, amely két kiemelt génmegőrzési intézmény, a Növényi Diverzitás Központ és a Haszonállat-génmegőrzési Központ összevonásával jön létre.

Az új intézmény egységes szemlélettel és hatékonyabban
velemenyezd, 2019. május 24. péntek, 14:09
Fenyőszirup köhögésre
permakultúrás művelést alkalmazunk. Vegyszert nem használunk egyáltalán, a kerthez szükséges trágyát is olyan baromfiaink adják, akiket kotlósaink neveltek és még a nagyszüleik sem láttak tápot.

Ráadásul szabadon és szeretetben élnek nálunk, és csak végelgyengülésben múlnak el. 🙂 (mi nem eszünk húst egyáltalán).

Térjünk vissza a fenyőszirupra!

Tehát a fenyőszirupnak való friss, zsenge fenyőrügyeket a saját kertünkből szedem. Mivel sok fenyőnk van, nem kell leszednem az összes rügyet, így is van bőségesen.

Kora tavasztól figyelemmel kísérem fenyőfáinkat, mert ezek adják családunknak és ismerőseinknek a téli gyógy - szirupot. A fenyőszirupot köhögésre, légúti panaszokra köptető, nyákoldó hatása miatt sikerrel használhatjuk, és már megelőzésként is fogyasztjuk, mivel a fenyőnek számos más gyógyhatása is van.

A friss fenyőrügynek, - amiből a fenyőszirup készül - nagyon magas a C-vitamin tartalma, ezen kívül a tűlevél tartalmaz
lilagondolatok, 2019. május 14. kedd, 14:34
Fatimai Boldogságos Szűz Mária
ő közbenjárására add meg, hogy az emberek békében és boldogságban éljenek!
3. Urunk, Szűz Anyád a mi nagyasszonyunk és patrónánk. Az ő közbenjárására add meg, hogy nemzetünk békében és egyetértésben gyarapodjék és boldoguljon!
4. Urunk, Szűz Anyád a mi édes reménységünk. Az ő közbenjárására nyerjen védelmet az erőtlen és az elhagyott, találjon rá az igazságra a tévelygő, és térjen hozzád a bűnös!
5. Urunk, Szűz Anyád a mennyország ajtaja. Az ő közbenjárására engedd el (N. testvérünk és összes) elhunyt testvéreink hátralevő büntetését, és vezesd be őket az örök életre!
Pap: Urunk, szálljon fel imádságunk dicsőséges trónusodhoz, és ne engedd, hogy csalódottan, üres kézzel távozzunk! Szűz Anyádnak, mennyei édesanyánknak közbenjárására hallgasd meg kéréseinket! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Fatimai Boldogságos Szűz Mária
..................

- Network
maroka, 2019. május 13. hétfő, 10:38
Szent József, a munkás 05.01
akaró Istennel.
Ahogyan Szent József számára a munka a mindennapi élet megszentelését jelentette, ugyanúgy mi is odaadó szolgálatunkkal és becsületes munkánkkal törekedjünk az életszentségre.
C. Horváth István Sándor

Igenaptár oldalon
OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből
Töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá!
Szólt az Isten: ,,Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog." Isten megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.
Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik: ,,Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog." Azután ezt mondta Isten: ,,Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és
maroka, 2019. május 01. szerda, 13:10
A mediterrán étrend a túlevés ellen is hatásos lehet
Az Obesity című szaklapban ismertetett kutatás során a Wake Forest Orvostudományi Egyetem tudósai mediterrán étrenden élő majmokról megállapították, hogy nem fogyasztották el az összes táplálékot, pedig megtehették volna, így megőrizték a normális súlyukat - írta a Medicalxpress.com.

"Ezzel szemben a nyugati étrenden élő állatok sokkal többet ettek, mint amennyire szükségük lett volna és el is híztak" - mondta Carol A. Shively, az egyetem patológusa, a tanulmány vezető szerzője.

A különböző étrendek kalóriabevitelének korábbi kutatásai nagyrészt emberi populációk tanulmányozására épültek, amelyek önbevallásos kérdőíveken alapultak, ezért gyakran megbízhatatlanok voltak, vagy rágcsálókat vizsgáltak, amelyek nem emberi étrenden éltek.

A Wake Forest kutatócsoportja 38 hónapos kísérletet végzett, ami nagyjából 9 évnek felelt volna meg az emberi életben.

A kutatók emberi étrendek alapján állították össze a majmok menüjét: a nyugati diétában a fehérjék és a zsírok leginkább állati
velemenyezd, 2019. április 24. szerda, 20:45
A cékla gyógyhatásairól
Földünk egyik legcsodálatosabb kincse a cékla. Nők minden korosztályának, és nemcsak nőknek!

Ősidők óta ismeri az emberiség a céklát, már az ókorban is nagyra becsülték gyógyító erejét. Jótékony hatásait a benne lévő vitaminoknak (C, B1, B2, B6, niacin, biotin), ásványi anyagoknak (vas, szilícium, réz, nátrium, kálium, kalcium, foszfor, jód, bór, mangán, stb.) és a biológiailag aktív anyagainak (polifenolok, flavonoidok, antocianidek, karotinoidok) köszönheti.
Folsav tartalmára minden korosztálynak szüksége van. A magzati fejlődés során az agy és az idegrendszer működéséhez szükséges anyagok képződésében segédkezik. Ha a kismama a várandósság korai szakaszában már fogyasztja, akkor sok fejlődési rendellenesség elkerülhető. Később is szükség van a folsav bevitelére, hiányában ugyanis fáradékonyak, dekoncentráltak és feszültebbek vagyunk. A cékla vastartalma is kiemelkedő,
pacsakute, 2019. április 08. hétfő, 21:37
Méregtelenítés nyírfalével
természetes élelmiszer. A világ minden táján úgy tudták, hogy a nyírfa kiűzi a rosszat a testből. A gyógyászatban a nyírfa leveleit elsősorban a vese, a hólyag területére a bőrre és a hajra alkalmazzák.

A nyírfa nedve egy évben egyszer gyűjthető, és mindössze csak három hétig. Használják a magyarok, finnek, lappok, svédek, románok, baskírok stb., és a földön mindenütt meg vannak győződve róla, hogy ennél egészségesebb dolog, mint a nyírfalé, kevés ha létezik.

Nyáron a nyírfák az összes életerőt és energiát magukba szívják, hogy majd jövő tavasszal legyen mivel táplálniuk az éppen sarjadásra készülő új hajtásokat. Ezeket a tápláló nedveket a gyökerükben gyűjtögetik, majd, amikor elolvad a hó, és életre kel a természet, az éltető folyadék elkezd áramolni fölfelé a fa törzsében. A törzsből csapolt nedv, a nyírfa “vére".

Ilyenkor fülünket, ha a fa törzséhez szorítjuk, hallatszik, amint csordogál benne a nyírfavíz. Ilyenkor lehet megcsapolni a fát, és begyűjteni az
pacsakute, 2019. április 08. hétfő, 21:26
Kókusz és kókuszolaj jelentősége
Szűz kókuszolaj (VCO) - A jóval teli zsír.
A VCO kókuszolaj/zsír a legegészségesebb olaj, amit ismerünk, különösen ha figyelembe vesszük az alább felsorolt jótékony hatásait:
- A VCO olyan hasznos étel, mely sokat tud segíteni a bélpanaszokkal küzdő betegeknek.

- Sok beteg megtapasztalta, hogy a pajzsmirigy alulműködés tünetei a kókuszdió olaj rendszeres fogyasztása következtében fokozatosan eltűntek. Néha még az kókuszolajjal végzett külsőleges bedörzsölés is a normális szintre emeli a testhőmérsékletet.

- A VCO zsírokban gazdag, ezek főleg közepes szénláncú zsírsavak (MFCA-k). A MFCA zsírsavak sejtekbe jutása nem kötődik az inzulinhoz! Ezért az MFCA zsírokban gazdag kókusz valóságos áldás a cukorbetegeknek. A sejtek elegendő tápanyaghoz jutnak és a cukorbetegség tünetei eltűnnek.

- A VCO kókuszolaj jót tesz a szív egészségének, megelőzi a
pacsakute, 2019. március 27. szerda, 18:21
Az ember a múltban, jelenben és jövőben
amelyeknek lejegyzései csak belső használatra voltak hozzáférhetők, valamint a nyilvánosan kiadott írásai közötti kapcsolatról Rudolf Steiner önéletrajzában
találunk utalásokat (,,Életutam", 35. fejezet). Az ott elmondottak
érvényesek az egyes szakterületek kurzusaira is, amelyek csak
korlátozott számú és a szellemtudomány alapjait már ismerő hallgatóság előtt folytak.
Marie Steiner (1867-1948) halála után az általa megadott irányvonalak szerint kezdődött meg Rudolf Steiner összes művének (GA) teljes kiadása. E kötet az összkiadás része.

TARTALOM

Bolygórendszerünk szellemi individualitásai

Sorsot meghatározó és az embert felszabadító bolygók

Első előadás, Dornach, 1923. július 27......................................15.old.

A beavatás tudományának segítségével megismerhető egy bolygó
lélekkel és szellemmel való áthatottsága. A Holdon a szellemi lények szigorú elzártságban élnek. Az
eposz, 2019. március 18. hétfő, 11:45
Spirulina /Chlorella – két csodálatos szupertáplálék
mai szintjén is ki tudunk mutatni számtalan összetevőt, ami ebben a két mikroalgában (Spirulinában és Chlorellaban) megtalálható. Itt most csak a legfontosabbakat fogjuk felsorolni:

-Kitűnő minőségű protein (fehérje) forrás, ami sokkal koncentráltabb és emészthetőbb, mint bármelyik állati eredetű fehérje.

-Mind a 8 esszenciális aminosavat tartalmazza, ráadásul ideális arányban! A Chlorella 58%-a, a Spirulina 65-71%-a protein!

A Spirulinában és Chlorellában meglelhetők az összes ismert B-vitamin források, beleértve a B-12 vitamint, ( ami pedig szinte egy növényben sem található meg így vegetáriánusoknál nagyon fontos a pótlása), és a kiemelten fontos B-9 vitamin is (más néven folsav), a C-vitamin, E-vitamin, ásványi anyagok: a kalcium, magnézium, cink, kálium, nyomelemek, Omega-3 zsírsavak és gamma-linolsav (GLA), valamint mukopoliszacharidok( amik a sejteket tartják/ragasztják össze, az ízületekben a csontvégek egymáson való könnyű elmozdulását teszik lehetővé), valamint
pacsakute, 2019. március 16. szombat, 20:36
Spirulina gyógyhatásairól
Ez a növény egy igazi táperőmű, melyk a világ egyik leggazdagabb tápanyagforrását jelképezi. Minden ásványi anyag, enzim, aminosav, fehérje és nyomelem megtalálható benne. A spirulina nagyon gazdag fehérjékben, 100 g spirulinában 60-70 g fehérje van, ez háromszor több mint ugyanekkora mennyiségű disznóhúsban, kétszer több mint a marhahúsban és a halban és 50%-al több mint a szójababban.

Az alga tökéletes összetételű tápanyag, több vitamint(A, B1, B2, B6, B12, D, E), enzimet(klorofill), ásványi anyagot (kálium, jód, kalcium, magnézium, vas) tartalmaz, mint sok más élelmiszer, ezért használhatjuk táplálékkiegészítőként. A spirulina nagyon gazdag fehérjékben, 100 g spirulinában 60-70 g fehérje van, ez háromszor több mint ugyanekkora mennyiségű disznóhúsban, kétszer több mint a marhahúsban és a halban és 50%-al több mint a szójababban

Miben lehet segítségünkre a Spirulina
pacsakute, 2019. március 16. szombat, 20:21
Chlorella gyógyhatásairól
tartalmú növény. Sporopollenint tartalmaz ami kisepri a mérgeket a szervezetből.

Mi a Chlorella és mit tartalmaz?

A Chlorella (Chlorella vulgaris) egy egysejtű kis alga, mely a friss vízben tenyészik, valamint a sötét, zöld levelű zöldségekben is megtalálható. A Chlorellát teljes értékű táplálékként tartják számon, mely gazdag fehérjében, karotinoidokban, vitaminokban, enzimekben (pepsin) és klorofillban, valamint más mikroelemekben (ásványi anyagokban), és növényi rostban. Állítólag az összes növény közül a chlorella tartalmazza a legtöbb klorofillt, illetve jelentős arányban tartalmaz B-, C- és E-vitaminokat, foszfort, káliumot, magnéziumot, kalciumot, valamint nyomelemeket: vas, mangán, cink, réz, kobalt (aminosav kelát-kötésben), valamint tartalmaz még 50 % értékes növényi fehérjét is.

Miben segít nekünk a Chlorella?

A sejtfalában található mukopoliszacharidnak van egy igen meglepő tulajdonsága. Képes kapcsolódni a szervezetünkbe kerülő és a keringési
pacsakute, 2019. március 07. csütörtök, 21:16
1/239
Képek, videók
SzKT, Nagy István.jpg
agica2004
2018. március 20. kedd, 21:45
SZKT. Nagy István.jpg
agica2004
2018. március 20. kedd, 21:45
SZKT-Nagy István.jpg
agica2004
2018. március 20. kedd, 21:42
SZKT-Nagy István 70 éves-
agica2004
2018. március 18. vasárnap, 14:59
Nagy István Attila - Olya
sanci81
2018. március 09. péntek, 17:55
nagy istvánné.jpg
zsokica45
2018. január 06. szombat, 20:16
SzKV- SzKT-Nagy István.jp
agica2004
2017. február 28. kedd, 16:20
SzKT- Nagy István-nyugdíj
agica2004
2016. április 24. vasárnap, 17:09
Nagy Istvánné Katikától
cologne53
2016. január 06. szerda, 07:32
Nagy István.jpg
agica2004
2014. augusztus 31. vasárnap, 16:55
Nagy István....jpg
agica2004
2014. augusztus 31. vasárnap, 16:54
Nagy István könyvbemutató
agica2004
2014. augusztus 31. vasárnap, 16:54
Szivecskés természeti kép
cipello
2018. szeptember 24. hétfő, 11:19
Természeti jelenségként.j
pacsakute
2017. október 25. szerda, 13:31
természeti kép 2.png
pmarika65
2017. május 18. csütörtök, 01:55
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.