Belépés
2020. május 27. szerda | 22. hét | 148. nap | 00:26 | Hella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Sűrű nyár végére, ősz elejére készül a Magyar Rögbi Szövetség
sportágként fokozott elővigyázatosságra van szükség a magyar rögbis társadalomtól.

A klubok földrajzi elhelyezkedése miatt egyelőre nem egyforma szabályozások vannak érvényben az egyéni és a csoportos edzésekre vonatkozóan. A visszatérést így azért sem akarják elkapkodni, hogy ne sérüljön a fair play szelleme: miközben egyik csapat már hetek óta normálisan tudott készülni, addig ellenfele erre csak korlátozottan volt képes.



Kiss Antal hangsúlyozta: nagyon készülnek továbbá, hogy a sportág Kincsem Parkban tavaly átadott bázisán a megnyitóhoz hasonló fesztivál jelleggel még az ősszel újabb rögbis napokat rendezzenek.

"Nagyon készülünk a válogatott hazai fellépésére, de szervezés alatt van veterán találkozó, valamint a női XV-ös nemzeti együttes első mérkőzése is. Utóbbi fejlesztése a nemzetközi szövetség elvárása világszerte, hogy a labdarúgáshoz hasonlóan nálunk is felzárkózzon egy másik szakág" - közölte. Emlékeztetett, hogy a női rögbi eddig döntően az olimpiai szakágról, a
velemenyezd, 2020. május 13. szerda, 09:57
Szerencsés Tünde versei
érő volt ez a csend.


Egy ölelés

Lassan sétálj felém,
Hadd csodáljam lépteidet,
Fehéren villanó fogad,
Karmazsin ajkadat!
Most, hogy nézlek,
Arcodról rám kacsint
Huncutul borostád,
Ráncaidban ott a mosolyod,
Fürkésző szemed
Barnája ragyog.
Gyere közelebb
És még közelebb,
Hadd öleljelek,
Mint drága kincsemet!
Hosszú volt a nap,
Ennyi jár,
Úgy vártalak!
Hadd érezzem
Tested melegét,
S te érezd az enyém!
Csak egy ölelés -
Mindennél többet ér!
Ragyogjon bennünk a Nap,
Koronázzuk meg fejét!



Elsuhantak az évek

Fejem fölött suhannak az évek,
Volt benne édes és keserű,
Olykor vissza-visszanézek,
A
menusgabor, 2020. március 07. szombat, 16:15
Csokonai Vitéz Mihály költészete
danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.

Itt egy üveg borocskát
A zőld gyepágyra tettem
És gyenge rózsaszállal
Száját be is csináltam,
Amott Anakreonnak
Kellő danái vannak
Kaskámba friss eperrel.

Egy öszveséggel íly sok
Gyönyörűt, becsest ki látott?
S ki boldogabb Vitéznél?



BÚCSÚVÉTEL


Vitéz

Mégyek már. Engedd meg, kedves kincsem,
Hogy megváló csókom szádra hintsem.
Jaj be fájlalom,
Kedves angyalom!
Hogy midőn boldoggá kezdtem lenni,
El kell menni.

Lilla

Akkor indúlsz hát el, csalfa lélek!
Amidőn már én csak néked élek?
Bírod szívemet
S itt hagysz engemet:
Ah, nem érdemel meg egy íly hívet
A te szíved.

Vitéz

Szívemet ne vádold, jól esmérted,
Most is hév tüzekkel ég ez érted. -
A sors kísztet el
Vas
menusgabor, 2020. március 03. kedd, 22:30
Aranyosi Ervin: Anyai gazdagság
Te rólad szól az életem,
teérted történt minden.
Téged ígért a szerelem,
és én ezt örömmel hittem.
S no lám, most itt vagy már velem,
a két karomba zárlak,
te vagy a sorsom, végzetem,
és csodásnak talállak.
Nincsen hát nálam gazdagabb,
ezen a nagyvilágon.
Lelkem már attól is szabad,
ha drága lényed látom.
Te vagy nekem a nagyvilág,
te vagy az összes kincsem!
Nálad fontosabb, kedvesebb
az én számomra nincsen!
eva6, 2020. február 11. kedd, 10:15
Budai Zolka versei
elkopott arcomon,
Túljutok ezer harcomon.

Nem szerelem, s nem jóbarát.
Téged látlak, tavaszbabát!
Mindek feletti tüneményt,
Keserben, ízes süteményt,

Kiért a Nap feljő, lássa,
Miként ragyog Földre mása,
Mint tárja szerte melegét,
S hinti föl szívek erejét.

Bennem bújó bolond mámor,
Sejtelmes közeli távol,
A feltestesült fény, a lány,
Tisztaságos tündértalány.

Mi vagy nekem, rá szó nincsen,
A legszebben őrzött kincsem.
Tudd, az összesért nem adnám!
Álmom s valóságom; - Annám!

Barátság


ANYÁNK ELJÖTT KARÁCSONYKOR

Anyánk csilingelt este hatkor...
fonnyadt kezével rázta a csengőt,
majd megállt, és ragyogva tűrte,
míg úgy fonja körbe a csend őt,
miként a lomhán szálló füst
szövi karjaiba a Napot,
midőn a gyárkéményből
búsan a magasba andalog.

Mi bámultuk őt... néztük.
Véznára mosta már az
menusgabor, 2020. január 14. kedd, 20:00
Sohonyai Attila versei
kopogó háztető pala akaratai
elhasználódnak, s a feladás vizei
onnan az esőt homlokomra csorgatják.
De miattad, lehet, hogy a földbe
akkor is gyökeret verek, s ha ágaimat
kapálják az irigyek, csendben leszek
akkor is, a bosszúszavak és a lebeszélések
mit sem törnek, mit sem aláznak engem,
mert ki a célért áldozza fel mindenét,
az végül csak nyertes lehet. Ebben
kell higgyek, s ezért kell, ezért nem
adhatlak fel. Minden drága, és féltett
külső kincsemet, mire megjössz,
elvitték már tolvajok, kifosztott
leszek, s belül is ingatag hanyagság;
magammal szemben.
S a világ utolsó óráján, ha
a megrepedt harangot kongatják,
minden bizonnyal én már por leszek,
egy tömör elhasználódás - Kit érdekel?
S a földön szétterült hamumból mikor
már lakmároznak a szelek, remélem
te addigra fölöttem állsz, s e rémképes
várakozásból felébresztesz.

Sohonyai Attila - Várva rád (Előadja: Jóbi
menusgabor, 2020. január 03. péntek, 18:30
Domonkos Jolán versei
lombkoronát.


ÉDESANYÁM IMÁDKOZIK

Édesanyám imádkozik
Üdvözlégy-et, Miatyánk-ot,
rózsafüzért morzsolgatva
fohászt küld az ég urához.

A szobában ül csendesen,
behunyva tartja a szemét,
úgy szeretném átölelni,
megfogni jól mindkét kezét.

Messze jár most, azt gondolom,
ellopta tőlem az Isten,
pár percig most csak az övé
az én drága, földi kincsem.


ÉDESANYÁMNAK

Kezem anyám fején,
homlokát simítom,
letörlöm könnyeit,
nézni már nem bírom,

ott folyik az arcán,
sok-sok bánat érte,
néha én
menusgabor, 2019. december 09. hétfő, 15:00
Maszong József versei
szeress..!


CSENDESEN JÖTTÉL


Csendesen jöttél, édesem
Egy nagy bús érzelem
Lassan nyíltál mellettem
Boldog vagyok melletted.

Mint bimbós rózsa
Vágytál a csókra
Adtál mézet édeset
Szívemnek kedveset.

Az idő fokozza érzelmem
Mit felszítottál bennem
Kellemes a kísértés
Elmondjam ezt az érzést?
Megvalljam mire vágytam
Szeretlek, kívánlak örök lángban.

Emésztő tűz a szerelem
Te hoztad el nekem
Te édes drága kincsem
Másnak ilyen nincsen
Nem is adom semmiért
A világ összes kincséért,,


ELADOM A LELKEM

Mikor felettünk rút fellegek gyülekeznek,
szeretetre éhező emberek dideregnek,
bennem lángot vet a gondolat.
menusgabor, 2019. november 28. csütörtök, 19:15
Bognár Barnabás versei
sima, meleg kezedben - ha fázom;
s álmaimmal terítem telkem,
csupán csend csorog le s kopog be a házon.

Messze köd van, homályban a fák,
bár közelről ma szemem jól lát - ma látom,
de pusztán az erdőt, a sok fát,
hiszen kezed néma, s enyém laza álom.


HOGYAN TOVÁBB

Nem vagyok már boldog, Uram,
nincs kincsem, kedvem, nyugalmam,
mozdulatnyi erőm;
csak egy életbe veszett múltam van,
nem maradt... nincs jelenem, nincs jövőm.

Nem volt sohasem igazam
- csak most, ebben az egyben van -,
a széllel kergetőzöm;
nem vagyok jó sem, és még önmagam
is csak sejtem: feléd száll a gőzöm.

Párologva halkul szavam,
suttogom: szívem odavan,
egyre feketedvén;
egyedül voltam, magam maradtam,
hiábavalóságom hull belém.

Nem tudom, nem
menusgabor, 2019. október 22. kedd, 20:30
Farkas Éva versei
mosolyra,
Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,
S választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,
A lényeghez a szívünk vezet.




CSENDBEN

Most itt állok némán teelőtted,
Kívüled nekem már semmim nincsen,
Féltőn, és szeretve rejtegetlek,
Te lettél utolsó, drága kincsem.

Nem vagy enyém, csak a magadé vagy,
Mégis lelkemnek társa, bennem élsz.
Magammal viszlek a végtelenbe,
Ahol már soha többé el nem érsz.

Legyél a csendem, mely körül ölel,
Ne halljak mást, csak a Te szavadat,
Csitítsd dobbanó félelmeimet,
Enyhítsd léteddel a fájdalmakat.

Nélküled szürkék a mindennapok,
A rossz is jóra változik veled,
Csendben, mozdulatlanul pihenni
Engedj, ne szólj most, csak add a
menusgabor, 2019. október 20. vasárnap, 22:00
Horváth M. Zsuzsanna versei
A MÚLTAM RÉSZE...

Kövek között fehér, fényes csillagvirág,
imakönyvben őrzöm, a székelyföldi csodát.
Lelkemnek oly kedves, préselt gyöngyszemfátyol,
szemembe könnyet csal, a régmúlt feltárul...
Drága nagyanyám emlékként adta,
a szülőföldje kicsinyke darabja.
Havasi gyopár a múltam része,
vadregényes bércek fehér büszkesége.
Gyökereim kötnek e távoli tájhoz,
féltőn őrzött kincsem mindig megtalálom.
Sziklás csúcson, sűrű fenyvesek suhognak,
hegykoszorúk között patakok rohannak...
Szépséges völgyben áll, a nagyszüleim háza,
Hargita alján a nagy Székelyországban.
Gyermekkorom emlékeit, veszni nem hagyom,
a szívemben őrzöm míg élek, amíg dobog.
menusgabor, 2019. október 17. csütörtök, 19:00
1/21
Képek, videók
Szövetség Istennel
dandej
2019. július 08. hétfő, 10:59
Isten jele - Szövetség
dandej
2019. március 06. szerda, 20:00
Szivárvány - Szövetség
dandej
2017. október 03. kedd, 09:25
Új szövetség 01.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:58
Új szövetség 02.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 03.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 04.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:56
Szövetség
dandej
2016. július 19. kedd, 14:08
Az új szövetségi kapitány
sanci81
2016. június 03. péntek, 19:07
Új szövetség.jpg
chillik
2016. január 03. vasárnap, 13:15
A gyűrű szövetsége.jpg
pacsakute
2014. július 17. csütörtök, 05:13
magyar-anyák-1140x520. jpg
menusgabor
2020. május 22. péntek, 21:47
magyar.jpg
liliana01
2020. április 29. szerda, 19:49
Babits Áldás a magyarra.j
menusgabor
2020. április 06. hétfő, 21:16
Ábrányi Él a magyar.jpg
menusgabor
2020. április 06. hétfő, 19:06
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.