Belépés
2019. október 20. vasárnap | 42. hét | 293. nap | 03:01 | Vendel
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Mai evangélium - Rózsafüzér Királynője 10.07
törvénytudó ekkor fel is idézi a következőt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat."
A főparancsról, a legfőbb törvényről Máté és Márk evangéliumában az írástudók faggatják Jézust, és nekik válaszolva mondja az Úr azt, hogy az Isten és a felebarát felé irányuló szeretet a legfontosabb (vö. Mt 22,34-40 és Mk 12,28-31). Az Isten iránti szeretet és az emberek iránti szeretet nincs összekapcsolva az ószövetségi törvényben, két külön helyen szerepel (vö. MTörv 6,5 és Lev 19,18), a kettő egymás mellé állítása vélhetően Jézustól származó újítás. Lukács evangéliumában viszont e helyen a törvénytudó szájából hangzik el, aki valószínűleg megismétli, amit Jézus mondott. Lukácsnál ez a kis eltérés azzal magyarázható, hogy nem hangfelvétel alapján írta le a beszélgetést, hanem a szóbeli hagyomány alapján, amely az évtizedek alatt formálódott.
Jézus ekkor elmondja az irgalmas szamaritánusról szóló
maroka, 2019. október 07. hétfő, 09:55
Öt ország közösen kérte felvételét az UNESCO Bioszféra Rezervátumba
országok évente pályázhatnak. A WWF Adria szerint az UNESCO jövő júniusban nyilváníthatja a területet öt országot átívelő bioszféra rezervátummá.

A létrejövő rezervátum Európa legnagyobb - 700 kilométer hosszú és 800 ezer hektáros egyedi kultúrájú és természeti - tájvízi biodiverzitás rezervátuma. Az országokon átfolyó Dráva, a Mura alsó szakasza, valamint a Dráva torkolat feletti Duna szakasz Európa ökológiailag egyik legegységesebb összefüggő folyórendszere. A folyók "zöld övet" formálnak, összekapcsolva az öt ország több mint egymillió hektáros, természeti és kulturális szempontból különösen fontos területét, így szimbolizálva azok egységét.

A WWF Adria, valamint más környezetvédelmi szervezetek és minisztériumok az elmúlt húsz évben arra törekedtek, hogy megvédjék ezeket a területeket.

A Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum folyóvizei számos élőlénynek és növénynek adnak otthont, köztük több mint 300 vízi madárfajtának. A 700 kilométer hosszú folyók természetes ívóhelyei a kecsegének és
velemenyezd, 2019. október 01. kedd, 20:52
Anyák napja
anyák tisztelete -- az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virág kereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét és nem akarta nevét Anyák Napjával kapcsolatba hozni.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.


A legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik.

február második vasárnapja: Norvégia
március 8.: Afganisztán, Bulgária, Szerbia
március 21., a tavasz első napja: az arab világ legtöbb országa (pl. Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom, Irak, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia)
május első vasárnapja: Dél-afrikai
taltos1, 2019. május 05. vasárnap, 22:44
A Szentlélek útja
,,Az emberek is alkotnak vallásos jellegű egyesüléseket, ezeknél azonban nem alapvető feltétel, hogy mindenki a Jézus vére által megszabadult legyen. Ez nem a Szentlélek útja. A Lélek csak az Úr Jézushoz gyűjt, annak alapján, amit Jézus Krisztus tett. Krisztusról, mint az élő Isten Fiáról való bizonyságtétel az a szikla, amelyen a Gyülekezet épül. Nem a vallásos nézetekben való egyetértés hív életre igazi közösséget, hanem az, hogy mindnyájuknak egy az élete, összekapcsolva a megdicsőült Fővel a mennyben."

-C. H. Mackintosh-
kalmanpiroska, 2019. április 15. hétfő, 13:33
Urunk születésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogass
,,Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk."
A II. vatikáni zsinat után megújított liturgiában ez a könyörgés advent negyedik vasárnapjára került át, azt megelőzően pedig március 25-e áldozás utáni könyörgéseként szerepelt.
A könyörgés a megtestesülés, a keresztre feszítés és a feltámadás misztériumát összekapcsolva foglalja össze Krisztus üdvösséget hozó művét, amelyből - Isten kegyelméből - a keresztény ember is részesedhet. Az a teológiai gondolkodás, amelyben ez a könyörgés megszületett, e három misztérium egységében ismerte fel a keresztény megváltás lényegét, amit megerősített az az ősi hagyomány, amely szerint Jézus március 25-én halt kereszthalált. E könyörgés annak a liturgikus elvnek a remek példája, hogy mivel Krisztus életének egyetlen mozzanata sem érthető önmagában, ezért az
maroka, 2019. március 25. hétfő, 11:37
Kötött pályán Csíksomlyóra
zarándokvonattal kapcsolatos információkat március 12-én tették közzé Budapesten sajtótájékoztató keretében..
A szervezők elmondták, hogy a négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.
A Csíksomlyó Expressz a korábbi évekhez hasonlóan Szombathelyről indul, a Sopron-Győr-Komárom-Tatabánya útvonalon érkezik Budapestre, majd a Keleti pályaudvarról, a Székely Gyorssal összekapcsolva, tizenhat kocsiból álló ,,össznemzeti zarándokvonatként" indul tovább Erdélybe - ismertette Mező Tibor, az utazást szervező Kárpát Európa Utazási Iroda ügyvezetője.
Tájékoztatójából kiderült: a vonaton utazó zarándokok június 8-án, szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsún; vasárnap Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak, ahol szentmisén vesznek részt.
- A vonatúton Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonai javára gyűjtenek.
maroka, 2019. március 16. szombat, 11:08
Idén is elindul a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba
A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.

Mező Tibor, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz az előző évekhez hasonlóan Szombathelyről indul, és a Sopron, Győr, Komárom, Tatabánya útvonalon érkezik Budapestre.

A Keleti pályaudvarról a Székely Gyorssal összekapcsolva, 16 kocsiból álló "össznemzeti zarándokvonatként" indul tovább Erdélybe.

A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak. Itt szintén szentmisén vesznek részt - mondta.

A vonatúton Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonai javára gyűjtenek. Vasárnap a zarándokok egy része az ezeréves határról az alcsíki Csíkszentsimonba megy, ahol átadják a gyűjtött adományokat az ottani otthon lakóinak. A programlovasbemutatóval, sörkóstolóval, majd Dévai
velemenyezd, 2019. március 12. kedd, 11:17
Rudolf Steiner
elpárolog, az nemcsak az a materiális képmás, amit a durva értelem lát; a vízben, levegőben és tűzben a legkülönfélébb módon él az ember felett álló legközelebbi hierarchia, az angyal éteri és asztrális része is. Ha viszont az angyalok lelki-szellemi lényét keressük, azt az asztrális világban kell keresnünk. Akkor ide kell szellemi látással betekintenünk.

Ha a következő fokozatot, az arkangyalokat akarjuk lerajzolni, itt megint másként áll a dolog. Az arkangyalok asztrálteste nincs összekapcsolva fizikai és étertestükkel; alsó tagjukat tehát így kell lerajzolnunk: fizikai test (1) és étertest (2). Ez a részük el van választva az összes magasabb princípiumtól, amely egy magasabb világban van. Csak akkor kapjuk meg tehát egy arkangyal teljes képét, ha két helyen keressük; náluk sem egyesül minden egy lényben, mint az embernél, hanem mintegy fent van a szellemi részük, lent pedig tükröződik ez a szellemi rész. Egy fizikai test és egy étertest önmagában csak akkor egyesülhet, ha a fizikai test a
eposz, 2019. január 29. kedd, 12:08
Okos parkolási rendszer kezdte meg működését Székesfehérváron
Mint fogalmazott "a közeljövő városa épül Székesfehérváron és nem a távoli jövőé"".

Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: Magyarországon Székesfehérvár az első megyeszékhely, ahol tesztelik az okos parkolást. Az okos parkolók keskenysávú frekvenciát használnak (Narrowband-IoT), egy olyan iparági szabványt, amely alkalmas a nagy hatótávolságú, alacsony energiaigényű kommunikációra, egyszerre akár több ezer eszközt is összekapcsolva. Megjegyezte, hogy a keskenysávú adatátvitelt használó megoldások az ötödik generációs hálózatokkal támogatva lesznek képesek igazán nagy változásokat hozni, az 5G-re azonban még néhány évet várni kell.

A székesfehérvári beruházás összegét az MTI kérdésére nem közölték.

A sajtóanyag szerint a rendszer a sofőröket a legrövidebb úton irányítja a legközelebbi szabad parkolóhelyhez. Ezzel csökkenhet a forgalom, mérséklődhet a lég- és a zajszennyezés, amire szükség is van, hiszen az Inrix közlekedési
velemenyezd, 2018. december 10. hétfő, 16:11
Nemzetközi program indult a Duna-régió rejtett zsidó örökségének újrafelfedezésére
örökségét.

Az épített örökség - zsinagógák, temetők, emlékhelyek, köz-, üzleti- és lakóépületek - számbavétele mellett a projekt fontos célja a szellemi javak összegyűjtése és bemutatása. Ennek érdekében a többi közt a helyi közösségek prominens képviselőivel készítenek videóinterjúkat, melyben a zsidó kultúrához kötődő személyes történeteiket elevenítik föl. A program része egy világhálós repozitórium létrehozása is, amely egy-egy épülethez kapcsolódó tárgyi emlékeket, történeteket mutatja be, összekapcsolva a már létező adatbázisokkal.

A munkában résztvevő kulturális és idegenforgalmi szakemberek olyan turisztikai szolgáltatásokat is létrehoznak, melyek a nagyközönség számára is könnyen elérhetővé teszik a ma még rejtett zsidó kulturális örökséget. Egyaránt számítanak a saját családi gyökereiket felfedezni kívánó örökségturistákra éppúgy, mint a laikus közönségre.

Szentgyörgyi Anna elmondta, a 2021 nyaráig tartó program eredménye lesz egy kézikönyv is, melyet a programban résztvevő
velemenyezd, 2018. november 27. kedd, 14:39
DNS-vizsgálatokkal azonosítottak három nagy elefántcsontcsempész-kartellt
három legnagyobb csempészhálózatot a kenyai Mombasából, az ugandai Entebbéből és a togói Loméból működtetik.

Az elefántagyarakból nyert DNS-minták elemzésével a kutatók egyértelmű kapcsolatot mutattak ki 11 szállítmány között annak ellenére, hogy az orvvadászok az agyarpárokat szétválasztották és a világ különböző részeibe szánt szállítmányokban rejtették el.

A Science Advance folyóiratban közzétett tanulmányban "felfedjük az összefüggést a látszólag elszigetelt lefoglalások között, összekapcsolva azokat nemcsak az ezekben a kikötőkben működő speciális bűnhálózatokkal, hanem az orvvadászokkal és a szállítmányozási hálózatokkal" - mondta Samuel Wasser, az amerikai egyetem biológiai megőrzési központjának igazgatója.

Wasser emlékeztetett arra, hogy előző kutatásukban már azonosították, Afrika mely részein - Tanzánia délkeleti és Mozambik északi térségében, Gabon északkeleti, a Kongói Köztársaság északnyugati és a Közép-afrikai Köztársaság délnyugati területein - működnek a legnagyobb
velemenyezd, 2018. szeptember 20. csütörtök, 11:22
Jelkép-kalendárium - Július
ellenpárját ismeri föl benne. 7-én volt a Nonae Caprotinae, a rabszolganők ünnepe. Ezen a napon az asszonyok Iuno Caprotina tiszteletére áldoztak egy vadfügefa, ,,kecskefügefa" (caprificus) alatt. A fügefa tejszerű nedvét mutatták be áldozatul Junónak mint kecske-, illetve fügefaistennőnek. Mind a kecskét (capra), mind a fügét (ficus) termékenység-jelképnek tekintették a régiek, az orgiasztikus szerelem szimbólumai voltak. A római szerzők ezt az ünnepet is történeti esemény emlékének tartják, összekapcsolva a Poplifugia keletkezésének vélt történeti okaival. Valójában a Nonae Caprotinae is téli termékenységünnepek ellenpárja. Pl. a decemberi Saturnaliáé, mely szintén rabszolgaünnep volt, a februári Lupercaliáé, amikor meztelen ifjak kecskebőr korbáccsal ütlegelték városszerte a nőket, hogy termékenyek legyenek. A Caprotina ünnep történeti magyarázata arra enged következtetni, hogy a kecskeistennő papnői eredetileg Bacchus férfifaló szolgálóinak, a bacchánsnőknek a módjára viselkedtek. A hagyomány
taltos1, 2018. július 01. vasárnap, 23:51
1/24
Képek, videók
Rózsafűzér királynője.jpg
kkm
2017. május 21. vasárnap, 14:20
Törvényre Törve.hu.c.jpg
finike
2007. június 20. szerda, 13:57
Törvényre Törve.hu.jpg
rambobby
2007. február 12. hétfő, 07:45
Bőhm A-Írástudó.jpg
mezixy
2008. szeptember 01. hétfő, 16:34
Az írástudó
lacigame
2007. február 16. péntek, 18:13
Felebaráti szeretet imája
sacimama
2013. június 04. kedd, 09:37
Két felebarát
iole
2013. március 16. szombat, 22:37
Felebarátnak.jpg
szalaigabi
2009. június 16. kedd, 08:03
Emberek világa
eva6
2019. február 24. vasárnap, 16:40
Hálás emberek boldogok
dandej
2019. január 25. péntek, 21:34
kiváló emberek1013.jpg
maroka
2018. október 13. szombat, 20:38
Legerősebb emberek...
cipello
2018. szeptember 24. hétfő, 11:10
a lassú emberek.jpg
sz719eszter
2018. augusztus 09. csütörtök, 13:12
Figyelj oda az emberekre
sanci81
2018. augusztus 03. péntek, 18:41
engedd hogy az emberek.jp
sz719eszter
2018. július 31. kedd, 18:24
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.