Belépés
2019. június 26. szerda | 26. hét | 177. nap | 00:20 | János, Pál
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Ünnepek - Nagy-Britannia is fokozott biztonsági intézkedések közepette fogadta az újévet
ellenőrzésnek is alávetették.

London belvárosi térségeit már vasárnap kora délutántól elkezdték lezárni a közúti közlekedés elől.

Nick Aldworth, az újévi rendezvények biztosítását ellátó rendőrségi ügyosztály szóvivője előzetesen közölte: az idei terrortámadások nyomán a Scotland Yard fejlesztette és felülvizsgálta a biztosítási terveket, "nyílt és fedett műveletek elegyét" alkalmazva a kiemelt helyszíneken.

Aldworth hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem volt olyan konkrét fenyegetés, amely az óévbúcsúztató rendezvények ellen irányult volna.

A rendőrség acél- és betonakadályokat telepített a Temze belvárosi partszakaszára és számos más olyan helyszínre is, ahol nagy tömeg gyűlt össze a londoni újévköszöntő rendezvényekre. Ezeket az akadályokat úgy tervezték, hogy teherautóval se lehessen áttörni rajtuk.

Az idén öt terrorcselekményt hajtottak végre Nagy-Britanniában, négyet Londonban, egyet Manchesterben. E támadásokban összesen 36-an haltak meg. A legsúlyosabb a manchesteri merénylet
velemenyezd, 2018. január 01. hétfő, 07:04
Fokozott biztonsági intézkedések közepette készül az óévbúcsúztatóra Nagy-Britannia
szakaszokra - immár negyedik éve - csak előzetesen megváltott jegyekkel lehet bemenni. Ezekből az idén százezret adtak el, és a tűzijátékra érkezőket a beléptető kapuknál biztonsági ellenőrzésnek is alávetik.

Nick Aldworth, a londoni újévi rendezvények biztosítását ellátó Scotland Yard-ügyosztály szóvivője részletek nélkül közölte: az idei terrortámadások nyomán a londoni rendőrség fejlesztette és felülvizsgálta a biztosítási terveket.

Aldworth szerint nincs olyan konkrét fenyegetés, amely az óévbúcsúztató rendezvények ellen irányulna, a szóvivő azonban éberségre kérte a látogatókat, és arra, hogy ha bármi gyanúsat észlelnek, jelentsék a helyszínt biztosító rendőröknek vagy a rendezvények személyzetének.

A rendőrség acél- és betonakadályokat telepített a Temze belvárosi partszakaszára és számos más olyan helyszínre is, amelyeken várhatóan nagy tömeg gyűlik össze az újévköszöntő rendezvényekre. Ezeket az akadályokat úgy tervezték, hogy teherautóval se lehessen áttörni rajtuk.

Az idén öt
velemenyezd, 2017. december 30. szombat, 16:02
Berlini merénylet - ORFK: megerősítették a német és az orosz nagykövetség őrzését
rendezvények helyszínén folyamatos rendőri jelenlétet biztosítanak, a kisebb forgalmú helyszíneken pedig visszatérően ellenőriznek - közölte Lakatos Tibor.

Felidézte: a rendőrség az év végi ünnepekkel kapcsolatos feladatokról kiadott utasítás alapján végzi munkáját. Ez alapján november 25-étől kiemelt figyelmet fordítanak az ünnepi vásárok és bevásárlóközpontok ellenőrzésére. Hozzátette: kiemelt figyelmet fordítanak a karácsonyi egyházi ünnepségek biztonságának garantálására is, valamint az óévbúcsúztató közterületi rendezvények biztosítására. Mindemellett a tehergépjárművek behajtására vonatkozó korlátozások betartatása is fontos feladata lesz a rendőröknek - tette hozzá.

Közlése szerint a német hatóságoktól érkező esetleges megkereséseket soron kívül teljesítik, kedden 12 óra 30 percig ilyen nem érkezett. Az együttműködésben a magyar rendőrséget segíti a német szövetségi bűnügyi rendőrséghez delegált bűnügyi összekötő tiszt is, aki jelenleg is Németországban van - jelezte.

A
velemenyezd, 2016. december 20. kedd, 14:06
Százezrek köszöntötték az újévet London utcáin, Cameron a szélsőségesség vereségét ígéri
Ezekből 110 ezret adtak el, és a tűzijátékra érkezőket a beléptető kapuknál biztonsági ellenőrzésnek is alávetették.

A rendőri jelenlét a díjasított és ellenőrzött part menti övezeten kívül is igen jelentős és jól látható volt. A tűzijátékot sok ezren nézték például a Temzétől távolabb eső Buckingham-palota - az első számú londoni királyi rezidencia - előtti térről, ahová nem kellett jegyet váltani, de itt is folyamatos volt a rendőri járőrözés.

A Scotland Yard közlése szerint a londoni óévbúcsúztató rendezvények helyszíneinek biztonságára összesen háromezer rendőr ügyelt, de ezt a rendőrség szóvivője csak "szokásos elővigyázatosságnak" nevezte, és hangsúlyozta, hogy a hatóságoknak nincs értesülésük konkrét, készülő terrortámadásról.

Boris Johnson, London polgármestere előzőleg külön nyilatkozatban kérte is a londoniakat, hogy minél nagyobb számban látogassák a rendezvényeket, nézzék meg a tűzijátékot vagy üljenek be a pubokba, vendéglőkbe, és ott ünnepeljék az újévet. Johnson is hangsúlyozta,
velemenyezd, 2016. január 01. péntek, 07:05
Több mint 1,6 milliárd forintot költ kulturális támogatásokra Nyíregyháza
önkormányzat 12 millió forinttal.

Emellett a civil szervezetek is kapnak helyhatósági forrást vállalt kulturális feladataik teljesítéséhez, együttesen 2,5 millió forintot.

Ulrich Attila tájékoztatása szerint a nyíregyházi önkormányzat tíz kulturális nagyrendezvény szervezését segíti az idén, összesen 31 millió 500 ezer forinttal.

A helyhatóság közgyűlésének döntése szerint a legnagyobb összeget, 8 millió forintot a Városi Ovis Nap rendezésére fordítják.

Ötmillió forinttal támogatják az óévbúcsúztató rendezényt, négy millió forinttal a Helló Nyíregyháza programsorozatot, hárommillió forinttal a városnapi programokat, valamint két-két millióval a gyermeknapi fesztivál, a Múzeumok éjszakája és a Tirpák Fesztivál megrendezését. Másfél millió forintot kapnak a Krúdy Napok szervezői, egy-egy milliót pedig a Sunshine születésnap és a Retró Fesztivál rendezői.

Kétmillió forint tartalékot is képeztek az idei önkormányzati költségvetésben, amelyet az év közben szervezett, sok látogatót vonzó
velemenyezd, 2015. február 24. kedd, 15:32
Száz köbméternyi hulladékot takarítottak össze a fővárosi közterületeken szilveszter után
Az FKF Nonprofit Zrt. mintegy 400 dolgozója reggel 6 órakor először az óévbúcsúztató rendezvények helyszínein kezdték meg a takarítást, többek között a Vörösmarty téren, továbbá a Kis- és Nagykörúton, valamint a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri és Astoria metróaluljárókban.

A rendezvényhelyszínekről, a belvárosi utcákról, terekről mintegy száz köbméter hulladékot gyűjtöttek össze, ami - mint írták - jelentősen elmarad a korábbi évektől és az előzetesen várttól is.

Az FKF kitért arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján péntektől ónos eső, illetve havazás várható Budapesten. Ezért pénteken hajnali öt órától az FKF Nonprofit Zrt.-nél ismét életbe lép a legmagasabb, hármas készültségi fokozat. Az időjárás függvényében a társaság mintegy 90 téli célgéppel vonul ki, hogy szükség esetén síkosságmentesítse a budapesti fő- és közösségi útvonalakat, elősegítve ezzel a balesetmentes közlekedést - olvasható az FKF közleményében.
velemenyezd, 2015. január 01. csütörtök, 16:43
Aggteleki nemzeti park.
Az Aggteleki Nemzeti Park Magyarország páratlan természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag részén, a hajdani Gömör-Tornai-karszt területén fekszik. Hazánk nemzeti parkjai közül az első, melyet elsősorban az földtani természeti értékek, a felszíni formák és a felszín alatt húzódó barlangok megóvása érdekében hoztak létre.

A felszín alatti természeti kincsek - az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai - 1995-ben felkerültek a Világ Természeti és Kulturális Örökségének listájára.
Nemzeti Parkunk feladata, hogy feltárja, védje, megőrizze az Aggteleki-karszt természeti és kultúrtörténeti értékeit, biztosítsa a természeti értékek megismerésére irányuló turizmust és idegenforgalmat.

Nemzeti Parkunk egyik
linda019, 2010. május 18. kedd, 09:41
Aggteleki Nemzeti park.
Az Aggteleki Nemzeti park

Az Aggteleki Nemzeti Park Magyarország páratlan természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag részén, a hajdani Gömör-Tornai-karszt területén fekszik. Hazánk nemzeti parkjai közül az első, melyet elsősorban az földtani természeti értékek, a felszíni formák és a felszín alatt húzódó barlangok megóvása érdekében hoztak létre.
A felszín alatti természeti kincsek - az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai - 1995-ben felkerültek a Világ Természeti és Kulturális Örökségének listájára.
Nemzeti Parkunk feladata, hogy feltárja, védje, megőrizze az Aggteleki-karszt természeti és kultúrtörténeti értékeit, biztosítsa a természeti értékek megismerésére irányuló turizmust és idegenforgalmat.
Nemzeti Parkunk egyik legféltettebb kincse a Baradla-barlang, mely nemcsak hazánk, de a mérsékelt égöv legnagyobb és legdíszesebb
linda019, 2010. február 01. hétfő, 10:24
Lord együttes
addig szeptemberben Vida Ferenc és Pohl Mihály örvendezhetett születésnapjának. Misi fél évszázados, de ezt senkinem mondaná meg róla. S hogy a csapatból Erős Attila (50) se maradjon ő egy hónappal később, októberben fújhatta el az 50 db gyertyát a szülinapi tortáján. Mindeközben turnéztak. A sitkei fesztiválról állítólag televíziós anyagot is készített a Duna Televízió. Sajnos az anyag valahol kallódott, mert nem adták le. A pesti WigWam-ban a Mikulás jegyében szórakozhatott a közönség, míg az óévbúcsúztató koncert december 28-án a Szombathelyen a Művelődési Sportházban volt. Ne felejtsük el az országos bulikat sem, hiszen a vendégkönyek színültig vannak a boldog koncertlátogatók bejegyzéseivel. Szép évet zárt a zenekar, sokat dolgoztak.

2005-ben Minden kezdet nehéz. A levegőben valami mocorog és a közönség ki van éhezve egy új hanghordozóra. Február 13-án Miskolcon indult az új felépítésű koncertkörút. Márciusban Horváth István manager ötvenedik szülinapját ünnepelte. Március 11-én este a
dzsonee961, 2007. szeptember 21. péntek, 21:05
Elfújta a szél ...
Edinburgh-ban és Glasgow-ban elmaradtak az óévbúcsúztató utcabálok a szakadó esővel kísért szélvihar miatt
Elfújta a szél a skót szilvesztert

Reuters-felvétel

Edinburgh-ban már tavaly sem tudták megtartani a szabadtéri rendezvényeket az időjárás miatt

A szakadó esővel kísért, 110-130 kilométeres szélvihar miatt a hatóságok lemondták az óév utolsó éjszakájára szervezett eseményeket az észak-írországi Belfastban, valamint a skóciai Glasgow-ban és Edinburgh-ban is.

Ez utóbbi két városban 100 ezren vettek volna részt a hagyományos skót újévköszöntő utcabálon, a Hogmanay-n. Edinburgh-ban, a skót fővárosban már tavaly sem tudták megtartani a szabadtéri rendezvényeket az időjárás miatt.

Nem rendezték meg az óévbúcsúztató tűzijátékokat az észak-angliai Newcastle-ban és Liverpoolban sem.

Skóciában és Észak-Angliában 11 ezer lakás áram nélkül maradt 2006 utolsó éjszakáján a vihar
bulac57, 2007. január 02. kedd, 17:40
Globális felmelegedés
Elfújta a szél a londoni szilvesztert

A skót és az észak-angliai óévbúcsúztatókat az orkán erejű szél tette emlékezetessé

Elfújta a Nagy-Britannián végigsöprő atlanti vihar a szabadtéri újévköszöntő tömegrendezvényeket a skóciai és az észak-angliai nagyvárosok zömében, sőt az orkán miatt számos helyen az áramszolgáltatás is megszakadt, Londonban azonban százezrek köszöntötték az utcán 2007-et.
A szakadó esővel kísért, 110-130 kilométeres szélvihar miatt a hatóságok lemondták az óév utolsó éjszakájára szervezett eseményeket az észak-írországi Belfastban, valamint a skóciai Glasgow-ban és Edinburgh-ban is. Ez utóbbi két városban 100 ezren vettek volna részt a hagyományos skót újévköszöntő utcabálon, a Hogmanay-n. Edinburgh-ban, a skót fővárosban már tavaly sem tudták megtartani a szabadtéri rendezvényeket az időjárás miatt. Nem rendezték meg az óévbúcsúztató tűzijátékokat az észak-angliai Newcastle-ban és Liverpoolban sem. Skóciában és Észak-Angliában 11 ezer lakás áram nélkül maradt
egyfoldunkvan, 2007. január 01. hétfő, 17:30
Képek, videók
NAGY-BRITANNIA-SKÓCIA- COS
1951anna
2014. április 19. szombat, 15:54
NAGY-BRITANNIA-LONDON- TAT
1951anna
2014. április 19. szombat, 15:53
NAGY-BRITANNIA-LONDON- HAM
1951anna
2014. április 19. szombat, 15:53
NAGY-BRITANNIA-LEONARD S-P
1951anna
2014. április 19. szombat, 15:52
NAGY-BRITÁNNIA-LEONARD S-P
1951anna
2014. április 19. szombat, 15:50
NAGY-BRITANNIA-BUCKING HAM
1951anna
2014. április 19. szombat, 15:50
Rendőr intézkedése
sanci81
2016. február 23. kedd, 16:11
2 108 nickel_zpsfvs3g58
lovaszmarika
2019. április 10. szerda, 17:17
Nick Vujicic 2fia+2 lánya
dandej
2017. december 28. csütörtök, 11:41
rózsaszín pipacsok-Nick.p
rozsa67
2017. április 23. vasárnap, 15:01
romantikus rózsás-Nickkel
rozsa67
2017. április 23. vasárnap, 14:59
néma imádság1-nickkel.png
rozsa67
2017. április 23. vasárnap, 14:52
madaras-nickkel.png
rozsa67
2017. április 23. vasárnap, 14:41
flowers-nickkel.png
rozsa67
2017. április 23. vasárnap, 14:19
barlangos-Nickkel.png
rozsa67
2017. április 23. vasárnap, 14:07
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.