Belépés
2019. augusztus 25. vasárnap | 34. hét | 237. nap | 17:46 | Lajos, Patrícia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Uniós főtanácsnok: az Izrael által megszállt területről származó termékeken fel kell tüntetni a földrajzi szárm
Az ügy előzménye, hogy 2016 novemberében a francia gazdasági és pénzügyminiszter közzétett egy, az áruk eredetmegjelölésével kapcsolatos közleményt, amely kimondta, hogy az Izrael által megszállt területekről származó élelmiszereket úgy kell felcímkézni, hogy tükrözze ezt az eredetet, és követelmény az izraeli telep kifejezés vagy azzal azonos értelmű kifejezések megemlítése is.

Franciaországi és izraeli zsidó szervezetek a vitatott közlemény megsemmisítését kérték a francia államtanácstól.

A csütörtöki bírósági tájékoztatás szerint Gerard Hogan ír uniós főtanácsnok úgy véli: a fogyasztó vásárlást befolyásoló tényezőnek tarthatja azt, hogy az adott ország nem demokrácia, illetve hogy olyan politikai vagy társadalompolitikai célokat követ, amelyeket kifogásolhatónak vagy akár visszataszítónak tart.

Indítványában a főtanácsnok - erkölcsi okokra hivatkozva - arra a következtetésre jutott, hogy az Izrael által megszállt területről vagy az ottani telepekről származó terméknél félrevezetheti a
velemenyezd, 2019. június 13. csütörtök, 12:21
AM: új védjegyrendszer garantálja az élelmiszerek kiváló minőségét
A Kiváló Minőségű Élelmiszer (KME) védjegyrendszer mögötti minősítést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) végzi, bevezetésében az élelmiszerlánc minden szereplője érintett. A védjegyrendszernek két fokozata lesz: az alapszintre bármely előállító pályázhat, míg az arany fokozat elnyerésére további független - a termék élelmiszerbiztonságára, minőségére kiterjedő - vizsgálatok alapján nyílik majd lehetőség - ismertette az államtitkár.

Zsigó Róbert megjegyezte, hogy utóbbinál a szakemberek egy termékmustra során hasonlítják majd össze a vásárlók számára elérhető termékeket, alegjobban szereplő termékekkel lehet majd pályázni, és a védjegy használatára 3 évig lesznek jogosultak az előállítók. Az első termékmustra a nyár végén lesz, a vizsgált témakör arany fokozatú védjegy jelöltjeit szeptember 26. és 29. közötti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) mutatják majd be - fűzte hozzá.

Az alap védjegy az életfát jelképező népi motívumokkal illusztrált,
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 16:13
Az aminosavakról - jó tudni
szervezet. Az aminosavak a fehérje építőkövei, ezért az étrendben elengedhetetlen az elegendő mennyiségű esszenciális aminosav megléte az optimális egészség megőrzéséhez és a fehérjehiány megelőzéséhez.

Tehát az aminosav mire jó, mi az pontosan, és hogy lehet biztos benne, hogy a megfelelő aminosav komplex keveréket kapja az egészségének megőrzése érdekében?

A szervezetnek szüksége van az összes aminosavra a működéshez, amelyből néhányat a szervezet is termel, míg másokat élelmiszerekből kell pótolni. Az élelmiszerek vagy a táplálék-kiegészítők révén a megfelelő aminosav mennyiség bevitel segíthet a fogyásban, az izomtömeg megőrzésében, a testmozgás javításában, a hangulat fokozásában vagy a pihentetőbb alvás elérésében.

Az aminosavak csoportosítása (esszenciális vs. nem esszenciális aminosavak)
A 20 aminosav, amire a szervezetnek szüksége van, két csoportra osztható: esszenciális aminosavak és nem esszenciális aminosavak.

A nem-esszenciális aminosavakat a
pacsakute, 2019. június 09. vasárnap, 16:57
A vásárlók csekély része érti az élelmiszercímkén írtakat egy felmérés szerint
Az MTI-hez pénteken eljuttatott, online megkérdezéssel májusban készített, a 15 év feletti nőkre reprezentatív kutatás szerint 91 százalékban a nők intézik - egyedül vagy megosztva - a családi nagybevásárlásokat.

A vásárlók 86 százaléka nézi meg a termék szavatosságát, 63 százalékuk számára az ár is előkelő helyen áll.

A címkék információtartalmában a megkérdezettek alig fele bízik meg, mindössze 9 százalékuk érzi úgy, hogy az élelmiszerek címkéi teljes mértékben megbízható információkat nyújtanak, az inkább bizalommal lévők aránya is csak további 32 százalékra tehető.

A felmérés szerint a megkérdezettek 75 százaléka az egészséges, 54 százaléka a megfizethető élelmiszereket részesíti előnyben, a jó minőséget a megkérdezettek 38 százaléka várja el, illetve engedheti meg magának.

A megkérdezett nők 77 százaléka vásárol szupermarketekben, míg 48 százalékuk megfordul hipermarketekben is. Zöldségért a zöldségeshez 42 százalékuk jár, húsért a henteshez 34 százalékuk, míg mindezekért
velemenyezd, 2019. június 07. péntek, 15:41
EP-választás - Csehországban is megkezdődött a voksolás
A csehországi voksolások hagyományosan kétnaposak. A választási helyiségek pénteken délután kettőtől este tízig, szombaton pedig reggel nyolctól délután kettőig tartanak nyitva.

A csehek 21 képviselőt választanak. A mandátumokért 39 párt és koalíció versenyez.

A választásra jogosult állampolgárok száma meghaladja a nyolcmilliót. Legutóbb, 2014-ben a választók 18,2 százaléka járult az urnákhoz. Tíz éve, 2009-ben 28,2 százalék ment el szavazni.

A csehországi EP-kampány középpontjában a biztonságpolitika, az élelmiszerek minősége, az életkörülmények, valamint az európai szabályok számának a csökkentése szerepelt.

A cseheknek az EP-ben összesen 21 mandátumuk van, s ez Nagy-Britannia várható kilépése után sem változna.
velemenyezd, 2019. május 24. péntek, 14:59
Nagy István: az élelmiszeripar stratégiai ágazat
2021-2027-es időszak szektorális fejlesztéseiről kifejtette: ezek magukban foglalják az innovatív élelmiszeripari fejlesztések támogatását, a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását a robotizáció, digitalizáció eszközeinek felhasználásával, a fogyasztói tudatosság fokozását, szemléletformálást, az erőforrás-hatékonyság növelését, a környezetterhelés mérséklését, a munkaerő, a szakképzés rugalmas alkalmazkodását a változó igényekhez.

Az Agrárminisztérium legfőbb célja, hogy biztosítsa az élelmiszerek kiváló minőségét, ugyanakkor visszaszorítsa a rossz, gyenge minőségű élelmiszerek piacát - mondta a miniszter. Hangsúlyozta: fontos, hogy az élelmiszerek legyenek biztonságosak, egészségesek, kiváló minőségűek, lehetőleg hazaiak, ezért készült el 2015-ben az Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégia, amely a teljes ágazatot lefedő helyzetelemzés eredménye.

A fejlesztési terv egyik meghatározó eleme a sokat emlegetett ernyővédjegy létrehozása - mondta. Megjegyezte: a védjegy befolyásolja a piaci
velemenyezd, 2019. április 25. csütörtök, 13:39
Milyen kókuszolajat/zsírt használjunk?
természetes? Mindegyik étel a természetből származik, csak némelyiküket alaposan manipulálják, mielőtt forgalomba hozzák.

Gondoljunk csak a tejtermékekre: mi áll a csomagoláson, és a valóságban mi köze az eredeti, friss termékekhez! Néhány információ félrevezető, vagy teljesen hamis, mint például a ,,fölözetlen tej". Bárki, aki kóstolta az igazi fölözetlen tejet, észreveheti a NAGY különbséget - hol van a föl?

A mindennapi ételekkel szembeni allergia a manipulált élelmiszereknek köszönhető.

Kókuszzsír

A szűz és a BRD kókuszolaj vagy zsír mellett létezik egy harmadik változat is, aminek nagyobb az olvadáspontja. Néhány kókuszzsír gyártó szilárdítókat ad a kókuszzsírhoz, hogy még tovább növeljék a stabilitását és a megengedett tárolási idejét az eredeti kókuszzsírnak. Érdemes ezeket is szemügyre venni vásárláskor.

Hogyan készül az igazi VCO (szűz) kókuszolaj?

Egyszerű ötletek világszínvonalú szűz kókuszolaj
pacsakute, 2019. március 31. vasárnap, 22:38
7 élelmiszer, amit soha nem szabad újramelegítve fogyasztani
7 élelmiszer, amit soha nem szabad újramelegítve fogyasztani!

Nem mindenki engedheti meg magának, hogy mindig, frissen főtt, sült ételeket egyen. Bizony, a tegnapról megmaradt kaját újra lehet melegíteni, majd azt elfogyasztani.

Viszont vannak olyan élelmiszerek, amiket nem szabad felmelegíteni, mivel ártalmasak lehetnek az egészségre. Ezek közül következzen most 7 finomság, amit jobb, ha nem melegítsz újra.

1. Spenót

Mivel a spenótnak elég magas a nitrát-tartalma, és ez hő hatására káros nitritté alakul át, másnap nem ajánlott újramelegíteni a spenótot, ez akár azt is jelentheti, hogy a spenót rákkeltő hatású is lehet.

2. Zeller

Ugyanaz a helyzet a zeller esetében is, akárcsak a spenótnál. Ez a gumós zöldség nitrátokat tartalmaz, amelyet ha újra melegítenek, nitritessé
lilagondolatok, 2019. március 28. csütörtök, 10:00
A bőr és betegségei
mellett a másik fontos tényező, hogy milyen ételeket és táplálék-kiegészítőket fogyasztunk: a nagy tápanyagértékű, magas víztartalmú, rostokban gazdag étrend segít megőrizni bőrünk és az egész szervezetünk egészségét. Ajánlatos reggel nyers gyümölcsöket enni, délben zöldségfélékből készített salátát vagy magas fehérje- és keményítőtartalmú párolt zöldségeket, de fontosak a zsírsavakat tartalmazó növényi olajak, magvak is, például a hidegen sajtolt olíva-, len- vagy szezámolaj. Koleszterintartalmú élelmiszereket is fogyaszthatunk kis mennyiségben: tojást, csirkehúst, halat vagy pulykát.

A táplálék-kiegészítők közül a legfontosabbak a zsírban oldódó vitaminok - pl. az A-vitamin és a béta-karotin -, a vízben oldódó vitaminok - pl. a B- és C-vitamin -, valamint az antioxidánsok - a C- és E-vitamin, a szelén stb. -, ezenkívül ásványi anyagokra - kalcium, magnézium, cink stb. - is szükség van a bőr egészségének megtartásához.

A legismertebb bőrproblémák közé sorolhatjuk a bőr nagyfokú
klarika47, 2019. március 14. csütörtök, 05:33
Szlovák kormányfő: le kell számolni az EU kelet-nyugati megosztottságával
Hangoztatta: Európa jövője, az európai biztonság nem épülhet csak nyugaton, ahhoz Közép-Európára is szükség van. Egység nélkül Európának más globális szereplők döntéseit kell elszenvednie, nem lehet hiteles és sikeres - húzta alá Pellegrini.

Úgy fogalmazott, hogy Európának közös érdekei vannak, amelyhez mindkét oldalnak megértésre kell törekednie. Egyebek mellett ilyen a munkavállalók külföldi kiküldetésének kérdése vagy a termékek, különösen az élelmiszerek kettős minőségének megszüntetése.

Pellegrini kiemelte, hogy a regionális együttműködések fontosak Európa jövője szempontjából. A visegrádi országok összefogásuk keretében új kezdeményezésekkel állnak elő az unió erősítése érdekében. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a keleti és a nyugati uniós tagállamok között - ha ugyan kis mértékben is, de - növekednek a regionális, a szociális, társadalmi és gazdasági különbségek, ami nem járul hozzá ahhoz, hogy az egység érzése erősödjön, hogy az európaiak az unióban mindenhol egyenlőnek érezzék
velemenyezd, 2019. március 12. kedd, 12:57
EP-választás - A kormányzó ANO sikerét jelzi előre az első felmérés Csehországban
a korábbi EP-választásoknál. Legutóbb, 2014-ben, a szavazók mindössze 18 százaléka járult az urnákhoz.

A CVVM elemzésében megjegyzi: egyelőre nehéz messzemenőbb következtetéseket levonni a felmérésből, mert a választási kampány még nem kezdődött el, s a megkérdezettek mintegy 15-20 százaléka nem tudja, kire szavazzon.

A prágai sajtó szerint a csehországi EP-kampány középpontjában az eddigi nyilvánosságra hozott tervek szerint várhatóan a biztonságpolitika, az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerek minősége, az életkörülmények, valamint az európai szabályok számának csökkentése fog szerepelni.

Az Európai Parlament március 1-jén közzétett becslése szerint Csehországban az ANO nyolc, a Cseh Kalózpárt négy, az ODS pedig három európai mandátumot szerez.

A cseheknek az EP-ben 21 mandátumuk van, és ez az Egyesült Királyság várható kilépése után sem változna. A mandátumok jelenlegi megoszlása a következő: ANO 4,. TOP 09-STAN 4, CSSD 4, KDU-CSL 3, KSCM 3, ODS 2, Szabadságpárt 1
velemenyezd, 2019. március 05. kedd, 11:25
Koriander a méregtelenítő
MÉREGTELENÍTÉS KORIANDERREL - avagy tisztítsuk meg szervezetünket a nehézfémektől!

A nehézfémek felhalmozódása már újszülött korban elkezdődik, befolyásolja az anya szervezetéből érkező nehézfémmennyiség, később a levegő, a víz és az élelmiszerek minősége. Az amalgámtömések ideje lejárt, de aki érintett, az élete végéig magában hordja annak nyomait.

Az ólom, higany, alumínium, kadmium gyakran említett mérgek, kiemelten érintik az idegrendszert és a zsírszövetet. A kiürítésük első számú gyógynövénye a koriander (Coriandrum sativum vagy kínai petrezselyem), de aki keresett már koriander cseppeket a boltokat járva, az tudja, hogy házi receptre lesz szüksége, vagy teljes kezelésre kell bejelentkeznie ahhoz, hogy hozzájusson.
Íme a házilag elkészíthető receptek: Koriander tinktúra
- 60g szárított koriander levél
- 10g tört koriander mag
- 500ml 40%-os
pacsakute, 2019. február 07. csütörtök, 20:40
1/43
Képek, videók
Gerard-Butler-Best-Cur ly-
zskadi
2016. szeptember 12. hétfő, 23:03
Gerard McSorley.jpg
charlotteani
2016. augusztus 14. vasárnap, 04:51
Gérard de Neval- Április
maria_kadar_148
2016. február 22. hétfő, 23:02
Gerard Philippe
sally
2015. augusztus 23. vasárnap, 07:37
Gerard Piqué és Shakira.j
agica2004
2014. július 13. vasárnap, 16:29
gerard-pique-fc-barcel ona
agica2004
2014. július 01. kedd, 13:49
gerard philipe temetése
lacipecsenye
2013. november 21. csütörtök, 21:36
meghalt gerard philipe
lacipecsenye
2013. november 21. csütörtök, 21:36
gerard-butler.jpg
szidnifox
2013. február 20. szerda, 19:56
gerard-butler-l.jpg
szidnifox
2012. december 10. hétfő, 19:25
gerard-butler-image.jp g
szidnifox
2012. december 10. hétfő, 19:25
Gerard-Butler.png
szidnifox
2012. december 10. hétfő, 19:24
Földrajzi olvasókönyv
felfedezo2
2015. június 04. csütörtök, 13:03
1927 Földrajzi Társaság.j
agica2004
2015. május 30. szombat, 15:33
földrajzi atlasz
lacipecsenye
2012. szeptember 23. vasárnap, 21:21
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.