Belépés
2020. július 12. vasárnap | 28. hét | 194. nap | 08:26 | Izabella, Dalma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A baj
Leszkai András : Moha bácsi meséi
A baj

Hétesztendős koromban egy nyári reggel már korán fölébresztett az öröm: utazom Pöttöndre nagymamához, nagypapához, és két hétig vendégeskedem náluk unokaöcséimmel, Porcikával és Pottyanóssal együtt. Zörrent is nemsokára kertünk ajtaja, és jött értem nagynéném, Hajnalicska néni a két kisfiával, és fél kilenckor már le is szálltunk a vonatról Nógrádon. Onnan visz az erdei út Pöttöndre.
Ebéd után Hajnalicska néni visszautazott Törpeházára. Lekísértük a vasútállomáshoz, aztán Porcika meg Pottyanós arra kérte nagymamát, hogy ejtsük útba hazamenet a krétabarlangot.
Maga a barlang - természetesen mészkőbarlang - fönt volt egy függőleges sziklafalban, de alatta, a fűben is lehetett találni krétaként használható mészkődarabokat.
Pottyanós ötéves volt, Porcika pedig majdnem egyidős velem, mégis ugyanúgy előreszáguldozott, mint öcsikéje, én pedig nagymama mellett lépegettem. Egyszerre csak - már a barlang alatt - láttuk, hogy a két fiú rohanni kezd, aztán elvágódnak és birkóznak, dögönyözik egymást. Amint kiderült, először Pottyanós kezdett szaladni. Porcika azt hitte, hogy mészkövet lát, rohant hát ő is, és akadályozta a futásban. Pottyanós meg azt hitte, Porcika lát mészkövet, akadályozta hát ő is, és elbuktatták egymást.
Nagymama barackot nyomott a fejükre:
- Ejnye, ejnye, fityfirittyek! Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz! - és valószínűleg erről az első rosszalkodásról jutott eszébe, amit minden unokájának el szokott mondani: - Jegyezzétek meg idén is a három pöttöndi tilalmat! Az első: nagypapa műhelyébe csak akkor szabad bemenni, ha ő is ott van. A második: a pónilovakon majd nagypapa lovagoltat titeket, egyedül ne menjetek közel hozzájuk. A harmadik: az éléskamrába bemenni tilos.
A három tilalom közül csak az utolsót volt nehéz megtartani. Az asztalosműhely úgyis csak akkor vonzott minket igazán, ha figyelhettük nagypapa munkálkodását; a ravasz, harapós pónilovaktól pedig amúgy is féltünk. A dúsan megrakott kamra iránt viszont semmi sem csorbította érdeklődésünket. Mondta is tüstént Porcika huncut sóhajtással:
- Milyen kár, hogy a nagymama is félti az éléskamráját!
Pottyanós még zsörtölődött is:
- Pedig vagy vendégek vagyunk, vagy nem!
Nagymama nevetett is, fejét is csóválta:
- Nem a kamrát féltem én tőletek, hanem titeket féltelek a kamrától! Ahogyan titeket féltelek a fűrésztől, a satutól, a harapástól, meg a rúgástól is.
De Porcika nem fogadta el ezt a magyarázatot:
- A kamra nem csípi oda az ujjamat, mint a satu.
Pottyanós meg hozzátette:
- És sem nem rúg, sem nem harap. Ott csak mi haraphatnánk, ha szabad lenne. A kamrában nem érhet minket semmi baj.
Most már nem nevetett nagymama:
- Tévedtek, gyerekek. Tudjátok meg, hogy aki a tilalom ellenére bemegy a kamrába, azt egészen bizonyosan baj éri.

Nagyon elcsodálkoztam ezen, és amikor magunkra maradtunk, megkérdeztem:
- Ugye, csak elriasztásul tetszett mondani nekik, hogy egészen bizonyosan baj éri azt, aki bemegy a kamrába?
De még jobban kellett csodálkoznom a válaszán:
- Azért mondtam, mert úgy van! Egészen bizonyosan baj éri, aki bemegy. Gondolkozz rajta, és rá fogsz jönni, hogy igazam van.
Ottlétünk harmadik-negyedik napján fánk volt ebédre. Mindannyian kaptunk mellé három evőkanálnyi baracklekvárt is. Nagymama azt mondta, mártogassuk bele a fánkot, de osszuk be jól, mert többet nem kapunk.
Nagyon ízlett mindhármunknak a pompás illatú, világossárga lekvár. Pottyanós nem is mártogatott, hanem kávéskanállal ette meg, de csakugyan hiába kért még.
- Baracklekvárból nem szabad ennél többet enni egyszerre, mert megárt.
Ebéd után - mialatt nagymama szokása szerint szundikált egy kicsit a szobájában - fönt játszottunk a hegyoldali kertben. Egyszer csak Porcika meg én észrevettük, hogy Pottyanós eltűnt valahová. Hosszú keresés után találtuk meg ott, ahol a legkevésbé számítottunk rá: a szobánkban. Feküdt az ágyán, mindkét kezével fogta a fejét, és sírt.
Fölébresztettem nagymamát, és neki aztán elsírdogálta Pottyanós, hogy mit cselekedett. Létraként használta a kamra polcait, hogy följusson a baracklekváros üvegekig, de megcsúszott, lepottyant - hiszen nem ok nélkül nevezték Pottyanósnak -, és bevágta a fejét az ajtófélfába. Csak egy kicsit sérült meg, de fejfájása olyan erős és tartós volt, hogy másfél napig raktuk rá a hideg vizes borogatást.
A második nap estéjén nagymama így szólt hozzám:
- No, most láthattad, hogy egészen bizonyosan baj éri, aki a tilalom ellenére bemegy a kamrába.
Megint elcsodálkoztam:
- De nagymama... hiszen Pottyanóst csak azért érte baj, mert olyan pottyanós, ügyetlen.
Nagymama azonban kijelentette:
- Akkor is baj éri, aki bemegy, ha olyan ügyes, mint valami cirkuszi akrobata. Gondolkozz csak rajta még egy kicsit, és be fogod látni, hogy igazam van.
Néhány nap múlva ismét baracklekváros sütemény volt ebédre: rácsos tészta. Nagyon finom, omlós linzertésztából készült, Porcika mégis kifogásolt valamit:
- Milyen kár, hogy megsült benne a lekvár is! Én a sületlen baracklekvárt szeretem.

Nagymama nevetett:
- Te azt sem bánnád, ha a leves is, a főzelék is sületlen baracklekvárból lenne!
Porcikának fölcsillant a szeme:
- Nem is bánnám! Holnap abból tessék főzni az egész ebédet!
Nagymama most már elkomolyodott:
- Csak utólag bánnád, de akkor nagyon. Baracklekvárból még tésztával is csak keveset szabad enni.
Ennek a napnak az éjszakáján arra ébredtem, hogy valaki nyögdécsel a szobánkban. Besütött a hold, láttam tehát, hogy Porcika, párnáját a hasára szorítva, jobbra-balra hempereg az ágyán. Amikor észrevette, hogy nézem, nyögdécselve, dühösen suttogta:
- Nehogy szólj nagymamának! Csikar egy kicsit a hasam, de majd... elmúlik.
A csikarás azonban három ízben is olyan sebbel-lobbal kergette ki őkelmét a szobánkból, olyan zajjal nyitotta ki az ajtókat, hogy egyszerre csak bejött nagymama; már hozta is magával a törülközőbe burkolt, forró cserépzsindelyt. Fél éjszakán át váltogattuk Porcika hasán a zsindelyeket. Fölébredt Pottyanós is. És amikor megtudta, hogy egy egész üvegnyi baracklekvárt lakmározott föl a bátyja, szörnyülködve dünnyögte:
- Jaj, micsoda rosszaság!
Nagymama azonban rápirított:
- Nem hallgatsz, fityfiritty?! No, nézzék! Mintha nem is ő pottyant volna le a polcról! Ha Porcika tizenkilenc, te egy híján húsz vagy!
Azért, hogy Porcika egészen meggyógyuljon, másnap csak teát, kétszersültet, húslevest meg reszelt sárgarépát kapott, tőlem meg nagymama ismét megkérdezte:
- No, Moha, elhiszed-e már, hogy egészen bizonyosan baj éri, aki a tilalom ellenére bemegy a kamrába?
Én azonban megint bámultam:
- De nagymama! Porcikát csak azért érte baj, mert meggondolatlan volt, és egy egész üveggel megevett a baracklekvárból!
Nagymama viszont ismét kijelentette:
- Akkor is baj éri, ha olyan meggondolt, mint egy patikus. Gondolkozz csak tovább, rá fogsz jönni, hogy igazam van.
Az elutazásunk előtti napon, kora délután bementem vizet inni a konyhába. Nagymama a szobájában szundikált. Ittam, kiöblítettem a bögrét, letettem. És ekkor észrevettem, hogy nyitva van a kamra ajtaja, hadd mozogjon a levegő az élelmiszerek között. Láttam a mogyorós, mandulás, diós ládikókat, a mazsolás edényt, és nem bírtam ellenállni. A következő percben már eszegettem odabent. Hevesen dobogó szívvel hallgatóztam a szoba felé, de az is eszembe jutott: milyen kár, hogy nem mondhatom el beosonásomat a nagymamának! Bebizonyíthatnám vele, hogy igenis, csak azt éri baj, aki ügyetlen vagy meggondolatlan. Mert íme, engem semmi baj sem ér, és nem is fog.
Másnap délelőtt átjött értünk Törpeházáról Hajnalicska néni; az esti vonattal akart hazavinni minket. Délután, az uzsonna vége felé egyszer csak így szólt nagymamához:
- Még nem is kérdeztem, édesanyám, jók voltak-e a fiaim? Nem szegték meg a három pöttöndi tilalmat?

Eközben Porcikára meg Pottyanósra nézett, és meglátta lesütött szemükön, hogy valami nem volt egészen rendben. Nagymama így válaszolt:
- Ha elkövettek is valamicske hibát, meg is szenvedtek érte szegénykék. A maguk kárán tanulták meg, hogy aki a tilalom ellenére bemegy a kamrába, azt egészen bizonyosan baj éri.
Ekkor már bosszantani kezdett, hogy ilyen állhatatosan hiszi ezt, és elhatároztam, hogy uzsonna után négyszemközt - lesz, ami lesz - megmondom neki, hogy én is beosontam a kamrába, eszegettem, és íme, mégsem ért semmiféle baj. Oda is súgtam neki tüstént:
- Majd mondok valamit!
Hajnalicska néni ezalatt szomorú tekintettel nézte a két fiút, és így szólt:
- Miért nem tudtok olyanok lenni ti is, mint Moha! Különösen te, Porcika. Hiszen te majdnem egyidős vagy vele.
Ekkor nagymama, védeni akarva Porcikát, ezt mondta:
- Egyidősek, ez igaz, de azért Mohához mégse mérjük őt. Moha olyan kifogástalan viselkedésű, amilyen ezer közül csak egy gyerek akad. Gyöngyszem Porcika is, Pottyanós is... de Moha... Moha a jó viselkedés tekintetében valóságos drágakő - és hozzám fordult: - No, gyere, kedveském, hozzuk be a gyümölcsös rizskását.
A konyhában meg így szólt:
- Azt súgtad, mondani akarsz valamit. Mondjad hát.
Eközben bement a kamrába, és kiemelte a jeges dézsából a rizskásás tálat. Én meg ott álltam mögötte, néztem a mogyorós, mandulás, diós ládikákat, a mazsolás edényt, és hallgattam. Óriási szomorúságot éreztem, olyasféle szomorúságot, mint két évvel korábban, amikor fehér csipkegallért vásároltam édesanyám születésnapjára, és levelet is akartam írni az ajándék mellé, ám véletlenül ráborítottam a hófehér gallérra a tintát. Nagymama a konyhai asztalra tette a tálat, és rám nézett:
- Mondjad hát, Mohácska, figyelek.
Nagy nehezen összeszedtem magam.
- Én csak... csak azt akartam mondani, hogy igaza van nagymamának. Rájöttem, hogyan éri baj azt is, aki ügyes... és azt is, aki meggondolt. Úgy éri baj, hogy folt esik a jóságán.
Nagymama örült:
- No látod, kedveském! Tudtam én, hogy rá fogsz jönni! Mert nemcsak a szíved drágakő, hanem az eszed is. De hát ezt mondhattad volna odabent is, nem titok. No gyerünk! A rizskását te viszed, a kistányérokat én.
Elvettem a tálat az asztalról, nagymama meg ezt kérdezte:
- Csak nem nehéz?
Rábámultam:
- Miért tetszik gondolni, hogy nehéz?
- Mert sóhajtottál. Miért sóhajtottál?

Nem is mertem a szemébe nézni, féltem, hogy meglátja a szememben, mitől fáj olyan keservesen az én drágakőnek dicsért szívem. Nagymama azonban így is megértette, hogyan jöhettem rá a tiltás értelmére. Nem szólt egy szót sem, megsimogatta a fejem, és örömmel, mosolyogva hozta mellettem a kistányérokat.
hidaszl, 2008. május 09. péntek, 11:57
Címkék: Leszkai András, Fölébredt Pottyanós, Törpeházáról Hajnalicska, Eközben Porcikára, Gyöngyszem Porcika, nyári reggel,
Kommentek
Vendégségben
Leszkai András : Moha bácsi meséi
Vendégségben

Hétesztendős koromban, egy nyári reggel szüleim meg én lementünk Törpeházáról a magyarkúti vasútállomásra. Pogácsa bácsi, édesapám gyerekkori pajtása, nemrég költözött családjával Pöttöndre, a Börzsöny hegység másik törpefalujába; hozzájuk mentünk látogatóba.
Félórai utazás után már le is szálltunk Nógrádon, és lépegetni kezdtünk fölfelé az erdei ösvényen. Amikor már láttuk a kicsiny pöttöndi házacskákat, édesapám hirtelen megállt:
- Jó, hogy eszembe jut. Most másképp viselkedj ám, kisfiam, mint ahogyan vendégségben szoktál!
Akkoriban ugyanis látogatóban az volt a szokásom, hogy ha valami felkeltette az érdeklődésemet, se szó, se beszéd hozzányúltam, elvettem a helyéről, és úgy vizsgálgattam, mintha a magamé volna.
Figyelmeztetett már erre a hibámra Födigszakáll bácsi is: ,,Hallod-e, Moha, vendégségben ne ess úgy neki a holmiknak. Ha érdekel valami, kérdezd meg a vendéglátóktól, hozzányúlhatsz-e."
hidaszl, 2008. május 09. péntek, 12:29
Szó és tett
Leszkai András : Moha bácsi meséi
Szó és tett

Egy szép tavaszi délutánon, elsős vagy másodikos koromban, beszaladt a kertünkbe három kistörpe: a kerek képű Napraforgó, a soványka Pojáca - mindkettő osztálytársam -, és Napraforgó húgocskája, Kisfecske. Odafutottak nyitott ablakom elé, és Napraforgó beszólt hozzám:
- Te Moha! Édesanyám csak akkor enged le a faluba Pojácával, ha megírom előbb a leckét. De Pojáca már indul, nincs rá idő, hogy számolgassak, meg törjem a fejem: add kölcsön az irkádat, te már biztosan megírtad, hadd írom le róla.
Meghökkentem. Bár még senki sem mondta, éreztem, hogy nem szabad kölcsönadni lemásolásra a házi feladatot. Az a gondolat is bántott, hogy akkor nem én leszek holnap az egyetlen, akinek az irkájában ilyen érdekes jelzős főnevek vannak. Húzódozásomat persze rögtön észrevették, és Napraforgó fenyegető hangon kérdezte:
- Nem adod ide? Hát ilyen irigy vagy?
Megijedtem. Ha rám sütik, hogy irigy vagyok, Kisfecske telecsipogja
hidaszl, 2008. május 09. péntek, 12:28
Rokonszenv és ellenszenv
Leszkai András : Moha bácsi meséi
Rokonszenv és ellenszenv

Azon télen, azt újságolta Kutykurutty cimborám, hogy hazajön szabadságra a bátyja, Nagykaratty. Tüstént kértem Kutykuruttyot, hadd mehessek majd le vele én is a bátyja elé a vasútállomáshoz. Nagykaratty ugyanis, amióta az eszemet tudtam, nagyon rokonszenves volt nekem. Idősebb volt ugyan nálam hét esztendővel, de valahányszor megláttam, odaszaladtam hozzá, mulattam tréfás beszédén és elragadtatva gondoltam: ,,Jaj, milyen jópofa ez a Nagykaratty! A legjobb pofa egész Törpeházán!" Az is növelte szememben tekintélyét, hogy Budapesten tanult. Édesapja, Kakukkos bácsi, órakészítő volt, neki azonban nem volt kedve ahhoz, hogy beüljön a törpeházi műhelyszobácskába, és csak órakészítő legyen. Ékszerész is akart lenni. Ezért már második esztendeje inaskodott egy budapesti ékszerészműhelyben.
Amikor bepöfögött a vonat a magyarkúti állomásra, nagy pelyhekben hullott a hó. Nagykaratty mégis kigombolta vadonatúj városi
hidaszl, 2008. május 09. péntek, 12:27
Morcos és Mióka
Leszkai András : Moha bácsi meséi
Morcos és Mióka

Egy nyári reggel egész házunk népéből csak hárman maradtak odahaza: négy éves öcsikém, Ugribugri; Morcos, a fekete pulink; meg Mióka, a hófehér cicánk. Édesapánk már hajnalban kiment a szőlőnkbe, édesanyám, Gyopár bátyám meg én kilenc óra tájt egyszerre mentünk el hazulról. Gyopár a völgybeli falucskába készült, budapesti barátja elé. Nemrégiben ő vendégeskedett három napig Rudiéknál Budapesten, most meg Rudika jön hozzánk Törpeházára. Azt írta, hogy autón hozzák, és a falucska közepén teszik le. Édesanyánk meg én nagynénémhez, Mályva nénihez indultunk. Édesanyám, hogy megtudakolja a marcipán kifli készítésének módját, én meg, hogy hozzak néhány palackkal Mályva néni híres körteszörpjéből. Nagyon fontos volt Gyopárnak, hogy jól sikerüljön a vendéglátás. Szerette volna, ha Rudika még azon a nyáron ismét meghívja Budapestre. Szívesen velünk jött volna Mályva nénihez Ugribugri is, de valakinek be kellett engednie a tejes nénit, és félre kellett
hidaszl, 2008. május 09. péntek, 12:26
Kié a hóember?
Leszkai András : Moha bácsi meséi
Kié a hóember?

Egy téli délelőtt kiléptem kertünk kapuján és szétnéztem. Vastagon borított mindent a hó, és gyönyörűen sütött a nap. Gondolkoztam: hógolyózni menjek-e Törpeháza főterecskéjére, vagy inkább hóembert csináljak itt a kertünk előtt, az úton.
Megzörrent ekkor a szomszédos kert kapuja is, és osztálytársam, Kutykurutty lépett ki rajta. Tüstént felé indultam és így kiáltottam:
- Már lehetne hóembert is építeni!
- Én is azt nézem. Lehetne bizony! - felelte örömmel Kutykurutty.
Tolni kezdtem a havat a csizmácskámmal, és Kutykuruttyék kertje elé már jókora hókupaccal érkeztem. Nagy vidáman építeni kezdtük a hóembert, és olyan gyorsan haladtunk vele, hogy amikor ebédelni szólítottak, már csak a feje volt hátra. Hej, de jólesett az ebéd a kinti munka után! De bármennyire jólesett is, siettem vele; minél előbb folytatni akartam a hóemberépítést. Óriási fejet gömbölyítettünk neki, a száját piros tengeriszemekből
hidaszl, 2008. május 09. péntek, 12:25
Jelmezverseny
Leszkai András : Moha bácsi meséi
Jelmezverseny

Egy vasárnap délután a kertünk előtt, a törpeházi főutcán játszottam két pajtásommal, Kutykuruttyal meg Rezedával. Ott volt unokaöcsém is, a kövér Puliszka, de ő csak állt és fitymálva nézte rohangászásunkat. Egyszerre csak kijött hozzánk Borbála néni, a nagynéném. Vendégségben volt nálunk aznap; most kijött vele az öcskösöm is, Ugribugri és a bátyám, Gyopár.
Borbála néni leült a kertünk ajtaja mellett álló padocskára, és így szólt mindnyájunkhoz:
- Gyertek el hozzám a jövő vasárnap uzsonnára!
Elmosolyodtunk örömünkben, mert noha Borbála néni évente legalább huszonnégyszer látott vendégül kistörpéket, mindig kaptunk nála valami újfajta süteményt, krémest, ritka befőttet. Ezt az uzsonnát azonban más módon is vonzóvá tette. Ezt mondta:
- Jelmezben jöjjetek! Jelmezversenyt rendezünk, és a győztest kitüntetem egy éremmel!
Tudtuk, milyen érmei vannak Borbála néninek. Távolról nézve azt hiszi az ember, valódi
hidaszl, 2008. május 09. péntek, 12:24
Gyopár nevel
Leszkai András : Moha bácsi meséi
Gyopár nevel

Egy téli estén, amikor Gyopár bátyám meg én hazajöttünk a szánkázásból, és beléptünk a szobába, Gyopár dühösen felkiáltott:
- Ugribugri! Mit csinálsz?!
Ötéves kisöcsénk, Ugribugri, Gyopár asztalkája mellett térdelt a széken, a fiókból mindent kirakott az asztalra, és most éppen Gyopár egyik tervrajzára, a szárnyas automobilra rajzolt egy világoskék elefántot. Gyopár üvöltött:
- Hányszor megmondtam már, hogy ne nyúlj a fiókomba! Most rögtön ígérd meg, hogy soha többet nem teszed! Hallani akarom: ,,soha többet"!

Ugribugri olyan arcot vágott, mint akit minden ok nélkül nagyon megbántottak, lemászott a székről, lecsapta az asztalra a kék színest, búcsúpillantást vetett a félbemaradt elefántra, és kifelé indult. Gyopár azonban megmarkolta a kabátkája gallérját:
- Tapodtat sem innen, amíg azt nem mondod: ,,soha többet"!
Ugribugri azonban nem minden tanulság nélkül
hidaszl, 2008. május 09. péntek, 12:24
Buta méhecske és okos méhecske
Leszkai András : Moha bácsi meséi
Buta méhecske és okos méhecske

Volt nekünk odahaza kisfiú koromban egy bábszínházunk. Megemlítettem egyszer a bábszínházat Földigszakáll bácsinak, falucskánk bölcs öregének, és Földigszakáll bácsi ezt mondta:
- De hiszen ez nagyszerű! Te szívesen tanítgatod a jóra gyermektársaidat, eszelj hát ki négy-öt mesécskét, és játszd el nekik bábukkal. Meglátod, többre mégy vele, mint a puszta szóval.
Igen megörültem az érdekes feladatnak. Eszembe jutott azonban, hogy nemsokára születésnapja lesz édesanyámnak, és elhatároztam, hogy legelőször is az ő számára találok ki valami mulatságos históriát, bábszínházat játszom neki születésnapi ajándékul. A históriát hamarosan ki is találtam, és hozzákezdtem a munkához. Bábukat csináltam, egy kistörpét meg egy méhecskét, színes virágokat készítettem papirosból, hátteret festettem, és mindezt nagy titokban, hogy ne is sejtse édesanyám, mire készülök, és annál nagyobb legyen a meglepetése, öröme. Egy délután
hidaszl, 2008. május 09. péntek, 12:23
Képek, videók
DmT044leszkapsz.gif
mfc01
2009. szeptember 12. szombat, 15:40
Minden reggel fölébreszt
bbszabrina
2013. november 07. csütörtök, 09:40
hajnalicska.png
m-irene
2014. június 10. kedd, 18:02
hajnalicska
erzsikepuskas
2013. október 13. vasárnap, 08:48
hajnalicska
nyirfaag1942
2009. április 15. szerda, 13:54
porcikli.jpg
dnemethk
2013. augusztus 24. szombat, 11:19
Magyarország gyöngyszemei
csobaizsolt
2015. augusztus 31. hétfő, 12:51
Kagyl´ban gyöngyszem
csalogany13
2015. augusztus 20. csütörtök, 08:50
Fekete gyöngyszem.jpg
mbartis
2015. július 04. szombat, 20:28
Gyöngyszem.jpg
rozsaschvalm
2014. november 27. csütörtök, 10:34
0_gyöngyszem.jpg
bnedora
2014. október 23. csütörtök, 11:26
Az érzés gyöngyszemei
anna4459
2014. június 03. kedd, 19:26
Erdély gyöngyszeme-Szovat
margoboszi
2014. január 08. szerda, 21:10
gyöngyszem.gif
klara50
2013. október 07. hétfő, 21:03
Magyarország gyöngyszemei
general67
2012. december 31. hétfő, 08:36
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.