Belépés
2020. július 10. péntek | 28. hét | 192. nap | 13:47 | Amália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Ligue 1 - A kiesés miatt bírósághoz fordult az Amiens
Az egyesület már a két héttel ezelőtt meghozott döntés pillanatában fontolóra vette, hogy jogi útra tereli az ügyet, most pedig megtette ezt a lépést. Bernard Joannin klubelnök sajtótájékoztatón kiemelte: harcolni fognak "a tisztességtelen döntés" ellen.

"Úgy véljük, hogy ez a határozat ellentétes a sport méltányosságával. A döntés büntetés a ligától, amit jogtalannak érzünk. Arra kényszerítettek minket, hogy a bíróságon harcoljunk a tisztességtelen döntéssel szemben" - mondta.

Christophe Bertrand, a klubot képviselő ügyvéd hozzátette: nem áll szándékukban vitatni a szezon befejezettnek nyilvánítását, mert az helytelen lenne, viszont az annak kapcsán meghozott határozatoknak következményei vannak.

A hónap elején az Amiens egy javaslatot nyújtott be, amelyben arra kérte a profi ligát, hogy vizsgálja felül a 2020-21-es szezon élvonalbeli csapatainak létszámát, és a 20 klub helyett engedélyezze a 22-es létszámot.

A francia bajnokságot tíz fordulóval a vége előtt állította meg a világjárvány. Az Amiens a tabellán a 19. helyen állt, négypontos hátrányban a már bennmaradó Nimes mögött, viszont tízpontos előnnyel a sereghajtó Toulouse előtt. A másodosztályból a Lorient és a Lens jutott fel az élvonalba.



Roxana Maracineanu francia sportminiszter az üggyel kapcsolatban korábban azt mondta: a magukat sértettnek érző klubok nyugodtan felmérhetik a jogi lépések lehetőségeit, ugyanakkor érdemes lenne önuralmat gyakorolniuk.

"Ha bíróságra akarnak menni, akkor menjenek nyugodtan, mert ebben a helyzetben vannak olyanok, akik elégedettek és olyanok is, akik elégedetlenek" - fogalmazott a sportminiszter, aki ugyanakkor szolidaritásra és felelős magatartásra szólította fel az érintetteket. Kiemelte: a jelenlegi szituációban másokra is tekintettel kell lenni, és mindenkinek tudnia kell kezelni a saját veszteségeit.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. május 13. szerda, 19:26
Címkék: Bernard Joannin, Christophe Bertrand, Roxana Maracineanu, kiesés miatt, tisztességtelen döntés, határozat ellentétes,
Kommentek
Asztalitenisz ob - Szudi megvédte címét, a nőknél újra Madarász a bajnok
negyedszer lett bajnok.

Párosban is a Madarász, Pergel duó volt a torna esélyese, de a fináléban meglepetésre alulmaradt az Erdért SE kettősével, Ambrus Krisztinával és Tóth Katával szemben.



A pénteken kezdődött ob egyik érdekessége volt, hogy a Statisztika tehetsége, a 13 éven aluliak versenyének győztese, Molnár Kendra Mira a felnőttek között női és vegyes párosban is elődöntőt játszhatott.

Eredmények:

férfi egyes:

------------

elődöntő:Szudi Ádám (Wels)-Lakatos Tamás (Amiens STT) 4-0 (9, 7, 11, 10)Kriston Dániel (Celldömölk)-Ecseki Nándor (TTC Ober-Erlenbach) 4-2 (14, 15, -9, -8, 7, 7)

döntő:Szudi-Kriston 4-2 (-4, -6, 7, 9, 5, 4)

férfi páros:

------------

elődöntő:Ecseki, Szudi-Lakatos, Szita Márton (Celldömölk) 3-2 (-6, -10, 6, 7, 3)András Csaba, Both Olivér (TTC RS Fulda-Maberzell, 1.FSV Mainz 05)-Kriston, Katus Krisztián (Komló) 3-1 (7, -6, 9, 13)

döntő:Ecseki, Szudi-András, Both 3-1 (7, -7, 9, 7)

női
velemenyezd, 2020. március 01. vasárnap, 21:23
Koronavírus - Franciaországban meghalt egy második beteg, az első francia állampolgár
"sürgős vizsgálatot" indítottak a férfi környezetének feltérképezésére, hogy kiderüljön, megfertőzött-e másokat.

A Franciaországban talált esetek száma 17-re emelkedett, köztük öt embernél az elmúlt 24 órában bizonyultak pozitívnak a koronavírus-tesztek, míg a korábban kezelt betegek már meggyógyultak. Az elhunyt férfin kívül kedd este óta további négy esetben mutatták ki az új koronavírusos fertőzést - jelezte a francia egészségügyi minisztérium.

Egy 55 éves férfit az észak-franciaországi Amiens kórházában kezelnek, súlyos állapotban van.

Egy 36 éves férfi, aki az olaszországi Lombardiában kapta el a fertőzést, a kelet-franciaországi Strasbourgban került kórházba, az ő állapota nem súlyos.

Egy kínai lányról - aki február 7-én tért vissza Franciaországba Kínából, és jelenleg Párizsban megfigyelés alatt tartják kórházban - is kiderült, hogy megfertőzhetett az új koronavírus okozta megbetegedéssel, de ő időközben - kezelés nélkül - meggyógyult. A francia egészségügyi tárca tájékoztatása
velemenyezd, 2020. február 26. szerda, 12:11
Jégkorong Kontinentális Kupa - Fodor Szabolcs: eleve már az csoda, hogy itt voltunk
Urdin San Sebastian kiütése és a szlovén Olimpija Ljubljana legyőzése után bravúrt bemutatva a házigazda Ritten Sport együttesét is felülmúlta, így veretlenül jutott az E jelű négyesbe, a dániai Vojensbe.

Itt pénteken 3-1-es vereséget szenvedett a házigazda SönderjyskE Vojenstől, majd szombaton 3-2-re nyert a brit Nottingham Panthers ellen. Ezzel a záró játéknapra is maradt esélye a négyesdöntőbe jutást érő első két hely valamelyikének megszerzésére, ám vasárnap 5-1-re kikapott a francia kupagyőztes Amiens Gothiques együttesétől.

"Látszott rajtuk, hogy nekik ez egy ki-ki mérkőzés. Természetesen mi is így álltunk bele, de a realitásokat látni kell, hogy ki milyen szintű bajnokságban játszik és hány légiósa van" - értékelt Fodor Szabolcs a klub honlapján. A vezetőedző kiemelte az Amiens hálóőrének jó teljesítményét, illetve azt, hogy a hajrában 3-1-re szépítés után a zárkózás reményében lehozta Arany Gergelyt, hiszen még az utolsó három percben is volt esély, így a franciák kétszer a dudaszó előtti
velemenyezd, 2019. november 18. hétfő, 11:31
Jégkorong Kontinentális Kupa - Kikapott, így nem jutott tovább a Ferencváros
A zöld-fehér csapat - amely a szezonban 19 év után tért vissza az európai kupaporondra - pénteken 3-1-re kikapott a házigazda dán SönderjyskE együttesétől, szombaton pedig 3-2-re nyert a brit Nottingham Panthers ellen.

Vasárnap azzal a tudattal léptek pályára a ferencvárosiak, hogy győzelemmel nagy lépést tesznek a továbblépés felé, amelyre - a másik találkozó számukra kedvező eredménye esetén - még pontszerzéssel is lett volna esélyük.

A gól nélküli első harmad után azonban a nagy nyomást kifejtő, eddig pont nélküli francia csapat a második húsz percben kétszer is betalált, majd a záró felvonásban biztossá tette sikerét, a magyar együttesnek Farkas Simon góljával csak szépítenie sikerült.

A második számú európai kupasorozat harmadik körében az első kettő között kell végezni az E, illetve az F csoportban a továbbjutáshoz. A négyes döntőt január 10-12. között rendezik, a házigazda valamelyik résztvevő lesz.

Kontinentális Kupa, 3. kör, E csoport, Vojens:

3. forduló:Amiens
velemenyezd, 2019. november 17. vasárnap, 17:32
Jégkorong Kontinentális Kupa - FTC-siker a Nottingham ellen
A Ferencváros - amely a szezonban 19 év után tért vissza az európai kupaporondra - már pénteken is jól játszott, de akkor 3-1-re kikapott a házigazda dán SönderjyskE együttesétől. Most viszont sikerült értékesíteni a helyzeteket, így maradt esélye a négyes döntőbe jutásra.

Az Erste Ligában címvédő Ferencváros vasárnap a francia Amiens Gothiques gárdája ellen zárja a tornát.

A második számú európai kupasorozat harmadik körében az első kettő között kell végezni az E, illetve az F csoportban a továbbjutáshoz. A négyes döntőt január 10-12. között rendezik, a házigazda valamelyik résztvevő lesz.



Kontinentális Kupa, 3. kör, E csoport, Vojens:

2. forduló, szombat:FTC-Telekom - Nottingham Panthers (brit) 3-2 (1-1, 2-0, 0-1)------------------------------------------------------------gó l: Nagy G. 2, Roczanov

később: SönderjyskE Vojens (dán)-Amiens Gothiques (francia) 19.30

pénteken játszották:

1. forduló: SönderjyskE Vojens (dán) - FTC-Telekom 3-1 Nottingham Panthers
velemenyezd, 2019. november 16. szombat, 18:21
Jégkorong Kontinentális Kupa - Vereséggel kezdett a Ferencváros
A Ferencváros - amely a szezonban 19 év után tért vissza az európai kupaporondra - a vendéglátó SönderjyskE Vojens csapatával mérkőzött meg az első fordulóban, és a 14. percben hátrányba került. A második harmad első percben büntetőből egyenlített az FTC, de a dánok a 28. percben visszavették a vezetést, majd három másodperccel a vége előtt üres kapus góllal beállították a végeredményt.

Az Erste Ligában címvédő Ferencváros szombaton a brit Nottingham Panthers, vasárnap a francia Amiens Gothiques gárdájával találkozik.

A második számú európai kupasorozat harmadik körében az első kettő között kell végezni az E, illetve az F csoportban a továbbjutáshoz. A négyes döntőt január 10-12. között rendezik, a házigazda valamelyik résztvevő lesz.



Kontinentális Kupa, 3. kör, E csoport, Vojens:

1. forduló, péntek: SönderjyskE Vojens (dán) - FTC-Telekom 3-1 (1-0, 1-1, 1-0)----------------------------------------------------------az FTC gólszerzője: Switzer (21.)

a csoport másik
velemenyezd, 2019. november 15. péntek, 21:52
Tours-i Szent Márton püspök 11.11
táján, 397-ben halt meg. Katona volt. Miután az Úr hívását meghallotta, kérte elbocsátását. Ezt a császár gyávaságnak bélyegezte. A legenda szerint Márton erre így válaszolt: ,,Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé, és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen." Így is történt.
A legismertebb róla szóló történet szerint amikor Márton még római katonatiszt és katekumen volt, lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert megmozdult a hó, és egy koldus tápászkodott föl, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonban épp azelőtt játszotta el minden pénzét katonatársaival, s így kiáltott: ,,Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!" Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával
maroka, 2019. november 11. hétfő, 12:51
Képek, videók
Az Amiens Combottants.jpg
gigi55
2013. március 27. szerda, 07:11
St Bernardus Tripel.jpg
lacigame
2015. június 03. szerda, 17:28
St Bernardus Prior.jpg
lacigame
2015. június 03. szerda, 17:26
St Bernardus Abt.jpg
lacigame
2015. június 03. szerda, 17:26
Szent Bernardin fresko
borigit
2015. január 27. kedd, 14:42
bernard,hegy,kutja
relisisi
2015. január 24. szombat, 09:58
neymar-bernard-brazil. jpg
agica2004
2014. július 13. vasárnap, 16:51
4-red-tulip-bernard-ja ube
ladanyierzsebet
2013. október 23. szerda, 16:59
Bernard Show - Bátran kij
anci-ani
2013. február 26. kedd, 17:03
High Tea at Bernardaud by
margoka59
2011. február 14. hétfő, 05:59
Bernardino Luini.bmp
klara50
2010. december 16. csütörtök, 19:01
The Family Meal - Bernard
szabokatalin64
2010. szeptember 29. szerda, 03:51
On The Beach - Bernardus
szabokatalin64
2010. szeptember 29. szerda, 03:51
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.