Belépés
2020. május 27. szerda | 22. hét | 148. nap | 04:46 | Hella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Sópipákat kapnak megváltozott munkaképességű emberek
A szerdai budapesti átadáson Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a társadalom kizárólag összefogással tud úrrá lenni a koronavírus-járványon. Ezért kap most segítséget az egyik nonprofit kft., amely másfél hónapja maszkok gyártásába kezdett, elsősorban szociális intézményeknek eljuttatva a védőeszközöket - tette hozzá.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége úgy vélekedett, hogy mindez jó példa a szolidaritásra. Létrehoznak egy vállalatot, amely megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat, ők hálából első osztályú munkát végeznek, világcégeknek dolgoznak, majd a veszélyhelyzetben maszkgyártásra állnak át, és ekkor egy alapítvány természetesnek veszi, hogy rajtuk segítsen. Ez egyfajta körforgás: mindenki magától értetődőnek gondolja, hogy felkaroljon másokat, és közben senki sem marad egyedül - mondta Herczegh Anita.

Csizi Péter, a KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE ügyvezető igazgatója közölte, cégcsoportjuk országszerte 136 telephelyen több mint 9 ezer embernek ad munkát. Közülük csaknem 8 ezren megváltozott munkaképességűek, 500-nál is többen pedig valamilyen légúti betegségben szenvednek. Úgy vélekedett, hogy nemcsak a konkrét felajánlott termékeket, a sópipákat kell nézni, hanem a háttérben meghúzódó szándékot is. A cél az, hogy dolgozóik a munkával együtt önbecsülést is kapjanak, hasznosnak érezzék magukat - hangoztatta Csizi Péter. Hozzátette: ezt meghálálják a foglalkoztatottak, akik már több mint 300 ezer maszkot készítettek el különböző helyszíneken, köztük az ország egyik legnagyobb varrodájában, Zuglóban.

Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója azt mondta, hogy sok figyelemmel, szeretettel találkoznak a veszélyhelyzetben. Azt kérte, hogy ez a járvány után is maradjon így.

Mikola József, a Ments Életet Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy az ő feladatkörük is megváltozott a koronavírus-járvány miatt. Azt hangoztatta, hogy látszik az összetartás.

Budai László, az adományt felajánló Sópipa-Pharma Kft. tulajdonosa, egyben az alapítvány alelnöke közölte, hogy családi vállalkozásuk egy nagyjából húsz éve megszületett ötletre épül. Büszkék arra, hogy sópipájuk a világ sok országába eljutott, húsz államban forgalmazzák - fűzte hozzá. A kezdetektől rengeteg segítséget kaptak az egészségügyi dolgozóktól, ezt már régóta meg akarták hálálni. Budai László úgy fogalmazott, hogy a sópipa egy "kis, mobil sóbarlang", amely az emberek otthonába viszi a sóterápiák összes jótékony hatását.

(FOTÓ)

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. május 06. szerda, 13:55
Címkék: Fülöp Attila, Emberi Erőforrások Minisztériumának, Herczegh Anita, Csizi Péter, Ficzere Andrea, Magyar Kórházszövetség,
Kommentek
Koronavírus - Kormányzati honlap: a szájmaszk viselésének is van szabálya
A koronavirus.gov.hu-n közzétett tájékoztató idézte az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), amely szerint az egészséges embereknek nem kell szájmaszkot viselniük, az elsősorban azoknak javasolt, akiknek légúti tünetei vannak, például köhögnek vagy tüsszögnek. Nekik azért javasolt a szájmaszk, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy annak, akinek tünetei vannak és potenciálisan koronavírus-fertőzött, az se szájmaszkban, se anélkül ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon, és tartsa be a sokszor emlegetett ajánlásokat, mint a gyakori és alapos kézmosás, a kétméteres távolság másoktól, valamint a szoros kontaktok elkerülése - olvasható a tájékoztatásban.

Hozzátették: sokan vannak, akiknek nincsenek tünetei, mégis úgy döntenek, hogy szájmaszkot vesznek fel.

"Természetesen ezt mindenki szabadon megteheti, de ha így döntenek, akkor fontos tudniuk, hogy önmagában a szájmaszk nem véd meg a vírus ellen, minden más ajánlást is be kell tartani. Ugyanis, ha nem így
velemenyezd, 2020. március 27. péntek, 14:52
Koronavírus - Visszaesett a Szerencsejáték Zrt. forgalma
A nemzeti lottótársaságon belül, a járványügyi helyzet kezelésre létrehozták a Társasági Operatív Törzset, amely a munkatársak és játékosok egészségének védelme, valamint a járvány elterjedésének megakadályozása érdekében naponta felülvizsgálja pandémiás akciótervét a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs iránymutatásai alapján.

A Szerencsejáték Zrt. által üzemeltetett lottózókban bevezetett egészségbiztonsági intézkedések miatt többek között korlátozták a játékosok létszámát az egyes helyiségekben, és felhívták a figyelmet a biztonságos sorban állás szabályaira is.

Arról is beszámoltak, hogy a vállalat a közel 180 megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztató karitatív sorsjegyárus-hálózat működését átmeneti időre felfüggesztette, az érintett kollégákkal azonban továbbra is kapcsolatban van.

A cég adminisztrációjában dolgozó kollegái számára március 17-től lehetővé tett az otthonról történő munkavégzést, továbbá a 12 éven aluli gyermeket nevelő szülők
velemenyezd, 2020. március 26. csütörtök, 15:31
Koronavírus - Fülöp Attila: a megváltozott munkaképességűek is segítenek a leginkább veszélyeztetetteknek
Fülöp Attila erről annak kapcsán beszélt, hogy a koronavírus elleni védekezés érdekében egészségügyi maszkok gyártását kezdte meg a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató, állami tulajdonú Kézmű Nonprofit Kft.

A politikus közölte: az általuk gyártott mosható maszkokat elsőként az ápoló-, gondozóotthonokban élő idősek és az ott dolgozók kapják. A maszkok későbbi elosztásáról az operatív törzs dönt majd - tette hozzá.

A műsorban elhangzott, hogy naponta maximum 30 ezer maszk gyártására elegendő a kapacitás, a legyártható mennyiség a rendelkezésre álló alapanyag függvénye.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a Kézmű Nonprofit Kft. a legnagyobb varrókapacitással rendelkező állami cég, amely összesen kilencezer - köztük nyolcezer megváltozott munkaképességű - embert foglalkoztat. Közülük több mint ezer varrónő tud segíteni a maszkok elkészítésében.

Fülöp Attila hangsúlyozta: általában arról szólnak a híradások, hogy a kormány és a társadalom milyen támogatást tud nyújtani a
velemenyezd, 2020. március 20. péntek, 21:23
Koronavírus - Adománygyűjtést hirdet a Katolikus Karitász
Azt írták: "most különösen fontos, hogy segíteni tudjunk azokon a rászoruló családokon és időseken, akik mélyszegénységben élnek, akik nem rendelkeznek tartalékokkal, vagy akik megélhetési krízishelyzetbe kerülnek".

A korábban meghirdetett, eredetileg vasárnapig tartó nagyböjti adománygyűjtés során elsősorban tartós élelmiszert gyűjtöttek templomokban. A gyűjtés a koronavírus-járvány miatti korlátozások és a nyilvános szentmisék szüneteltetése miatt átalakul, és pénzadománygyűjtés formájában folytatódik.

Adományozni a karitasz.hu/onlineadomany oldalon az online adományozás menü alatt bankkártyás fizetéssel vagy átutalással a 12011148-00124534-00100008 bankszámlaszámra lehet.

A felajánlásokból a segélyszervezet főként élelmiszerrel és "higiéniai felszerelésekkel" támogatja az intézményeikben, illetve programjainkban ellátott családokat és a járvány idején különösen veszélyeztetett helyzetben lévő idős embereket.

"Szükség van továbbá a hátrányos helyzetű településeken végzett munkánk
velemenyezd, 2020. március 20. péntek, 14:03
Koronavírus - Gazdasági és más intézkedések a vidéki önkormányzatoknál - BŐVÍTETT (új: 13-17. bekezdés)
önkormányzat a bajbajutottak megsegítésére, a támogatási feltételek kidolgozása folyamatban van - tájékoztatta Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t. Olyan cégek és magányszemélyek felajánlását várják, akik anyagi körülményei ezt lehetővé teszik. Az alapot a polgármester és öt alpolgármester 200-200 ezer forinttal támogatja.

Tatabánya önkormányzata hatezer darab egyszer használatos és naponta ötszáz újrafelhasználható szájmaszk készítéséről állapodott meg megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató vállalkozásokkal - ismertette Szücsné Posztovics Ilona (Összefogás Tatabányáért) polgármester. Az önkormányzat augusztus végéig automatikusan meghosszabbítja a bérlakások lejáró szerződéseit és augusztus végéig felfüggeszti a kilakoltatásokat.

A zalaegerszegi önkormányzat Segít a város elnevezéssel indított kezdeményezést azoknak a 70 év felettieknek, akik nyilatkozatban vállalják, hogy otthon maradnak a vírusveszély miatt. Nekik a város segít étel házhoz szállításával,
velemenyezd, 2020. március 19. csütörtök, 17:33
Koronavírus - Gazdasági és más intézkedések a vidéki önkormányzatoknál
Klaudia (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t. Olyan cégek és magányszemélyek felajánlását várják, akiknek az anyagi körülményei ezt lehetővé teszik. Az alapot a polgármester és öt alpolgármester 200-200 ezer forinttal támogatja. (Számlaszám: Városi Szociális Közalapítvány, 11732002-20322144. A közleményben a "veszélyalap" szót kell feltüntetni.)

Tatabánya önkormányzata hatezer darab egyszer használatos és naponta ötszáz darab újrafelhasználható szájmaszk készítéséről állapodott meg megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató vállalkozásokkal - ismertette Szücsné Posztovics Ilona (Összefogás Tatabányáért) polgármester. Az önkormányzat augusztus végéig automatikusan meghosszabbítja a bérlakások lejáró szerződéseit és augusztus végéig felfüggeszti a kilakoltatásokat. A város bentlakásos intézményeiben kijárási tilalmat vezettek be, megszűnt a személyes ügyfélfogadás a városházán és az önkormányzati cégeknél.

A zalaegerszegi önkormányzat Segít a város elnevezéssel indított kezdeményezést
velemenyezd, 2020. március 19. csütörtök, 15:03
Koronavírus - Szájmaszkok gyártásába kezdett több intézmény
A közlemény szerint a próbagyártás szerdán kezdődött a tiszaburai varrodában, ahol az előzetes számítások szerint napi 1500 darabot tudnak elkészíteni.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elmúlt években az ország több településén indított foglalkoztatási programokat, amelyekkel több mint száz megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő vagy a munkaerőpiacon esélytelen embernek teremtett munkalehetőséget.

A tiszaburai varrodában készített maszkok az első időszakban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ellátó intézményeibe kerülnek, amelyek együttesen naponta 13 ezer emberről gondoskodnak. Az MMSZ foglalkoztatási programjának további helyszínei fokozatosan kapcsolódhatnak be a szájmaszkok előállításába - írták.

Nagykanizsán a csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztató Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. szintén szájmaszkok gyártására állt át - közölte Balogh László (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.

Az önkormányzat tulajdonában lévő, varrodával is rendelkező cégnek a város
velemenyezd, 2020. március 18. szerda, 12:22
Képek, videók
megváltozott világ.jpg
mikojutka
2011. augusztus 31. szerda, 19:17
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
kevei-attila-fotoi-768 x10
liliana01
2020. március 04. szerda, 13:41
Edda - Pataki Attila--.jp
agica2004
2019. augusztus 14. szerda, 19:10
Szigethy Attila
azenujsagom
2019. július 14. vasárnap, 07:39
bognár attila0604.jpg
maroka
2019. június 04. kedd, 13:54
SZKV-Kukk Attila.jpg
agica2004
2019. május 14. kedd, 19:17
SZKT-Szöllősi Attila.jpg
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:23
Árvai Attila Támaszom.jpg
menusgabor
2018. december 05. szerda, 19:09
Írásaim O.Kovács Attilána
furaila
2018. október 31. szerda, 14:14
B-ATTILA_RÓMAISAS.jpg
cserhat3
2018. szeptember 16. vasárnap, 10:38
henike fia katus attiláva
zsokica45
2018. július 11. szerda, 10:41
nagy attilaz.jpg
zsokica45
2018. június 06. szerda, 18:29
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.