Belépés
2019. január 19. szombat | 3. hét | 19. nap | 13:35 | Sára, Márió
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Női kézilabda Eb-selejtező - Bódi kimaradt a válogatott keretből
A Győri Audi ETO csapatából - amely vasárnap védte meg BL-címét - a kapus Kiss Éva és a balszélső Puhalák Szidónia tagja a keretnek, amelyből ezúttal kimaradt a rutinos Bódi Bernadett. A jobbszélső a BL-elődöntőben két, míg másnap a fináléban négy góllal segítette övéit.

Rasmussen a magyar szövetség honlapjának elmondta: nagyon fontos számukra, hogy a Koszovó elleni idegenbeli, valamint a Fehéroroszország elleni hazai mérkőzést is megnyerjék, mert ebben az esetben a csoport élén végeznének, és az Eb-kiemelésnél előrébb tudnának kerülni.

"Koszovóban nem okozhat gondot a két pont megszerzése, de már a felkészülés kezdetétől százszázalékosan koncentrálnunk kell, hogy Fehéroroszország ellen is nyerjünk" - tette hozzá a szakember.

A kapitány a junior korosztályú játékosok közül ezúttal egyedül Háfra Noémire számít, akinek kortársai pihenőt kaptak az U20-as világbajnokság felkészülésének kezdete előtt. Rasmussen hozzátette: több játékos bajlódik kisebb-nagyobb problémákkal, így került ismét a keretbe Pálos-Bognár Barbara és Kovács Anna.

"Ismerik, tudják azt a játékot, amit szeretnénk játszani, rájuk ezúttal alapvetően az edzőtábor elején, az edzéseken számítok" - mondta a tréner. Elárulta: sérülés esetén azonban a két játékos a mérkőzéseken is bevethető.

Amennyiben a magyar válogatott Koszovóban begyűjti a két pontot, azzal bebiztosítja Eb-részvételét. A fehéroroszok elleni hazai sikerrel pedig a csoportelsőségét is megszerezné Rasmussen csapata.

Az együttes május 25-étől készül együtt Győrött.

A magyar válogatott kerete (a szövetség honlapjáról):

----------------------------------------------------

Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)

Jobbszélsők:Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Such Nelli (Siófok)

Jobbátlövők:Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Karnik Szabina (MTK Budapest), Kiss Nikolett (Érd), Kovács Anna

Irányító:Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálos-Bognár Barbara (Budaörs), Tóth Gabriella (Érd)

Beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Sirián Szederke (DVSC-TVP), Szabó Laura (Érd)

Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Zácsik Szandra (Budaörs)

Balszélsők: Puhalák Szidónia (Győri Audi ETO), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

A 7. csoport állása: 1. Hollandia 6 pont (114-74), 2. Magyarország 6 (103-71), 3. Fehéroroszország 4, 4. Koszovó
0
Az első és a második helyezett, valamint a hét csoport legjobb harmadikja jut ki a decemberi, franciaországi kontinenstornára.

A magyar válogatott eddigi eredményei:

--------------------------------------Magyarország-Koszovó 37-12 (18-5)Fehéroroszország-Magyarország 18-25 (8-12)Magyarország-Hollandia 18-19 (11-10)Hollandia-Magyarország 22-23 (12-12)

A magyar válogatott további mérkőzései:

--------------------------------------május 30., Koszovó-Magyarország, Pristina 18.00június 2., Magyarország-Fehéroroszország, Kecskemét 16.30

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. május 16. szerda, 13:11
Címkék: Győri Audi ETO, Kiss Éva, Puhalák Szidónia, Bódi Bernadett, Háfra Noémire, Pálos-Bognár Barbara,
Kommentek
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Liu Shaolin megszerezte első összetett bajnoki címét
Az MTK 23 éves versenyzője így mind a négy egyéni számban a legjobb kettőben zárt, ugyanis 1500 méteren győzött, míg 500 és 1000 méteren második lett. Testvére harmadszor állhat dobogóra ezen a kontinensviadalon az 500 méteres diadala és az 1500 méter ezüstérme után. A magyarok három arany- és négy ezüstéremmel immár hét dobogós helynél tartanak Dordrechtben.

A 3000 méteres szuperdöntőben a 20 éves Liu Shaoang harmadikként, míg bátyja negyedikként ért célba. A magyar testvérpár az egész futamban csak és kizárólag Szemjon Jelisztratovra figyelt, amíg az orosz hátul korcsolyázott, addig ők is. A részhajrához közeledve Jelisztratov előre tört, de vele tartott mindkét magyar, a részhajrában Liu Shaoang harmadik lett a két szökevény, az olasz Yuri Confortola és az izraeli Vladislav Bykanov mögött. Jelisztratov ezután sem igazán erőlködött, így a Liu fivérek kontrollálták a futamot, s a nekik tökéletesen megfelelő harmadik és negyedik pozícióban értek célba.

A nők 3000 méteres szuperdöntőjét a hazai
velemenyezd, 2019. január 13. vasárnap, 17:49
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - A Liu Shaolin ezüstérmes 1000 méteren
Jászapáti és Bácskai ebben a sorrendben élre áll, s utóbbi védi az éllovast a támadásoktól. Ez olyan jól sikerült, hogy Bácskai még a saját második helyét is meg tudta tartani az orosz Jekatyerina Konsztantinovával és a holland Yara van Kerkhoffal szemben. A 20 éves Jászapáti így hatodikként, a 19 esztendős Bácskai hetedikként zárt. Összetettben előbbi éppen lemaradt a legjobb nyolcat felvonultató 3000 méteres szuperdöntőről, azaz kilencedik lett, míg Bácskai a 12., a mindössze 16 éves és mindhárom távon a selejtezőben kiesett Somogyi Barbara a 32. helyen végzett.

A nők 1000 méteres finálét az orosz Szofija Proszvirnova nyerte a francia Tifany Huot Marchand és a britek világ- és Európa-bajnoka, Elise Christie előtt.

Eredmények:

férfi 1000 m, Európa-bajnok:

---------------------------- Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 1:24.6242. Liu Shaolin Sándor 1:24.7023. Gyenyisz Ajrapetjan (Oroszország) 1:24.816...6. Liu Shaoang

női 1000 m, Európa-bajnok:

-------------------------- Szofija
velemenyezd, 2019. január 13. vasárnap, 17:20
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Liu Shaoang győzött 500 méteren, Liu Shaolin második
harmadik pozícióból indult, s már elsőre jól kapta el a rajtot, de akkor elesett, s a szabályok szerint a legrövidebb távon ha az első kanyarban esés van, akkor újraindítják a futamot. Másodjára a 20 éves szegedi versenyző már tisztán lerajtolta a francia Tifany Huot Marchandot, de az 1500 méteren bronzérmes, élen korcsolyázó orosz Szofija Proszvirnovát nem tudta megelőzni, másodikként ért a célba, így összesítésben a hatodik helyen zárt. A negyeddöntőben búcsúzott Bácskai Sára Luca 15., míg a pénteki selejtezőben kiesett, mindössze 16 éves Somogyi Barbara utolsó, 33. lett 500 méteren.

A fináléban a lengyel Natalia Maliszewska diadalmaskodott a címvédő olasz Martina Valcepina és a holland Lara van Ruijven előtt. Az 1500 méteren győztes Suzanne Schulting elesett, így negyedikként zárt.

A szombat délutáni program a váltók elődöntőivel folytatódik. Vasárnap 12.25-től az 1000 méterrel, a stafétákkal és az egyéni szuperdöntővel zárul az Eb.

Eredmények:

férfi 500 m,
velemenyezd, 2019. január 12. szombat, 18:11
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Liu Shaolin arany-, Liu Shaoang ezüstérmes 1500 méteren
szurkolók biztatását élvező holland Yara van Kerkhof próbálta megtörni a magyar hegemóniát, s előbbi annak ellenére az első helyig küzdötte magát, hogy a tavaly ebben a számban bronzérmes Bácskai bezárt elé, amikor előzni próbált. Végül Jászapáti másodikként, Bácskai negyedikként ért célba, de videózás után a futamgyőztes Jefremenkovát és Bácskait is kizárták, így a 20 éves szegedi versenyző lett a kisdöntő győztese, egyúttal az 1500 méter nyolcadik helyezettje. Bácskai összesítésben 14., míg a pénteki selejtezőben búcsúzott, mindössze 16 esztendős Somogyi Barbara 29. lett.

A női fináléban a hazai közönség kedvence, az 1000 méteren olimpiai bajnok Suzanne Schulting győzött a világ- és Európa-bajnok brit Elise Christie-t és a háromszoros kontinensbajnok orosz Szofija Proszvirnovát megelőzve. Érdekesség, hogy Liu Shaolin korábbi barátnője, Christie a futam előtti bemutatásnál a magyar klasszis védjegyévé vált mozdulatsort mutatta be, azaz végigsimította a szemöldökét, majd ezt követően a hüvelykujját
velemenyezd, 2019. január 12. szombat, 16:31
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Iskolapélda a közönségszórakoztató rendezésre
Már a péntek délelőtti selejtezők során megteltek a lelátók a csarnokban köszönhetően az iskolák által kihozott diákoknak, akik nagy lelkesedéssel nézték a futamokat, nagyszerű hangulatot varázsoltak, a hazai versenyzőket pedig kitörő üdvrivalgással fogadták.

Minden kilátogató a hazai szövetség sapkáját kapta ajándékba, a versenyek előtt pedig a létesítmény előcsarnokában nyereményekért kvízjátékot tartottak, amelyben például olyan kérdésekre kellett válaszolniuk az érdeklődőknek, hogy hány méter hosszú a pálya. A játék után pedig dübörgő zenére bulizhattak a fiatalok, míg a sportolni vágyók a csarnok bejáratánál korcsolyázhattak is. A legkisebbeket állatformájú műanyag székekbe ültették, és úgy tolták a jégen, a nagyobbak pedig dodzsemszerű ütközésekre használták az ülőalkalmatosságokat.

A versenyprogram zárultával sem volt vége az eseménynek, míg máshol a biztonsági szolgálat nagyjából tíz perc alatt kiüríti a létesítményt, addig itt egy lemezlovas szolgáltatta a zenét az előcsarnokban, és a
velemenyezd, 2019. január 12. szombat, 14:31
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Mindkét váltó elődöntős
Bácskai nagyszerűen védte pozícióját, végig belső íven maradt, ezzel a hajrára teljesen kifárasztotta Petra Rusnakovát. A mindössze 16 éves Somogyi Barbara ezúttal is futamutolsóként búcsúzott.

A két negyeddöntős magyar versenyző egyaránt úgy nyilatkozott, hogy ez már sokkal jobb futam volt részükről, mint a két délelőtti. A harmadik magyar úgy vélte, lassan fel kell vennie a felnőttek tempóját, de tapasztalatszerzésre jó volt ez a kontinensviadal.

"Az most már elvárás magammal szemben, hogy a selejtezőt sikerrel vegyem mindhárom távon" - jelentette ki Jászapáti. "A délelőtti és délutáni program között aludtam, jégfürdőztem, ez segített a lábaimon, most már könnyebben korcsolyáztam. Egyelőre nyugodt vagyok, talán túl nyugodt is" - mondta az MTI-nek a 20 éves szegedi versenyző, aki alig egy hónapja aratott sporttörténelmi sikert azzal, hogy a magyar nők közül elsőként nyert vk-viadalt.

A férfiaknál a Liu fivérek a tőlük megszokott magabiztossággal, futamgyőztesként léptek tovább. A kisebb
velemenyezd, 2019. január 11. péntek, 20:02
Vívó-vk - Nagy Dávid a negyeddöntőig jutott Heidenheimben
A 12 magyar indulóból négy jutott a csütörtöki selejtezőből a 64-es főtáblára. A decemberi országos bajnokságon győztes Nagy pénteken a dél-koreai Kvon Jung Csunt 13-12-re, az izraeli Grigori Beskint, majd az orosz Szergej Bidát pedig 15-10-re győzte le. Végül a negyeddöntőben az olasz Davide di Veroli 15-8-ra nyert ellene.

A csapatban olimpiai bronzérmes, világbajnok, egyéniben Eb-győztes, vb-harmadik Rédli András a legjobb 32-ig jutott, Bányai Zsombor és Berta Dániel pedig a 64-es tábla első körében kikapott.

A 324 indulót felvonultató egyéni küzdelmek után szombaton csapatverseny lesz Heidenheimben, vasárnap pedig a Bajnokcsapatok Európa Kupáját rendezik meg.
velemenyezd, 2019. január 11. péntek, 18:02
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Csak Somogyi esett ki 500 és 1500 méteren
Az iskolásoknak köszönhetően már délelőttre megteltek a lelátók, így jó hangulatban kezdődött a kontinensviadal. A leghosszabb távon a tavaly bronzérmes Bácskai nehéz futamba került, de a világ- és Európa-bajnok brit Elise Christie és a francia Veronique Pierron mögött "megcsípte" a még továbbjutást érő harmadik helyet a hatfős futamban. Jászapátinak nem kellett izgulnia, mivel hárman elszakadtak a többi riválistól, s végül másodikként lépett az elődöntőbe. Somogyinak - a papírformának megfelelően - esélye sem volt, futamutolsóként haladt át a célvonalon.

A legrövidebb távon Bácskai és Jászapáti is "kicentizte" a továbbjutást, mivel az első két hely ért biztos negyeddöntőt, de ők harmadikként zártak, végül a hét futamból benne voltak a legjobb hat harmadikban, így mindketten idővel kerültek a következő körbe. Bácskainak ehhez előznie kellett két körrel a vége előtt, de két világklasszis ellenfelét, Christie-t és a hazai közönség előtt szereplő olimpiai bajnokot, Suzanne Schultingot megközelíteni
velemenyezd, 2019. január 11. péntek, 12:52
Képek, videók
halaszi_vb_selejtezo_2 07.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:29
halaszi_vb_selejtezo_2 06.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 05.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 04.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 03.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 02.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 00.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 99.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 98.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 96.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 92.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 90.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
Győriné Ildikó
irmus
2018. május 03. csütörtök, 19:10
Győri Péter hajléktalan B
romajozsi
2018. február 14. szerda, 23:25
levendula ágnes győriné k
dnemethk
2017. december 29. péntek, 22:16
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.