Belépés
2019. július 23. kedd | 30. hét | 204. nap | 05:02 | Lenke
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés
Tóth Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője kommentárjában azt írta, az OTP pénteken tovább folytathatja emelkedését a 12 500 forintos szint felé. A Richter árfolyamának sikerült 5100 forint felett maradnia, így hamarosan az 5300 forintos ellenállás felé indulhat. A Mol részvények ára csütörtökön tovább csökkent, a kedvező hangulat hatására pénteken akár egy kisebb pozitív korrekció is indulhat az olajtársaság árfolyamában. A Magyar Telekom jelentős emelkedéssel 436 forinton, fontos ellenállási szintek közelében zárt, az elemző szerint pénteken megpróbálkozhat ezek áttörésével.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,63 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 40 739,42 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,9 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2960 forintra csökkent, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,06 százalékkal 12 400 forintra erősödött, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,59 százalékkal 436 forintra nőtt, forgalma 649,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,10 százalékkal 5105 forintra esett, a részvények forgalma 853,8 millió forintot ért el.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. július 12. péntek, 08:51
Címkék: Tóth Bálint, Equilor Befektetési Zrt, Magyar Telekom, Budapesti Értéktőzsde, 5300 forintos, kedvező hangulat,
Kommentek
Tőzsde - Gyengülés az ázsiai piacokon
A már bezárt tőzsdék közül a tokiói börze irányadó Nikkei225 indexe 2,04 százalék csökkenéssel, 21 030 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő TOPIX index 2,28 százalékkal gyengült szerdai záróértékéhez képest.

Az ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,40 százalékos, a tajvani tőzsdemutató pedig 0,27 százalékos gyengüléssel zárt.

A reggel 8 órakor még nyitva tartó szöuli tőzsde 0,35 százalékos, a sanghaji börze 0,55 százalékos, a hongkongi pedig 0,49 százalékos gyengülést jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 10 cent (0,16 százalék) emelkedéssel, 63,76 dolláron állt.
velemenyezd, 2019. július 18. csütörtök, 08:31
BÉT - Csökkenést vár a szakértő a tőzsdén
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője közölte: a BUX index szerdán nem tudta áttörni a 41 000 pontos szintet. A technikai képe inkább semleges, és negatív korrekció indulhat csütörtökön - írta. A vezető részvények közül a Mol és a Richter árfolyama csökkenhet szerinte. A Magyar Telekom képe továbbra is pozitív, míg az OTP-részvények ára inkább csökkenhet a nemzetközi hangulat miatt - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,11 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 990,89 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,40 százalékkal 3008 forintra csökkent, 1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 190 forinttal, 1,53 százalékkal 12 600 forintra erősödtek, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435 forintra esett, forgalma 140,3 millió forint volt. A Richter-papírok 16 forinttal, 0,32 százalékkal 4984 forintra gyengültek, forgalmuk 895,8
velemenyezd, 2019. július 18. csütörtök, 08:30
BÉT - Iránykeresés és semleges kereskedés várható
mélypontra esett a részvény árfolyama nemzetközi okok miatt.

Milotai Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek szerdán küldött kommentárja szerint iránykereséssel indulhat a kereskedés.

Felidézi, hogy kedden a magyar vezető részvények közül az OTP nap közben nem mutatott ugyan érdemleges elmozdulást, azonban zárásra a 12 400 forintos ellenállási szint fölé került, amely megtartása esetén folytatódhat szerdán a emelkedés a 12 700 forintos szint felé.

A Mol kis emelkedéssel végül 3020 forinton zárt kedden, így szerdán a 3050 forintos szintet veheti célba, negatív forgatókönyv esetén pedig 2920-2950 forint között húzódik az a fontos zóna, amely támaszként szolgálhat. A Magyar Telekom árfolyama tovább folytathatja az emelkedést a következő időszakban, a 445 forintos szinten levő ellenállás felé. A Richter másfél százalékos gyengülés után végül az 5000 forintos támaszon zárt kedden, ez a szint többször is megfogta az árfolyamot az elmúlt hónapokban, és elmozdulás esetén az
velemenyezd, 2019. július 17. szerda, 08:31
Tőzsde - Veszteséges kezdés várható Európában
A határidős indexjegyzések alapján a főbb európai indexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi 0,1-0,2 százalék körüli veszteséggel kezdhetik a szerdai kereskedést, az euróövezeti EuroStoxk50 index 0,2 százalékkal csökkenhet nyitáskor.

Kedden nyereséggel zártak az európai tőzsdék. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,33 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,35 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,55 százalékkal emelkedett.

Kedden Londonban 0,60 százalék emelkedéssel zárt az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,35 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,65 százalékkal emelkedett, Madridban 0,57 százalék, Milánóban pedig 0,12 százalék nyereséggel zárt a tőzsdeindex.

A keddi tőzsdenapon a befektetők elsősorban a negyedéves vállalati eredménybeszámolókra összpontosítottak, a szerdai kereskedésben viszont már a világkereskedelmi aggodalmak kerekedhetnek felül az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok további romlásának lehetősége miatt. Kedden ugyanis Donald Trump elnök kijelentette,
velemenyezd, 2019. július 17. szerda, 07:51
Tőzsde - Árfolyamcsökkenés New Yorkban
A zárás előtt bő két órával a DJIA 30 index az előző záróérték közelében tartózkodott, az S&P 500 index 0,20 százalékkal állt alatta, a Nasdaq Composite index pedig 0,26 százalékkal csökkent.

Hétfőn a főbb indexek szerény emelkedéssel ugyan, de rekordon zártak, miután napközben is történelmi csúcsokat értek el.

A keddi kereskedésre az indulóban lévő tőzsdei eredmény beszámoló szezon első jelentései nyomták rá a bélyegüket. A befektetők tartózkodó pozíciókban várják a beszámolókat, hiszen elemzők kalkulációi szerint az S&P 500 index tagjainak nyeresége 3 százalékkal csökkent a júniussal zárt negyedévben. Az index tagjainak eddig 5 százaléka publikálta jelentését, ezeknek azonban 85 százaléka vonultatott fel az elemzői várakozásokra pozitív értelemben rácáfoló eredmény adatokat.

Árnyékot vetett a keddi kereskedésre az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok további romlásának lehetősége is. Donald Trump elnök ugyanis kijelentette, hogy még "messze vagyunk" a megállapodástól és az Egyesült
velemenyezd, 2019. július 16. kedd, 20:12
Tőzsde - Vegyes nyitás Nyugat-Európában
A londoni FTSE-100 index 0,05 százalékos, a frankfurti DAX30 index pedig 0,18 százalékos erősödéssel kezdett, ugyanakkor a párizsi CAC-40 index 0,04 százalékos gyengüléssel indította a napot.

Hétfőn a londoni tőzsde 0,34 százalékos, a frankfurti börze 0,52 százalékos, a párizsi pedig 0,10 százalékos erősödéssel zárt.

Keddi tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 5 cent emelkedéssel, 66,53 dolláron állt.

Az arany ára unciánként 0,07 százalékkal (95 cent) 1414,45 dollárra nőtt.
velemenyezd, 2019. július 16. kedd, 09:21
Tőzsde - Vegyes indítás Nyugat-Európában
A londoni FTSE-100 index 0,20 százalék emelkedést, a frankfurti DAX-30 index 0,08 százalék csökkenést, a párizsi CAC-40 index pedig 0,21 százalék erősödést jelzett a kereskedés első perceiben a csütörtöki záróértékhez képest.

Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,28 százalékkal, Frankfurtban a DAX-30 0,33 százalékkal, Párizsban a CAC-40 index pedig 0,28 százalékkal gyengült.

A pénteki európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1271 dolláron állt a csütörtök esti 1,1255 dollár után.

Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 54 cent (0,81 százalék) emelkedéssel, 67,06 dolláron állt.
velemenyezd, 2019. július 12. péntek, 09:11
Képek, videók
emelkedes.jpg
lenke1964
2015. július 19. vasárnap, 13:41
Kancsendzönga emelkedés
sacimama
2013. május 24. péntek, 21:45
emelkedes.jpg
szidnifox
2011. december 12. hétfő, 19:27
emelkedés.jpg
agica2004
2009. július 27. hétfő, 13:13
Emelkedés közben
richardbodo
2007. október 27. szombat, 14:57
Emelkedés közben, 640 mét
szebimarci
2006. szeptember 22. péntek, 12:36
arany bálint0627.jpg
maroka
2019. június 27. csütörtök, 16:09
első bálint0627.jpg
maroka
2019. június 27. csütörtök, 16:09
balint_barbara_elvesze tt_
menusgabor
2018. december 05. szerda, 20:45
Korpási Bálint.jpg
menusgabor
2018. november 01. csütörtök, 22:30
kopasz bálint kajak0609.j
maroka
2018. június 10. vasárnap, 14:54
Históriás ének Bús Bálint
chillik
2018. április 03. kedd, 05:14
bálint névc.jpg
zsokica45
2018. február 24. szombat, 17:44
Február 14. Bálint
rushlilly
2018. január 06. szombat, 12:56
Török Bálint 01.jpg
chillik
2017. november 27. hétfő, 05:24
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.