Belépés
2019. április 24. szerda | 17. hét | 114. nap | 00:47 | György
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Novák: Budapest és Washington családpolitikai együttműködésre készül
Novák Katalin republikánus törvényhozókkal, valamint az amerikai Egészségügy és Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi igazgatójával, Garrett Grigsbyvel és főtanácsadójával folytatott megbeszéléseket.

"A családpolitikai kérdésekben szorosabbra kívánjuk fűzni az együttműködést, és közös fellépést tervezünk a különböző nemzetközi fórumokon megjelenő, általunk kedvezőtlennek ítélt jelenségek ellen" - fogalmazott az MTI-nek az államtitkár.

Kiemelte, hogy amerikai tárgyalópartnerei - köztük a republikánus törvényhozók is - nagy érdeklődést tanúsítottak a magyar családpolitika iránt, elismeréssel adóztak az értékalapú rendszernek, felajánlva egyúttal az együttműködés lehetőségét.

Novák Katalin elmondta: az együttműködés első formája egy márciusban Washingtonban megrendezendő közös családpolitikai konferencia lesz. Ezen Magyarország részletesen ismerteti majd értékközpontú adópolitikáját, amely támogatja a családokat és a gyermekvállalást, valamint szó lesz arról is, hogy a családi értékek miként jelennek meg a magyar oktatási rendszerben.

Az államtitkár utalt arra, hogy nemzetközi szervezetekben és fórumokon, az Európai Unióban és az ENSZ-ben egyaránt olyan álláspontok jelennek meg, amelyeknek általánossá tételét mind az Egyesült Államok, mind Magyarország elutasítja.

Példaként említette az ENSZ Szexuális és Reproduktív Egészség és Jogok címen kidolgozott ajánlásait, amelyek az abortusz általánossá tételét szorgalmazzák. Budapest és Washington egyaránt helytelennek tartja a nemzetközi szabályozást a témában, hiszen a kérdésben dönteni minden ország belügye - hangsúlyozta Novák Katalin.

"Ragaszkodunk szuverenitásunkhoz" - fogalmazott, hozzátéve, hogy Washington ugyanezt az álláspontot képviseli ebben a témában.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy Donald Trump amerikai elnök keddi évértékelő beszédében, majd csütörtökön a Nemzeti Imareggelin elmondott felszólalásában is hangsúlyosan szerepelt a kérdés, kiváltképp az abortusz ügye.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. február 09. szombat, 09:01
Címkék: Novák Katalin, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Garrett Grigsbyvel, Ezen Magyarország, Európai Unióban, Egyesült Államok,
Kommentek
Orbán Viktor: az ukrán-magyar kapcsolatok fejlesztésén munkálkodunk
"Kérem, engedje meg, hogy ezúton gratuláljak nagyarányú győzelméhez, amellyel Ukrajna következő elnökévé választották" - írta Orbán Viktor, és leszögezte: a magyar kormány a továbbiakban is az ukrán-magyar kapcsolatok fejlesztésén fog munkálkodni. "Ebben számítok és örömmel tekintek az Önnel való együttműködésre. Felelősségteljes munkájához sok sikert kívánok" - zárta levelét a magyar miniszterelnök.
velemenyezd, 2019. április 23. kedd, 09:00
Putyin: nem normális helyzet, hogy nem volt érdemi érintkezés Moszkva és Tallinn között
Kaljulaid Moszkvába a felújított észt nagykövetség átadási ünnepségének alkalmából érkezett, ahol kijelentette: "Mai itteni jelenlétem világos jele annak, hogy Észtország kész az együttműködésre".

"Rég láttuk egymást" - mondta vendégét fogadva a Kremlben Putyin, arra emlékeztetve, hogy a legutóbbi kétoldalú csúcstalálkozó hozzávetőleg egy évtizede történt. Megjegyezte, hogy az észt elnökkel "nemrégiben valahol külföldön összefutott".

A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a mostani első észt elnöki látogatás Oroszországban 2011 óta. Az utolsó teljes értékű kétoldalú államfői találkozó 2008-ban volt. A The Moscow Times visszatekintése szerint Kaljulaid elődje, Toomas Ilves 2008-ban járt Oroszországban, ahol az akkori elnök, Dmitrij Medvegyev fogadta. Putyin balti államfővel Dalia Grybauskaite litván elnök személyében találkozott legutóbb 2010-ben Helsinkiben, amikor ő maga a kormányfői posztot töltötte be. Az utolsó orosz-balti elnöki találkozó ugyanabban az évben történt Valdis Zalters lett
velemenyezd, 2019. április 18. csütörtök, 18:42
Enneagram: Nyolcas Archetípus Szintjei
általában azt mondják, amit gondolnak, egyre több olyan téma van, amiről nem hajlandók beszélni - ezek főként azok a területek, amelyek megnyitásával kitennék magukat érzéseiknek és a sebezhetőségtől való félelmüknek.

Gyakran szeretik magukat csak önmagukra támaszkodó "megrögzött individualistáknak" látni, akik hisznek a szabad vállalkozás rendszerében, hiszen ez teszi lehetővé a számukra - és persze mások számára is - érdekeik érvényesítését. Az átlagos Nyolcasok már kevésbé hajlandók az együttműködésre, nem különösebben jó csapatjátékosok és nem nagyon törődnek mások jólétével - kivéve ha ezek a mások hozzájárulhatnak a Nyolcasok erőfeszítéseinek sikeréhez vagy ha egy olyan személyt támogatnak, akiért a Nyolcasok felelősnek érzik magukat. Az átlagos Nyolcasok az üzleti és politikai életben érzik igazán elemükben magukat, ahol a társadalom "mozgatórugóinak" szerepét tölthetik be. Az üzleti élet, az ingatlanpiac, az ipar és pénzügyek - tulajdonképpen minden olyan terület, ahol nagyra értékelik a
eposz, 2019. április 14. vasárnap, 18:40
Enneagram: Nyolcas Archetípus Szintjei
amit gondolnak, egyre több olyan téma van, amiről nem hajlandók beszélni - ezek főként azok a területek, amelyek megnyitásával kitennék magukat érzéseiknek és a sebezhetőségtől való félelmüknek.



Gyakran szeretik magukat csak önmagukra támaszkodó "megrögzött individualistáknak" látni, akik hisznek a szabad vállalkozás rendszerében, hiszen ez teszi lehetővé a számukra - és persze mások számára is - érdekeik érvényesítését. Az átlagos Nyolcasok már kevésbé hajlandók az együttműködésre, nem különösebben jó csapatjátékosok és nem nagyon törődnek mások jólétével - kivéve ha ezek a mások hozzájárulhatnak a Nyolcasok erőfeszítéseinek sikeréhez vagy ha egy olyan személyt támogatnak, akiért a Nyolcasok felelősnek érzik magukat. Az átlagos Nyolcasok az üzleti és politikai életben érzik igazán elemükben magukat, ahol a társadalom "mozgatórugóinak" szerepét tölthetik be.

Az üzleti élet, az ingatlanpiac, az ipar és pénzügyek - tulajdonképpen minden olyan terület, ahol nagyra
eposz, 2019. április 09. kedd, 00:09
EP-választás - Az LMP a klímaváltozás kérdését helyezi a programja középpontjába
A politikus az LMP hétfői, programismertető sajtótájékoztatóján kijelentette: klímakatasztrófa van, amely a civilizáció történetében eddig nem tapasztalt súlyú fenyegetést jelent. "Az életet teszi kockára az, aki ezt nem veszi komolyan." Nem a GDP a lényeg, hanem a minőségi élet - fogalmazta meg programjuk irányát a listavezető.

Szólt a tiszta, olcsó és biztonságos energiagazdaság szükségességéről. A Paks II. beruházás helyett a megújuló források fejlesztését tartotta fontosnak, a centrális termelés helyett a hálózatosat.

Az LMP radikális célkitűzéssel javítaná a levegő minőségét: 2030-tól már nem engednék új benzines vagy dízelautók forgalomba helyezését, csak az elektromosakat, és a fapados repülés helyett gyorsvasutakat létesítenének. Uniós szinten írnák elő az elektromos termékek ötéves garanciájának biztosítását is, a bóvlik kiszorítása érdekében. Szólt a közösségi termelés szükségességéről is, tarthatatlannak ítélve, hogy egy répa akár ezer kilométert is utazik, mire az asztalra
velemenyezd, 2019. március 25. hétfő, 11:01
EMNP-küldöttgyűlés - Szilágyi Zsolt: az EMNP számít a hagyományos szövetségeseire
Úgy vélte: a másik kis párthoz való viszonyt azon modell szerint kell fejleszteni, amelyet Székelyudvarhelyen és Szentegyházán alakítottak ki, és amely a két székelyföldi városban a két párt közös jelöltjét juttatta a polgármesteri székbe. "A közös munka és a közös eredmények hozhatják vissza azt a bizalmat, amely egykor megvolt" - jelentette ki.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) fenntartott viszonyról szólva sajnálatosnak nevezte, hogy a szövetség részéről nincs készség az együttműködésre. Kijelentette: ha a választási koalíciót elutasító RMDSZ nem lépi át az ötszázalékos küszöböt az európai parlamenti választásokon, a szövetség egyedül fogja viselni ezért a felelősséget.

Szilágyi Zsolt kiemelte: a párt nyitott a kapcsolatokra az erdélyi román pártokkal is, és jó kapcsolatokat épített ki sikeres román polgármesterekkel. Úgy vélte: nem kell félni ezektől a kapcsolatoktól. Ha egy párt tudja, hogy mit akar az összefogástól, azzal nem veszélyezteti a párt identitását.

Leszögezte:
velemenyezd, 2019. március 23. szombat, 18:22
EP-választás - MSZP-Párbeszéd: a közös lista negyedik helyén szerepel az első párbeszédes politikus
Bertalan hangsúlyozta: mivel a Fidesz már nem képes Magyarország érdekeit képviselni az EP-ben, az MSZP-Párbeszéden a sor. Pártja és a Párbeszéd együttműködését baloldali-zöld koalícióként jellemezte, amely a szociális Európáért küzd és kiemelten foglalkozik a klímavédelemmel.

Kitért arra, hogy az MSZP választmánya egyhangúlag fogadta el az MSZP-elnökség javaslatát a listáról. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy csak két párt alkotja a közös listát, mert véleménye szerint szorosabb ellenzéki együttműködésre lett volna szükség ahhoz, hogy az ellenzék meg tudja állítani "Orbán populista, szélsőjobboldali törekvéseit".

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke úgy értékelt, a Párbeszéd a közös listán "befutásra jó esélyt" jelentő helyet kapott, amely Tóth Bertalan listavezető visszalépése miatt politikai értelemben a harmadik, közjogi értelemben a negyedik helyet jelenti. Jelezte, hogy a Párbeszéd kongresszusának is jóvá kell hagynia a megállapodást.

Szerinte a magyar politikai mezőnyben
velemenyezd, 2019. március 23. szombat, 14:42
Szijjártó: Magyarország szoros gazdasági együttműködésre törekszik az Egyesült Arab Emírségekkel
Szijjártó Péter kiemelte: az emírségekbeli és a magyar vállalatok közötti együttműködést támogatja majd az Eximbanknál nyitott 630 millió dolláros hitelkeret. Megállapodtak a beruházásvédelmi megállapodás szövegéről, amelynek aláírásához egy kérdést kell még tisztázni - mondta.

A külgazdasági miniszter szólt arról, hogy 2020-ban Dubaj rendezi a világkiállítást, Magyarország részvételére a kormány 21 milliárd forintot különített el. A magyar megjelenés központi témája a víz lesz, a bemutatkozástól a magyar vízgazdálkodási technológiák piacra lépését várják az Egyesült Arab Emírségekben - jelezte.

Szultán bin Szajed al-Manszóri, az Egyesült Arab Emírségek gazdasági minisztere egyebek mellett kiemelte a csütörtökön aláírt innovációs és technológiai megállapodást, amelynek értelmében szorosabbra fűzik a kutatási együttműködést a megújuló energiák, a GMO-mentes élelmiszeripari termékek ipara és az önvezető autók fejlesztése területén.

Szijjártó Péter felidézte, hogy az Egyesült Arab Emírségek
velemenyezd, 2019. március 22. péntek, 14:52
Képek, videók
Együttműködés-KŐFAL
1vargaildyko
2015. szeptember 12. szombat, 16:05
Nemzeti Együttműködés.jpg
agica2004
2014. október 02. csütörtök, 11:58
Együttműködés.jpg
pacsakute
2012. október 21. vasárnap, 10:09
együttműködés papival
agica2004
2012. március 06. kedd, 15:59
Együttműködés...
caris11935
2009. december 11. péntek, 13:18
egyuttmukodes.jpg
penge_4
2006. május 26. péntek, 18:49
vilmos herceg-katalin-her
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:48
vilmos-katalin-erintes .jp
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:35
vilmos-katalin-mosoly. jpg
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:34
bokor katalin hitoktató01
maroka
2019. január 31. csütörtök, 18:33
katalinra1125.jpg
maroka
2018. november 24. szombat, 15:08
katalin csodái1121.jpg
maroka
2018. november 21. szerda, 17:45
Juhász Katalin - Én Anyám
menusgabor
2018. november 06. kedd, 21:59
Katalin családja.png
agica2004
2018. szeptember 14. péntek, 21:45
Katalin és a kis Lajos.pn
agica2004
2018. szeptember 14. péntek, 21:42
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.