Belépés
2019. augusztus 19. hétfő | 34. hét | 231. nap | 18:28 | Huba
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Tövises iglice - gyulladások ellen



A tövises iglice (Ononis spinosa) egy meglehetősen népszerű gyógynövény szerte Európában, így Magyarországon is gyakran találkozhatunk vele. Leginkább útszéleken és erdőszéleken bontogatja rózsaszínű, lilás szirmait. Levelei mirigyszőrökkel borítottak és hármasan összetettek, illetve egyszerűek, kissé hosszúkásak. Pillangós virágai vitorlaformát öltenek. Kisebb-nagyobb hajtásai tövisekké alakultak, karógyökere pedig hosszú és mélyen hatol a talajba. Népiesen nevezik még a tövises iglicét gilicetövisnek, kecskezanótnak és ekenyűgnek. Ez utóbbi elnevezést onnan kapta, hogy régen a szántást nagyon megnehezítette, hiszen gyakran állította meg az eke haladását a szántón.

A gyökerét hasznosítják, amelyet általában tavasszal vagy ősszel szednek fel. Feldarabolva és megszárítva tinktúra vagy teaforrázat készülhet belőle.

Mivel a gyógynövény gyulladásgátló vegyületeket tartalmaz, így reuma és köszvény elleni szerek előállítására is kiváló, a kellemetlen tüneteket eredményesen csökkenti.

A gyökerében található meg a legtöbb hatóanyag, mint például cseranyagok, flavonoidok és illóolaj. A tövises iglice elsősorban vizelethajtó hatásáról ismert. A belőle készített ízletes tea ugyanis átmossa a gyulladt húgyutakat és megelőzi a húgykőképződést.

A gyógynövényben számos hatóanyag megtalálható. Ilyenek a triterpének, az izoflavonoid-glikozidok, az illólajok, a fitoszterolok és az ásványi sók.

A tövises iglicének vízhajtó hatása van, illetve elősegíti a nátrium kiválasztását.

A gyökeréből készült kivonatok diuretikus hatással bírnak, de nem emelik meg a vizelet elektrolitszintjét. Belsőleg használható vizelet-visszatartás, hólyaghurut és vesegyulladás kezelésére, de hozzáértők szerint vesekő megelőzésére is ajánlott.

Hogyan készíthet a gyógynövényből teát? Aprítson fel két teáskanálnyi iglicegyökeret, majd öntse le 2 dl forró vízzel. Hagyja állni fél órán keresztül, majd szűrje le. Naponta akár két-háromcsészényit is elfogyaszthat belőle. Azok, akik ödémában szenvednek, jobb, ha elkerülik a belőle készült teát, de nem tanácsos szív- és veseelégtelenség okozta vizenyő esetén sem a tövises iglice teáját inni.
Forrás : Link
pacsakute, 2019. augusztus 03. szombat, 22:15
Címkék: tövises iglice, meglehetősen népszerű, tövises iglicét, szántást nagyon, gyökerét hasznosítják, gyógynövény gyulladásgátló,
Kommentek
Jó tudni - az egészségünkért
immunrendszer megfelelő működéséhez is nélkülözhetetlenek. Legtöbben a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében betöltött szerepükről, például koleszterincsökkentő hatásukról, a vérrögök kialakulásának gátlásában és az infarktus megelőzésében játszott szerepükről ismerik ezeket a zsírsavakat - jól ismert tény, hogy a sok halat fogyasztó országokban sokkal ritkábbak ezek a problémák, mint ott, ahol alig eszik halat a lakosság. A bőrre is jó hatással vannak, és a szervezetben jelen lévő gyulladásokat is képesek csökkenteni. Kismamáknál segíti a magzat fejlődését, míg a csecsemők esetében az éleslátás kialakulását és a szellemi fejlődést támogatja.

Omega 6 - Ideális arányban az omega 3 hatását segíti. A hidegen sajtolt olajokban van nagyobb mennyiségben, ám főzés után már inkább ártalmas. Az omega-6 zsírsavak jelentősen javítják szervezetünk általános állapotát, hozzájárulnak számos betegség megelőzéséhez, illetve kezeléséhez. Többek között enyhítik a fekély, a csontritkulás, az
pacsakute, 2019. augusztus 16. péntek, 22:11
A szelén gyógyhatásairól
cukorbetegség kialakulását

- Serkenti és javítja a pajzsmirigy működést, aktiválja a pajzsmirigy hormonjait, védelmet nyújt a thyroiditis tumor kialakuása ellen

- Asztma és allergia elleni védőhatás

- Biztosítja a haj, körmök egészségét és javítja a bőr rugalmasságát

- Méregteleníti a szervezetet. Csökkenti a dohányzás, elhízás, alkohol és gyógyszerfogyasztás káros melléktüneteit.

- Csökkenti az izületi gyulladásokat

Mik a szelénhiány tünetei?
- Szívbetegségek (szívkoszorúér betegség, szívritmuszavarok)

- Emelkedett koleszterin szint

- Májkárosodás, májbetegségek

- Rosszindulatú betegségekre való hajlam

- Csökkent pajzsmirigy működés (Hypothiroidism, Hashimoto kór)

- Ingerlékenység, csökkent stressztűrő képesség

- Hajhullás

-
pacsakute, 2019. augusztus 15. csütörtök, 18:24
Rizsvíz arcpakolásként
Ha egy ideig hagyod vízben állni a rizst, vitaminokkal dúsított, ásványi anyagokban gazdag lét kaphatsz, mely arclemosónak is alkalmas. A rizsvíz B-, C- és E-vitaminokban is bővelkedik, illetve olyan ásványi anyagokkal és esszenciális aminosavakkal töltődik fel, melyek a rizsben megtalálhatóak.

A rizsvízben fellelhető keményítő hatékonyan enyhíti a gyulladásokat, és megszünteti az irritált bőr tüneteit. Továbbá kiválóan összehúzza a kitágult pórusokat, ezáltal jelentősen csökkenti a pattanások, mitesszerek kialakulását. A zsíros csillogást is megszünteti azáltal, hogy normalizálja a bőr faggyútermelését.

Először is mosd át alaposan a rizsszemeket, minimum háromszor. A tejfehér vizet öntsd le róla, majd újra áztasd be, legalább fél órára. Használj jól zárható edényt a rizsvíz tárolására. Hűtőben maximum öt napig áll el, utána érdemes frisset készítened.

A felvételen szereplő lány tiszta vattalapot mártott a rizsvízbe, úgy mosta át vele az arcát, valamint egy steril arcmaszkot
pacsakute, 2019. augusztus 15. csütörtök, 17:42
Almás arcpakolás
A lédús, piros almákban minden megtalálható, amire a bőrnek szüksége van ahhoz, hogy a legegészségesebb formáját hozza. Ez a házi pakolás a zsíros bőr összes makacs tünetével leszámol.

A pattanásos, zsíros bőrnek három dologra van szüksége: antibakteriális, mély tisztításra, a faggyútermelés normalizálására, valamint a gyulladások és sebhelyek regenerálására. Az alábbi almás pakolás mindezekre egy füst alatt nyújt megoldást.

Tisztító és regeneráló arcpakolás almával
Ez a pakolás rém egyszerű, hiszen nem tartalmaz drága, egzotikus és speciális hozzávalókat, és nagy előkészítést sem igényel. Összetevőivel valószínűleg mindennap találkozol a konyhádban, de, ha épp kifogytál belőlük, akkor sem kell majd a sarki boltnál messzebb menned.

Hozzávalók:
fél csészényi pépesített vagy reszelt alma
1 tojásfehérje
csipetnyi őrölt fahéj

Egyszerű
pacsakute, 2019. augusztus 15. csütörtök, 17:37
A fiatalító hialuronsav
Ma egyre nagyobb keletje van a hialuronsavnak, amely nemcsak megfiatalítja a bőrt, de a ráncokat is kisimítja. A hialuronsav javítja a bőr szerkezetét, de nemcsak az arc bőrére van ilyen csodálatos hatással, hanem az öregedési folyamatokat is képes lassítani és az ízületeket is megfiatalítja.

A hialuronsavat az emberi szervezet is termeli. Nagy koncentrációban található meg a bőrben, az ízületekben és más szövetekben. Ezekben a szervekben és szövetekben elősegíti a kollagénképződést, növeli a nedvességet és rugalmasságot is biztosít.

A hialuronsav hidratáló hatással rendelkezik. Ez főleg idősebb korban nagyon hasznos, amikor a bőr veszít a nedvességtartalmából. Ez nemcsak bőrszárazsághoz vezethet, de elősegíti a bőr öregedését, vagyis a bőr petyhüdtté, élettelenné válik és az első mélyebb ráncok is megjelennek.

A ráncok kialakulásában a környezeti hatások és az életmódbeli tényezők is kiemelkedő szerepet játszanak. A levegő szennyezettsége, a stressz, a helytelen táplálkozás,
pacsakute, 2019. augusztus 02. péntek, 22:59
A méregtelenítés napjainkban
relaxációt.

meregtelenites

6. Fogyassz természetes probiotikumokat
A probiotikumok segítenek az emésztőrendszer megfelelő működését. Így a probiotikumok segítik a test méregtelenítő folyamatát és támogatják a fertőző betegségek leküzdését. Hozzájárulnak a jó emésztéshez, valamint a toxinok rendszeres eltávolításához. Például a csírák, a kefir, az étcsokoládé, a savanyú káposzta és a joghurt tartalmaz probiotikumokat.

7. Aludd ki magad
Az alvás a test fiatalító eszköze. Az alváshiány a gyulladásokhoz és agyi problémákhoz vezethet. A megfelelő pihenés segíti az összes testi funkciót, köztük a méregtelenítés folyamatát is.

8. Lélegezz mélyen
A mély lélegzetvétel működik, mert fokozza a természetes légzési folyamatot. Hosszabb lélegzetet véve a test több oxigént vesz fel és több szén-dioxid gázt kényszerít ki. A mély légzés a hasi légzésre összpontosít. Ez segít erősíteni a légző izmokat, valamint a gázok cseréjét egy keményebb edzés során vagy stressz
lovaszmarika, 2019. július 31. szerda, 15:56
Laboratóriumi vizsgálatok
0,12mg/dl alatt van.

D-dimer: Emelkedett szintje fokozott véralvadásra utal, ezért vérrögképződéssel járó betegségek jelzésére szolgál. A normálértéke 0,8 alatt van.

Direkt-bilirubin: A vérfesték egyik lebontási terméke, szintje májzsugor, májgyulladás, zsírmáj, májdaganat, epeút-elzáródás, epekő, hasnyálmirigy-betegségek esetén emelkedhet meg. A normálértéke 7 µmol/l (4 mg/l) alatt van.

Ferritin: A szervezet vastartalékát méri, vashiányban a szintje csökken. Gyulladásokban, daganatos betegségekben és májkárosodás esetén fokozottan termelődik. A normálértéke nőknél 4-161µg/l, férfiaknál 16-300µg/l.

Vas (FE): A vér oxigénszállító fehérjéjének, a hemoglobinnak fontos alkotóeleme. Vashiány esetén vérszegénység alakul ki, és a vér oxigénszállító kapacitása csökken. A normálértéke felnőtt férfiaknál 12-31 umol/l (65-175 mg/dl), felnőtt nőknél 9-30 umol/l (50-170 mg/dl).

Fruktózamin: A vérben található olyan fehérjék szintjét határozza meg,
pacsakute, 2019. július 26. péntek, 20:35
Képek, videók
Izületi gyulladásokra.jpg
pacsakute
2015. június 25. csütörtök, 19:05
Izületi gyulladásokra bro
pacsakute
2013. április 30. kedd, 20:28
Gyulladások ellen.jpg
pacsakute
2013. február 20. szerda, 18:29
Ételek -gyulladások
pacsakute
2012. december 31. hétfő, 13:37
Tövises iglice.jpg
pacsakute
2019. augusztus 03. szombat, 22:12
népszerűség.jpg
dnemethk
2016. december 28. szerda, 14:17
A népszerű Űrhajós csokol
vargaspace
2012. november 11. vasárnap, 15:08
Népszerű a Kimi-plakát.jp
kimif1
2009. október 01. csütörtök, 09:47
népszerűség
tvally
2006. november 19. vasárnap, 16:53
Népszerű a fekete alsó ne
carst
2006. május 14. vasárnap, 17:11
szantas2.jpg
menusgabor
2019. január 24. csütörtök, 13:29
Öszi szántás 01.jpg
chillik
2017. szeptember 28. csütörtök, 05:07
Öszi szántás 02.jpg
chillik
2017. szeptember 28. csütörtök, 05:07
Öszi szántás 03.jpg
chillik
2017. szeptember 28. csütörtök, 05:06
Minek annyi szántás 01.jp
chillik
2016. december 12. hétfő, 06:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.