Belépés
2019. március 18. hétfő | 12. hét | 77. nap | 18:55 | Sándor, Ede
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Döntőben a Liu fivérek 1500 méteren
A váltóval olimpiai bajnok Liu fivérek azonos futamba kaptak besorolást az elődöntőben, és tökéletesen összedolgozva szerezték meg az első két helyet. A táv felétől ők és a hazai közönség előtt szereplő Daan Breeuwsma korcsolyázott az első három pozícióban. A holland versenyző nem hagyta, hogy a magyar testvérpár haladjon az első két helyen, ha visszacsúszott, újra és újra előzött, hogy közéjük ékelődjön. Csakhogy a magyarok is okosan versenyeztek, a harmadik helyről meginduló Liut mindig maga elé engedte az addig elsőként korcsolyázó másik Liu, így rendre visszaszerezték az első két helyet. Öt körrel a vége előtt éppen így állt élre a 20 éves Liu Shaoang 23 esztendős bátyja elé, és innentől olyan tempót diktáltak, hogy már esélyük sem volt a riválisoknak az előzésre.

A nőknél előbb Bácskait szólították a jégre a leghosszabb táv elődöntőjében, amelyben sok erős ellenfele volt, így a világ- és Európa-bajnok brit Elise Christie, vagy éppen az olasz címvédő, Martina Valcepina. Ugyan a legrosszabb, hetes pozícióból rajtolt, de a gyenge tempónak is köszönhetően könnyedén az élre állt néhány kör alatt. Sok előzés volt a futamban, az orosz Jekatyerina Konsztantinova az egyiknél kibillentette a tavaly ebben a számban bronzérmes Bácskait, aki emiatt alaposan visszacsúszott, és bár később elkezdte a felzárkózást, végül ötödikként haladt át a célvonalon. A győzelmet Christie szerezte meg. Hosszas videózás után viszont kizárták Konsztantinovát és Valcepinát is, így Bácskai előrelépett negyediknek, ami kisdöntőt ért.

Jászapáti a futama elején ugyancsak próbált elöl helyezkedni, de amikor fokozódott a tempó, akkor a mezőny közepén ragadt, az utolsó körökben végig a negyedik helyen "utazott". Három körrel a vége előtt próbálkozott meg a már-már védjegyévé váló körbekorcsolyázással, de ezúttal nem volt meg a kellő sebességkülönbség az előzéshez, a külső íven ragadt, így nem tudott előbbre lépni, azaz ő is a kisdöntőben folytathatja szereplését.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. január 12. szombat, 15:51
Címkék: Daan Breeuwsma, Elise Christie, Martina Valcepina, Jekatyerina Konsztantinova, váltóval olimpiai, hazai közönség,
Kommentek
Téli Universiade - Kikapott a csehektől a magyar jégkorongcsapat
Vas Márton együttese - amely a nyitókörben a japánok ellen 3-2-re nyert, majd 8-1-re kikapott az Egyesült Államok csapatától - a folytatásban a házigazda oroszokkal és a szlovákokkal találkozik.

A versenyzők 11 sportágban mérik össze tudásukat, a magyarok hatban - a jégkorong mellett sílövészet, jégtánc, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és sí tájfutás - szerepelnek.
velemenyezd, 2019. március 05. kedd, 11:56
Téli Universiade - Győzelemmel rajtolt a magyar jégkorongcsapat
A verseny honlapja szerint a gól nélküli nyitó harmadot követően a középső játékrészben háromszor is betalált a magyar együttes, és bár a záró húszpercben a japánok felzárkóztak, egyenlíteniük nem sikerült.

A folytatásban az amerikaiakkal, a csehekkel, az oroszokkal és a szlovákokkal találkozik a magyar csapat.

Krasznojarszkban szombaton rendezik a nyitóünnepséget, ám a csapatsportágakban már pénteken megkezdődtek a vetélkedések.

A versenyzők 11 sportágban mérik össze tudásukat, a magyarok hatban - a jégkorong mellett sílövészet, jégtánc, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és sí tájfutás - szerepelnek.
velemenyezd, 2019. március 01. péntek, 11:21
Pénteken először tartják meg a Magyar Korcsolyázás Napját
A magyar szövetség (MOKSZ) azért a február 22-ei dátumot választotta, mert egy éve, a dél-koreai Phjongcshangban éppen ezen a napon nyerte meg Magyarország történetének első téli olimpiai bajnoki címét a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállítású férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó.

A diadal egyéves évfordulóján az ország több városára kiterjed a rendezvénysorozat, a központi helyszíne pedig a Városligeti Műjégpálya lesz, ahol a sportág szerelmesei 14 órától 2 óra 22 percen át ingyen hódolhatnak szenvedélyüknek. Az esti programot sportági bemutatók, élő dj zene és Péterffy Lili koncertje színesíti.

Az ünnepség egyik csúcspontja az lesz, amikor 19 órakor kibontják a nyolcszoros olimpiai bajnok sprintertől, Usain Bolttól kapott pezsgőt. A jamaicai atléta azt a felajánlást tette a tavalyi téli ötkarikás játékok előtt, hogy akik az ő védjegyévé vált pózban - kissé oldalt dőlve mindkét kézzel az ég felé mutatva - állnak a dobogóra, azoknak küld egy üveg pezsgőt, a
velemenyezd, 2019. február 21. csütörtök, 08:00
Letette esküjét a téli Universiadéra utazó magyar csapat
A Testnevelési Egyetem épületében kedd délután megtartott ünnepélyes eseményen Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség elnöke kiemelte, hogy az egyetemisták olimpiájának nevezett versenyen közel hatvan ország 3000 sportolója vesz részt, Magyarország pedig minden eddiginél nagyobb delegációval képviselteti magát.

A sportvezető emlékeztetett arra, hogy az eddigi téli Universiadékon Magyarország 11 érmet nyert, a legsikeresebb a 2013-as viadal volt, melyen a váltóval később olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor és Burján Csaba a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel két másik társával együtt a férfi staféta diadalát követően.

A Szibéria harmadik legnagyobb városát bemutató rövidfilm levetítése után Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete arról beszélt, hogy Krasznojarszk egyetemi és sportközpont, 19 olimpiai és három paralimpiai bajnokot adott.

"A március 2. és 12. közötti eseményen először szerepel magyar jégkorongcsapat, ez és a nagy létszámú
velemenyezd, 2019. február 19. kedd, 14:52
M4 Sport-Az Év sportolója gála - A listák
csapata (hagyományos csapatsportágak): 1. Győri Audi ETO KC (női kézilabda) 770 2. Junior női kézilabda-válogatott 521 3. FTC-Telekom Waterpolo (férfi vízilabda) 410 4. MOL Vidi FC (férfi labdarúgás) 257 5. MOL-Pick Szeged (férfi kézilabda) 187 6. Sopron Basket (női kosárlabda) 174 7. Férfi vízilabda-válogatott 126 8. Női kosárlabda-válogatott 93 9. Békéscsabai RSE (női röplabda) 6410. Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics (női vízilabda) 32

Az év csapata (egyéni sportágak): 1. Férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó 1123 2. Női kajak négyes 369 3. Férfi kardválogatott 228 4. Női öttusa-válogatott 218 5. Tenisz Davis Kupa-válogatott 215 6. Kötöttfogású birkózó-válogatott 201 7. Női kajak kettes (500 m) 108 8. Női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó 71 9. Férfi kajak kettes (200 m) 5310. Női kajak kettes (1000 m) 48

Az év edzője: 1. Bánhidi Ákos és Csang Csing Lina (rövidpályás gyorskorcsolyaváltó) 948 2. Golovin Vlagyimir (junior női kézilabda-válogatott) 263 3. Sike András (kötöttfogású
velemenyezd, 2019. február 15. péntek, 18:41
Téli EYOF - Két-két magyar arany- és bronzérem a zárónapon
A férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók ismét taroltak: az 1500 méter után Talabos Attila 1000 méteren is győzött, míg az 500-on harmadik Bontovics Balázs ezúttal is bronzérmes lett. A nők hasonló számában Dobrán Fanni nyolcadik, Somogyi Barbara pedig tizedik helyen zárt. A négy sportoló együtt a vegyesváltók döntőjében is az élen végzett.

Az utolsó magyar érmet a Biró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén összeállítású vegyes curlingcsapat szerezte, amely a reggeli elődöntőben 8-3-ra kikapott a svájci négyestől, a délutáni helyosztón azonban 10-3-ra felülmúlta a lengyel kvartettet.

Az alpesi sízőknél a Hozmann Szonja, Tóth Zita, Hoque Isbat Áron, Tausz András alkotta magyar négyes kilencedik lett a csapatversenyben.

A magyar EYOF-csapat három-három arany- és bronzéremmel fejezte be szereplését a bosnyák fővárosban, ahol a záróünnepségen a legeredményesebb versenyző, a háromszoros győztes Talabos viszi majd a magyar zászlót.

Magyarországot öt alpesi síző,
velemenyezd, 2019. február 15. péntek, 16:42
M4 Sport-Az Év sportolója gála - A győztesek
A kategóriaelsők:

-----------------

Az év férfi sportolója:Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó)

Az év női sportolója:Kozák Danuta (kajakos)

Az év csapata hagyományos csapatsportokban:Győri Audi ETO KC

Az év csapata egyéni sportágak csapatversenyeiben:férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó

Az év edzője:Bánhidi Ákos és Csang Csing Lina (férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó)

Az év férfi labdarúgója:Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Az év női labdarúgója:Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg)

Az év gólja:Sigér Dávid (Ferencváros) MTK elleni találata

MLSZ-életműdíj:Rákosi Gyula

MSÚSZ-MOB-életműdíj:Jónyer István, Gergely Gábor, Klampár Tibor (asztalitenisz)

Az év fogyatékos férfi sportolója:Gelencsér Róbert (szervátültetett atléta)

Az év fogyatékos női sportolója:Gyurkó Alexandra (szervátültetett úszó)

Az év fogyatékos csapata:női kerekesszékes vívóválogatott

Az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője:Beliczay Sándor (vívás)
velemenyezd, 2019. február 14. csütörtök, 22:52
Téli EYOF - Elődöntős a curlingcsapat
A csütörtöki versenynapon a Biró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén alkotta csapat 8-4-re nyert a végső győzelemre is esélyes dánok ellen, és pénteken a másik csoport győztesével, a svájciakkal mérkőzik a fináléért - az EYOF honlapja alapján.

A női műkorcsolyázók között Láng Júlia a rövidprogram után a hetedik helyen állt, a csütörtöki kűrben azonban rontott, így végül 13. lett.

Az alpesi sízők óriás-műlesikló számában, illetve a sífutók sprintversenyében is a mezőny hátsó felében végeztek a magyarok.

A téli EYOF-okon Magyarország 17 érmet nyert, köztük nyolc aranyat. Szarajevóban eddig két rövidpályás gyorskorcsolyázó állhatott dobogóra: Talabos Attila 1500 méteren győzött, míg Bontovics Balázs 500 méteren harmadikként végzett.

A szarajevói versenyeket hétfőtől péntekig bonyolítják le. Magyarországot öt alpesi síző, négy-négy curlinges és rövidpályás gyorskorcsolyázó, három sífutó és egy műkorcsolyázó képviseli.
velemenyezd, 2019. február 14. csütörtök, 18:11
Képek, videók
gyorskorcsolya dobogósok0
maroka
2019. január 12. szombat, 19:08
gyorskorcsolya-valto-8 00x
menusgabor
2018. február 26. hétfő, 17:17
gyorskorcsolya.jpg
maroka
2014. február 24. hétfő, 17:14
Gyorskorcsolya.gif
pacsakute
2013. szeptember 23. hétfő, 21:02
rövidpálcás.jpg
talamusz
2011. március 01. kedd, 14:21
Marion rövidpálcás.jpg
talamusz
2010. október 12. kedd, 16:23
rövidpálca.jpg
ildikoje
2010. január 24. vasárnap, 10:40
rövidpálcás2
talamusz
2008. május 25. vasárnap, 14:38
rövidpálcás
talamusz
2008. május 25. vasárnap, 14:37
253Daangel22B252812529 .gi
sz719eszter
2018. november 17. szombat, 10:58
Agatha Christie - Sokszor
sanci81
2018. január 11. csütörtök, 17:54
Agatha Christie.jpg
zsu74
2014. augusztus 03. vasárnap, 03:08
6.Julie Christie.JPG
anci-ani
2011. december 11. vasárnap, 10:11
Christie
zsoka1953
2011. február 15. kedd, 09:14
christie10-hp.jpg
reidan
2010. október 20. szerda, 21:55
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.