Belépés
2020. május 27. szerda | 22. hét | 148. nap | 04:13 | Hella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Schanda: már több mint egymillió embernek nyújt a kormány segítséget
Schanda Tamás államtitkár és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy biatorbágyi cukrászdában járt, amely igénybe vette a kormány munkahelyvédelmi bértámogatását. A bértámogatási programra már 125 ezer ember jelentkezett, akik havonta és egyénenként több mint százezer forintos támogatást kaphatnak - emelte ki az államtitkár.

A kormányszóvivő a videóban úgy fogalmazott: jó látni, hogy ezek a támogatások nem csak számok papíron, hanem emberek munkájáról és családjaik megélhetéséről is szólnak.

Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy minél több, a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyet mentsen meg, és hogy minél több új munkahelyet hozzon létre. A munkahelyvédelmi bértámogatásra, amelynek keretében elbocsátás helyett csökkentett munkaidőben, "kurzarbeit" keretében lehet foglalkoztatni a dolgozókat, eddig több mint 120 ezer munkavállalóra adtak be kérelmet, ebből 59 ezerre már megkapták a támogatást - ismertette.

A biatorbágyi Kemenes Cukrászda üzemeltetői a videóban elmondták: 48 dolgozóval indultak a csökkentett munkaidős pályázaton és nyolc kollégájukkal az oktatásfejlesztési programon. Heti öt nap termelésük három napra csökkent és nem teljesen nyolc órára napi szinten. Elmondták, azon dolgoznak, hogy ez az arány javuljon és ehhez igazodva szeretnének visszarendeződni.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. május 23. szombat, 21:53
Címkék: Schanda Tamás, Szentkirályi Alexandra, Kemenes Cukrászda, kormány segítséget, biatorbágyi cukrászdában, kormány munkahelyvédelmi,
Kommentek
Koronavírus - Péntektől újra nyitva a büki gyógy- és termálfürdő
Keddi közleményük szerint a fürdőgyógyászati részleg és a Medical Wellness csak korlátozott számú szolgáltatást nyújt majd, de Magyarországon Bükfürdő azon kevés fürdők közé tartozik, amely hatósági engedéllyel rendelkezik a gyógymedencék fertőtlenítésére, így a tíz forgatott vizű medence mellett öt gyógyvizes medencét is üzemeltetnek a pünkösdi hétvégétől.

Hozzáfűzték: egymástól elkülönített pihenőszektorokat alakítottak ki a senior korosztály, a családosok és a gyermek nélkül érkező felnőttek számára, a medencékben való egyidejű tartózkodást a fürdőzők megszámolása helyett egyedi módszerrel oldják meg: minden medencénél fertőtlenített szilikonkarkötőket helyeznek el, annyit, ahány vendég bemehet az adott medencébe.

Bükfürdőn a szállodák és panziók tulajdonosai - noha jelentős veszteségeket könyveltek el a koronavírus-járvány miatt - megtartották dolgozóikat, a kényszerű üzemszünetet pedig felújítással, karbantartással töltötték. Bíznak abban, hogy újraéled a belföldi turizmus, a "Maradj
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 21:23
Koronavírus - Szijjártó: Szlovákia oda-vissza átengedi területén a magyarokat és a cseheket
Szijjártó Péter bejegyzése szerint kedd éjféltől a cseh, a szlovák és a magyar állampolgárok számára lehetővé válik az egymás országainak területén való, 48 órát meg nem haladó tartózkodás.
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 20:54
Az Egyesült Államok több tagállamában emelkedett a fertőzöttek száma
Ugyanakkor a szigorú intézkedések enyhítését a legkorábban és legkiterjedtebb mértékben bevezető Georgiában folyamatosan csökken az új regisztrált fertőzöttek aránya. Az állam republikánus kormányzója, Brian Kemp elégedettségét fejezte ki a helyzet alakulását illetően. Kifejtette, hogy bővítik a vírustesztelések számát, de meggyőződése szerint muszáj beindítani a gazdaságot. Mint fogalmazott: az egészséges gazdaság azt jelenti, hogy munkát s ezzel lehetőségeket teremtenek az embereknek, s ez már önmagában is egészségügyi kérdés, mert a munkanélküliség betegségeket hoz magával és elszegényedéshez vezet. "Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt" - szögezte le.

Georgiában - a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint - mindmostanáig 43 ezer koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, és több mint 1800 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 nevű betegségbe.

Az egész országban - szintén a baltimore-i kórházkomplexum adatai szerint - több mint 1 millió 660 ezer fertőzöttet
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 20:53
Koronavírus - Kétéves kor alatt nem ajánlják a maszkviselést japán orvosok
A koronavírus elleni előírások az ázsiai szigetországban maszkviselésre biztatják az embereket, de az orvostársaság felhívta a szülőket, hogy ne takarják el maszkkal a kisgyermekek arcát, mivel attól nehezebb észrevenni az arc színének, kifejezésének és a légzésnek a megváltozását - adta hírül a CNN amerikai hírtelevízió honlapja.

"Lehetséges, hogy a maszk miatt nehezebben lélegeznek a gyerekek, és a hőguta kockázatát is növeli a védőeszköz" - olvasható felhívásukban.

A gyerekeknek keskenyebb a légútjuk és a maszk megnehezíti számukra a légzést, nagyobb terhet ró tüdejükre - magyarázták. Van bizonyos kockázata a fulladásnak is, különösen ha a kisgyermekek hánynak a maszk alatt - tették hozzá.

A gyerekek esetében viszonylag alacsony a koronavírus-fertőzés veszélye, ezért kétévesnél fiatalabb gyermeknél nincs szükség maszkra - írták.

Japánban hétfőn oldotta fel a koronavírus-járvány feltartóztatása érdekében hozott rendkívüli állapotot Abe Sindzó miniszterelnök.

Abe szerint két
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 20:53
Koronavírus - New Yorkban újra megnyitották a tőzsdeparkettet
New York városában, amely az Egyesült Államokban a járvány által leginkább sújtott metropolisz, a tőzsdeparkett ugyan megnyílt, de a brókereknek és más dolgozóknak szigorúan tiszteletben kell tartaniuk a társadalmi elkülönülésre vonatkozó előírásokat.

A plexiüveggel védett terembe lépés előtt testhőmérsékletet mérnek, a teremben kötelező a szájmaszk. Be kell tartani a kétméteres távolságot, a brókerek is csak előre meghatározott sávokban mozoghatnak. Arra is megkérték őket, hogy ne tömegközlekedési eszközökkel menjenek a munkahelyükre.

A kereskedést a parketten Andrew Cuomo, New York állam kormányzója indította újra.
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 20:53
Koronavírus - A járvány áldozatai kétharmadának halálát nem a Covid-19 betegség okozta
krónikus betegségben is szenvedtek, gyakran nem is egyben. Leggyakrabban szívbetegségről, a légúti vagy cukorbetegségről volt szó" - mutatott rá Dusek kedden Prágában, a Károly Egyetem által megrendezett szakmai konferencián.

Arra a felvetésre, hogy meghaltak volna-e ezek az emberek a Covid-19 betegség nélkül is, Dusek szerint jelenleg nagyon nehéz, illetve nem lehet válaszolni. "Elemezni kell az adatokat" - szögezte le.

Csehországban hétfőig 317 ember, 185 férfi és 132 nő halt meg a koronavírus okozta megbetegedésben. Egyharmaduk 85 évnél idősebb, további egyharmad pedig 75 és 84 év között volt. Az elhunytak negyede 65 és 74 év közötti életkorban volt, s csak egy ember volt fiatalabb 64 évnél.

A Covid-19 fertőzés következtében eddig mintegy 9 ezren betegedtek meg Csehországban, 60-70 százalékuk egy vagy több krónikus betegségben is szenvedett - mutatott rá Dusek. Az eddigi elemzések azt jelzik - fejtette ki -, hogy a legkockázatosabb tényező a betegeknél nem az életkor, hanem a krónikus
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 20:34
Koronavírus - Törökországban tovább lassult a járvány terjedése
A naponta regisztrált fertőzöttek száma az április 11-ei 5138-as érték óta lassan mérséklődik. A mutató nyolc hét elteltével múlt szerdán csökkent ismét 1000 alá, de néhány nap után újra 1200 közelébe nőtt, ahonnan megint ereszkedni kezdett. Hétfőn 987-en állt.

A tárcavezető által megosztott táblázatból az is kiderült, hogy az elmúlt napban 28-an vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, és ezzel a halálos áldozatok száma 4397-re emelkedett. Az elhalálozások üteme az április 19-ei 127-es érték óta szintén ereszkedő tendenciát mutat, a hétfői adat 29, a vasárnapi pedig 32 volt.

Az intenzív kezelésre, valamint a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma kedden ugyancsak csökkent, az előbbi 756-ról 739-re, az utóbbi 371-ről 338-ra. A gyógyultnak minősítettek száma 1492-vel 121 507-re nőtt, így ők teszik ki az összes eset közel 77 százalékát.

A 83 milliós országban a hatóságok eddig körülbelül 1,87 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország május 4-től kezdve lépett át a járvány
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 20:34
Koronavírus - Egy demenciakockázatot növelő génmutáció befolyásolhatja a betegség súlyosságát
A Journal of Gerontology: Medical Sciences című folyóiratban publikált tanulmány eredményei - korábbi vizsgálatokhoz hasonlóan - azt sugallják, hogy a genetika is szerepet játszhat abban, hogy egyesek sebezhetőbbek a koronavírussal szemben.

Az Exeteri Egyetem professzora, David Melzer és kollégái a brit biobank több százezer, 48 és 86 év közötti önkéntesének egészségi és genetikai adatait vizsgálták meg - írja a The Guardian című brit lap internetes oldala.

A kutatók az ApoE nevű gén E4 variánsára összpontosították a vizsgálatukat. Ez a 4-es változat növeli a szívbetegség és a demencia kockázatát.

A vizsgált csaknem 383 ezer - európai felmenőkkel rendelkező - biobankönkéntes közül 9022-nél mutatták ki az E4-variáns, és több mint 223 ezer alanynál az E3-variáns két másolatát. A 4-es változat hordozása a 3-as variánshoz képest tizennégyszeresére növeli a demencia kifejlődésének kockázatát.

A szakemberek ezután a március 16. és április 26. közötti időszakra fókuszálva nézték meg,
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 20:33
Képek, videók
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
Schania.jpg
pulos
2007. augusztus 21. kedd, 16:18
Szentkirályi u.28..jpg
agica2004
2010. december 03. péntek, 13:27
szentkirályi református t
tyito
2007. június 09. szombat, 08:31
budai cukrászda.png
chillik
2017. november 03. péntek, 15:26
mosoly-cukraszda-veszp rem
taszat
2017. október 15. vasárnap, 09:48
Olasz cukrászda
sanci81
2015. július 25. szombat, 14:22
cukrászdában
orban47
2015. március 22. vasárnap, 09:37
Botka-Virág cukrászda.jpg
agica2004
2014. szeptember 14. vasárnap, 16:53
Szeged.-Virág cukrászda.j
agica2004
2014. június 06. péntek, 16:32
Bp Gerbeaud Cukrászda.jpg
agica2004
2014. március 27. csütörtök, 16:31
Az Úr ad nekem segítséget
goldenapple
2017. augusztus 25. péntek, 14:13
Segítséget kérő krokodil
sanci81
2016. február 01. hétfő, 17:47
nem kér segítséget.jpg
yvett789
2015. január 11. vasárnap, 19:02
kosz-a-segitseget.jpg
janna53
2014. február 01. szombat, 19:50
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.