Belépés
2020. július 12. vasárnap | 28. hét | 194. nap | 18:34 | Izabella, Dalma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Ferenc pápa csütörtökön testvéri imára szólított a járványok
Nem hiszem, hogy valaha is lett volna egy olyan nap a világon, mikor minden nép és minden felekezet egy akarattal, a közös veszély elhárítása miatt együtt imádkozott volna!! Csodálatos ez a történelmi esemény, biztos, hogy a mennyei Atyánk pezsgőt bontott örömében!!
Szeretettel, Csaba t.

- Ferenc pápa csütörtökön testvéri imára szólított a járványok megszűnéséért
A Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmisén a pápa emlékeztetett, hogy ma tartjuk az Emberi Testvériség Főbizottsága által meghirdetett imanapot. Kérjük az Úrtól a koronavírus-világjárvány megszűnését! Homíliájában a pápa kitért rá, hogy sok más járvány is millió számra szedi áldozatait, mint az éhség, a háborúk, az oktatás nélkül maradt gyermekek tragédiája. Az Úr áldjon meg és kegyelmezzen nekünk!
Május 14-én, amikor a világegyház Szent Mátyás apostol liturgikus emléknapját ünnepli, Ferenc pápa a reggeli szentmisén kitért az Emberi Testvériségért létrehozott bizottság kezdeményezésére, amely ma imára, böjtre és irgalmas cselekedetekre szólít. Legyünk egységesek, és testvérként kérjük Istent, hogy szabadítson meg ettől a rossztól: ,,Az Emberi Testvériség Főbizottsága mára ima- és böjtnapot hirdetett, hogy így kérjünk Istentől irgalmasságot és kegyelmet a világjárvány e tragikus pillanatában. Mindannyian testvérek vagyunk. Assisi Szent Ferenc mondta: ,,Mind testvérek". Ezért ma minden vallás tagjai együtt imádkozunk és bűnbánatot tartunk, hogy kérjük a járványból való kigyógyulás kegyelmét."

Imádkozzunk együtt Istenhez
Homíliájában a pápa a Jónás könyvéből vett olvasmányhoz (Jón 3,1-10) fűzte gondolatait. A próféta megtérésre szólítja Ninive lakosságát, hogy ne pusztuljon el a város. Ninive megtért, a város megmenekült egy járványtól, ami talán erkölcsi járvány volt - fogalmazott a pápa, majd így folytatta: Ma pedig mindannyian, minden vallási hagyomány képviselői imádkozunk. Ima-, böjt- és bűnbánati napot tartunk, amit az Emberi Testvériség Főbizottsága hirdetett meg. Mindenki imádkozik, a közösségek, a szerzetesek egyaránt. Imádkozunk Istenhez, a testvériségben egyesülve most, amikor egyesít minket a fájdalom és a tragédia. Nem számítottunk erre a világjárványra, váratlanul jött, és most itt van. Sok ember meghal. Sokan magányosan halnak meg, és úgy, hogy nincs mit tenni. Gyakran gondolhatjuk: ,,Engem nem érint, hála Istennek, én megmenekültem". De gondolj másokra! Gondolj a tragédiára és azokra a következményekre, amelyeket a gazdaság, a nevelés terén okoz majd. Ezért ma mindannyian, testvérek, bármilyen valláshoz tartozzunk is, imádkozzunk Istenhez! - kérte Ferenc pápa.

Vallási relativizmus?
Talán valaki azt mondja majd: ,,De hiszen ez vallási relativizmus, és nem lehetséges". De hogy ne lehetne imádkozni mindenki Atyjához? Mindenki úgy imádkozik, ahogy tud, saját kultúrájának megfelelően. Nem egymás ellen imádkozunk, egyik vallás a másik ellenében, nem! Mind egyek vagyunk, mint emberi lények, testvérek az Istenhez szóló imában, amit saját kultúránk, hagyományunk, hitvallásunk szerint végzünk, és ez fontos. Testvérekként böjtölve kérjük Istent, hogy bocsássa meg bűneinket, legyen irgalmas hozzánk, bocsásson meg nekünk, és állítsa meg ezt a világjárványt. Ma a testvériség napja van, tekintsünk az egyetlen Atyára ezen az imanapon!

Sok más járvány pusztít a világon
Ez a világjárvány özönvízként zúdult le ránk egy csapásra - folytatta gondolatmenetét Ferenc pápa. Most kezdünk felébredni kicsit. De sok más járvány pusztít a világon, ami emberéleteket követel és mi észre sem vesszük, félrefordítjuk a fejünket. Nem veszünk tudomást azokról a tragédiákról, amelyek jelenleg zajlanak a világban. A pápa ekkor hivatalos adatokat idézett, melyek nem a koronavírusról mutatnak statisztikát: Az elmúlt négy hónapban 3 millió 7 százezer ember halt éhen. Az éhség világjárványa pusztít. Négy hónap leforgása alatt közel 4 millió ember halt meg. A mai imában kérjük az Urat, hogy állítsa meg ezt a pandémiát, de gondoljunk a többi világjárványra is. Nagyon sok van! A háborúk járványa, az éhségé és sok másé. De a fő az, hogy ma az Emberi Testvériség Főbizottsága bátran arra hív, hogy együtt imádkozzunk, mindenki a maga hagyománya szerint, tartsunk bűnbánatot, böjtöljünk és végezzünk szeretetszolgálatot, segítsünk másokat. Ez fontos - húzta alá a pápa.

Isten áldjon meg és könyörüljön rajtunk
Jónás könyvében azt hallottuk, hogy az Úr, amikor meglátta, hogyan reagált a nép - megtért - ezért megállt, és nem tette meg, amit akart. ,,Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg." A Szentatya így fohászkodott: Isten állítsa meg ezt a tragédiát, ezt a világjárványt! Könyörüljön rajtunk, és állítsa meg a többi súlyos pandémiát: az éhezés, a háborúk, az iskola nélküli gyermekek járványait! És kérjük ezt mindannyian együtt, mint egymás testvérei. Isten áldjon meg mindenkit és könyörüljön rajtunk!

Pápai köszöntés egy nyugdíjba vonuló kollégának
A pápa a híveket lelki áldozásra buzdította, majd a csütörtök reggeli szentmisét szentségimádással és eucharisztikus áldással zárta. A szentmise végén megköszönte kollégánk, Tommaso Pallottino hangtechnikus szolgálatát, aki a reggeli élő közvetítéseken biztosította a hangot, és ma volt az utolsó munkanapja, mivel nyugdíjba megy. Az Úr áldja meg és kísérje el élete új szakaszában! Mielőtt elhagyta volna a Szentlélekről nevezett kápolnát, Ferenc pápa elimádkozta a húsvéti idő Mária-antifónáját:
,,Regína caeli laetáre, allelúia. Quia quem merúisti portáre, allelúia. Resurréxit, sicut dixit, allelúia. Ora pro nobis Deum, allelúia." ,,Mennynek Királyné asszonya, örülj szép Szűz, alleluja, Mert kit méhedben hordozni méltó voltál, alleluja. Amint megmondotta vala, feltámadott, alleluja. Imádd Istent, hogy lemossa bűneinket, alleluja. Örülj és örvendezz Szűz Mária, alleluja! Mert valóban feltámadott az Úr, alleluja!"

Forrás: Gedő Ágnes/Vatican News 2020.05.14
maroka, 2020. május 15. péntek, 10:20
Címkék: Szent Márta-ház, Emberi Testvériség Főbizottsága, Szent Mátyás, Emberi Testvériségért, Assisi Szent Ferenc, Imádkozunk Istenhez,
Kommentek
Szakértő: technikai részletekben állapodhat meg Szerbia és Koszovó
Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken - miután videomegbeszélést tartott Emmanuel Macron francia elnökkel, Angela Merkel német kancellárral és Avdullah Hoti koszovói kormányfővel - a sajtónak elmondta: megállapodás született arról, hogy a szerb és a koszovói vezető vasárnap videón keresztül tárgyalni fog egymással a kapcsolatok normalizálásáról.

Szerbia mindmáig nem ismerte el egykori tartományát, Koszovót önálló államként, és ezt az álláspontját néhány uniós tagország is támogatja. A két fél tárgyalásai csaknem két éve szakadtak meg.

Ördögh Tibor elmondta: két éve azért szakadtak meg a tárgyalások, mert Koszovó 100 százalékos vámot vezetett be Szerbia és Bosznia-Hercegovina számára is. Ezt a vámot ugyanakkor most visszavonták.

A szakértő szerint Koszovó nyitott a megállapodásra. Csütörtökön nyilvánosságra is hoztak egy többpontos javaslatot erről.

Szerbiában is megvan az esélye egy koszovói megállapodásnak, miután Aleksandar Vucic pártja megerősödve került ki a választásból. Kérdés
velemenyezd, 2020. július 12. vasárnap, 08:51
Elszaladt - Háromszáznegyvennyolcadik nap
Ez a hét is elszelelt. Néhány napot egyedül voltam, a feleségem Jászapátin. Aztán pénteken érte mentem kocsival. Nagy volt a forgalom oda-vissza. A mi világunk tankönyv kijavítva, indulhat a nyomás. Úgy tűnik, a fogászaton megvolt az utolsó próba, csütörtökön jön a végleges fogsor, s talán hibátlan lesz a mosolyom.
sandrapolke, 2020. július 12. vasárnap, 06:26
Eredeti formájában építik újjá a Notre-Dame-ot
Emmanuel Macron elnök július 9-én, csütörtökön engedélyezte, hogy eredeti formájában állítsák helyre a párizsi Notre-Dame leomlott huszártornyát, jóllehet a francia elnök korábban azt hangoztatta, szeretné, hogy kortárs építészeti tervek szerint, a 21. század lenyomatát magán hordozva épüljön újjá a tavalyi tűzvész után a katedrális.
A felújításon dolgozó építészekből, szakértőkből és helyi képviselőkből álló szervezet ülése után a francia elnöki hivatal jelezte, hogy Emmanuel Macron ,,magáévá tette azt a meggyőződést", hogy eredeti formájában történjen a helyreállítás. A elnök megbízik a szakemberekben, és nagy vonalakban jóváhagyta a főépítész, Philippe Villeneuve által bemutatott tervet, amely a huszártorony eredeti formában történő helyreállítását írja elő - olvasható a hivatal közleményében.
Emmanuel Macron a tűzvész utáni napokban felvetette azt a lehetőséget, hogy nemzetközi építészeti pályázatot hirdetnek a leomlott huszártorony újjáépítésére, és az alapján döntik el, hogy
maroka, 2020. július 11. szombat, 18:46
SZNT: jövő hétvégén folytatódhat az aláírásgyűjtés
Kifejtette: csütörtökön az Európai Parlament óriási szavazattöbbséggel fogadta el a meghosszabbítást lehetővé tevő javaslatot. Dabis Attila úgy tudja, "papírforma szerint" jövő szerdán fogadhatja el a rendeletet az általános ügyek tanácsa, 17-én hirdethetik ki, másnaptól léphet hatályba. Így július 18-án, szombaton folytatódhat az aláírásgyűjtés.

A külügyi megbízott azt mondta: korábban a gyűjtést az is nehezítette, hogy a koronavírus-járvány idején a hírek csak a járványról szóltak. Ugyanakkor úgy látja, ez a téma továbbra is foglalkoztatja az embereket.

Dabis Attila kiemelte: ez nem csak magyar ügy, hanem európai ügy. Ezért most egy összeurópai kampány következik.

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és egy év alatt egymillió szignónak kellett összegyűlnie legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Bár összegyűlt az egymillió aláírás, csak három uniós ország - Magyarország, Románia és Szlovákia - tudta felmutatni a jogszabály által elvárt
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 21:53
Aggasztó hírek érkeztek
balkáni országokban. Erről beszélt ma reggeli interjújában Orbán Viktor miniszterelnök is, aki szerint fel kell készülni az esetleges szigorításokra a közeljövőben.

A 24.hu most összeszedte, mi is pontosan a helyzet a leginkább érintett Horvátországban, Szlovéniában, Bulgáriában, Romániában és Szerbiában koronavírus-ügyileg.


Horvátországban főleg a turisták által látogatott területeken növekszik napról napra a fertőzöttek száma, név szerint Zágrábban és Dalmáciában. Csütörtökön azt közölték a helyi hatóságok, a szerdai 53-hoz képest előző 24 órában 91 új fertőzést regisztráltak, így az aktív koronavírusos-betegek száma elérte a 978-at.

Úgy tudni, a fertőzöttek közül 10 érkezett Szlovéniából, 12 Bosznia-Hercegovinából, Szerbia felől pedig 30.

Szlovéniában gyorsan reagáltak az ismét terjedő vírusra, és azonnal betiltották a 10 főnél nagyobb társaságok gyülekezését. Pedig a délkeleti szomszédunknál a legkevésbé rossz a helyzet, az új fertőzöttek száma
eva6, 2020. július 10. péntek, 17:53
Tőzsde - Nyereséges zárás az európai tőzsdéken
A kereskedési idő végén a páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,87 és 0,81 százalék nyereséget mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,04 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést.

A még nem hivatalos adatok alapján Londonban 0,77 százalék nyereséggel végzett az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,09 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,88 százalékkal emelkedett. Milánóban 1,11 százalékos, Madridban 1,38 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a pénteki tőzsdenap.

Az európai értékpapírpiacokon árfolyam-emelkedéssel nyugtázták az ipari termelés meglepően erőteljes májusi fellendülését a koronavírus-járvánnyal súlyosan érintett Olaszországban és Franciaországban.

A francia ipari termelés májusban a várt 15,1 százalék helyett 19,6 százalékkal emelkedett az előző havihoz képest az áprilisi 20,6 százalékos esés után. Az olasz ipari termelés 42,1 százalékkal nőtt májusban az előző havihoz képest a várt 22,8 százalék helyett és az áprilisi 20,5
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 17:52
Tőzsde - Vegyes kezdés az amerikai tőzsdéken
A DJIA-30 index 0,06 százalék csökkenéssel, az S&P-500 index 0,06 százalék emelkedéssel, a Nasdaq Composite index 0,06 százalék csökkenéssel kezdte a pénteki kereskedést.

Az amerikai fertőzésszám növekedése pénteken aggályokat keltett a tőzsdei befektetők körében a gazdaság talpraállításának a várható ütemét illetően.

Csütörtökön vegyesen zártak az amerikai indexek, a Wall Street mutatói csökkentek, a főként technológiai papírokat jegyző Nasdaq Composite viszont szerény nyereséget ért el és ezzel is új csúcson zárt. A hét eleje óta a DJIA 0,5 százalékkal csökkent, az S&P 0,7 százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite 3,3 százalék nyereséget halmozott fel.

Az amerikai tőzsdék nyitásakor az európai piacok nyereségben jártak, a páneurópai és euróövezeti gyűjtőindexek 0,6-0,7 százalékos erősödést mutattak. Az európai tőzsdéken az olasz és a francia ipari termelés meglepetésszerűen nagy májusi növekedését nyugtázták árfolyamemelkedéssel a piacok.

Az olajárat szintén az amerikai
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 15:52
Egyiptomi kém dolgozhatott a német kormány tájékoztatási hivatalánál
folytatott hírszerző tevékenységgel gyanúsítják. Előzetes letartóztatásba nem helyezték, vádat nem emeltek ellene.

A Bild szerint a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) emberei tavaly decemberben keresték fel a férfit a munkahelyén. Irodáját átkutatták. Az egyelőre nem világos, hogy milyen információkat szállított megbízóinak, de hozzáférhetett a BPA-nál regisztrált egyiptomi újságírók, így emigráns újságírók adataihoz is - áll a beszámolóban.

Az esetről röviden a BfV is beszámolt csütörtökön közzétett éves jelentésében. Azt írták, hogy "intézkedéseket foganatosítottak" a BPA egy munkatársa ellen, aki a gyanú szerint "éveken keresztül dolgozhatott egy egyiptomi hírszerző szolgálatnak".

A BfV szerint Németországban az egyiptomi külföldi hírszerző és a belső elhárító szolgálat is tevékenykedik. Figyelmük legfőképpen Németországban élő egyiptomi ellenzékiekre, köztük a Muszlim Testvériség mozgalom követőire és a kopt keresztény kisebbség tagjaira irányul.

A Bild szerint a "migrációs
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 14:32
Képek, videók
Csütörtökön kaptam
csalogany13
2017. április 29. szombat, 19:10
Csütörtökön Veritől
csalogany13
2011. szeptember 09. péntek, 16:31
Kimi csütörtökön
kimif1
2010. február 14. vasárnap, 17:09
Pályakémlelés csütörtökön
kimif1
2009. október 30. péntek, 09:02
Vonulás-Kimi csütörtökön.
kimif1
2009. október 01. csütörtök, 09:38
Csütörtökön víradóra
csakitibi
2008. augusztus 04. hétfő, 18:07
szent márta0729.jpg
maroka
2019. július 29. hétfő, 10:09
Testvériség.jpg
chillik
2016. november 17. csütörtök, 05:27
Testvériség-ŐSZ
1vargaildyko
2016. szeptember 16. péntek, 06:13
Testvériség-KÁVÉ
1vargaildyko
2016. augusztus 06. szombat, 05:32
Testvériség-HÁROM
1vargaildyko
2016. május 10. kedd, 06:39
Testvériség-FUTÁS
1vargaildyko
2015. május 05. kedd, 07:13
Testvériség-KILENC
1vargaildyko
2014. október 06. hétfő, 11:02
testveriseg(1).jpg
kmmmarika
2009. november 10. kedd, 13:34
A Testvériség - The Conve
darkkarol
2009. május 18. hétfő, 20:22
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.