Belépés
2020. július 07. kedd | 28. hét | 189. nap | 10:57 | Apollónia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koncertfelvételek láthatók a Zeneakadémia honlapján és közösségi oldalán
Első alkalommal, vasárnap este fél 8-tól két Dohnányi-mű hallható a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának 2016. novemberi hangversenyéből Kovács János vezényletével.

Egyelőre hetente három alkalommal, szerda, péntek és vasárnap esténként közvetíti saját archívumának kiemelkedő felvételeit az intézmény a zeneakademia.hu címen elérhető honlapján, a Multimédia menüben található Koncertközvetítések felületen, valamint a Zeneakadémia hivatalos közösségi oldalán.

A HD minőségű felvételeket az intézmény Aviso Stúdiója készítette - közölte a Zeneakadémia pénteken az MTI-vel.

Az első két közvetítés a Nagyteremben 2016. november 14-én megtartott koncert két része, amelyen a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Kovács János vezényletével lépett fel. Most vasárnap elhangzik Dohnányi Ernő Ünnepi nyitánya, valamint Koncertdarab csellóra és zenekarra című műve Karasszon Eszter csellóművész, a Zeneakadémia Karrierirodájának fiatal muzsikusa közreműködésével.

Március 25-én, Bartók Béla születésnapján a zeneszerző egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára hangzik el Meláth Andrea és Bretz Gábor operaénekesek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai közreműködésével.

A közvetítések műsora hamarosan bővül, a műsorról az érdeklődők a zenekademia.hu honlapon és a közösségi médiában értesülhetnek.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. március 20. péntek, 18:03
Címkék: Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának, Kovács János, Aviso Stúdiója, Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Kovács János, Dohnányi Ernő Ünnepi, Karasszon Eszter,
Kommentek
Kétórás koncertfilmmel debütál a Concerto Budapest a Mezzo TV-n
A Concerto Budapest és a Kremerata Baltica koncertfilmjét a Mezzo TV pénteken 20.30-kor mutatja be nemzetközi platformjain, így Magyarországon is - közölte a zenekar csütörtökön az MTI-vel.

A Concerto Budapest szombattól egy héten át elérhetővé teheti a hazai közönség számára a filmet, így az egyik hazai internetes portál élő közvetítésében szombaton és vasárnap este látható, a zenekar honlapján pedig szombattól június 5-ig lesz elérhető ingyenesen.

A film a Concerto Budapest és a Kremerata Baltica, valamint Keller András és Gidon Kremer együttműködésében létrehozott, 2019. december 4-én a Müpában rendezett koncertjéről készült.

A mintegy 2 órás film elkészítésében a hagyományos koncertfelvételeknél szokásos televíziós felvételi technika mellett külön filmes stáb is részt vett, a film rendezője Szabó Stein Imre.

A zenei vállalkozás íve Mahler V. szimfóniájának Adagietto tételétől Gidon Kremer vonószenekari átiratában elhangzó Johann Sebastian Bach-Busoni 2.(d-moll) partita
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 14:32
A Söndörgő online eseménnyel ünnepli 25. születésnapját
"Minden jel szerint hosszú folyamat lesz, amíg a járvány miatt újra színpadra, közönség elé állhatunk. Kinyitottuk a fiókot, elkezdtük átnézni a régi koncertfelvételeket. Rengeteg anyagunk van, hosszú évek óta minden fellépésünk anyagát rögzítjük. Végül úgy döntöttünk, hogy a 25. évforduló napján a tíz évvel ezelőtti Müpa-koncertünk anyagát fogjuk levetíteni" - mondta Eredics Áron, a Söndörgő vezetője az MTI-nek.

Megjegyezte, 2010-ben szintén a Söndörgő kerek születésnapja volt az apropó, és a Müpa-est a kevés olyan alkalmak egyike, amikor sok vendég lépett velük színpadra, ráadásul a világzenei színtér igazi nagyágyúi. Köztük volt mások mellett a Vujicsics együttes, Sebestyén Márta, Herczku Ági, Szalóki Ági, Ferus Mustafov és Versendi Kovács József. A felvételből azóta sem készült kiadvány.

"Tíz év távlatából elmondható, hogy gyakorlatilag ez a koncert indította el a Söndörgő nemzetközi karrierjét. Ha már nem tudunk most színpadra állni a 25 éves évforduló alkalmából, legalább meg tudjuk
velemenyezd, 2020. május 05. kedd, 09:21
A húsvéti ünnepek alatt Bach Máté-passióját is közzéteszi a Budapesti Fesztiválzenekar
Nagypénteken és nagyszombaton egy nemzetközi akció részeként J. S. Bach Máté-passióját osztják meg a Concertgebouw Zenekar előadásában, Fischer Iván vezényletével - közölte a zenekar kedden az MTI-vel.

Húsvétvasárnap, valamint április 13-án 14-én Gustav Mahler 2. (Feltámadás) szimfóniáját játsszák le a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában, szintén Fischer Iván vezényletével. A felvétel a Müpában készült.

A koncertfelvételeket a zenekar weboldalán és Facebook-oldalán követheti a közönség 19.45-től.

A zenekar gondolt az otthon ragadt családokra, gyerekekre is, ezért április 18-tól, szombatonként 15 órától - ismétlés minden vasárnap - online Kakaókoncerttel jelentkeznek.

A zenekar muzsikusai arra is keresik a megoldást, hogyan segítsék a zenepedagógusok munkáját, ezért a tervek szerint a hangszereket egyenként bemutató, játékos Hangszerkóstoló videókat is készítenek majd.
velemenyezd, 2020. április 07. kedd, 12:11
Online tartalmakkal és stúdióként folytatja az A38 Hajó
Bár a nyilvánosság számára nem tart nyitva, a közönség online szórakoztatásáról továbbra is gondoskodik a zárt ajtók mögött működő A38 Hajó: a budapesti kulturális központ jelenleg stúdióként működik tovább, streamkoncerteket szervez és YouTube-on közzétett koncertfelvételekkel jelentkezik - közölte az MTI-vel kedden az A38 Hajó.

A Petőfi Irodalmi Múzeum és az A38 zenei-irodalmi eseményei keddenként élőben tekinthetők meg a klub YouTube-csatornáján.

Kedd este Lovasi András jelentkezik be otthonról élőben, másnap pedig a Carson Coma ad digitális, interaktív koncertet az A38 Hajón, amit szintén live streamen követhetnek az érdeklődők, akik élőben kérhetnek dalokat. Online térben tartja lemezbemutatóját a Mudfield is, pénteken.

Közleményében a klub felhívta a figyelmet arra is, hogy több száz, HD-ban élvezhető felvétel található a koncerthelyszín négy, stílusok alapján elkülönített YouTube-csatornáján: ezek az A38 Vibes (pop-rock, indie, electronica), az A38 Rocks (rock, metal, hardcore), az
velemenyezd, 2020. március 24. kedd, 13:02
Akusztik - Vincze Lilla koncertje a Petőfi Rádióban és TV-ben
Felidézte, hogy Vincze Lilla karrierje több mint harminc éve indult, zenekarával, a Napoleon Boulevard-ral négy sikeres lemezt adott ki, majd szólóban folytatta. Mindezek mellett zenepedagógusként is dolgozik, színpadon játszotta Edith Piafot, január 19-től pedig A Dal 2019 egyik új zsűritagjaként is láthatják majd őt a tévénézők.

Medvegy Anikó kiemelte: Vincze Lillával alig készültek koncertfelvételek, az énekesnő 30 éves pályafutását összegző koncertet rögzítették 2016-ban és évekkel előtte jelent meg egy DVD, így az Akusztik-sorozatban hallható és látható produkció hiánypótlónak is tekinthető.

A csatornaigazgató hangsúlyozta, hogy az Akusztik-koncerten különleges vendéggel, Kardos-Horváth Janóval énekli el Vincze Lilla a Napoleon Boulevard egyik legnagyobb slágerét, a Júlia nem akar a földön járni című dalt. Emellett egy Kaukázus-dalt is elénekelnek. Mindezek mellett elhangzik még a rádióban és a tévében is mások mellett a Szállj velem, az Uram, segíts!, a Fogd meg a kezem, a Védd magad! és
velemenyezd, 2018. december 06. csütörtök, 14:52
Szuperdobozban a Metallica 30 éves klasszikus albuma
változatban nem kevesebb mint 13 CD, valamint négy-négy vinyllemez és DVD lesz, tele ritkaságokkal és korábban soha meg nem jelent felvételekkel - olvasható a www.superdeluxeedition.com-on.

A heavy metál zene legendás amerikai csapatának negyedik stúdióanyaga 1988-ban jelent meg. A kiadvány szuperváltozata tartalmazza majd a lemezanyag újramaszterizált verzióját CD-n és egy dupla LP-n. Benne lesz még tíz CD, amelyen riffek, zenekari jamek, demók, B-oldalak, rádióváltozatok, nyers mixek és koncertfelvételek hallhatóak. Tripla bakelitre került az 1989-es seattle-i Metallica-koncert anyaga, egy képes vinyl kislemezre a One című kislemez, emellett négy DVD-re további élő anyagok és videokamerával rögzített kincsek.

A dobozban lesz egy mp3-as letöltési kód is, meg korabeli turnépasszok, nyomatok, szövegkönyv és egy 12 oldalas keménykötésű könyv, sok-sok fotóval.

Ezt a verziót most 150 dollár körüli áron lehet előrendelni, de a kisebb pénztárcájú Metallica-rajongóknak készül egy három CD-s és egy
velemenyezd, 2018. szeptember 07. péntek, 17:24
A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten
A rajongók világszerte megemlékeznek a Királyról, otthonában, Gracelandben felvonulással idézik meg Elvist. Budapesten 2011 óta egy belbudai park viseli az énekes nevét, az énekes ugyanis kiállt az 1956-os magyar forradalom mellett - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint felidézték, Elvis Presley 1957 januárjában egy televíziós műsorban arra kérte a nézőket, adakozzanak a nehéz sorsú magyaroknak, és ezt követően 26 millió svájci frank értékű adomány gyűlt össze. Az énekes pontosan négy évtizede, 1977. augusztus 16-án hunyt el, mindössze 42 évesen.

Leszámítva azt a néhány minikoncertet, amelyet katonatársainak adott Németországban, az énekes soha nem lépett fel Európában, 2018. június 6-án azonban a magyar közönség is láthatja és hallhatja a The Wonder of You című produkciót: a Papp László Budapest Sportarénában a digitálisan felújított eredeti Elvis koncertfelvételeket a Cseh nemzeti Szimfonikus Zenekar kíséri, és színpadra lép özvegye, Priscilla Presley
velemenyezd, 2017. augusztus 16. szerda, 10:31
Képek, videók
Zeneakadémia.jpg
snbela44
2017. szeptember 18. hétfő, 20:53
Zeneakadémia
sanci81
2017. február 08. szerda, 17:08
zeneakadémia3.jpg
maroka
2013. október 23. szerda, 10:37
zeneakadémia2.jpg
maroka
2013. október 23. szerda, 09:54
zeneakadémia.jpg
maroka
2013. október 23. szerda, 09:54
Régi Zeneakadémia épülete
irmus
2011. május 09. hétfő, 07:14
Zeneakadémia.jpg
agica2004
2011. január 07. péntek, 14:04
Kovács János .gif
szakcsi56
2011. december 28. szerda, 08:43
studióban
dundulino
2017. szeptember 28. csütörtök, 17:08
orban-viktor-studio.jp g
agica2004
2017. február 10. péntek, 16:46
elly-at-kimball-studio s-2
charlotteani
2016. október 30. vasárnap, 16:47
photofiltre-studio-mas k13
yvett789
2014. december 30. kedd, 20:39
photofiltre-studio-mas k07
yvett789
2014. december 30. kedd, 20:39
Stúdióban
sanci81
2014. szeptember 28. vasárnap, 20:20
Alapi-stúdió.jpg
agica2004
2014. július 02. szerda, 13:31
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.