Belépés
2019. március 20. szerda | 12. hét | 79. nap | 21:04 | Klaudia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kövér: a szabadság saját értékeink és érdekeink szerint megszervezni életünket
Kövér László hangsúlyozta, hogy a magyar szabadság legfőbb biztosítékát mindig a független, önrendelkező és cselekvőképes magyar állam jelentette, ezért harcolt az évszázadok során Bocskai és Rákóczi, ezért küzdöttek az 1848-49-es forradalomban, amely már nemcsak az állami függetlenségből, de az igazságosság és jogegyenlőség eszményéből is valóságot teremtett.

1848 azóta is világos irányt jelöl ki a számunkra: hűségesek maradni önmagunkhoz - mondta.

Az Országgyűlés elnöke közölte: a 20. század közepén, a második világháború után megszületett a mi történelmi időnk Európája, amelynek egyik fele szovjet megszállás alatt elveszítette szabadságát, a másik felének pedig össze kellett fognia, hogy megőrizze azt.

A mai Európai Unió alapítói ismerték a nemzetek jelentőségét és a keresztény kultúra erejét - tette hozzá.

Kövér László azt mondta, hogy a 21. században is vállalni kell a küzdelmet az Istenért, a hazáért és a családért.

"Amikor bárki nemzeti államunk feladására, nemzeti összetartozásunk megtagadására, keresztény hitünk elvetésére, családi kötelékeink elvágására biztat, az tulajdonképpen idegen zsarnokság elfogadására, az önmagunkkal való hűtlenségre akar rábírni bennünket" - jelentette ki.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. március 14. csütörtök, 21:02
Címkék: Kövér László, Európai Unió, szabadság saját, magyar szabadság, évszázadok során, 1848-49-es forradalomban,
Kommentek
A csíksomlyói pápalátogatás szervezői felkérték a helyi lakosságot, biztosítsanak szállást a zarándokoknak
óriási kihívás elé állítja a helyi közösséget. Rámutatott: itt az alkalom, hogy a székelyföldiek visszaadjanak a magyarországi testvéreiknek abból a szeretetből, amelyet az elmúlt években tőlük kaptak, hiszen a kereskedelmi szálláshelyek már foglaltak. A szenátor szerint művelődési házakban, sporttermekben lehet kialakítani szállásokat, de a családoknak saját otthonaikban is kellene fogadniuk a zarándokokat.

Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke elmondta, hogy ebből az alkalomból kell megszervezni "Székelyföld legnagyobb kalákáját", és ebben minden családra számítanak. "Itt az alkalom, hogy megmutassuk térségünk értékeit, hitünket és vendégszeretetünket" - fogalmazott Borboly.

Mint mondta, a cél az, hogy minél több vendég maradjon a térségben a pápalátogatástól az egy héttel későbbi pünkösdi búcsúig, illetve a későbbiekben is visszatérjenek. Közölte, ebben az időszakban színes programkínálattal várják a vendégeket, erre az időszakra időzítik ugyanis a hargitai megyenapokat, de kiterjesztik
velemenyezd, 2019. február 08. péntek, 17:21
Tüdőbetegekből alakult kórus egy budapesti kórházban
énekkarok.
A különleges kórustalálkozóra az Egészségügyi Szakdolgozók Országos Kongresszusának kísérőprogramjaként került sor. A házigazda a Bács-Kiskun Megyei Kórházban működő Medrigál kórus volt.
“A találkozó ötlete Pap-Szekeres Anita ápolási igazgatótól származik, aki a kórus alapító tagja" - írta kérdésünkre Szabó Sándor karnagy. “Felhívott, hogy mit szólnék hozzá, ha a Kodály-évben, Kodály szülővárosában azzal tennénk kecskemétivé a rendezvényt, ha megpróbálnánk megszervezni a kórházi kórusok találkozóját."
Az ötlet nyomán a kecskemétiek felvették az összes magyar kórházzal a kapcsolatot. Végül 5 intézmény jelzett vissza, közülük négy pedig el is küldte együttesét a találkozóra:
A Bács-Kiskun Megyei Kórház Medrigál Kórusa mellett fellépett a nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet kórusa, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Nyugdíjas Klubja Belladonna Kamarakórusa, a Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház Vox Medicinae Kórusa Kaposvárról, valamint
maroka, 2019. február 07. csütörtök, 11:16
ooOoo
A karbantartás fogalma, feladata

A karbantartás célja, hogy a gépek/berendezések a lehető leghosszabb ideig képesek legyenek a feladataikat ellátni, tehát funkcióképességüket megőrizzék. A funkcióképesség fenntartásához szükséges, hogy megfelelő mértékű elhasználódási tartalék (EHT) álljon rendelkezésre. Az elhasználódási tartalék jelenti a gép használati értékét az üzemeltetésben.

https://www.youtube.com/watch?v=zmDSTQrrO6o" >target="_blank"
Iron Maiden - Don't Look To The Eyes Of A Stranger

Formed in: 1975

1975-1990 New Wave Of British Heavy Metal (Ős)
1990 - Heavy Metal

https://www.youtube.com/watch?v=yhb_h2PGy0s" >target="_blank"
Edda Művek - Gyere Őrült

https://www.youtube.com/watch?v=HaTOLjT4SfM" >target="_blank"
Stress - Meglovagolva A Villámot

Nekromanta

A nekromanta fantasy és horror
eposz, 2019. január 29. kedd, 10:11
Lendület program: három kategóriában várja az MTA a fiatal kutatók pályázatait
kategóriája részben korhatárt, részben kutatási célirányt jelöl.

A Lendület I. kategóriát legfeljebb 38 éves, PhD-vel rendelkező fiatal kutatóknak írták ki. Ők azok a kutatók, akik önálló karrierjük kezdetén állnak. Elmondta, hogy a PhD megszerzését követően az első években a kutatók általában egy mentor alatt vagy egy kutatócsoport tagjaként dolgoznak. A Lendület I. kategóriát azoknak a kutatóknak írták ki, akik már önálló karriert folytatnak és önállóan is képesek kutatócsoportot létrehozni, megszervezni - részletezte a főosztályvezető.

Ismertetése szerint a Lendület II-re a kutatók 45 éves korig pályázhatnak. Ide tapasztaltabb, kutatócsoport-vezetőként bizonyított és korábbi pályázati eredményeket elért PhD-vel rendelkező tudósok jelentkezését várják.

Az alapkutatásokat végzők mellett a gazdasági versenyképességet közvetlenül szolgáló, kiemelkedő eredményességű alkalmazott kutatásokat végzőket is támogatja az MTA - tette hozzá.

Így a harmadik kategória - a Célzott Lendület - az
velemenyezd, 2019. január 28. hétfő, 12:11
Időkapszula IV. - Hatvankettedik nap
volna kibírni. Még visszagondolva is azt érzem, össze kellett volna csomagolni, és jó messzire elmenni innét.
A könyvtár jó kis közösség volt, szerintem nekem volt a könnyebb. Sok folyóirat járt, jó gyűjtemény és meleg. Módszertanosnak szegődtem, ami azt jelentette, hogy a járás könyvtárait segítettem. Beszélgettem a fenntartóval, a anácselnökkel, s igyekeztünk a könyvbeszerzési keretet növeltetni, író-olvasó találkozókat szerveztünk, könyvheti rendezvényeket próbáltunk a legkisebb faluban is megszervezni.
Így ismertem meg a Szigetközt, s lassan a régió történelmét is. Olvasni kezdtem a régi újságokat, megismerkedtem a Kovács-Rozsondai házaspárral. S küldtem a verseket folyóiratoknak, lapoknak. S közölni kezdett a Magyar Nemzet, s megjelent a kecskeméti Forrásban néhány versem. Úgy 1980 tájékára megtaláltam a városból kifelé vezető kulturális csatornákat.
Akkor az elvágyódás megmaradt a vágy szintjén.
Abban az időben nehezebben mozgott az ember. Nem nagyon volt telefon sem, minden lassan
sandrapolke, 2019. január 28. hétfő, 08:24
Szent Piroska-emlékérme kibocsátással indul az MNB idei emlékérme-programja
Piroska napján az MNB 50 ezer forint névértékű arany emlékérmét és annak 2 ezer forint névértékű színesfém változatát bocsátja ki Árpád-házi Szent Piroska tiszteletére - közölte a bank pénteken az MTI-vel.

Az emlékpénzeket Király Fanni ötvösművész tervezte.

Az érmék elsődleges szerepe az ismeretterjesztés és a megemlékezés, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő - figyelmeztet a bank.

A pénteken megjelenő pénzérmékkel a jegybank a magyar nemzeti történelem egyik kiemelkedő, bár kevésbé ismert szentje előtt tiszteleg. Az arany és a színesfém változat azonos érmeképpel rendelkezik, csak értékjelzésükben térnek el. Az érmék motívumválasztásukkal hiteles képet adnak Árpád-házi Szent Piroskáról, életművét komplexen mutatják be - olvasható az összegzésben.

Az előoldal központi motívumaként a Szent Piroska (1088-1134) által alapított konstantinápolyi Pantokrátor-kolostor jelenik meg, amelynek építési munkálatait férje fejezte be. A kolostor a császári család temetkező
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 12:22
Átadták a szakszervezetek a követeléseik listáját az ITM munkatársának
Kordás László, a MaSzSz elnöke az átadást követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormánynak 5 napja van arra, hogy tárgyalódelegációt állítson fel a szakszervezeti követelések meghallgatása érdekében. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a szakszervezetek megkezdik az országos sztrájk szervezését.

Ezzel párhuzamosan azonban a január 19-re meghirdetett országos demonstráció további szervezése is folytatódik - tette hozzá.

Kordás László kiemelte, a kedden átadott levelet a MaSzSz mellett aláírta a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is.

A MaSzSz elnöke a négy pontból álló követeléseik közül példaként említette, hogy a szakszervezetek célja a munka törvénykönyve egészének felülvizsgálata amódosítás visszavonásán túl, a munkavállalói szempontok érvényesítése érdekében. A bérek kérdésében pedig olyan megállapodásra akarnak jutni a kormánnyal, amelynek értelmében a dolgozók tisztességes munkáért tisztességes bért kapnak. Ebbe
velemenyezd, 2019. január 08. kedd, 16:52
Képek, videók
Kövér László.jpg
agica2004
2017. január 16. hétfő, 18:26
kover_laszlo_kothencz_ jan
agica2004
2014. december 16. kedd, 13:09
kövér lászló.jpg
dnemethk
2012. december 27. csütörtök, 08:28
kövér lászló
lovaszmarika
2012. január 28. szombat, 19:18
Kövér László
agica2004
2011. március 24. csütörtök, 12:21
Az Európai Unio ökocimkéj
zoldkaszino
2011. január 30. vasárnap, 00:20
Europai Unió-Brüszel.png
farkas1945
2010. november 29. hétfő, 18:26
Európai Unió Tanácsa
paulina
2009. március 29. vasárnap, 11:01
Székely szabadság napja
pacsakute
2019. március 10. vasárnap, 16:38
Szabadság.jpg
pacsakute
2018. október 21. vasárnap, 16:14
STRANDOLÁS SZABADSÁG.jpg
gosztmagdi
2018. július 05. csütörtök, 15:08
Szabadság
dandej
2018. május 20. vasárnap, 17:48
a szabadságunk.jpg
sz719eszter
2018. április 24. kedd, 16:14
Székely szabadság napja
pacsakute
2018. március 10. szombat, 17:44
Budapesti Szabadság híd.j
irmus
2018. március 04. vasárnap, 10:06
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.