Belépés
2019. július 17. szerda | 29. hét | 198. nap | 02:46 | Endre, Elek
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Orbán Dezső és Patkó Károly képe a Kieselbach aukcióján
Főként a 20. század elejére datált festményeket árvereznek el, de szerepelnek régi mesterek Vezúv- és Nápoly-ábrázolásai is az aukción néhány kortárs alkotás és Péri László szobrai mellett - mondta Einspach Gábor igazságügyi szakértő az MTI-nek.

Orbán Dezsőnek, a Nyolcak művészcsoport egyik tagjának 1909-re datált Zöldkörtés csendélet című olajképét 12,5 millió forinttól kínálják. A festményen egy hengeres váza, valamint látszólagos esetlegességgel elhelyezett gyümölcsök láthatók. A 20. század elején működő Nyolcak művészetére a századelő irányzatai közül elsősorban a fauves, a posztimpresszionizmus, valamint Paul Cézanne festészete hatott.

Patkó Károly egyik korszakos alkotása, a Kalapos önarckép 16 millió forinttól kelhet el. Az 1925-re datált festmény a híres nagybányai művészettelep közelében készült és a magyar újrealista festészet egyik legismertebb és legjelentősebb önarcképének számít.

Több évtizedes lappangás után került elő Kádár Béla Mediterrán város című nagyméretű munkája, amelyre 8 millió forinttól indul a licit. Az apró makettházakból felépített, lankás dombra kúszó falu látványa a boltozatos kapubejárókkal és az ökörfogattal szürreális hangulatot ad a festménynek.

Sokáig nem volt információ Faragó Géza Fiatal hímző lány című nagyméretű szecessziós pannójáról sem, amely egy ablak mellett ülő, ünnepi viseletbe öltözött lányt ábrázol. Témájával, forma- és színvilágával az impresszionista előképekre mutat Ziffer Sándor Kertészlány című festménye, amely 12 millió forinttól kelhet el az árverésen.

A kortárs kínálatból az igazságügyi szakértő felhívta a figyelmet Vajda Lajos Maszk című festményére (a licit 3,6 millióról indul), valamint Gyarmathy Tihamér Centrális sugárzású kompozíció című munkájára (kikiáltási ár: 2,4 millió), illetve El Kazovszkij Szfinx Théba falai előtt című pannójára (800 ezer).

Először szerepel magyarországi árverésen Péri László Álló fiatal lány és Női aktok című színezett beton szobra, amely 850-850 ezer forinttól kelhet el. Emellett Iványi Grünwald Béla tájképei, Batthyány Gyula Nő csincsilla bundában című, Gustav Klimtet idéző műve, valamint Mednyánszky László, Scheiber Hugó, Molnár-C. Pál és Lotz Károly több képe szerepel az aukció kínálatában.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2013. október 24. csütörtök, 09:41
Címkék: Orbán Dezső, Patkó Károly, Péri László, Einspach Gábor, Orbán Dezsőnek, Paul Cézanne,
Kommentek
Megnyílt a 90. Ünnepi Könyvhét Budapesten
Helikon Zsebkönyvek, az ismeretterjesztő könyveknél a Kék könyv - A kék vércse ökológiája és megőrzése (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület), valamint az Isten/nő (Szépművészeti Múzeum, Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum) című kötet kapta az elismerést. Az év illusztrátora kategóriát Rofusz Kinga nyerte az Otthon című kötetért (Vivandra).

Áder János köztársasági elnök különdíját az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által kiadott "Volt a hazának egy-két énekem" - Arany 200 című emlékkötet, Orbán Viktor miniszterelnök különdíját Sziget Kovács Viktor Az ég madarai (Corvina Kiadó) című kiadványa nyerte.

Tarlós István főpolgármester különdíját a Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria kiadásában megjelent Újranyitás hetven év után - A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokának története című könyv kapta. A Tamás László-emlékdíjjal Beh Mariann A kert konyhája (Book Kiadó) című receptkönyvét ismerték el.

A verseny zsűrijét Vágó Magda könyvtervező tipográfus vezette, tagja volt Barabás
velemenyezd, 2019. június 14. péntek, 07:15
Hat bérletet indítanak útjára a Magyar Rádió Művészeti Együttesei
fuvolaművész szólaltatja meg az Eötvös Intézet és a Rádiózenekar számára komponált Alex Nante-fuvolaverseny ősbemutatóját, valamint Sztravinszkij, Kodály és R. Strauss műveit. José Cura Montezuma és a rőt pap című operájának ősbemutatója a szerző vezényletével hangzik el. Carlo Montanaro karmesteri estjén az eredeti változatban hangzik el Mozart A-dúr klarinétversenye Varga Gábor előadásában. Vajda Gergely vezényletével Britten és Debussy tenger-zenéi mellett Szent Ferenc emlékét idézik meg Liszt Ferenc és Orbán György műveivel, Sümegi Eszter énekszólójával. Kovács János dirigens Smetana Hazám című ciklusából és Leos Janácek műveiből állította össze műsorát.

Az Anno Sacri-sorozat folytatásaként barokk felfedezésekre invitálják a közönséget Bach, Vivaldi, Telemann és Handel kompozícióival. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa mellett Tomás Selc basszista, Erik Bosgraaf furulyaművész, valamint Dmitrij Szinkovszkij hegedűművész, kontratenor is fellép. A sorozat három ékköve
velemenyezd, 2019. március 21. csütörtök, 14:01
LMP: súlyosabban kell büntetni a környezetszennyező cégeket!
Ungár Péter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ezektől a vállalatoktól el kell venni minden munkahelyteremtő és egyéb kedvezményt. Hozzátette, hogy javaslatuk alapján az érintettek akkor sem úszhatnák meg a büntetés befizetését, ha átláthatatlan tulajdonosi struktúrába mentik át a vagyonukat, mert ebben az esetben a cégek utolsó ismert tulajdonosát vonnák felelősségre.

Az országgyűlési képviselő a kialakult helyzetért többek között a természetvédelmi infrastruktúra leépítését okolta. A kormányzati kommunikációval ellentétben nem érvényesül a szennyező fizet elve, jelenleg a "szennyezőnek fizetnek" - fogalmazott.

A politikust kérdezték a Magyar Idők információjáról, amelyik szerint napokon belül kiderülhet, hogy Kövér László házelnök kezdeményezi-e a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságánál Demeter Márta, a testület LMP-s alelnöke visszahívását.

Ungár Péter azt felelte, hogy képviselőtársa a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, illetve a NATO
velemenyezd, 2018. december 07. péntek, 10:51
Kontra Ferenc író kapta az Arany János-díjat
szerb nyelvre is lefordították.

A Gérecz Attila-díjat az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősi halottja, Gérecz Attila költő emlékére Kárpáti Kamil költő, a Stádium Kiadó vezetője alapította 1992-ben. 2002 óta állami elismerés, amelyet a 30. életévüket be nem töltött elsőkötetes alkotóknak adományoznak.

Dezső Kata a díjat Akiket hazavártak című kötetéért kapta meg, amely az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában jelent meg.

Az ünnepségen Turi Bálint színművész olvasta fel Orbán János Dénes költő laudációját, amely szerint Dezső Katának markáns, egyedi hangja van és specifikus, csak rá jellemző képalkotási módszere, ami feltűnő a mai kortárs, fiatal irodalomban.

"Játszi könnyedséggel írja radioaktív érzelmeket sugárzó fölzaklató verseit, melyek súlyosak, mint az ólom, mégis mintha valamiféle transzcendens vízen lebegnének" - véli Orbán János Dénes.

Mint írja, Dezső Kata költeményeinek van témája, mondandója, nem köti gúzsba az illedelmesség, vagy a politikai
velemenyezd, 2018. október 23. kedd, 14:31
Választás 2018
Saját lábukon állnak: Orbán Ráhel és Tiborcz István hétmillióért vett festményt

Tiborcz István és felesége, Orbán Ráhel összesen hétmillió forintért vásárolt két festményt egy aukción hétfőn.

A budapesti Marriott Szállodában tartott aukciót hétfőn a Kieselbach Galéria. Az eseményen harmincnégymillió forintról indult, és ötvenmillióért kelt el Patkó Károly korai korszakának egyik legfontosabb darabja, a Fürdőzők című monumentális festmény, de huszonötmillió forintért gazdára lelt Batthyány Gyula Elegáns társaság című képe is - számolt be az MTI. Az összesen kétszáznégy tételt fölvonultató árverésen kalapács alá kerültek például Czigány Dezső, Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Scheiber Hugó, Anna Margit és Csók István képei is.

A közönség soraiban szép számmal akadtak hírességek, ám erről az MTI már nem számolt be, a Magyar Narancs viszont igen. Ott volt például Martonyi János egykori külügyminiszter, továbbá a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel (képünkön balról a
kirscha, 2018. február 27. kedd, 10:12
Ezt titkolja a Fidesz: manipulálták az árakat
írta meg a 444, hogy Hamar Endre képviselte azokat a vevőket, akik gyakorlatilag fillérekért, 200 millió forintért vették meg a becslések szerint 1,1 milliárd forintot érő turai kastélyt.

Tura, 2011. április 12.
A felújítás alatt lévő turai kastély.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Fotó: H. Szabó Sándor / MTI
tiborcz-istvan(960x640).jpg (Array)
Fillérekért adták el a turai kastélyt, Tiborcz volt üzlettársa képviselte a vevőket
Hamar Endre több cégben is együttműködött Orbán Viktor vejével. Milliárdos kastélyt szerzett titokzatos ügyfeleinek.
Amint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Hamar az ügyvezetője és tulajdonosa Sistrade Kft.-nek, amely összesen 22 Elios-projektben működött közre. Jellemzően az önkormányzatoknak segédkezett az előkészítésben, többnyire az energetikai tanulmányokat készítette el. Az előkészítés pedig meghatározta a további ügymenetet, ekkor lényegében eldőltek a feltételek a későbbi tenderkiírásokhoz, amelyekkel kivitelezőt kerestek az
tinka1951, 2018. február 15. csütörtök, 08:15
Tiborcz-ügy: megnevezte az OLAF, hol kell keresni a csalás
bűnszövetséghez vagy a bűnszervezethez, de persze csak akkor, ha a Polt Péter vezette ügyészség vizsgálata talál bizonyítékot bűncselekményre. Az uniós szervezet mindenesetre költségvetési csalás gyanújával adta át a dokumentumokat a magyar hatóságoknak és javasolta a szervezett bűncselekmény nyomainak vizsgálatát is. Bemutatjuk az ügy eddig kevésbé ismert szereplőit is.
KORÁBBAN A TÉMÁBAN:
Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni
Amit a magyar rendőrök nem találtak Orbán vejénél, előásta az OLAF
Így csalt Orbán vejének cége - megszereztük az OLAF jelentését
Milyen alapon állítja az OLAF, hogy szervezett csalás nyomaira bukkant az egy időben a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségében álló Elios Innovatív Zrt. által elnyert, uniós támogatásból megvalósult közvilágítási projekteknél? Ezt részletezzük cikksorozatunkban, amelyben már vázoltuk a csalás általános receptjét, bemutattuk, milyen durva tenderbefolyásoló ügyletben nem vizsgálódott
tinka1951, 2018. február 12. hétfő, 08:23
Egykori bankrablók-mai kultúrbűnözők +Kunhalmi Ánes igazsága
csuda történt? Esetleg az interjú előtt leült beszélgetni egy őszintét a depis Puzsérral, aki Simicska pénzén a fülébe súgta neki, hogy ,,Ágika, sajna a Jobbikkal is össze kell fognotok!"? Komolyan, már magam sem tudok mit kitalálni. Őrültebbnél őrültebb ötletek kavarognak a fejemben, hogy ennek a roppant és eget verően kínos Kunhalmi Ágnes makogásnak a létét megindokoljam. Az arca, amivel Kálmán Olgát nézi, és közben belebámul a nagy, kozmikus semmibe, hogy onnan magába szívjon egy kis Orbán-utálatot... na, ez az arc örökre a retinámba égett.

S már amikor végleg elveszteném a reményt, mikor örökre feladnám, hogy belenyugodjak a belenyugodhatatlanba, akkor... Kunhalmi Ágnes száján kicsúszik Az Évtized Igazsága:

,,Mi nem lehetünk olyanok, mint a Fidesz!"

Pontosan, Ágika! Ti soha, de soha többé nem lehettek kormányon ebben az országban!

() VBT ()

Szenzáció! Kunhalmi Ágnes igazat
menusgabor, 2017. november 29. szerda, 20:29
Képek, videók
Orbán id..jpg
menusgabor
2019. július 09. kedd, 22:26
BUÉK orbán.jpg
menusgabor
2019. január 03. csütörtök, 15:50
Orbán család.jpg
menusgabor
2018. december 22. szombat, 19:10
orbán meze.jpg
maroka
2018. október 13. szombat, 13:53
willi orbán.jpg
maroka
2018. október 13. szombat, 13:46
Orbán 2.jpg
menusgabor
2018. május 30. szerda, 22:51
Orbán 1.jpg
menusgabor
2018. május 30. szerda, 22:50
0 Nemzeti dal - Orbán ell
lovaszmarika
2018. április 17. kedd, 12:24
Orbáncfű.jpg
pacsakute
2018. április 14. szombat, 19:29
Orbán_röhög.jpg
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:57
orban_viktor_voroshads ere
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:56
orban-helmut-kohl.jpg
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:55
szenthátomság_károly atya
maroka
2019. június 17. hétfő, 11:46
SZKV-Várhalmi Károly igaz
agica2004
2019. május 14. kedd, 18:56
károly atya0420.jpg
maroka
2019. április 22. hétfő, 20:54
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.