Belépés
2019. november 14. csütörtök | 46. hét | 318. nap | 05:47 | Aliz
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Bajza József






BAJZA JÓZSEF

Bajza József (Szűcsi, 1804. január 31. - Pest, 1858. március 3.) költő, színigazgató, kritikus, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja.

Bajza ugyanakkor politikus alkat is volt, Kossuth híve. Az 1840-es évek közepén visszavonult az irodalmi és színházi kérdések vitatásától, minden idejét a politikai publicisztikának szentelte. 1848-hoz közeledve Bajza egyre cselekvőbbé vált, főszerkesztője lett a Kossuth Hírlapja című forradalmi napilapnak. Hivatalt ugyan nem vállalt a szabadságharc idején, tollával azonban harcolt. A bukás után menekülnie, bujkálnia kellett, közvetlen életveszélyben volt Vörösmartyval együtt. 1851-ben Haynau bukását követően szabadon visszatérhetett ugyan Pestre, ám az évekig tartó üldöztetés megterhelte: elborult az elméje, s bár néha ugyan kitisztult, mégis 1858-ban bekövetkező haláláig jórészt már szellemi sötétségben élt.

Néha találni az utczán egy férfit csendes, halk léptekkel ballagva, szemöldei mozdulatlan homloka elejére összevonva, szép, kifejezésteljes szemei merően maga elé szegezve; rendesen egy szép, halavány, szelid arczu ifju vezeti. Ez Bajza és gyermeke. Emeljetek kalapot előtte és haladjatok el mellette csendesen. Ő nem ismer senkit; nem ismeri önmagát sem.

Jókai Mór: Magyar költők sorsa

Bajza József összes költeménye
(1804-1858)

Link





A BOKRÉTA


>Zeng a lant, oh nyíljatok meg,
Nyíljatok meg ablakok!
Intsetek tetszést dalomra,
Égi szemcsillagzatok!<

S ím megnyíl a titkos ablak,
Kis kezecske nyúl ki rajt,
Egy virágbokréta száll le,
S kedves szó, mely így sohajt:

>Vedd e köny-nevelte rózsát,
Véle tiszta szívemet:
Érted lángol, érted él az,
Míg a sír el nem temet.<





CYNTHIÁHOZ


Ketten virasztunk néma éjben:
Te alvó pásztorifjadat,
Én e sírboltnak ajtajánál
Elhervadt szép halottamat.

Örvendj, tenéked majd fölébred,
S ismét birod szerettedet;
Nekem nem adja vissza sem föld,
Sem ég, kit e bolt elfedett.






A DALNOK

Száll az est, arany sugára
A hegyek megé borong,
A vándor dalnok magára
Egy sötét erdőn bolyong,
Szirtre áll, néz, merre honja,
Hol mosolyg a bájvidék,
Mely felé szerelme vonja,
Mely után sohajtozék.

Átutazván nagy világot
Nyughajlékra nem lele,
S bár ott dicstetőre hágott,
Visszasóhajt kebele.
Könny remegve hő szemében
Lassudan halad s remél,
Felsohajt, mert ah szivében
Egy leányka képe él!

Ott, hol az lakik, határa;
Ott aranyliget virúl,
Égi kéj leng alkonyára
Béke csendes partirúl.
>A vidékben, melybe vágyom,
Egy kis hajlék mosolyog,
Ott virít az én világom,
Laura! szíved ott dobog.<

>Te, ki a kék láthatárra
Oly szelíden tűnsz elé,
Légy kalauz, oh hold sugára,
A homály közől felé.<
S szél fuvall, zug a magas tölgy,
Melynek andalg árnyain,
Estbagoly nyög a sötét völgy
Rengeteg magányain.

Megy továbbra, lant kezében,
Kémlelődve meg-megáll,
S egy hárs csendes éjjelében
Egy magányos sírt talál:
Halma egy kegyest fedez:
Laura hamva nyugszik itt,
Kit szerelme sírba vitt.<

Néz a dalnok, és szivére
Sújt halálos borzalom,
Könny nem áradoz szemére,
Hajh de benn a fájdalom!
S hol szerelme vesztet ére,
Némán dől a sír kövére.
A kies hajnalsugár
Dalra őt nem kelti már.






EGY LEÁNYKA SÍRJÁN

Nyugodj' csendes föld alatt
Nyugodj' szép leány;
Bájid elhervadtanak
Élted' hajnalán.

Boldog, még nem ismerél
Gyászt, gyötrelmi bút:
Lépteidnek nyíltan ált
A' szép rózsaút.

Arany képzelet veté
Nyugpárnáidat,
Zöld remények hajnala
Kelté álmodat.

Mint regényes táj felett
Csendes éji hold,
Földi pályád tiszta fény
S égi álom volt.

Most halottan alszanak
Tündér vágyaid,
S rád enyészet lengeti
Gyászfuvalmait.

Néma könnyet önt a lány
Látva halmodat,
S reszkető kézzel szakaszt
Emlékszálakat;

S sóhajt: >Csendes föld alatt
Nyugodj, bájalak!
Szép tavaszvirág valál,
S mint én hervatag.<

1833.





AZ ELHAGYOTT

Csalfa volt hő esküvésed,
Változékony lenge kép!
Csalfa, mely szemedben égett,
A szerelmi láng.
Elhagyál, oh hittelen!
S el minden veled -
Mint kirablott puszta ház,
Melynek kincse, bútora
Összetépve, szertehányva,
S benn s körűle és felette
Minden élet ölve van,
Csak magányos éji szél
Jár zokogva csarnokán:
Oly magányos, oly kirablott
Néma, puszta e kebel;
Benne minden érzemények,
Istenálmak, lángszerelmek
Szertedúlva, és kihalva -
Változatlan híveműl csak
Egy maradt: a fájdalom,
Aki síromig kisér.





AZ ELJEGYZETT

Te, ki látva könnyeim,
Oly setét, oly bús valál,
Volna szíved, gyászos éj!
Most reám mosolyganál;
Boldogságom érzenéd,
S áldanád a végzetet,
Mert örökre bírom én,
Akiért e szív epedt.

Lámpaként meggyújtanád
Tündöklő szép holdadat;
Csillagidnak ezrede
Ékesítné arcodat;
Hogy ragyogjon föld s egek
A szerencse ünnepén,
A midőn boldog levék,
Gyászod régi társa én.

De te, mint a néma sír,
Szívtelen vagy és hideg,
Képed zordon, elborúlt,
Kebled puszta, rengeteg.
Víg barátod vagy komor,
Arcod egyképpen setét;
Szánlak, hogy nem értheted
E sziv égi érzetét.





AZ ELTŰNT IFJÚKOR

Száll mosolygva hegytetőkről
Rózsafényben a tavasz;
Jönnek vígalomra kelve
Lyánykák, ifjak, énekelve:
Idvez légy, te szép tavasz!
- Idvez légy, hajnalpirúlat;
Halmok illatos szele!
És te csendes völgy patakja!
És te zengő fülmile! -

S ajkokon édesen olvad az ének,
Hangzik az ormon, a néma magányban,
S tánckoszorúba szövődve kerengnek
Vígan az ifju virányban.

S ah körűlök mint viradnak
A szép kornak álmai!
Szebbé válva mint derűlnek
A mezők virágai!
Kéjt lehel a berek árnyaibúl,
Zengnek a pásztori sípok
Élnek az erdők,
S lelkökön édeni béke virúl.

A sziv-élvet feltalálni
Mely vidékbe térjek én?
Szerte bolygok andalogva
Rét, völgy hímes szőnyegén;
A kelő nap, a virágok
Égi bája tűn elém:
De mint hajdan oly varázsló
Arccal egy sem int felém.

Oh tavaszmenny! oh te hajnal!
Halljatok meg engemet;
Hozzátok még vissza egyszer
Eltűnt rózsaévimet! -
Ah de ők nem érzenek,
Csak mosolygva fénylenek.

Ti arany álmak,
Az ifju világnak
Mennyei képeivel
Merre repűltetek el?
Nem jöttök ti vissza többé -
Messze messze tűntetek,
S a legszebb lélekvirágok
Elhervadtak véletek.
Hallgass el, te völgy patakja!
Szűnj meg zengni, fülmile!
Hangotok csak búm alakja,
S veszteségem festi le.

Tűnnek évek, jönnek évek.
Köd s homályra fény terűl,
A leszállott esti csillag
Reggel újra felderűl:
De az ifjukor kihervadt,
Véle kéj és szerelem,
S nem hozhatja vissza többé
Semmi földi kérelem.






EMLÉKEZÉS

Midőn az est bibor sugára
Bucsúzva száll a kék hegyen,
S elcsendesűl a völgy magánya,
Kedves! reád emlékezem.

Magamba' bolygom néma búval
A forrás tündér partjait,
Hol édesen reám simúlva
rebegték ajkaid.

Most is vigan zug ott a csermely,
Balzamlehellők a szelek:
De a titkok tanúvidéke
Pusztán gyászolva csendeleg.

Az édes kínos őszi alkonyt
Bájával újra élem én,
Midőn dalod szivrázva zenge
A hársak csendes éjjelén.

Hang hang után szelíden elhalt,
Ütött az óra rémesen,
S szerelmi csillagunk leszálla
Viharsötétes fellegen.

Könyek gördűltek szép szemedből,
Reszketve nyúlt felém kezed,
És elválánk némán zokogva,
És szívünk mélyen vérezett.

Viszonlátás, egek leánya!
Feltűnsz-e még egykor nekünk?
Mely óra, ah mely föld vidéke
Lesz egyesítő édenünk?






EMLÉKÜL.

Ha létem elhervasztja a halál,
Emlékezzél reá, te kedves,
E lángszivtől szeretve mint valál;
S ha sírban is szeretni enged a halál,
S a szív még ott is érez és dobog,
Elhúnyt szivem téged, te kedves,
Hamvában is szeretni fog.





AZ EMLÉNYHEZ


Kisded emlény, kék virág,
Fölneveltelek,
Hogy szerelmi gyászjelűl
Néki küldjelek.
Keble bokrétáihoz
Tűz a lyányka majd,
És ha hervadozni lát,
Búsan felsohajt:

<Értelek, te szép virág,
Sír lakóihoz
A ki téged küld nekem,
Búban hervadoz.
Ah hogy éltem s élete
Gyász és szenvedés!
Ah hogy bírni őt nekem
Tiltja végezés!<





EPEDÉS

Könyűben, esti fény,
Mezőmre mért ragyogsz?
Fáim bús éjjelén
Oh szellő, mért zokogsz?
Szántok, hogy itt ülök
S bú, fájdalom velem,
Hogy lyányka nem mosolyg
Szerelmet énnekem?

Ah lyányka nem mosolyg
Szerelmet énnekem,
S epedve, rózsaként
Elhervad életem.
Ki gyakran álmaim
Között enyelg velem,
Az égi szépet, ah
Sehol sem lelhetem.

Hol vagy te, lyányka, hol?
Kiért e szív hevűl;
Kit esdve kérek én
Hajnal s est fényibűl.
Jer, hozd el énnekem
A barna fürtöket,
Felhőtlen arcaid,
Mosolygó szép szemed.

E hárs alá ülünk,
Kéj s béke lesz velem,
Mosolygó szép szemed
Szerelmet int nekem;
S majd fáim éjjelén
A szellő nem zokog,
S reám az esti fény
Örömkönyben ragyog.





ESDEKLÉS


Ah ki adja vissza nékem
Ífjuságom napjait
S elvirúlt tündér vidékem,
Ah ki adja vissza nékem
Éltem istenálmait?
Nem lelem fel földön, égen...
Ah ki adj a vissza nékem
Ífjuságom napjait?






ESTHAJNAL

Bájló aranyfény
Csillog szelíden
A reszkető tó
Hullámain.

Fölserken a szél
Rózsák öléből,
S völgyek hüs árnyin
Zokogva leng.

Némúl az erdő,
A messze síphang
Reszketve nyögdel
A légen át.

Kéklő virággal
Hímzett ligetben
Rejtezve csattog
A csalogány.

Leányka, édes!
Még most öledben
Elszenderűlve
Mennyet lelek:

Ki tudja? holnap
Talán siromra
Leng a lenyugvó
Est bíbora?

Ah valljon e szív,
Mely hőn pihegve
Hófátyolodnak
Alatta ver:

Fog-e felettem
Sohajtozásban,
Mint a nyögő szél.
Kesergeni?





ÉBRESZTŐ

Ébredj nagy álmaidból,
Ébredj, Árpád fia!
Fölkelt a nap: hazádnak
Föl kell virúlnia!

Ellenséges hadakkal
Víttál ezer csatát.
Szívvéreden ezerszer
Váltád meg a hazát:

A felviradt kor ismét
Igényli szívedet:
Vért nem kér, csak hazáért
Égő szerelmedet.

Igényli, hogy becsűljed
Honod külföld felett;
Védd, ápold, mikkel Isten
Megáldá földedet.

Amit gyártott magyar kéz,
Nevelt a hontelek,
A mit magyar zamattal
Íhlettek a szelek;

Mi a rónák felett él,
Hegyaknában terem:
Mind az nemes fajodnak
Erőt adó elem.

S függjön rajtad daróc bár,
S szembántó színzavar,
Becses, mikor hazáért
Égő szivet takar.

Oh nemzet, nemzet, eszmélj,
Becsűld meg tenmagad,
Gyilkold le szolgavágyad,
Mely külföldhöz ragad;

Járj egyesűlt erővel,
Tégy egy szent fogadást:
Hazádnak istenén kül
Nem fogsz imádni mást!

Te népek óceánján
Hullámtól vert sziget,
Kit mint elsűlyedendőt
Ezer jós emleget,

Mutasd meg a világnak,
Hogy még erőd szilárd,
Hogy ezredes fokodnak
Új ezredév sem árt.

Mutasd meg, mit vihet ki,
Erős szívláng alatt,
Az elszántság hatalma,
És az érc akarat.

Ébredj nagy álmaidból,
Ébredj, Árpád fia!
Fölkelt a nap: hazádnak
Föl kell virúlnia!

(1845.)

Ébresztő: "Ébredj nagy álmaidból, ébredj Árpád fia!... "

Link





ÉDESSÉGEK


Kinom mi mély, lángom mi nagy,
Látod, mégis kegyetlen vagy,
Jövél, s elrablád szívemet,
Szólál, s elrablád lelkemet.

Rajtad hó-, rózsa-, égszinek
Egymással harcra keltenek:
E harc között én meghalok,
Ha nem segélnek angyalok.

Szivem dobog a kék szinért:
Egy pár szem fejtse meg: miért?

Kökényszemek, oh húnyjatok!
Sugártokban elolvadok.

Délben vagy éjtszaka,
Reggel vagy estvelen.
Egem szép csillaga!
Mindig te vagy jelen.






ÉJFÉLKOR


Tündöklő csillagok,
Lobogva fényletek:
Hajh szívem is lobog
Mint a ti fényetek.

De kebletek nem ég.
Szerencsés csillagok:
Hidegen fénylenek
Tündöklő lángitok:

Bennem mint Aetnatűz
Dúl, forr az érzelem,
Velem kél s nyúgoszik
A megcsalt szerelem.

S hajh mégis lángjaim
Kiolthatatlanok,
Mint örök fényetek,
Tündöklő csillagok!






ÉJJEL

Az estharang a messzeségbe halt,
Miként a haldokló szív vég fohásza;
Komor sötét merenge a tetők
Megett eltűnelgő szürkűleten.
Egy sírkeresztnek romján ültem én,
Magányosan, miként a számüzött
Lakatlan tartomány kietlenében.
Mély volt a csend, szívrázó a sötétség
Halkan rezegtek a sirok fölébe
Borúlt nyugalmas árnyu cyprusok;
Titkon suhonga hűs szelekben a
Halálszellem, kriptáknak rémjei
Borongtak el körűlem, egyedűl
Sohajtozó körűl, a holt világban.

A táj derenge; halványló lepelben
Emelkedett az éj homályiból
Az égi lyány, a szent Emlékezet;
S bájjal lengett az elhúnyt kor felett,
Mint a szerelm estvelgő csillaga.
Én ott ülvén elfojta bánatim,
Keblembül egy fohász kireppene,
S titkos fájdalmas kéjbe ringata.
S ím! egykor rózsapályám angyala,
Az elvesztett, eltávozott alak,
Hajnalgva tűn fel alkonyúlt szememnek.
-Szent árny! sóhajtám, hol, hol fogsz velem
Te egykor egyesűlni?- Ő elázott
Arccal fordúlt el s - a sirokra inte,
S ködpáraként az éjbe' szétoszolt.
A cyprusok közől lassú sóhajtás
Lengett felém csendes fuvalmakon.






HALÁSZLEGÉNY DALA

Szél és hab lecsendesűlt.
Int az éjmagány:
Nyílj meg, kis ház ajtaja,
Jer ki, szép leány !

Parthoz kötve csolnakát ,
A' halászlegény
Itt sohajtja jöttedet,
Itt eped szegény.

Szerelem' szép csillaga
Fénylik nyúgoton,
Ő vezérli csolnakunk
A' hullámokon.

Tengertől ölelt sziget'
Szép lakója léssz,
A' hajlék, mely elfogad,
Már számodra kész.

Hószinű gyöngyöt füzök
Kis nyakad körül,
Kellemidre minden szem
Bámul és örűl.

Szerelem lesz nyoszolyád,
Párnád hű karom,
Álomkéjbe ringatód
Nyájas szívdalom.

Nyílj meg, kis ház ajtaja,
Jer ki, szép leány!
Szél és hab lecsendesűlt:
Int az éjmagány.

1836.





HIVÓ


Jőj a csendes völgy ölébe,
Ha leszáll az esti fény.
Hő szerelmünk édenébe
Jőj a csendes völgy ölébe,
Szív-epedve várlak én
Fáim biztos enyhhelyébe.
Jőj a csendes völgy ölébe,
Ha leszáll az esti fény.





A HOLDHOZ.

Mi búsan nézsz a tiszta kékről
Felém, te biztos hű barát!
Ki egykor nyájasan ragyogtad
Körűl ez árnyak pamlagát.

Te láttad itt e kertmagányban
Hol ákász hinti árnyait,
Felhőidről mosolygva gyakran
A boldog párnak titkait.

Bájjal fénylél az égi lyányka
Örömragyogló könnyein,
S némulva rád emelt szemekkel
Tisztán ömlengő érzetin.

Most csendesen rezgő sugárid
Egy sírhanton halványlanak.
Hol ő már nyugszik, és fölötte
Magas füszálak inganak.





HONFIDAL

Benned múltam, jelen- s jövőm,
Benned van mindenem,
Oh hon, te vér-szerezte kincs,
Te drága gyöngy nekem!

Itt pillantám meg a napot,
E lég táplált, nevelt;
Az ifjukor szent álma itt
Ringatta e kebelt.

Itt lelt munkát a férfigond,
S munkában élveket;
Ha egykor végórám ütend,
Ez ősi hant temet.

Magas bércről sok százados
Vár-rom tekint le rám;
De lent még áll, virágozik
S ép ezredes hazám.

Itt vítanak nagy őseim
Szabadság s lételért,
Itt áldozának életet,
Vagy nyertek hősbabért.

Az elhúnytaknak lelke leng
Hol a szellő suhan,
Minden fűszál, minden göröngy
Véröktől ázva van.

E vérben forrt polgárerény,
Forrott honérzelem,
E vérben fürdött gyászmezőn
Egy szebb jövő terem.

Imádom, oh féltett haza,
Megszentelt földedet;
Dicső korok magvát veté
Belé a végezet.

Lerázva ős salakjait
Szabadság s értelem,
Itt lesz boldog, nagy és erős
Majd egykor nemzetem.

Emberkénynél hatalmasabb
Lesz a törvénybetű,
Bűn és ármány felett erény
Szilárd tekintetű.

Megszűnend a viszálkodás
Hiten és nyelveken,
S Kárpátoktól a tengerig
Magyar világ leszen.

Oh szép világ, dicső világ,
Magyarnak édene!
Derítsen rád örök napot
A népek Istene.

Honfidal: "Benned múltam, jelen s jövőm... "

Link





HOZZÁ


Ha jősz, lángok emésztenek;
Ha mégy, kinok öldöklenek;
Éltem csak gyötrelem.
Jőj és ne menj, s napom virad,
Vagy menj s ne jőj, úgy nyugtomat
Siromba' meglelem.






HÓDOLÁS.

Szem, oh szem,
Mennyei kék szem!
Szőke pompájú ha k
Rózsafán termett ajak,
Arcvirágok, melyeket
A szerelem ültetett,
Bérc havából fútt kebel,
Telve égi érzetekkel,
Mely ég, még sem olvad el;

És ti bájoló hatalmak,
Elme! szív!
Játszi egyik és enyelgő,
Enyhe a más, tiszta s hív!
Ostromolni szűnjetek,
Megvallom győzelmetek;
Többé nem harcolhatok
Itt áll örök rabotok!





ISTEN HOZZÁD

Bércről visszanéz a vándor,
Vígan int kies hazája,
Ott mosolyg a róna táj:
De a messze távozónak
Szíve vérzik, szíve fáj;
Zeng felé a búcsuszó:
>Isten hozzád, bújdosó!<

Bérc alatt áll völgyek árnyán,
Csak felhőket lát honából,
Elmerűlt a róna táj:
Ámde búja nem maradt el,
Szíve gyászol, szíve fáj;
Zeng felé a távol szó:
>Isten hozzád, bújdosó!<

Bérc és völgy is elmaradtak,
Felhőt sem lát már honából,
Ábrándkép a róna táj:
Búja mint az ég kiséri,
Szíve vérzik, szíve fáj;
Mély keservvel zeng szava:
>Isten hozzád, szép haza!<

Múlnak évek, fürte ősz már,
Elfeledte rég hazája:
Ám a kedves róna táj
Sírig képben él előtte,
Szíve gyászol, szíve fáj,
S a halónak végszava
>Isten hozzád, szép haza!<

Vajda József: Isten hozzád: "Bércről visszanéz a vándor... "

Link





KÉK SZÍN


Más dicsérje a setét,
Sárga, zöld szín kellemét;
A kék szín kedves nekem,
Mint virúló életem.
Kék az esti tűnemény,
A szivárvány, a remény,

A kis emlény kelyhe kék,
Melyért a szív lángol, ég;
Kékek a csermelyhabok
Kikben a szent menny ragyog;
S kék szemed, szép Emmike,
Te szív legkedvesbike.





LEMONDÁS


Vedd a gyűrüt, ifju vedd,
S véle vissza lángszived,
Lángszived, mely tisztán ége
Mint a hajnal fényessége.
Öld meg hű szerelmedet,
Más birandja eskümet;
Oltárhoz más fog vezetni,
Légy boldog, tanulj feledni.
A jövendő bájvilág.
Gyász lett s néma pusztaság;
Nincs oly csillag a nagy égen,
Mely egy súgárt adna nékem.
Fonjatok szép koszorút.
Fonjatok, leánykák,
Halvány rózsaszál legyen
Benn a rozmarínág;
Rozmarín, nászpompa-ág,
Halvány rózsa, sírvirág.
Gyászbokréta illik ahhoz
S gyász halotti ének,
A kiben meghaltanak
Vágy és szívremények.








LENKE DALA


Faluvégen erdő,
Erdőben magány,
A magányba' sírdomb
Hársak alkonyán.

Domb körűl csörögve
Omlik a patak,
Hársak közt madár zeng,
Szellők inganak.

Telve illatokkal
A kies vidék,
Mert a dombra szegfűt,
Rózsát ülteték.

Bérceken kel a nap,
Bérceken leszáll,
S engem lát bolyongni
A domb fáinál.

Szellőkben keservim,
Búm sohajtanak,
A patak vizében
Könnyim omlanak.

Én tudom csak, más nem,
Hogy kit elfedett
E domb sírja, egykor
Engem szeretett.

Kis patak ne zúgj a
Sziklán oly nagyon.
Bájos völgyi zengő!
Hallgass bokrodon;

Lengjetek, fuvalmak,
A fán csendesen!
Hadd nyugodjék békén
Megholt kedvesem.





LOTTIHOZ


Míg nekem lángolt szerelmed,
Míg enyémnek mondtalak,
Gazdag kincstár volt ezen szív,
S gyöngy te benne, szép alak!

Elhűlt már nekem szerelmed,
Elfeledtél, elhagyál:
S gyöngyöm most könny harmatában
Gazdagságom búban áll.





LYÁNYKA GYÖTRELME


Oh égető kín,
Oh gyötrelem
Viszonláng nélkül
A szerelem!

Felettem éj, nap
Sötét ború,
Szemembe, könnyek,
Szivembe' bú.

Nem érti titkos
Küzdésimet,
Kit lelkem óhajt,
Lelkem szeret.

Keblembe' dúl, forr
Vágy, félelem;
Gerjelmim önkényt
Fedezgetem.

S ah nincs oly Isten
Ki sejtené,
Ki néma nyelvem
Megfejtené.

Kereng a tér föld,
Az ég velem;
Nyugalmam, enyhem
Nem lelhetem.

Oh égető kín
Oh gyötrelem
Viszonláng nélkül
A szerelem!





MEGELÉGEDÉS

Mit nekem ti hír s szerencse
Tűnedékeny álmai!
Gazdag dús palotája,
Lengeteg pórnép csodája,
Mit nekem ti büszke hősek,
Fény s dicsőség rabjai!

Vívjatok ti koszorúkat
Vérpályátok mezején,
Hágjatok csillámtetőre
Hol bölcs címet nyer a dőre:
Kis hajlékom enyhhelyéből
Nyúgott szívvel nézlek én.

A felettem földerengő
Bíbor hajnalfellegek,
A mező kies viránya,
Egy elzárt vidék magánya
S holdragyogta forrás engem
Szebb örömre intenek.





AZ ÖZVEGY


A sárguló kertfákra néz
Egy halvány szép nő ablakán;
Az őszi nap leszálla már,
Gyászló, sötét az éjmagány.

«Örök jótékony éj, mikor
Borítod rám homályodat,
Hogy alhassam a szunnyadó
Kedves mellett nagy álmomat?»

A kertben egy szomorfüz áll,
Földig lehajtva lombjait:
Alatta zöld sírbolt fedi
Az ifju férj hűlt tagjait.





ŐSZI DAL

Köd borong, száll a daru
Zúgva fenn az égen;
Száll s meleg hazát keres
Déli messzeségen;
Néki ott virít a hon,
Hol nincs tél az ormokon.

Sárga a virágbokor,
A lomb hervadó;
Amit látsz, ó, föld fia,
Hamvatag, mulandó.
Gyarló létből a kebel
Jobb hazába esdekel.

Szív, beteg szív, itt az ősz
lombjaid lehulltak,
S többé földileg neked
ők ki nem virulnak:
De ne szálljon bú reád:
Lelsz te is majd más hazát






REMÉNYHEZ

Nincs halandó szemnek égibb
Mint bájképed, oh Remény;
Ah de minden, amit ígérsz,
Gyarló földi tűnemény.
Kába én, hogy úgy öleltem
Szívigéző álmidat;
Melyet égbe épitettem,
Összedúltad a hidat.

Most a fényhonból kizárva,
Hol örök tavasz virúl,
Messze végtelenbe sírok,
Bús hazámnak partirúl;
S irgalomnak nincs hajója
A sötét sors tengerén,
Mely áttenne oly világba,
Hol való lesz a remény.





SAJKADAL


Életem folyóján
Búszél lengedez,
Életem folyóján
Tört sajkám evez;
Rajta útazólag
Vérző szívem ül,
S messze, ismeretlen
Part felé röpűl.

A folyónak árja
Mély, fenéktelen,
A folyónak árja
Csalfa szerelem;
Kormányom kitépve,
Engem gyermeket
Lebke csolnakommal
Szirt közé vetett.

Elsülyedt örökre
Szél között zajon,
Elsülyedt örökre
Minden kincsvagyon;
Képek, égi álmak,
És tündér remény,
Útra szép hazámból
Amit hoztam én.

Felleg és ború most
Láthatáromon,
Felleg és ború most
Néma bánatom.
Egy csillag vezérel:
A hit csillaga,
Biztató jövendők
Kétes záloga.

Csendben és vihar közt,
Sziklán és habon,
Csendben és vihar közt
Szállj, te csolnakom!
Élet habjain túl
Majd szivem kiszáll,
Messze szebb világnak
Békepartinál.





SÓHAJTÁS

Múltadban nincs öröm,
Jövődben nincs remény,
Hanyatló szép hazám!
Miattad vérzem én.

Miattad zeng panaszt
S örök bút énekem:
Sötét felhőd alatt
Ez élet gyász nekem.

Oly sok küzdés után
Örvény s hullám közűl
Segélni part felé
Egy csillag sem derűl.

Ki szívet alkotál,
S belé érzelmeket,
Szeretni lángolón
Hazát és nemzetet;
Kinek hatalma szab
Törvényeket, határt!
Oh népek Istene!
Küldj egy reménysugárt.





SZERELEM

Tova, messze tűnjetek,
Légi álomképzetek,
Ég leánya, Szerelem!
Légy te síromig velem.





A TÁVOZÓHOZ

Int a pálya távola!
Csókod lángol ajkamon.
Égnek áldott angyala,
Légy szerencsés útadon.

Nyujtsad drága jobbodat
Zálogúl, hogy lángodat
El nem oltják a korok;
S bár eltép a sors hatalma
Hő szerelmem istenálma
Emlékidben élni fog.

Még szemed dicső egébe
Engedj egy tekintetet,
Ah ez önt enyhűletet
Vérző szívem mély sebébe.

Csókod lángol ajkamon.
Égnek áldott angyala!
Int a pálya távola:
Légy szerencsés útadon!





TÉL ÉS TAVASZ


Midőn először láttam őt,
Kinn hó borítá a tetőt:
De bennem akkor nyílt vala
Legszebb tavasznak hajnala,
Midőn először láttam őt.

Hogy most utólszor látom őt,
Tavasz vidítja a mezőt:
De szívem mély gyötrelminél
Haldoklik minden, ami él,
Hogy most utólszor látom őt.

Ha majd többé nem látom őt,
Virág borítja a mezőt,
Csermely s madárhang zengenek,
Erdők, völgyek zöldellenek;
De rám nem fénylik bájsugár,
Sötét halomnak éje zár,
Ha majd többé nem látom őt.





AZ UTAS

Messze vándorútra
Rég kiköltözém:
Napjaim haladtak,
Nem haladtam én.
Szívem szép hazája
Még közel virúl,
Fellegek köszöntnek
Láthatárirúl.

Ah, ki honja földén
Mindent elhagyott,
Terhes annak útja,
Nem lép az nagyot;
Lassan megy, megállong,
Vissza-visszanéz,
Zeng-e még felé szó?
Int-e búcsukéz?





VÁNDOR ALKONYDALA

Csüggedezve inganak
A kifáradt láb-inak;
Esthomály borong utamra,
Szállnak a fény bájai
Idvezllek, ti béke honja,
Gyászfenyűk magányai!

Puszta tér vadonjain
Hagytak útitársaim;
A korányi bíbor égben
Fenn ragyogló istenek:
Kény, dicsőség és szerencse
Fellegekben tüntenek.

S mint sötétes éjjelen
Bolyg a sajka fénytelen,
Úgy bolygék magamra hagyva
Hozzád, csendes ősi hon!
S boldog én már megpihenni
Itt fogok nyugpartidon.

Küzdjetek ti, küzdjetek,
Szélvész-hányta tengerek
Örvényin, villám s habokkal,
Bájremények csolnakán:
E sötét partnál kiköttök
Majd a hosszas út után.





VITÉZ BUCSUDALA


Isten hozzád, oh falu,
Csendes békehely!
Tombol a mén, zúg a had,
Nékem menni kell.

Búsan lépeget fakóm
S vissza-visszanéz,
Száz ablakból int felém
Száz leányi kéz;
Hófejéren lengedez
A vég búcsujel,

Száz hang idvezel;

Keblem csendes és nyugodt
Százak könnyein,
Ah de egy pár kék szemet
Sírni látnom kín





A VIOLÁHOZ

Hervadj, hervadj száradon,
Mit nevetsz reám?
Nincs kinek letörjelek,
Hervadj, violám!

Gondosan neveltelek
Ablakom megett,
Reggel, estve öntözém
Barna földedet.

Felvirultál s ég mosolyg
Kéklő kelyheden,
Ah, de az, kinek virulsz,
Elhervadt nekem.






A VÖLGYHÖZ

Gyász felettem, gyász körűlem,
Feltalálni enyhemet
Csendes árnyaidba jöttem.
Rejts el, oh völgy, engemet.

Bükkjeid sötét homályán
Búsan suttog a levél:
Ah te sejted, e kebelben
Mely emésztő bánat él.

Néma vagy, ha bús barátod,
Érzed mély gyötrelmeit;
Ha panaszt nyög, részvevőleg
Visszazenged sérveit.

Zajban élek mint ki boldog,
Mint kit biztat hű remény,
Senki nem gyanítja, mely kín
Ég e szívnek fenekén;

Senki nem, miként derűl fel
Kínról kínra hajnalom,
Csendes éji lámpa mellett
Mint viraszt a fájdalom.

Tiszta kék az ég felette,
Tiszta kék a láthatár,
Zeng a bérc, virít a róna,
Vígan zúg a csermelyár;

Ámde a tavasz virága
Énnekem nem illatoz:
Egy virágom volt - s hajh az most
Más kebelnek nyíladoz.

Engem éjfél zordonában
Űz a veszteségi kín,
Űz tetőkön, rengetegben
S bús magányid rejtekin.

Volna szárnyam, hogy röpűlnék
Túl a kínok tengerén,
Volna bár sebem halálos,
Hogy meghaltam volna én.






menusgabor, 2018. március 19. hétfő, 16:30
Címkék: Bajza József, BAJZA JÓZSEFBajza József, Magyar Tudományos Akadémia, Kisfaludy Társaság, Kossuth Hírlapja, Jókai Mór,
Kommentek
Októberben tartják a reformáció hónapját
A MEÖT MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a központi megnyitó ünnepség október 1-jén, kedd este Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban lesz.

Az istentiszteleten Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke hirdet igét, a liturgiában részt vesznek a tagegyházak főpásztorai.

A programsorozat kiemelt rendezvénye a Reformáció gálaest, amelyet október 20-án a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban tartanak. Az esten a tervek szerint Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter tart előadást "A reformáció népeként a hit, az értelem és a kultúra egységében" címmel. A gálaest keretében átadják a Protestáns Újságírók Szövetsége kitüntetését, a Ráth Mátyás-díjat.

Október 13-án, a pápai református ótemplomban rendezik meg az ökumenikus missziói napot, október 27-én pedig a budapesti, Wesselényi utcai baptista gyülekezetben tartanak reformációi istentiszteletet.

A programsorozatot lezáró hagyományos megemlékezést október 31-én Budapesten, a Reformációi Emlékparkban,
velemenyezd, 2019. szeptember 30. hétfő, 10:11
A PIM kezelésébe kerül és megújul a Magyar Írószövetség székháza
teljes múzeumhálózatának mintegy öt milliárd forintos ingatlanfejlesztési terveivel - várhatóan 2020-ban kerül a kormány elé.

A legsürgősebb tennivalók között van a jelenleg életveszélyes elektromos hálózat, valamint az elavult nyílászárók cseréje is - mondta Demeter Szilárd.

Kitért arra is: a Bajza utcai épületben az Írószövetség mellett a többi írószakmai szervezetnek is szeretnének irodákat biztosítani. A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) jelenleg is az épületben működik, de helyet kínálnak a József Attila Körnek (JAK) és a Szépírók Társaságának is. Utóbbi egyébként az első megkeresésre azt jelezte, hogy nem kíván élni a lehetőséggel - tette hozzá.

A Magyar Írószövetség ingyenes használatában a második emeleti irodák, mintegy 200 négyzetméteres épületrész marad - tette hozzá.

Az 1911-ben épült szecessziós épület a Magyar Írószövetség és társszervezetei által használt nagyobbik, mintegy 70 százaléknyi része 2014-ben került a terézvárosi önkormányzattól a magyar állam tulajdonába, az MNV
velemenyezd, 2019. június 06. csütörtök, 11:51
Tolnay Klárira emlékeznek halála évfordulóján Mohorán
elmondta: a művésznő utolsó színházi szerepéből, A nagymamából rendezett kiállítással és múltidéző beszélgetéssel emlékeznek a film- és színművészet meghatározó alakjára művészbarátai, pályatársai, Auksz Éva, Bajza Viktória, Pásztor Erzsi, Tóth Enikő és Őze Áron.

A szügyi asszonykórus is fellép az emlékesten, amelynek két házigazdája Vadas Zsuzsa újságíró és Mohai Gábor előadóművész lesz, a rendezvény fővédnöke pedig Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője.

Az emlékkoncerten Kósa József zongoraművész megszólaltatja Tolnay Klári zongoráját.

2000 szeptemberében Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök nyitotta meg a Tolnay Klári Emlékházat a Nógrád megyei Mohorán, a színésznő gyermekéveinek helyszínén. A pályafutását, privát életének pillanatait megörökítő fotóanyag, jelmezei, személyes tárgyai abban a faluban találtak otthonra, amelyről a nagy színésznő így írt: "Mohora a békeszigete, a világ közepe volt számomra".

Sok száz fotó mellett Tolnay Klári erkölcsi bizonyítványa,
velemenyezd, 2018. október 24. szerda, 14:24
Kék szín
Bajza József

Kék szín

Más dicsérje a setét,
Sárga, zöld szín kellemét;
A kék szín kedves nekem,
Mint virúló életem.
Kék az esti tűnemény,
A szivárvány, a remény,

A kis emlény kelyhe kék,
Melyért a szív lángol, ég;
Kékek a csermelyhabok
Kikben a szent menny ragyog;
S kék szemed, szép Emmike,
Te szív legkedvesbike.
evavicus, 2018. június 18. hétfő, 21:22
Bajza József: Esthajnal.
Bajza József:

Esthajnal.

Bájló aranyfény
Csillog szelíden
A reszkető tó
Hullámain.

Fölserken a szél
Rózsák öléből,
S völgyek hüs árnyin
Zokogva leng.

Némúl az erdő,
A messze síphang
Reszketve nyögdel
A légen át.

Kéklő virággal
Hímzett ligetben
Rejtezve csattog
A csalogány.

Leányka, édes!
Még most öledben
Elszenderűlve
Mennyet lelek:

Ki tudja? holnap
Talán siromra
Leng a lenyugvó
Est bíbora?

Ah valljon e szív,
Mely hőn pihegve
Hófátyolodnak
Alatta ver:

Fog-e felettem
Sohajtozásban,
Mint a nyögő szél.
Kesergeni?

1822.
marcyt, 2018. június 13. szerda, 07:13
Labdarúgó NB I - Az eddigi gólkirályok
1901: Manno Miltiades (BTC) 17 1902: Manno Miltiades (BTC) 10 1903: Károly Jenő (MTK) 15 1904: Pokorny József (FTC) 12 1905: Károly Jenő (MTK) 13 1906/07: Kelemen Béla (MAC) 21 1907/08: Vangel Gyula (MAC) 21 1908/09: Schlosser Imre (FTC) 30 1909/10: Schlosser Imre (FTC) 26 1910/11: Schlosser Imre (FTC) 38 1911/12: Schlosser Imre (FTC) 34 1912/13: Schlosser Imre (FTC) 33 1913/14: Schlosser Imre (FTC) 211916/17: Schlosser Imre (MTK) 38 1917/18: Schaffer Alfréd (MTK) 42 1918/19: Schaffer Alfréd (MTK) 41 1919/20: Orth György (MTK) 28 1920/21: Orth György (MTK) 21 1921/22: Orth György (MTK) 26 1922/23: Priboj István (Újpest) 25 1923/24: Jeszmás József (Újpest) 15 1924/25: Molnár György (MTK) 21 1925/26: Takács II. József (Vasas) 29 1926/27: Horváth László (III. Kerület FC) 14 1927/28: Takács II. József (FTC) 31 1928/29: Takács II. József (FTC) 41 1929/30: Takács II. József (FTC) 40 1930/31: Vincze Jenő (Bocskai FC) 20 1931/32: Takács II. József (FTC) 42 1932/33: Jávor Pál (Újpest) 31 1933/34: Toldi Géza (FTC) 27
velemenyezd, 2018. június 03. vasárnap, 20:46
Bajza József
Bajza József

A reményhez

Nincs halandó szemnek égibb
Mint bájképed, oh Remény;
Ah de minden, amit ígérsz,
Gyarló földi tűnemény.
Kába én, hogy úgy öleltem
Szívigéző álmidat;
Melyet égbe épitettem,
Összedúltad a hidat.

Most a fényhonból kizárva,
Hol örök tavasz virúl,
Messze végtelenbe sírok,
Bús hazámnak partirúl;
S irgalomnak nincs hajója
A sötét sors tengerén,
Mely áttenne oly világba,
Hol való lesz a remény.
horvathzsoka, 2018. május 20. vasárnap, 10:43
Bajza József
Bajza József

Az est .

A nap leszállt , borúlnak az
Arany - felhős egek ,
Mezőkön a pásztorsipok
Elcsendesűltenek .

Homályos szürke pára leng
Ormok , völgyek felett :
Harangszózat köszönti a
Tünő estünnepet .

Sírkertben új halom felett
Egy halavány ifju áll ,
Ifjú , de arca hervadóbb
Az ősz viráginál .

Gyötrelmi közt elzsibbada
A gyászló gondolat ,
Mely átjár , mint jégborzadás ,
Velőt és csontokat .

Mi kedves és szivéltető
Földön teremtve volt
Számára , mind sírmartalék ,
Lehervadt és kiholt .

Hallgass el , síró esti szél ,
Ne rázd fák lombjait !
Siralmad felriasztja majd
Alvó mély kínjait .

Borítson inkább rá az éj
Öröknagy álmokat ,
Ne lássa vérző bánatit
Többé naptámadat .
horvathzsoka, 2018. május 06. vasárnap, 09:19
Képek, videók
bajza józsef..halászlegén
erzsikepuskas
2014. augusztus 30. szombat, 16:53
bajza józsef-1.jpg
erzsikepuskas
2014. augusztus 30. szombat, 16:40
Bajza József De kitartás
mester126mari
2013. január 27. vasárnap, 06:54
70 es évek.jpg
eva6
2019. február 26. kedd, 08:32
50-es évek.png
chillik
2017. december 05. kedd, 13:30
50-es évek 002.png
chillik
2017. december 05. kedd, 13:30
És így megy ez éveken át.
cuppika59
2017. november 11. szombat, 17:06
90-es évek.jpg
taszat
2017. július 19. szerda, 02:10
SZKV-40-es évek Nagyállom
agica2004
2017. július 10. hétfő, 12:57
szeretet és évek.jpg
dnemethk
2017. május 27. szombat, 19:19
SZKV-40-es évek N-Áll..jp
agica2004
2017. március 27. hétfő, 17:04
Malév 50-es évek.jpg
agica2004
2017. január 26. csütörtök, 15:56
Színek és évek.jpg
mbartis
2016. január 11. hétfő, 23:31
Szeged- 1950-es évek vége
agica2004
2016. január 04. hétfő, 00:18
Szeged-1970-es évek.jpg
agica2004
2016. január 03. vasárnap, 23:48
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.