Belépés
2020. február 24. hétfő | 9. hét | 55. nap | 10:44 | Mátyás
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Orbán: Magyarország és az Egyesült Államok ma ugyanazokat az értékeket támogatja és védi
A kormányfő a magyar-amerikai kapcsolatokat jellemezve úgy fogalmazott: az évek során egy nagyon színes kép alakult ki, tele izgalommal és érzelmekkel, voltak csúcspontok és mélypontok, jó és rossz idők.

A magyarok úgy érzik, most jó idők járnak - közölte, köszönetet mondva David Cornsteinnek, az Egyesült Államok budapesti nagykövetének.

Hozzátette, szerinte a kapcsolatokat mindig az határozta meg, hogy az amerikai adminisztráció által támogatott értékek és a magyarok által védett értékek között volt-e átfedés.

Erre ma határozott igen a válasz - jelentette ki a miniszterelnök.

Szavai szerint az amerikaiak jó okból vallják, hogy Amerika az első, és ugyanígy a magyarok is jó okból mondják, hogy Magyarország az első.

Kölcsönös a tisztelet egymás hazafias álláspontja iránt, mindkét ország állami kötelességnek tekinti polgárai biztonságának garantálását, vallja a férfi és a nő közötti egyenlőség értékének védelmét, "nemzeteink alapját" pedig a családok adják, amelyek apából, anyából és gyermekekből állnak, rájuk alapozható a jövő - sorolta a közös pontokat Orbán Viktor.

Arról is beszélt, nem hajlandók elfogadni azt a modern politikai képmutatást, amely nem törődik azzal a ténnyel, hogy ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.

Magyarország és az Egyesült Államok eltökélten dolgozik együtt, hogy segítsen azoknak a keresztény közösségeknek, amelyeknek szükségük van rá - emelte ki.

Szólt arról, hogy Magyarország közép-európai országként megértette a történelem tanulságait: amikor a Kelet és a Nyugat konfliktusban volt, a közép-európaiak mindig veszítettek.

Ez az amiért Magyarország békében és stabilitásban érdekelt a régióban, és nagyon jól tudja, hogy ennek elérésének legjobb módja a tagság a NATO-ban, a világ legsikeresebb védelmi szövetségében - mondta.

Az Egyesült Államok történelmét felidézve a miniszterelnök kifejtette: 243 évvel ezelőtt az amerikaiak kinyilvánították országuk függetlenségét, és ez alatt a hosszú idő alatt bebizonyosodott, hogy kétségtelenül egy kivételes ország, egy kivételes nemzet jött létre.

Orbán Viktor - aki legutóbb kilenc éve vett részt a budapesti amerikai nagykövetség függetlenség napi rendezvényén - végül arról biztosította az Egyesült Államokat, hogy számíthat Magyarországra a közös értékekért folytatandó küzdelemben, akár a tárgyalótermekben, akár a csatatéren.

David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete köszöntőjében azt mondta: a függetlenség napja nagyon különleges és egyedülálló ünnep minden amerikainak, minden amerikai együtt van, hogy megünnepelje a szabadságot, a jogállamiságot. Elismerően szólt továbbá az Orbán Viktorral való kapcsolatáról, partnernek, barátnak nevezte a kormányfőt, és ugyanígy méltatta a két ország viszonyát.

A beszédek után Paul Anka amerikai-kanadai énekes adott koncertet a több száz meghívottnak.

(FOTÓ)

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. július 09. kedd, 21:52
Címkék: Egyesült Államok, David Cornsteinnek, Orbán Viktor, Egyesült Államokat, David Cornstein, Orbán Viktorral,
Kommentek
Csaknem 12 milliárd dollárt utaltak haza tavaly a külföldön dolgozó ukránok
információkat - mutatott rá az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Ukrajnából külföldre a magánátutalások mértéke 2019-ben csaknem0,6 milliárd dollárnak megfelelő összeget tett ki.

Tavaly mintegy 2,3 milliárd dollár érkezett Ukrajnába pénzátutalási rendszereken keresztül, vagyis az Ukrajnába irányuló összes magánátutalás csaknem egy ötöde, míg az Ukrajnából külföldre utalt pénzből 0,4 milliárd, azaz a teljes összeg körülbelül kétharmada.

Ukrajnába százalékos arányban a legtöbb átutalás az Egyesült Államokból érkezett, 18 százalék. Izraelből az összes magánátutalás 14 százaléka, míg Olaszországból 9, Oroszországból és Lengyelországból egyaránt 7, további 219 országból pedig a maradék 45 százalék.

Ukrajnából apénzátutalások legnagyobb része, 31 százaléka Oroszországba irányult, míg Georgiába 11, Azerbajdzsánba 6, Kínába és Üzbegisztánba 5-5 százalék, további 195 országba pedig a fennmaradó 42 százalék.

A szociálpolitikai minisztérium 2018-as adatai szerint mintegy 3,2 millió ukrán
velemenyezd, 2020. február 16. vasárnap, 18:42
A mozis toplista élre sprintelt a világ legyorsabb sündisznója, Sonic
Mivel az Egyesült Államokban háromnapos ünnep van, várhatóan hétfő estére 68 millió dollárra fog rúgni az észak-amerikai jegybevétel - adta hírül a Variety filmes hírportál.

A vártnál jobb kezdés azért is figyelemre méltó, mivel a videojátékokra épülő filmek nem igazán jönnek be a mozilátogatóknak. Igaz ez Sonic esetében is, amelynek első előzetesét tavaly annyira lehúzták a rajongók, hogy Jeff Fowler rendezőnek vissza kellett térnie a rajzasztalhoz, hogy átdolgozza a kék sündisznó alakját, jobban visszaformálja őt a SEGA játékkonzolok sündisznójává. Emiatt a 87 millió dolláros költségvetéssel készült film őszre tervezett bemutatóját el is kellett halasztani három hónappal.

A címszereplő átformálása bölcs döntés volt, Sonicot a mozis toplista élére repítette, amivel a második helyre szorította le a múlt heti listavezetőt, a Ragadazó madarak című filmet, amely 17,1 millió dollárt forgalmazott ezen a hétvégén.

A kasszasikerlista harmadik helyére A vágyak szigete című misztikus horrorfilm
velemenyezd, 2020. február 16. vasárnap, 18:22
Müncheni konferencia - Magyar kutatót díjaztak a világ legrangosabb biztonságpolitikai konferenciáján
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékén dolgozó kutató az Egyesült Államok fővárosának rangos egyeteme, a washingtoni American University nemzetközi közszolgálati karán szerzett PhD-fokozatot 2019-ben.

Analízis paralízis: veszélyérzékelés és kohézióhiány a NATO-ban, 1960-1980 (Analysis Paralysis: Threat Protection and Incohesion in NATO, 1960-1980) című értekezésében az észak-atlanti szövetség szervezete döntéseinek elemzésén keresztül rámutat, hogy míg a nemzetközi kapcsolatok kutatóinak tanulmányai szerint a fokozott fenyegetettség érzése erősíti a szövetségesek közötti összetartást, a történelmi adatok arra utalnak, hogy az erős fenyegetettség gyengítheti egy szövetség kohézióját.

Mártonffy Balázs a John McCainről elnevezett elismerés első számú idei díjazottja. A második díjat a svéd Oscar Jonsson kapta meg a háború fogalmának orosz felfogásáról szóló, önálló kötetben is kiadottdisszertációjáért (The Russian
velemenyezd, 2020. február 16. vasárnap, 15:11
Müncheni konferencia - Mark Zuckerberg: nem a közösségi média a társadalmi megosztottság okozója
külső befolyásolásának elhárításában.

Harmincötezren dolgoznak ezen a területen, és több pénzt költenek rá, mint amennyi a vállalat teljes bevétele volt 2012-ben, pedig akkor is egymilliárdnál több felhasználójuk volt - mondta Mark Zuckerberg.

Elmondta, hogy naponta átlagosan egymillió hamis profilt törölnek a portálról, és az utóbbi napokban két nagyobb szabású dezinformációs műveletet akadályoztak meg. Az egyik Oroszországból indult és Ukrajnát célozta, a másik pedig Iránból indult és az Egyesült Államokban élő felhasználók félrevezetésére irányult.

Kiemelte, hogy igen büszkék eredményeikre, és jól mutatja fejlődésüket a tavalyi európai parlamenti (EP-) választás, amelyet nem zavartak meg a portálon folytatott külső manipulációs kampányok. Viszont a választók félrevezetésére nemcsak külső tényezők, hanem belső erők, politikai szereplők is törekednek, így van még teendő ezen a területen.

Hangsúlyozta, hogy a szolgáltató saját törekvései mellett hivatalos, állami szabályozásra is szükség
velemenyezd, 2020. február 15. szombat, 23:20
Müncheni konferencia - Kínai külügyminiszter: Washington lejárató kampányt folytat Kína ellen
Kína gyors felemelkedését és "megfiatalodását".

Ez "igazságtalanság", mert megfosztja Kínát és a kínai embereket a boldogulás jogától. Az ázsiai országnak és lakóinak joguk van a "jobb élethez", a fejlődés pedig feltartóztathatatlan. Kína az ötezer éves kultúrájának bölcsességére és "az erős szocialista rendszerre", a 90 milliós tagságú kommunista pártra és a keményen dolgozó emberek munkájára építve minden akadályt leküzd és "újjászületik" - mondta a pekingi diplomácia vezetője.

Aláhúzta: az Egyesült Államok "szuperhatalom", ezért igen fontos lenne, hogy "ne veszítse el a józan eszét" és ne játssza el a nemzetközi közösség bizalmát.

Kifejtette: Kína újbóli megerősödése azt is jelenti, hogy a nemzetközi porondon megjelenik egy hatalom, amely a békében és a stabilitásban érdekelt, ezt a fejleményt pedig üdvözölnie kellene a nemzetközi közösségnek.

Kiemelte, hogy Kína az Európai Unió egységének és erejének növekedését is támogatja, és jóval több közös ügy köti össze vele, mint amennyi
velemenyezd, 2020. február 15. szombat, 23:11
Müncheni konferencia - Macron: eredménytelenek az Oroszország elleni szankciók
Macron.

Hozzátette: a "demográfiailag hanyatló" és csupán középhatalmi pozíciót megengedő hazai össztermékkel rendelkező Oroszország egyedül nem tud helytállni a világban, Kína hegemóniáját pedig nem fogja elfogadni, de partnerre találhat az EU-ban, ezért úgy kell alakítani a folyamatokat, hogy a közösség "stratégiai opció" lehessen Moszkva számára.

A francia elnök - aki első alkalommal vett részt a biztonságpolitika első számú nemzetközi fórumaként számon tartott MSC-n - kifejtette, hogy az Egyesült Államok egyre inkább visszahúzódik a világpolitikából és átértékeli kapcsolatait Európával, ami "a Nyugat gyengülésével" jár.

Ezt a folyamatot az EU megerősítésével kell ellensúlyozni. Meg kell erősíteni az unió önállóságát, "szuverenitását", korszerűbb, hatékonyabb döntéshozatali rendszerre kell áttérni és közös válaszokat kell adni mindazon kihívásokra, amelyekkel a tagállamok egyedül nem tudnak megbirkózni - mondta.

Ezek között említette a technológiai változásokat, a biztonság- és
velemenyezd, 2020. február 15. szombat, 23:10
Amerikai importvámok - Washington megemeli az Airbus repülőgépek büntetővámját
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tavaly december elején törvényellenesnek minősítette az Airbus szubvencióját, és úgy döntött, hogy mivel az Európai Unió nem vetett véget a tisztességtelen támogatásnak, az Egyesült Államoknak joga van az elszenvedett károk mértékében, 7,5 milliárd dollár értékben vámemelésekkel visszavágni.



Tavaly októberben - az Airbusnak nyújtott versenyellenes támogatásra válaszként - Washington már bejelentette, hogy büntetővámokkal sújt egyes európai termékeket is, köztük bort, sajtot, kávét, olívaolajat, konyhai eszközöket. Ezekre a termékekre az amerikai kormány 25 százalékos büntetővámot vetett ki. A péntek esti bejelentés szerint azonban ennek mértékét nem növeli tovább. Sőt, néhány apróbb változtatást is végrehajtott: a megvámolandó termékek listájáról levette például a szilvalevet.

A döntéssel 15 éve húzódó vita szélesedett tovább Brüsszel és az Airbus, valamint Washington és a Boeing repülőgépgyár között.

A Kereskedelmi Világszervezet egyébként
velemenyezd, 2020. február 15. szombat, 23:06
II. János Pál pápa vízkereszti homíliája Erdő Péter .....
te, Józef Wesołowski Bolíviában; te, Giacomo Guido Ottonello Panamában; te, George Panikulam Hondurasban; és te, Alberto Bottari de Castello Gambiában, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Ezekben az országokban a pápa képviselői lesztek, a helyi egyházakat és a népek valódi emberi haladását szolgáljátok majd.
Te, Ivo Baldi, a huarazi egyházmegyét vezeted majd Peruban. Te, Gabriel Mbilingi, Lwena segédpüspöke leszel Angolában, te pedig, David Laurin Ricken, cheyenne-i segédpüspök az Amerikai Egyesült Államokban.
A püspöki felszentelés erősítsen és szilárdítson meg téged, Anton Cosa, Moldova apostoli adminisztrátori szolgálatában, és téged, Giuseppe Pasotto, mint kaukázusi apostoli adminisztrátort.
Te, Veres András, az egri érsek segédpüspöke leszel Magyarországon; te pedig, Erdő Péter, a székesfehérvári püspök segédpüspöke.
Ami téged illet, Franco Croci, te továbbra is a Szentszék Gazdasági Ügyei Felügyelőségének titkári feladatkörét töltöd be.
Állandóan emlékezzetek e nap
maroka, 2020. február 07. péntek, 15:53
Képek, videók
egyesult_allamok_san_f ran
borigit
2016. június 21. kedd, 11:40
Egyesült Államok - Oklaho
margoboszi
2014. május 01. csütörtök, 19:52
Egyesült Államok - Oklaho
cipello
2014. április 13. vasárnap, 10:47
Amerikai Egyesült Államok
mohini
2011. május 08. vasárnap, 07:46
Florida, Egyesült Államok
evamama0108
2010. november 10. szerda, 13:22
magyarország karácsonya12
maroka
2019. december 22. vasárnap, 13:12
Magyarország az én hazám.
menusgabor
2019. november 21. csütörtök, 19:49
Magyarországon Nick V.
dandej
2019. október 22. kedd, 12:09
Nagy-Magyarország térképe
furaila
2019. július 13. szombat, 14:10
magyarország szeretlek012
maroka
2019. január 21. hétfő, 10:10
Magyarország
dandej
2019. január 09. szerda, 13:04
BUÉK Magyarország.jpg
menusgabor
2018. december 30. vasárnap, 19:22
magyarország-dunakanya r.j
menusgabor
2018. szeptember 19. szerda, 21:03
Magyarország,
sanci81
2017. december 24. vasárnap, 16:48
Magyarország
sanci81
2017. december 24. vasárnap, 16:48
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.