Belépés
2019. augusztus 18. vasárnap | 33. hét | 230. nap | 23:24 | Ilona
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Téli EYOF - Két-két magyar arany- és bronzérem a zárónapon
A férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók ismét taroltak: az 1500 méter után Talabos Attila 1000 méteren is győzött, míg az 500-on harmadik Bontovics Balázs ezúttal is bronzérmes lett. A nők hasonló számában Dobrán Fanni nyolcadik, Somogyi Barbara pedig tizedik helyen zárt. A négy sportoló együtt a vegyesváltók döntőjében is az élen végzett.

Az utolsó magyar érmet a Biró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén összeállítású vegyes curlingcsapat szerezte, amely a reggeli elődöntőben 8-3-ra kikapott a svájci négyestől, a délutáni helyosztón azonban 10-3-ra felülmúlta a lengyel kvartettet.

Az alpesi sízőknél a Hozmann Szonja, Tóth Zita, Hoque Isbat Áron, Tausz András alkotta magyar négyes kilencedik lett a csapatversenyben.

A magyar EYOF-csapat három-három arany- és bronzéremmel fejezte be szereplését a bosnyák fővárosban, ahol a záróünnepségen a legeredményesebb versenyző, a háromszoros győztes Talabos viszi majd a magyar zászlót.

Magyarországot öt alpesi síző, négy-négy curlinges és rövidpályás gyorskorcsolyázó, három sífutó és egy műkorcsolyázó képviselte a hétfőtől péntekig rendezett versenyeken.

A téli EYOF-okon Magyarország 21 érmet nyert, benne tíz aranyat.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. február 15. péntek, 16:42
Címkék: Téli EYOF, Talabos Attila, Bontovics Balázs, Dobrán Fanni, Somogyi Barbara, Biró Blanka,
Kommentek
Téli EYOF - Elődöntős a curlingcsapat
A csütörtöki versenynapon a Biró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén alkotta csapat 8-4-re nyert a végső győzelemre is esélyes dánok ellen, és pénteken a másik csoport győztesével, a svájciakkal mérkőzik a fináléért - az EYOF honlapja alapján.

A női műkorcsolyázók között Láng Júlia a rövidprogram után a hetedik helyen állt, a csütörtöki kűrben azonban rontott, így végül 13. lett.

Az alpesi sízők óriás-műlesikló számában, illetve a sífutók sprintversenyében is a mezőny hátsó felében végeztek a magyarok.

A téli EYOF-okon Magyarország 17 érmet nyert, köztük nyolc aranyat. Szarajevóban eddig két rövidpályás gyorskorcsolyázó állhatott dobogóra: Talabos Attila 1500 méteren győzött, míg Bontovics Balázs 500 méteren harmadikként végzett.

A szarajevói versenyeket hétfőtől péntekig bonyolítják le. Magyarországot öt alpesi síző, négy-négy curlinges és rövidpályás gyorskorcsolyázó, három sífutó és egy műkorcsolyázó képviseli.
velemenyezd, 2019. február 14. csütörtök, 18:11
Téli EYOF - Láng Júlia hetedik a rövidprogram után
Alpesi síben a női óriás-műlesiklást rendezték, melyben Hozmann Szonja, aki tavaly a phjongcshangi olimpián is szerepelt, 39., míg Majtényi Hanna 43. lett, Tóth Zita pedig az első futamban kiesett.

A Biró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén alkotta vegyes curlingcsapat annak ellenére továbbra is versenyben van az elődöntőbe jutásért, hogy három győzelmet követően 7-2-re kikapott a százszázalékos brit együttestől. A magyarok 19 órától a csehek ellen javíthatnak.

A téli EYOF-okon Magyarország 17 érmet nyert, köztük nyolc aranyat. Szarajevóban eddig két rövidpályás gyorskorcsolyázó állhatott dobogóra: Talabos Attila 1500 méteren diadalmaskodott, míg Bontovics Balázs 500 méteren harmadikként zárt. A szarajevói versenyeket hétfőtől péntekig bonyolítják le. Magyarországot öt alpesi síző, négy-négy curlinges és rövidpályás gyorskorcsolyázó, három sífutó és egy műkorcsolyázó képviseli.
velemenyezd, 2019. február 13. szerda, 17:42
Magyar bronz gyors korcsolyában az EYOF-on
Bontovics Balázs bronzérmet nyert a rövid pályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyszámában a Szarajevóban zajló téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) keddi versenynapján. Ez a magyar küldöttség második dobogós helyezése.

Aranyérem - Talabos Attila győzött 1500 méteren, .
Bontovics Balázs 1500-on negyedik lett.
maroka, 2019. február 13. szerda, 08:08
Téli EYOF - Magyar bronzérem rövidpályás gyorskorcsolyában
Hétfőn a szintén rövidpályás gyorskorcsolyázó Talabos Attila győzött 1500 méteren, személyében 14 év után állt újra magyar sportoló a dobogó felső fokán téli EYOF-on. Bontovics 1500-on negyedik lett.

A téli EYOF-okon a keddi volt Magyarország 17. érme, közte a negyedik bronz. A szarajevói versenyeket hétfőtől péntekig bonyolítják le. Magyarországot öt alpesi síző, négy-négy curlinges és rövidpályás gyorskorcsolyázó, három sífutó és egy műkorcsolyázó képviseli.
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 17:43
Téli EYOF - Tizennégy év után született magyar aranyérem
A rövidpályás gyorskorcsolyázó 1500 méteren diadalmaskodott a Szarajevóban zajló esemény első, hétfői versenynapján. Ugyanebben a számban Bontovics Balázs negyedik lett, míg a nők azonos távú versenyén a felnőtt váltóval Európa-bajnoki bronzérmes Somogyi Barabara hatodikként zárt, Dobrán Fanni pedig a 15. helyen végzett. A sportág négy képviselője által alkotott vegyesváltó pedig továbbjutott előfutamából.

Curlingben is jól sikerült a magyar vegyescsapat bemutatkozása, ugyanis a Biró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén alkotta négyes 9-3-ra felülmúlta Ausztria legjobbjait.

Sífutásban a 7,5 kilométeres klasszikus stílusú versenyben Laczkó Evelin 76., Kocsik Nóra 78. lett, a férfiak 10 kilométeres számában pedig Balog Zoárd Ákos 87. helyen végzett.

A téli EYOF-okon ez volt Magyarország 16. érme, közte a nyolcadik arany. A szarajevói versenyeket hétfőtől péntekig bonyolítják le. Magyarországot öt alpesi síző, négy-négy curlinges és rövidpályás
velemenyezd, 2019. február 11. hétfő, 18:32
Vékássy Bálint szerint az EYOF a legjobb felkészülés az olimpiára
Vékássy Bálint ezt a jövő hétfőn kezdődő szarajevói téli EYOF-fal kapcsolatban mondta az M1 aktuális csatornának csütörtökön. Hozzátette, 17 magyar sportoló vesz majd részt a viadalon.

A magyarok 15 érmet, köztük hét aranyat nyertek az eddigi téli EYOF-okon, de legutóbb 2005-ben értek el dobogós helyezést. A szarajevói rendezvény megnyitó ünnepsége vasárnap lesz, míg a versenyeket február 11. és 15. között bonyolítják le. Magyarországot öt alpesi síző, négy-négy curlinges és rövidpályás gyorskorcsolyázó, három sífutó és egy műkorcsolyázó képviseli.

Vékássy Bálint beszélt a 2019-es hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságokról is. Mint azt elmondta, talán a legtöbb nézőt az áprilisi asztalitenisz-vb vonzza majd, hiszen ez a sportág, amit a legtöbben otthoni körülmények között is űznek. Megjegyezte, a hagyományos magyar sikersportágak, a vívás és a kajak-kenu két világbajnoksága biztosan sikeres lesz, s bízik benne, hogy ezekhez felnő majd a szeptember öttusa vb is.
velemenyezd, 2019. február 07. csütörtök, 19:11
Több mint 850 résztvevő a kétnapos evezős ergométeres ob-n
Pető Tibor, a magyar szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: az ergométeres evezés egyre népszerűbb Magyarországon is, az amatőrök és a masters korosztály nevezői miatt zsúfolt lett volna, ha az ob-t az eddigi szokásoknak megfelelően egy nap alatt rendezik meg. Az elnök elmondta: a viadalon 41 klub több mint 850 versenyzője indult.

"Örömmel és büszkeséggel tettünk eleget annak a kihívásnak, hogy két napra bővítsük az ob-t" - nyilatkozta a sportág korábbi világbajnoka, akit december közepén választottak meg a magyar szövetség elnökének. Pető Tibor hangsúlyozta: köszönettel tartoznak a győri önkormányzatnak és a helyi evezősklubnak, amelyek immár tizedik alkalommal nyújtottak hathatós segítséget a szövetségnek a szervezéshez.

"Sikeresen megrendezett ob volt, igazán impozáns helyszínen, a tavalyi EYOF-n is főszerephez jutó sportcsarnokban" - mondta a sportvezető.

Pető Tibor elmondta, az ob-n elindultak a felnőtt, valamint az utánpótlás és az ifjúsági kerethez tartozó válogatott evezősök, ami
velemenyezd, 2018. február 25. vasárnap, 23:36
Képek, videók
holdas téli.jpg
durcimarcika
2019. augusztus 16. péntek, 17:17
Téli képem . jpg.jpg
pacsakute
2019. május 15. szerda, 09:14
0 téli kép, madarak 6f9e3
lovaszmarika
2019. május 08. szerda, 17:13
0 havas téli kép,vonattal
lovaszmarika
2019. február 19. kedd, 12:28
téli vitaminok0219.jpg
maroka
2019. február 19. kedd, 11:49
téli kép
eva6
2019. február 07. csütörtök, 07:56
téli esküvő.jpg
menusgabor
2019. február 05. kedd, 19:12
rövidpálcás.jpg
talamusz
2011. március 01. kedd, 14:21
Marion rövidpálcás.jpg
talamusz
2010. október 12. kedd, 16:23
rövidpálca.jpg
ildikoje
2010. január 24. vasárnap, 10:40
rövidpálcás2
talamusz
2008. május 25. vasárnap, 14:38
rövidpálcás
talamusz
2008. május 25. vasárnap, 14:37
70 méter fenyőfa1209.jpg
maroka
2018. december 09. vasárnap, 22:10
100 méter hátúszás0807.jp
maroka
2018. augusztus 07. kedd, 18:12
Recsk - 1000 méter mélyen
sanci81
2017. június 04. vasárnap, 17:06
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.