Belépés
2020. március 29. vasárnap | 13. hét | 89. nap | 04:16 | Auguszta
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Tokió 2020 - Lénárt Ágota: el kell telnie pár napnak, amíg a gyászreakció lezajlik
"Ez egy olyan helyzet, amely még soha nem fordult elő a sport történetében" - mondta csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője. "A sportolóknak eleve meg kell küzdeniük a váltakozó körülményekkel, mentálisan eddig is fel kellett készülniük például arra, hogy egy verseny közben ők vezetnek, vagy éppen az ellenfél vezet. Így ők fel vannak készítve különböző helyzetek modellezésére, amiben a sportpszichológia is sokat tud segíteni. A mostani helyzetben viszont újfajta stratégiát kell kidolgozni, ez egy váratlan szituáció, és el kell telnie pár napnak, amíg a gyászreakció lezajlik amiatt, hogy mégsem lesz idén olimpia."

A szakember kifejtette, fontos, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság minél hamarabb határozza meg a játékok új időpontját, mert a sportszakmai tervezés attól az időponttól visszafelé indul majd el, és annak megfelelően kell felépíteni a csonka ciklust.

"Az hogy egy sportoló miként kezeli ezt a problémát, függ attól, hogy volt-e már az életében hasonló helyzet, hogyan reagált rá, miként tudott megküzdeni vele, és mennyire volt sikeres. Akinek több ilyen mintája van, az kevésbé fog kétségbe esni. Itt emelném ki, hogy rendkívül fontos a támogató légkör a szakvezetők, edzők és szakemberek részéről. A sportolók pedig ezt a szakaszt egy lehetőségnek, fejlődési állomásnak fogják fel, még ha kényszerűségből is nyílt rá lehetőség" - tanácsolta Lénárt Ágota.

A sportpszichológus elmondta, sokszor hallani, hogy nem maradt idő a mentális felkészülésre, viszont mivel most bőven lesz, azt ajánlja mindenkinek, hogy a következő két-három hónapban építse fel saját mentális felkészülését.

"Ez ugyanolyan fontos, mint a fizikai felkészülés. A Testnevelési Egyetem pszichológiai és sportpszichológiai tanszékét bármelyik érintett sportoló felhívhatja telefonon, akinek problémája adódik. Máris számos megkeresés érkezett hozzánk ez ügyben" - tette hozzá.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. március 26. csütörtök, 20:03
Címkék: Lénárt Ágota, Testnevelési Egyetem, Nemzetközi Olimpiai Bizottság, gyászreakció lezajlik, olyan helyzet, sport történetében,
Kommentek
Dunai hajóbaleset - Pszichológus: hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz
A pszichológus elmondta, nagyon fontos, hogy az áldozatok családtagjai és a mentésben részt vevő szakemberek is szakszerű segítséget kapjanak.

Nem mindenkinek van erre szüksége, hiszen vannak olyanok, akik magukban is képesek megküzdeni a teherrel, amit a gyász, illetve a szörnyű élmények jelentenek. A tapasztalat azonban arra mutat, hogy az emberek túlnyomó része, ha ilyen jellegű segítséget kap, akkor sokkal hamarabb képes "visszaállni" - tette hozzá.

A szakember kifejtette, a krízisintervenciós pszichológia segítségével több lépcsőben enyhítik a lelki nyomást: az első és legfontosabb a biztonság megadása, a második a tragédia feldolgozása, majd pedig a helyreállítás.

A mentésben dolgozó búvárok számára segítséget jelenthet, hogy a munka megkezdése előtt a tapasztaltabb kollégáik modellezik a lehetőségeket. Így az agy úgy veszi, már találkozott azzal, amit tapasztal, ezért sokkal védettebb a szörnyűségekkel szemben - mondta Lénárt Ágota.
velemenyezd, 2019. június 15. szombat, 23:23
Egy nap az utánpótlásért - konferencia november végén
A szervezőknek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint az elmúlt hat évhez hasonlóan idén is neves sportolók, tapasztalt szakemberek, a sporttudomány jeles képviselői és a sportirányítás vezetői adnak elő a november 29-i, budapesti rendezvényen, amelynek az Üllői úti Hunguest Hotel Millennium ad otthont.

A konferencián két fő témakört érintenek a felkért előadók, a közönség aktív közreműködésével. Előbb az utánpótlásból a felnőttek közé kerülés nehézségei lesznek terítéken, majd a "Gyerek, edző, szülő - konfliktuskezelés az utánpótlás-nevelésben" címet viselő témakör keretében a sportoló, a tréner és a családi háttér háromszögének feszültségforrásait vizsgálják meg a szakemberek.

Az eseményen előadást tart a MOB sportigazgatója, Fábián László, valamint öttusázó olimpiai bajnok társa, Mizsér Attila, aki kommunikációs mentorként tevékenykedik. Az előadók között van még Köpf Károly, a Magyar Edzők Társaságának titkára, Esztergályos Patrik, ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Horkai
velemenyezd, 2017. november 07. kedd, 08:01
Rakparti filmvetítés és futószínház is lesz a hétvégi Dunapest fesztiválon
ahol az előadók 20 képet vetíthetnek egyenként 20 másodpercig, így kevesebb mint hét percük van arra, hogy egy megvalósult épületről, tervről, installációról, dizájntermékről, kreatív ötletről vagy eseményről beszéljenek. A Vírus klub szervezésében megvalósuló Vírus-esten pedig Hevesi Krisztina szexuálpszichológus beszél arról, hogy a nyári vízparton más-e a szerelem, mint máshol, Kenyeres István biotechnológus a folyók szerepét elemzi az önfenntartó városok kialakításának problémájával kapcsolatban, Lénárt Ágota sportpszichológus a vízi sportokról mesél, míg Dúll Andrea környezetpszichológus a Duna környezetpszichológiájába avatja be az érdeklődőket. A sort Buzogány Anna irodalmár zárja, ő a 20. század magyar irodalmában veszi górcső alá a Duna motívumát.

A képzőművészeti programok között meg lehet tekinteni a Műegyetem rakpartnál Farkas Zsófia képzőművész Nagy halak emlékezete című, Dunában álló-úszó szoborcsoportját, amely a Budapest Galéria, a Fővárosi Önkormányzat és a Pro Cultura Urbis
velemenyezd, 2017. augusztus 29. kedd, 18:53
Rio 2016 - Lénárt Ágota: központilag irányított, kötelező sportpszichológiai felkészítésre van szükség
A 90 kilogrammos dzsúdós, aki Rióban éremesélyesnek számított, ám a második meccsén kikapott és kiesett, arról beszélt a kudarc után, hogy "agyonnyomja az olimpia" a magyar sportolókat, hozzátéve: "otthon senkinek nem felel meg semmi."

"Azokat a versenyzőket nyomja agyon a teher, akik mentálisan nem készülnek fel erre a helyzetre" - mondta az MTI-nek Lénárt Ágota a riói Olimpiai Sportlövőközpontban, ahol csütörtökön Miskolczi Julianna versenyzett, aki vele dolgozik együtt már hosszú ideje. - "Évtizedek óta mondjuk, hogy egy világversenyre, és főleg az olimpiára mentálisan is fel kell készülni. Ez azt jelenti, hogy a sportolónak nagyon sokszor modelleznie kell azt a helyzetet, ami vár rá, ezt be kell gyakorolnia, s ezt különböző sportpszichológiai módszerek, technikák segítségével el kell sajátítania."

Az elismert szakember szerint nagyon sok sportoló gondolkodik úgy, hogy majd a helyszínen megbirkózik a körülményekkel, s lehet, hogy kicsit nagyobb a nyüzsgés, felhajtás egy olimpián, de más
velemenyezd, 2016. augusztus 12. péntek, 12:54
Magyar érmek a számszeríjász vb-n
A magyar küldöttség keddi tájékoztatása szerint csapatban a Bihariné Gábriel Emese, Mátrai István, Lénárt Ágota összeállítású hármas a második lett.

Egyéniben Bihariné a harmadik, Mátrai a hatodik helyen végzett. A szeniorok között Lénárt második, míg juniorok mezőnyében Palotai Benedek harmadik lett.
velemenyezd, 2016. augusztus 02. kedd, 09:21
Rózsa Csilla továbbra is bízik az olimpiai részvételben
A 19 éves versenyző keddi sajtótájékoztatóján elmondta, idén több változás is történt a felkészülésében, mivel Lénárt Ágota sportpszichológussal, gyógytornásszal, erőnléti edzővel és masszőrrel bővült a Tom Burnett edző vezette szakmai stáb.

Szintén Rózsa Csilla munkáját segíti az amerikai Daniel Maringer, aki a fiatal játékos állandó caddie-je lesz. Ő az a versenyeken, aki többek között a felszerelést viszi, de egyben csapattárs is, aki egyedüliként tanácsot adhat a pályán.

"Sokkal rendszerezettebb lett az életem, ők segítettek ezt felépíteni. Megvan az, hova megyek minden nap, hogy caddie-vel tudok felkészülni. Ez nemcsak a játékomon, hanem a gyakorlásom minőségén is javított. Sokkal több mindent tudok elvégezni egy nap alatt, mint amikor egyedül gyakoroltam" - nyilatkozta az MTI-nek Rózsa Csilla.

A magyar játékos idén a másodikszámú versenysorozatban, a LET Acessben indul majd, április 28. és 30 között Svájcban, május 11. és 13. között Spanyolországban, május 19. és 21., valamint
velemenyezd, 2016. április 12. kedd, 18:22
Egy nap az utánpótlásért - konferencia a Syma Csarnokban
A szervezőknek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a mostani konferencián az eredménykényszer, a külföldi képzések, valamint a hazai utánpótlásnevelés legégetőbb kérdéseinek témaköreit járják körbe előadók és egy pszichológus segítségével.

Az elsősorban edzőknek, sportvezetőknek és testnevelőtanároknak ajánlott rendezvényt december 1-jén tartják a Syma Rendezvényközpontban.

Az eseményen előadást tart Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár, Tóth József, a MOB utánpótlás-osztályvezetője, Bartalis István, a magyar jégkorong-válogatott csatára, Vincze Géza labdarúgóedző, Zsiga Gyula Bajnokok Ligája-győztes kézilabdaedző, Lénárt Ágota egyetemi docens, sportpszichológus, valamint Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára.

A rendezvénnyel kapcsolatos további információk az utanpotlassport.hu weboldalon érhetőek el, s jelentkezni is itt lehet az eseményre.
velemenyezd, 2015. november 12. csütörtök, 10:09
Képek, videók
Palla Lénárt -Fotója
dandej
2017. október 13. péntek, 13:30
lénártd...jpg
zsokica45
2016. augusztus 27. szombat, 18:50
Lénárt Eta,Budaházi Gyula
kicsoda57
2016. augusztus 02. kedd, 23:54
Lénárt Eta nénje.jpg
kicsoda57
2016. augusztus 02. kedd, 23:54
lénártf.jpg
zsokica45
2016. április 01. péntek, 20:41
lénárt anita.jpg
zsokica45
2015. március 16. hétfő, 17:07
Lénárt Eta nénje.jpg
kicsoda57
2013. március 11. hétfő, 23:20
Dr Lénárt Lajos..jpg
rozsmalom
2011. május 20. péntek, 07:14
1445 Marcin Lenart.jpg
sarkadykati
2010. október 20. szerda, 04:51
lenart eva.jpg
ircsi61
2010. augusztus 24. kedd, 23:01
Lénártné5.gif
anyuka10
2010. január 01. péntek, 18:50
Egy túraverseny lezajlása
wob
2012. május 01. kedd, 19:29
Szédülés álló helyzetben.
pacsakute
2018. október 21. vasárnap, 20:55
0 0 a intim helyzet k208q
lovaszmarika
2018. október 02. kedd, 18:40
helyzet.jpg
sz719eszter
2017. december 20. szerda, 11:51
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.