Belépés
2019. november 22. péntek | 47. hét | 326. nap | 07:01 | Cecília
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elkezdődött a World Robot Olympiad világverseny döntője Győrben
Palkovics László innovációs és technológia miniszter a Széchenyi István Egyetem sportcsarnokában angolul mondott ünnepi beszédében elmondta, hogy Magyarország a jövő évi világverseny döntőjére felajánlja támogatását egy olyan országnak, amely anyagi okok miatt nem tud részt venni a megméretésen. A következő évi verseny döntőjét Kanada rendezi.

Ezzel Magyarország példát szeretne mutatni, mert mindenki nyertes, aki részt vesz a versenyen - hangsúlyozta a miniszter.

Kiemelte: azok, akik vasárnapig Győrben mérik össze tudásukat, mind érdeklődnek a természettudományok és a műszaki ismeretek iránt.

Az ünnepélyes megnyitón a 74 ország képviselői egyenként vonultak a színpadra nemzeti lobogóikkal.

Brent Hutcheson, a WRO nemzetközi szervezet elnöke azt mondta, hogy a résztvevők vasárnapig különböző kihívásokat teljesítenek a robotika és a robotépítés területén.

A WRO versenyen résztvevők hat korosztályban és négy kategóriában versenyeznek. A kísérőkkel együtt mintegy 2700 ember érkezett Győrbe.

A csapatok a robotokat Lego elemekből építik meg és programozzák be.

A Regular kategóriában egy előre megadott versenypályán kell végigmenniük meghatározott feladatot teljesítve a robotoknak. Az Open kategóriában egy meghatározott téma mentén kell feladatokat végrehajtatni a robottal, amely idén a smart city, vagyis okos város lesz. A Football kategóriában a robotok egymás ellen mérkőznek, amelyik több gólt lő, az nyer. Az ARC - Advanced Robotics Challenge - kategóriában pedig már nem Lego, hanem fémelemekből kell összeállítani és programozni egy robotot.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. november 08. péntek, 20:22
Címkék: World Robot Olympiad, Palkovics László, Széchenyi István Egyetem, Ezzel Magyarország, Brent Hutcheson, Advanced Robotics Challenge,
Kommentek
Palkovics: egyre többen veszik észre a szakképzésben rejlő lehetőséget
szemben, az idén felvételizők 40 százaléka szakgimnáziumba jelentkezett, miközben a gimnáziumba jelentkezők száma 37 százalék alatt maradt.

A szakképzés mellett döntő fiataloknak "versenyképes végzettséget, a gazdaság által elvárt tudást kell biztosítanunk" - fogalmazott Palkovics László.

Felidézte: az elmúlt évben a szakképzésben tanuló magyar fiatalok számos nemzetközi versenyen értek el kimagasló eredményeket. Nagy elismerés, hogy idén novemberben Magyarország rendezheti Győrben a World Robot Olympiad (WRO) nemzetközi robotépítő verseny döntőjét. Emellett rekord látogatottsággal zárták az idei szakmák éjszakáját, ráirányítva a pályaválasztás előtt álló diákok figyelmét a "szakmák izgalmas világára".

A versenyek és népszerűsítő kampányok legfőbb célja, hogy megismertessék a fiatalokat az új lehetőségekkel, szakmákkal - tette hozzá.

Távolról sem elég ugyanis, ha a szakma látja az elért eredményeket, sokkal fontosabb, hogy az iskolaválasztás előtt álló tanulók és szüleik is megismerjék
velemenyezd, 2019. június 03. hétfő, 23:33
Networkshop konferencia: a digitalizáció előnyeit el kell juttatni az emberekhez
virtuális térben próbálnak tudást átadni a hallgatóknak.

Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy a digitalizáció nemcsak az emberek hétköznapi életét szövi át, hanem mára a városok életében is megjelent. Példaként említett egy olyan helyi alkalmazást, amellyel két-három gombnyomással bárki jelezheti az üzemeltető felé, ha közterületen problémát észlel. Ez az alkalmazás illik Győr úgynevezett okos város koncepciójába - mondta.

Füleki Judit, az Edutus Egyetem World Robot Olympiad nemzeti koordinátora emlékeztetett, hogy november 8- és 10. között Győrben rendezik a 16. World Robot Olympiad robotépítési és - programozási Világdöntőt. Az eseményre hetven országból mintegy háromezren érkeznek.

Május közepe és június közepe között tíz regionális hazai versenyt rendeznek, a döntő júliusban Tatbányán lesz. Onnan várhatóan nyolc csapat jut be a győri világversenyre - tette hozzá.

A Networkshop konferenciát a hazai felsőoktatási, köznevelési, kutatási, közgyűjteményi
velemenyezd, 2019. április 24. szerda, 20:45
ITM: még egy hétig lehet jelentkezni a WRO legorobot versenyre
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával idén Magyarország rendezi a World Robot Olympiad (WRO) nemzetközi legorobot építő verseny döntőjét 2019. november 8-10. között Győrben, a verseny hazai selejtezőjére április 26-ig várják az érdeklődők jelentkezését.

A nemzetközi robotépítési és -programozási verseny célja, hogy a gyermekeket és fiatalokat közelebb hozza a természettudományos ismeretekhez, tantárgyakhoz, valamint ösztönözze őket a mérnöki, informatikai szakma választására.

A verseny a digitalizálás, a robotika és az ipar 4.0 koncepcióra épülő gazdaság által igényelt képességeket helyezi előtérbe. Nagymértékben hozzájárul a digitális és természettudományos, különösen a matematikai, algoritmizálási és programozási kompetenciák népszerűsítéséhez - írja közleményében az ITM.

A World Robot Olympiad az egyik legjelentősebb, több mint 60 országot és évente 20 000-nél több csapatot indító nemzetközi versenysorozat, amelynek a 16. világdöntőjét, első európai országként
velemenyezd, 2019. április 18. csütörtök, 12:21
Jövő ősszel Győrben rendezik a 16. World Robot Olympiad világdöntőjét
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt emelte ki, hogy a magyar exportban az európai uniós országok közül a legmagasabb a high tech hozzáadott érték.

Kijelentette, ez a verseny azért is fontos a diákok számára, hogy tudatosuljon bennük: a robotok egyszer az életünk részeivé válnak. Ugyanakkor a robotok megalkotásánál és használatánál ma már nem műszaki kérdésekkel, hanem olyan pénzügyi, jogi és erkölcsi kérdésekkel "szembesülünk, amikre nem vagyunk teljes mértékben felkészülve" - fűzte hozzá a miniszter.

Szögi Zoltán, a hazai versenyeket szervező és lebonyolító Edutus Nonporft Zrt. vezérigazgatója elmondta: a verseny célja, hogy a gyermekeket megismertessék és megszerettessék a robotikához tartozó természettudományos, mérnöki, matematikai és informatikai tantárgyakkal. A verseny tavaly bekerült a kormány által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek közé.

A verseny lényege, hogy a csapatok a robotokat Lego elemekből építik meg és programozzák be a négy kategóriának
velemenyezd, 2018. június 19. kedd, 13:22
Rétvári: több program indult a diákok műszaki és természettudományos képességeinek fejlesztésére
Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában részletezte: A Pályaorientáció, kiemelten az MTMI készségek és kompetenciák fejlesztése a köznevelés rendszerében című projekt részeként az iskolákban tanórai vagy tanórán kívüli, általános pályaorientációs programokat tartanak az általános és középiskolákban.

A Természettudományos élménypedagógiai programkínálat és természettudományos élményközpontok fejlesztése című projekt keretében vissza nem térítendő támogatásra pályázhattak olyan szervezetek, amelyek céljai közé tartozik a természettudományos ismeretterjesztés, természettudományos oktatás-képzés.

Kitért arra is: hazai finanszírozású a pályaorientációt és a MTMI-kompetenciákat, készségeket támogató program az Útravaló Ösztöndíjprogram - Út a tudományhoz című alprogram. Az alprogram célja a középfokú iskolai oktatásban részt vevő természettudományos érdeklődésű tanulók tehetséggondozása úgy, hogy mentori támogatással kipróbálhassák magukat egyéni és csoportos kutatásokban
velemenyezd, 2018. június 06. szerda, 09:15
Kutatók éjszakája - Bemutatkoznak az innovációs ifjúsági tehetségkutató verseny győztesei is
Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség vezetője hangsúlyozta: a technológiai innováció segítheti a gazdasági fejlődést, ezért rendezik meg 26 éve a fiataloknak szóló tehetségkutató versenyüket.

A péntek esti eseményen megismerheti a közönség többek között azt a bowlingozó robotot is, amely novemberben a robotika világolimpia (World Robot Olympiad Advanced Robotics Challenge) indiai döntőjében képviseli Magyarországot.

"Az idei téma a bajnokságon a bowling, egy olyan önműködő robotot kellett építenünk, amely képes egy bowling pályán elnavigálni, felismerni a környezetét, a labdát felvenni, felfedezni és megcélozni a bábukat, és egy sikeres gurítással lehetőleg minél többet ledönteni" - mondta el Wesely Norbert, az egyetemistákból álló Team Forward csapat tagja.

"A robot nem tudja mi az a labda, mi az a bábu, mit jelent egy sikeres lövés, és nem tudja a játék szabályait sem. Ezeket mind meg kell tanítani, és nagyon pontosan definiálni ahhoz, hogy utána sikeres legyen a játékban" -
velemenyezd, 2016. szeptember 29. csütörtök, 13:12
Lego-robotok versenye Tatabányán
Valenta László elmondta, hogy a február elején megjelent versenykiírás alapján minden csapat megépíthette a világszerte azonos terepet és tesztelhette az elképzeléseit. A 26 csapatot felvonultató versenyen a pályák egyes elemei sorsolással máshová kerülhetnek, illetve egy meglepetésszabályt is bevezetnek.

A kincskereső robotnak öt leletet kell összegyűjtenie ismeretlen környezetben, a hegymászónak négy színes kockát kell beletennie a színben illeszkedő hegy tetején lévő lyukba. A tatabányai forduló mindkét kategóriájának első helyezettje kvalifikációt nyer a Katarban novemberben zajló világdöntőbe.

A 25 centis robotok Lego-elemekből építhetők fel, feladatukat távvezérlés nélkül, önállóan kell teljesíteniük. A csapatok építik és programozzák a robotokat, melyek különböző szenzorokkal ismerik a színeket, felismerik és szükség esetén kikerülik az akadályokat, érintésre reagálnak, eligazodnak egy labirintusban, képesek az útvonalak újratervezésére.

Az Edutus Főiskolán rendezett magyarországi
velemenyezd, 2015. május 16. szombat, 11:11
Képek, videók
Olympiai óda 01.jpg
chillik
2016. április 26. kedd, 05:22
Olympiai óda 02.jpg
chillik
2016. április 26. kedd, 05:22
Olympia régen és ma.gif
pacsakute
2013. április 03. szerda, 18:19
charlotte-olympia-chri stm
parducka06
2013. január 20. vasárnap, 19:58
olympia héra temploma
lacipecsenye
2012. december 30. vasárnap, 10:49
olympia kabala london.jpg
dnemethk
2012. augusztus 08. szerda, 16:09
olympia-london-2012.jp g
dnemethk
2012. augusztus 08. szerda, 16:09
statue_of_zeus_at_olym pia
jegesmedve21
2012. június 10. vasárnap, 06:49
Olympia írógép.jpg
jpiros
2012. március 06. kedd, 11:14
olympia
lacipecsenye
2011. november 26. szombat, 22:06
000008526_olympia_rako ttk
klarcsika
2011. október 29. szombat, 22:24
Elkezdődött dem.jpg
snbela44
2012. november 22. csütörtök, 20:03
Nagyhét elkezdődött!.jpg
hegyesne
2011. április 17. vasárnap, 02:02
Valóban elkezdődött...
caris11935
2009. május 26. kedd, 14:05
elkezdődött!.jpg
uvegsziv
2008. június 29. vasárnap, 09:46
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.