Belépés
2020. május 27. szerda | 22. hét | 148. nap | 10:29 | Hella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Edényeken, fedőkön, flakonokon zenélnek világszerte az ütősök
Közleményük szerint a meghívásos alapon működő Percussion Challenge elnevezésű akcióban egymást hívják ki a fiatal ütősök: a weimari kezdeményezést Kolics Máté, a DE hallgatója folytatta, majd őt több százan követték a világ különböző pontjairól.

A programban fiatal dobosok otthoni eszközökön, edényeken, fedőkön, sőt még tisztítószeres flakonokon is zenélnek. A kihívás egyre népszerűbb, a világ minden tájáról csatlakoznak résztvevők.

Az ütőhangszereseknek egy megírt, háromsoros ritmikai darabot kell eljátszaniuk, kreatív képességeiket maximálisan kihasználva az otthon talált eszközökből építhetnek maguknak hangszereket.

Kolics Máté a kezdeményezésről azt mondta, ez a kihívás nagyon jó lehetőség, mert összefogja az ütősöket és megmutathatják a világnak, hogy milyen sok hangszeren kell játszani, a bezártságban azonban ezt egyáltalán nem könnyű kivitelezni.

"Minél kreatívabban kell hozzáállni a feladathoz, mindent kipróbálunk, amin csak játszani lehet, én például kicsit viccesre próbáltam venni a figurát, így olyan tárgyakat kerestem, amik hiánycikknek számítanak: vécépapír-tekercseken és tisztítószeres flakonokon játszottam" - mondta a debreceni ütős.

Szabó István, a debreceni zeneművészeti kar oktatója hozzátette: az oktatás szempontjából a legjobban az ütőhangszeres képzést sújtja a járvány, mivel nem mindenki rendelkezik otthon 10-15 millió forintos hangszerparkkal, ezért úgy kell megoldaniuk a fiatalok a gyakorlást, ahogyan csak tudják. Annak idején humoros ötletnek tűnt az edényeken zenélés, most azonban ez a valóság és nagyon jól megoldották a fiúk - tette hozzá a szakember.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 18:52
Címkék: Percussion Challenge, Kolics Máté, Szabó István, meghívásos alapon, fiatal ütősök, weimari kezdeményezést,
Kommentek
A lengyel pápa magyarok legjobb barátja
(3,13-15) utalva: ,,Futunk, »elfelejtve a múltat«. Amikor a hitélet megújulását várjuk, nem kell a letűnt korok iránti nosztalgiába esnünk. Isten műve sohasem ismétlődik meg, ő mindig új formákat talál vándorló népe számára. (...) Fontos tehát, hogy hasztalan siránkozás nélkül a Lélekre hallgassunk, és kitartó következetességgel »nekirugaszkodjunk a jövőnek«.

Személyes élményem 1991 nyaráról
II. János Pál 2014. április 27-i szentté avatása alkalmával világszerte felidézték a lengyel pápa életét, péteri szolgálatának főbb mozzanatait. Mi, magyarok több alkalommal megtapasztaltuk irántunk érzett rokonszenvét: megnyilatkozásaiban kifejezetten is hivatkozott a hagyományos lengyel-magyar barátságra, jól ismerte a történelemből a közös uralkodókat, szenteket. Mindezt személyesen is megtapasztalhattam, amikor 1991-es magyarországi látogatása előtt sokszor találkoztam vele a Vatikánban a szerdai kihallgatások előtt, hogy a magyar zarándokoknak anyanyelvükön
maroka, 2020. május 26. kedd, 20:27
Koronavírus - Júniustól a szlovák Jaguar Land Rover is két műszakosra növeli a gyártást
szlovák Jaguar Land Rover az országban működő összesen négy autógyár közül utolsóként növelte kétműszakosra a gyártást. A márka nyitrai üzemében, május 18-án fokozott egészségbiztonsági intézkedések mellett, egy műszakban indult újra a két hónappal korábban a koronavírus-járvány terjedésével összefüggésben leállított termelés. A jövő hétfőtől két műszakban működő gyártósorokon a márka Land Rover Defender és Discovery modelljei készülnek. "A gyártást fokozatosan indítjuk újra, tekintettel arra, hogy világszerte a showroomok kétharmada még mindig zárva van" - mondta Miroslava Remenárová a Jaguar Land Rover Slovakia cégkapcsolatokért felelős menedzsere a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek.

A Covid-19 terjedése miatt leállított gyártást a szlovákiai autógyárak közül elsőként, április 6-án a zsolnai Kia Motors Slovakia indította újra. A Kia szlovákiai gyárában néhány napos szünet után április 24-től két műszakban folyik a termelés. A Kia korábbi közlése szerint ez a gyártási tempó egyelőre elégséges
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 16:32
Koronavírus - Országos tisztifőorvos: már lényegesen többen gyógyultak meg, mint ahányan aktívan fertőzöttek
második ütemben újabb idősotthonokban, szociális intézményekben folytatódnak a szűrővizsgálatok.

Az országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint a koronavírus által érintett intézmények száma nem nőtt. Ebben a 33 intézményben összesen 5991 embert ápolnak 2301 gondozóval, az ápoltak közül 886, a dolgozók közül 141 az igazolt fertőzöttek száma, 115-en haltak meg, és már 371-re nőtt a gyógyultak száma.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy a baltimore-i John Hopkins Egyetem adatai szerint világszerte 5,5 millió pozitív koronavírusos esetet regisztráltak, és 346 ezren hunytak el a betegségben. Az Egyesült Államokban 1,6 millió az igazolt fertőzöttek száma, és csaknem 98 ezer az elhunytaké, Brazíliában 363 ezer esetet regisztráltak és mintegy 23 ezren haltak meg a betegségben.

Európában 2 millió 73 ezer megerősített pozitív eset van, 174,5 ezer ember hunyt el a koronavírus miatt. Oroszországban 350 ezer igazolt koronavírusos esetet rögzítettek, közülük több mint 3600-an életüket vesztették.
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 13:22
Koronavírus - Online rendszert indít el Kína a koronavírus terjedésének előrejelzésére
hány újabb fertőzéses eset bukkanhat fel. Az előrejelzéshez olyan tényezőket is figyelembe vesznek, mint az éghajlati és környezeti körülmények, a népsűrűség, valamint a helyi kormányzatok által alkalmazott járványügyi óvintézkedések - mondta Huang Csien-ping, a központ igazgatója.

A rendszert három hónap alatt fejlesztették ki a meglévő, regionális járvány-előrejelzési modell alapján. A kutatók megfigyelései szerint az új koronavírus a leghatékonyabban 5 és 15 Celsius-fok között terjed, a világszerte észlelt fertőzéses eseteknek ugyanis mintegy 60 százalékát regisztrálták ebben a hőmérsékleti tartományban.

A rendszer a műholdak által jelzett nitrogén-dioxid-szintet is számításba veszi, az ugyanis a járványügyi óvintézkedések hatásait tükrözi a kutatók szerint. "A nitrogén-dioxid a járművek és a gyárak kibocsátásából származik, így a levegőben található szintjének drasztikus csökkenése azt jelzi, hogy kisebb a forgalom, és kevesebb emberi érintkezés történik" - fogalmazott Huang.

A
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 14:13
Koronavírus - Tállai: kétezer milliárd forint marad a lakosságnál és a vállalatoknál
újra elindult a vállalati hitelezés Magyarországon, a Növekedési hitelprogram hajrá keretében már több mint 10 milliárd forint hitelt vettek igénybe a magyar vállalkozások.

Tállai András hangsúlyozta: Magyarország a vírussal szembeni küzdelem első fordulóját megnyerte, az egyik legeredményesebben védekező ország, nem csak az időben hozott egészségvédelmi, hanem gazdaságvédelmi intézkedések miatt is.

Az államtitkár azt mondta, a tőke- és kamattörlesztés december 31-ig való felfüggesztése világszerte egyedülálló lehetőség, Nyugat-Európában a moratórium nem érint ilyen széles kört, és az ideje is jellemzően három hónap.

Ismertetése szerint az intézkedés mintegy 7,7 millió hitelszerződést érintett. 2020 februárban a bankok mérlegében 15 ezer milliárd forint hitelállomány volt, amelyből 8 ezer vállalati, hétezer milliárd lakossági hitel. Ha mindenki igénybe veszi a moratóriumot, akkor az ügyfelek év végéig mintegy 3600 milliárd forintot tudtak volna megtakarítani.

A hitelmoratórium bevezetése
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 13:01
Koronavírus - Több mint 2,1 millióan épültek fel a betegségből világszerte, a fertőzöttek száma meghaladja az 5
Egy nappal korábban 5 311 089 volt a fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 342 104, a gyógyultaké pedig 2 112 198.

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.

A fertőzés 188 országban van jelen.

A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van, ahol 1 643 238 az igazolt fertőzöttek, 97 720 a halálos áldozatok és 366 736 a gyógyultak száma.

Brazíliában az azonosított fertőzöttek száma 363 211-re emelkedett, a kórban 22 666-an haltak meg, és 149 911-en felgyógyultak.

Oroszországban 344 481-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 3541, a gyógyultaké pedig 113 299 volt.

Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 260 916 volt, 36 875-en haltak bele a betegségbe, és 1151-en gyógyultak ki belőle.

Spanyolországban 235 772 fertőzöttet, 28 752 halálos áldozatot
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 08:51
Koronavírus - Német lap: megduplázza a forgalomba visszaállított repülőinek számát a Lufthansa csoport
A júniusi menetrend szerint az eddigi 80 után már 160 gép közlekedik, ami a 760 repülőből álló flotta 21 százalékát jelenti. A nyári idegenforgalmi főszezon kezdetétől a társaság központi bázisáról, a frankfurti nemzetközi repülőtérről nagyjából 20 célállomás lesz ismét elérhető, köztük a horvátországi Dubrovnik, az olaszországi Velence és a görögországi Rodosz.

A több légitársaságot összefogó német cégnek igen fontos a forgalom növelése, mert a koronavírus-járvány miatti leállás következtében naponta egymillió euró (350 millió forint) veszteséget termel. A vállalat vezetése a járvány kezdete óta tárgyal a német szövetségi kormánnyal egy támogatási csomagról, amelynek révén 9 milliárd euróhoz juthat.

A tervezett megállapodás két fő elemből áll. Az egyik egy 6 milliárd eurós tőkejuttatás a koronavírus-járványban bajba került nagyvállalatok támogatására létrehozott úgynevezett gazdasági stabilizációs alapon (WFS) keresztül. A német állam 20 százalékos tulajdonrészhez jut az úgynevezett csendes
velemenyezd, 2020. május 24. vasárnap, 19:32
Koronavírus - Több mint 2,1 millióan épültek fel a betegségből világszerte, a fertőzöttek száma meghaladja az 5
Egy nappal korábban 5 211 172 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 338 183, a gyógyultaké pedig 2 056 650 volt.

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.

A fertőzés 188 országban van jelen.

A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van, ahol 1 622 670 az igazolt fertőzöttek, 97 087 a halálos áldozatok és 361 239 a gyógyultak száma.

Brazíliában az azonosított fertőzöttek száma 347 398-ra emelkedett, a kórban 22 013-an haltak meg, és 142 587-en felgyógyultak.

Oroszországban 335 882-re nőtt az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 3388, a gyógyultaké pedig 107 936 volt.

Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 258 504 volt, 36 757-en haltak bele a betegségbe, és 1142-en gyógyultak ki belőle.

Spanyolországban 235 290 fertőzöttet,
velemenyezd, 2020. május 24. vasárnap, 07:21
Képek, videók
világszép parkok9.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:16
világszép parkok8.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:15
világszép parkok7.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:15
világszép parkok61.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:15
világszép parkok60.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:15
világszép parkok6.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:15
világszép parkok59.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:15
világszép parkok58.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:15
világszép parkok57.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:15
világszép parkok56.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:15
világszép parkok55.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:14
világszép parkok54.jpg
erzsikepuskas
2016. november 16. szerda, 14:14
Challenger6y-st022.jpg
charlotteani
2017. március 14. kedd, 18:43
Dodge Challenger
sanci81
2015. szeptember 12. szombat, 16:54
Challenger.jpg
szicu
2013. március 04. hétfő, 20:51
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.