Belépés
2019. december 10. kedd | 50. hét | 344. nap | 15:10 | Judit
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szász Endre grafikagyűjteménye is szerepel a BÁV őszi aukcióján
A 174 tételt felvonultató aukciós anyag festménykínálatából kiemelkednek Czene Béla és Rozs János tájképei, Berkes Antal velencei és pesti utcát ábrázoló festményei, valamint Molnár Z. János terítékes csendéletei - olvasható a BÁV közleményében.

Novotny Emil Vaszary-hangulatot idéző, Tiszai liget ősszel című olajképére 120 ezer forinttól, Boromisza Tibor szentendrei akvarelljére 95 ezer forinttól licitálhatnak az érdeklődők.

Az anyagban szerepelnek Mednyánszky László akvarelljei is, a művész Katonai védmű című ceruzarajza pedig 180 ezer forinttól cserélhet gazdát. A kollekcióban megtalálhatók Gross Arnold rézkarcai és Szász Endre 33 darabos grafikagyűjteménye is, amely 220 ezer forintért kelhet el.

Az ékszerválasztékban egyedi vintage darabokra, brilles és színes drágaköves ékszerekre, valamint férfi kiegészítőkre is licitálhatnak az érdeklődők, míg az antik darabok kedvelői szecessziós ékszerekből válogathatnak. Kínálatban szerepelnek még korallal és türkizzel díszített ékszerek, valamint brossok és melltűk is. A klasszikus kiegészítők kedvelőit különböző gyöngyös ékszerek várják, de brilles és színes drágaköves nyakékek, karkötők és szoliter gyűrűk is megtalálhatók az anyagban.

A férfiak számára kínálják az antik órák mellett egy 1930 körüli kézelő- és inggomb párt is, amely 75 ezer forintért kelhet el. Gyűjtők figyelmébe ajánlják a "Gyilkos" vésetű ezüst gyufatartó, amelynek kikiáltási ára 10 ezer forint.

Mindezek mellett zsebóra, ezüst lornyon (nyeles szemüveg) és egy 1930 körüli ezüst színházi táska is szerepel az anyagban 40 ezer forintos kikiáltási áron, a Szűz Máriát ábrázoló, 14 rózsacsiszolású apró gyémántokkal ékített kitűző pedig 30 ezer forintért cserélhet gazdát.

A közlemény szerint az aukció kiemelt darabjai lesznek a kortárs kerámiák: Gorka Lívia zebrás tálja 30 ezer, míg madaras tálkái 25 ezer forinttól kelhetnek el. A népi naiv művészet kedvelői Vankóné Dudás Juli alkotásaira licitálhatnak.

A porcelánok között a Fischer falitálaktól a Zsolnay díszcsempéken, a meisseni teáskannán át az art deco kisplasztikáig, vagy a kortárs hollóházi jaguárt formáló dísztálig több izgalmas tárgy cserélhet gazdát. Árverésre bocsátanak többek között egy ezüst úti evőeszközkészletet, cukorszórókat, egy desszertkínálót és egy elegáns, olaj-ecettartóval, mustáros palackkal és sószóróval ellátott reggeliző szettet is - írták a tájékoztatóban.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. szeptember 22. szombat, 15:11
Címkék: Szász Endre, Czene Béla, Rozs János, Berkes Antal, Molnár, Novotny Emil Vaszary-hangulatot,
Kommentek
Várda
VÁRDA

Várda egy kisközség Somogy megyében, a Kaposvári járásban 466 fővel (2015-i adat), Nevezetessége a Somssich-kastély, ahol Szász Endre (Csíkszereda, 1926. január 7. - Mosdós, 2003. augusztus 18.) Munkácsy Mihály-díjas magyar festő, grafikus, látványtervező, porcelánfestő képzőművész élete utolsó évtizedét töltötte

Első állomásunk Várda, a Szász-kúria meglátogatása volt, ahol Szászné Hajdu Katalin, a "múzsa" kíséretében kaptunk ízelítőt Szász Endre hagyatékából. A fogadószobában, két Munkácsi festmény mellett egy koreai csontberakásos teázó asztal, és egy mívesen faragott német püspöki szekrény árulkodott a műgyűjtő Szász Endre kifinomult ízléséről. Ám a művész kézjegyét mégis egy szimbolikus léghajót ábrázoló festményen fedezhettük fel,
menusgabor, 2019. szeptember 04. szerda, 21:45
POSZT - Tizennégy előadás a versenyprogramban
MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A POSZT versenyprogramjában a budapesti Katona József Színház két előadása is helyet kapott: Fejes Endre és Tasnádi István Rozsdatemető 2.0 című darabja (rendező: Máté Gábor), valamint Garai Judit Jeanne d'Arc című műve (Hegymegi Máté).

A Nemzeti Színház is két produkcióval szerepel a fesztiválon: Georg Büchner Woyzeck című művével (ifj. Vidnyánszky Attila) és a Gyulai Várszínházzal közös produkcióval, Székely János Caligula helytartója című drámájával (Szász János).

Helyet kapott a programban az Örkény Színház előadásában Szvetlana Alekszijevics Secondhand című műve (Bagossy László, Kovács D. Dániel és mások) és a Radnóti Színház társulatától Székely Csaba 10 című darabja (Sebestyén Aba).

A Vígszínház Charlie Chaplin A diktátor című művével (Eszenyi Enikő) képviselteti magát a fesztiválon. A József Attila Színház Nagy András Karenina, Anna című produkciójával (Telihay Péter), míg a Pesti Magyar Színház Eugene Ionesco A székek című darabjával
velemenyezd, 2019. március 12. kedd, 14:48
2018. évi történelmi évfordulók 01. 18.
Károly labdarúgó, védő
1991 - Henry Surtees brit autóversenyző (+ 2009)

Halálozások
1546 - Luther Márton német ágoston-rendi szerzetes, teológus, a reformáció elindítója (* 1483)
1563 - François de Guise francia katolikus főnemes, politikus és hadvezér (* 1519)
1564 - Michelangelo Buonarroti itáliai szobrász, festő (* 1475)
1703 - Zrínyi Ilona Thököly Imre felesége, II. Rákóczi Ferenc fejedelem édesanyja, Munkács várának védője (* 1643)
1799 - Johann Hedwig erdélyi szász orvos és természettudós (* 1730)
1851 - Carl Gustav Jacob Jacobi porosz matematikus, akit korának egyik legkiemelkedőbb képességű tanárának és minden idők egyik legnagyobb matematikusának tartanak (* 1804)
1856 - Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg, orosz tábornagy, Lengyelország helytartója, az 1848-49-es szabadságharc ellen fellépő cári hadsereg főparancsnoka (* 1782)
1890 - Andrássy Gyula osztrák-magyar külügyminiszter, magyar miniszterelnök (* 1823)
1895 - Habsburg-Tescheni
ametiszt54, 2018. február 18. vasárnap, 21:37
2018. évi történelmi évfordulók 02. 18.
- Henry Surtees brit autóversenyző (+ 2009)

Halálozások
1546 - Luther Márton német ágoston-rendi szerzetes, teológus, a reformáció elindítója (* 1483)
1563 - François de Guise francia katolikus főnemes, politikus és hadvezér (* 1519)
1564 - Michelangelo Buonarroti itáliai szobrász, festő (* 1475)
1703 - Zrínyi Ilona Thököly Imre felesége, II. Rákóczi Ferenc fejedelem édesanyja, Munkács várának védője (* 1643)
1799 - Johann Hedwig erdélyi szász orvos és természettudós (* 1730)
1851 - Carl Gustav Jacob Jacobi porosz matematikus, akit korának egyik legkiemelkedőbb képességű tanárának és minden idők egyik legnagyobb matematikusának tartanak (* 1804)
1856 - Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg, orosz tábornagy, Lengyelország helytartója, az 1848-49-es szabadságharc ellen fellépő cári hadsereg főparancsnoka (* 1782)
1890 - Andrássy Gyula osztrák-magyar külügyminiszter, magyar miniszterelnök (*
skorpiolilike, 2018. február 18. vasárnap, 21:36
2018. évi történelmi évfordulók 02. 04.
templomban.
2015 - Tajvanon lezuhant a TransAsia Airways 235-ös járata 53 utassal és 5 fős személyzettel a fedélzetén.

Születések
1573 - Káldi György jezsuita atya, bibliafordító (+ 1634)
1677 - Johann Ludwig Bach német zeneszerző, hegedűművész (+ 1731)
1682 - Johann Friedrich Böttger német alkimista, (+ 1719)
1688 - Pierre de Marivaux francia drámaíró, regényíró (+ 1763)
1746 - Tadeusz Ko¶ciuszko lengyel szabadsághős (+ 1817)
1827 - Eduard Albert Bielz erdélyi szász természettudós, történész, statisztikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (+ 1898)
1828 - Kenessey Albert hajóstiszt, az MTA tagja (+ 1879)
1871 - Friedrich Ebert német politikus, köztársasági elnök (+ 1925)
1875 - Ludwig Prandtl német fizikus, egyetemi tanár (+ 1953)
1881 - Kliment Jefremovics Vorosilov szovjet katonatiszt, marsall (+ 1969)
1881 - Fernand Léger francia kubista festőművész (+ 1955)
1897 - V. Ijaszu etióp császár (+ 1935)
1898 - Tóth
ametiszt54, 2018. február 04. vasárnap, 15:25
2018. évi történelmi évfordulók 02. 04.
a TransAsia Airways 235-ös járata 53 utassal és 5 fős személyzettel a fedélzetén.

Születések
1573 - Káldi György jezsuita atya, bibliafordító (+ 1634)
1677 - Johann Ludwig Bach német zeneszerző, hegedűművész (+ 1731)
1682 - Johann Friedrich Böttger német alkimista, (+ 1719)
1688 - Pierre de Marivaux francia drámaíró, regényíró (+ 1763)
1746 - Tadeusz Ko¶ciuszko lengyel szabadsághős (+ 1817)
1827 - Eduard Albert Bielz erdélyi szász természettudós, történész, statisztikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (+ 1898)
1828 - Kenessey Albert hajóstiszt, az MTA tagja (+ 1879)
1871 - Friedrich Ebert német politikus, köztársasági elnök (+ 1925)
1875 - Ludwig Prandtl német fizikus, egyetemi tanár (+ 1953)
1881 - Kliment Jefremovics Vorosilov szovjet katonatiszt, marsall (+ 1969)
1881 - Fernand Léger francia kubista festőművész (+ 1955)
1897 - V. Ijaszu etióp császár
skorpiolilike, 2018. február 04. vasárnap, 15:24
Könyvárverést rendeznek Szegeden
A hagyományosan november első napjaiban megszervezett aukción több mint hatszáz tétel, könyvek, folyóiratok, aprónyomtatványok, grafikák, ex librisek, fotók kerülnek kalapács alá.

A tematikusan csoportosított tételek között a centenárium alkalmából szerepelnek az első világháborúról, annak előzményeiről és következményeiről szóló művek, köztük például egy Szeged francia megszállásának időszakát bemutató kötet.

Az árverésre kerülő szépirodalmi művek között van Ady Endre több verseskötete is, a többi közt a Vér és arany, a Minden titkok verseiből, A menekülő élet, a Ki látott engem?, valamint a költő halála után Szabó Lőrinc által összeállított A Sion-hegy alatt első kiadása. Eladásra kínálják József Attila első, legritkább kötete, a Szépség koldusa első kiadását, valamint a Nem én kiáltok című mű 1925-ös, szegedi kiadását.

Kultúrtörténeti különlegességnek számítanak a Temesváron kiadott Színházi újság első két évfolyamának lapszámai. A színházi hetilap e számai eddig nem voltak ismertek,
velemenyezd, 2017. november 02. csütörtök, 13:31
Képek, videók
Szász Endre
tothbela1948
2009. február 26. csütörtök, 11:57
Még cápák is szerepelnek
farkas1945
2013. szeptember 12. csütörtök, 12:28
óvodások szerepelnek
orban47
2012. június 20. szerda, 05:43
szerepelnek
korosigaborne
2012. február 12. vasárnap, 13:49
0 a katonai szemle, piros
lovaszmarika
2019. augusztus 03. szombat, 15:52
Szeged Marx tér-katonai f
agica2004
2018. március 23. péntek, 16:35
katonai gépkocsi
szicu
2016. április 06. szerda, 16:59
lia kollekció.jpg
vasnemarika
2015. november 12. csütörtök, 14:22
n. sárga kollekció.jpg
vasnemarika
2015. november 12. csütörtök, 14:20
Hamupipőke kollekció 2014
pacsakute
2014. április 16. szerda, 20:55
Fun&Love kollekció.jpg
farkas1945
2013. június 19. szerda, 13:26
Shoe Thread kollekció.jpg
farkas1945
2013. június 16. vasárnap, 14:10
High Heel kollekció.jpg
farkas1945
2013. június 16. vasárnap, 14:09
Aliexpress kollekció.jpg
farkas1945
2013. június 16. vasárnap, 14:07
Prada kollekció.jpg
farkas1945
2013. június 15. szombat, 15:03
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.