Belépés
2019. március 19. kedd | 12. hét | 78. nap | 18:14 | József, Bánk
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Tavaly mintegy 10 ezren kezdtek az egységes számítógép-használói jogosítvány megszerzésébe
A társaság közölte, hogy az Európai Unió által is támogatott ECDL birtokosai az informatikai írástudásukat a jogosítvánnyal a világ közel 150 országában igazolhatják.

Az ECDL 1997-es magyarországi meghonosítása óta már több mint félmillióan vesznek részt a programban. A csatlakozottak több mint fele 18 év alatti, a 27-45 éves korosztály a résztvevők 23 százalékát, a 19-26 évesek pedig a 16 százalékát teszik ki. A 46 évesnél idősebb hallgatók a programhoz csatlakozók 10 százalékát jelentik, míg a 61 évnél idősebbek részesedése csupán 1 százalék, ugyanakkor mindent megtesznek azért, hogy ez az arány javuljon - ismertette Beck György, a társaság elnöke.

Országszerte mintegy 200 vizsgaközpontban lehet ECDL-vizsgát tenni, a képzés résztvevői bármelyik akkreditált vizsgaközpont által meghirdetett vizsgára jelentkezhetnek. A képzés moduláris rendszerű, tananyaga teljes mértékben egyenértékű a DigComp 2018-cal, a digitális kompetenciák legaktuálisabb európai uniós referenciakeretével.

A Magyarországon kiállított ECDL-bizonyítványok külföldön is külön honosítás nélkül érvényesek - írták a közleményben.

Kitértek arra is, hogy a jogosítvány nemzetközi működését felügyelő ECDL Alapítvány négy, évente kiosztott világ-díjából kettőt is megszerzett Magyarország, a bevált gyakorlatoknak járó elismeréssel az IT-biztonság és az IKT Pedagógusoknak modulok kifejlesztését díjazták, mindkét digitális tananyag ingyenesen hozzáférhető a társaság honlapján.

Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy a magyar ECDL oktatási anyagok várhatóan 2019 elején tudatos, biztonságos közösségimédia-használati modullal is bővülnek.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. január 12. szombat, 07:05
Címkék: Európai Unió, Beck György, ECDL Alapítvány, Alföldi István, társaság közölte, informatikai írástudásukat,
Kommentek
Illegális bevándorlás - Ab: nem alkotmányellenes a jogellenes bevándorlás elősegítését büntető tényállás
a tényállásban szereplő egyes meghatározások eleve értelmezhetetlenek.

Az Ab arra is rámutatott, hogy az új bűncselekmény csak szándékosan és célzattal követhető el. Az elkövetőnek tehát tudnia kell arról, hogy olyan ember érdekében folytat szervező tevékenységet, aki valójában nincs üldözésnek kitéve vagy a közvetlen üldözéstől való félelme nem megalapozott. Tisztában kell lennie azzal is, hogy jogellenesen az országba lépőt vagy jogszerűtlenül itt tartózkodót segít a tartózkodási jogcím megszerzésében, és mindezt a nyomozó hatóságnak kell bizonyítania.

Az Ab szerint a szólásszabadság sérelme azért nem következik be e Btk.-paragrafus alkalmazásával, mert az kizárólag olyan véleménynyilvánítást tilt, amelynek célja más személyek jogellenes magatartásra indítása, nem érinti viszont a migrációval kapcsolatos véleménynyilvánítást, a közéleti viták tartalmát. A veszély, amelyet ez a korlátozás elhárítani igyekszik, nem a kommunikációra vonatkozik, hanem a kommunikáció által kiváltani kívánt
velemenyezd, 2019. február 28. csütörtök, 10:01
Pénzmosás miatt öt évre ítéltek egy nigériai férfit Szegeden
pénzmosás elkövetésében való megállapodás vétségében mondta ki bűnösnek.

A magyar vádlottak közül kettőt három év szabadságvesztésre ítélt a bíróság. Öt vádlott egy és kettő év közötti felfüggesztett szabadságvesztést, egy vádlott 200 ezer forint pénzbüntetést kapott.

Az elsőfokú ítélet szerint a nigériai férfi megbízóival megállapodott abban, hogy magyar állampolgárokat szervez be annak érdekében, hogy a jellemzően nyugat-európai sértettek ellen elkövetett bűncselekményekből származó pénz megszerzésében és eltüntetésében segítséget nyújtsanak. A szegedi lakosok több pénzintézetben devizaszámlákat nyitottak, amelyekre azután olyan pénzek érkeztek, amiket a sértettek azért utaltak át, mert az e-mail fiókjuk feltörésével, hamis e-mail címekkel, valótlan internetes hirdetésekkel megtévesztettek őket. 2015 szeptembere és 2017 áprilisa között összesen 32 pénzmosásra használt bankszámlát nyitottak, melyekre 61 átutalás érkezett 307 millió forint értékben. Ebből a vádlottaknak 254 millió forintot
velemenyezd, 2019. február 14. csütörtök, 15:21
Orbán Viktor: mindannyian a magyar tudomány és a magyar emberek javát keressük
tudomány kiemelt szerepet játszhat. Egyetérthetünk abban is, hogy Magyarországon a tudományos munka feltételei érzékelhetően javultak, de még hiányzik a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerből az az elem, amely garantálná, hogy a tudásból közvetlen gazdasági haszon is keletkezzen. A nemzetközi innovációs rangsorok sajnos azt mutatják, hogy hazánk az európai országok között a gyengébben teljesítők között foglal helyet, érdekérvényesítő képességünk a jelentős tudományos és innovációs források megszerzésében acélosabb is lehetne. Ezért egy felelős kormánynak itt cselekednie kell" - szögezte le a miniszterelnök.

"Számunkra az látszik mindebből világosan, hogy a hazai ipar hozzáadott értékének növelése úgy lehetséges, ha kutatóintézeteink is összpontosítják erőforrásaikat az alapkutatások és az innováció területén egyaránt. Arra pedig, hogy mennyire olajozottan működhet egy olyan rendszer, ahol a kutatók egy-egy jól körülhatárolható kutatási témára kapnak állami támogatást, ma Magyarországon a
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 14:01
Programcsomag indul fiataloknak a vidéki élet ösztönzésére
Viski József, az AM vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a szaktárca prioritásként tekint a generációváltás segítésére, ebbe illeszkedik az AGRYA jelenleg induló kezdeményezése is. A vidékfejlesztési programban (vp) 2016 óta eddig 55 milliárd forinttal támogattak mintegy 2400 fiatal gazdát.

Illés Boglárka, az Emmi család- és ifjúságügyért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára szerint fontos, hogy minden fiatalt támogassanak a versenyképes tudás megszerzésében. Elmondta: a nemzeti tehetség program 2019-2020-ra szóló cselekvési tervében lehetőség van arra, hogy az agrárium területén oktató szakiskolák, szakközépiskolák is pályázzanak a programokra. A nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjra is pályázhatnak azok a fiatalok, akik az agrárium területén képzelik el az életüket - tette hozzá.

Mikula Lajos, az AGRYA ügyvezető elnöke a Vidéki élet, fiatalok a vidéken programcsomagról elmondta, hogy abban három kezdeményezés kapott helyet: a Vesd bele magad! programban
velemenyezd, 2019. január 17. csütörtök, 13:21
Potápi: a közös gondolkodás eredményei a vajdasági gazdaságfejlesztési támogatások
célja a szakmai segítségnyújtás volt a vállalkozásfejlesztés során felmerülő kérdésekben. Pásztor István, a VMSZ elnöke a helyszínen felhívta a figyelmet arra, hogy körülbelül hetven vállalkozást hívtak meg a szakmai fórumra, többségében kis- és kezdővállalkozásokat. Emellett azonban nagyvállalkozókat is meghívtak, hogy azok a jövőben mentori szerepet vállaljanak a kisebb vállalatok mellett. Rámutatott: a gazdaságfejlesztési program támogatást biztosít a vállalkozók számára, ám a fiatalokat a tudás megszerzésében is segíteni kell, erre pedig a szakmai fórumok adnak lehetőséget.

Potápi Árpád János Szabadkát követően a magyar határ mellett fekvő Horgosra látogatott, ahol a helyi általános iskolában átadta a 100 ezer forint értékű, játékokat és gyermekkönyveket tartalmazó Csodasarkokat a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Miénk a város! nevű játék nyerteseinek. Kilenc vajdasági település általános iskolája nyerte el a csomagot a hatodik alkalommal megszervezett játékban - mutatott rá a
velemenyezd, 2018. december 13. csütörtök, 15:54
Helyettes államtitkár: a vidéki egyetemeknek népességmegtartó szerepük is van
bárhonnan elérhető legyen valamilyen felsőoktatási képzés. Ehhez nyújtanak nagy segítséget például a Kisvárdán vagy a Sátoraljaújhelyen működő felsőoktatási képzési centrumok - tette hozzá.

Közölte: az idén negyven százalékkal nőttek a szociális támogatások, a jövő esztendőtől pedig ugyanilyen mértékben emelkednek a tanulmányi ösztöndíjak is. Ezek, valamint a kiválósági ösztöndíjak nyújtanak megfelelő alapot ahhoz, hogy egy tehetséges fiatal számára az anyagi helyzet ne legyen gát a diploma megszerzésében.

A helyettes államtitkár felhívta a főként diákokból álló hallgatóság figyelmét arra is, hogy az utóbbi években számos külföldi befektető érkezett Magyarországra, s jelentős részük Észak-Magyarországra és az Észak-Alföldre települt. Ezek többsége német tulajdonú, ami egyre inkább szükségessé teszi az angol mellett a német nyelv elsajátítását is - közölte.

Horváth Zita a duális képzések nyújtotta lehetőségeket is a diákok figyelmébe ajánlotta, ami - mint hangsúlyozta - nemcsak versenyképes
velemenyezd, 2018. december 10. hétfő, 15:21
Magyar csillagászok igazolták a Kordylewski-porhold létezését
Nap-Mars, Nap-Neptunusz kettős rendszerek L4 és L5 Lagrange-féle egyensúlyi pontjaiban. Amióta 1961-ben Kazimierz Kordylewski lengyel csillagász két fényes foltot észlelt a Föld-Hold rendszer L5 Lagrange-pontja környékén, azóta e képződményt Kordylewski-porholdnak hívják.

Sok csillagász azonban kétségbe vonta a porhold létét, mondván, hogy ha össze is gyűlne ott bolygóközi anyag, akkor a Nap, a napszél és a többi bolygó gravitációs hatása gyorsan kisöpörné onnan.

A csillagászati információk megszerzésében hasznos módszer a (képalkotó) polarimetria. A polárszűrőkkel fölszerelt távcsövekkel vizsgálható például a Föld légköre, a napkorona, a Naprendszer bolygóinak és holdjainak felszíne, de a távoli csillagok, galaxisok és ködök is.

A csillagászokhoz az égi információ nagy része a fényen keresztül érkezik. E fény jöhet közvetlenül a Napból. A napfény polarizálatlan, de amint útja közben bolygóközi poron vagy a légkör részecskéin szóródik, lineárisan polárossá válik. Mivel a hosszabb
velemenyezd, 2018. október 29. hétfő, 16:22
Képek, videók
Jogosítvány
sanci81
2015. június 24. szerda, 18:20
Jogosítvány hátulján szer
ujlakimisi
2010. július 31. szombat, 09:41
jogosítványt stb.
1csendes1
2009. szeptember 17. csütörtök, 14:45
iraki női jogosítvány
hunyorka
2007. április 29. vasárnap, 07:32
Az Európai Unio ökocimkéj
zoldkaszino
2011. január 30. vasárnap, 00:20
Europai Unió-Brüszel.png
farkas1945
2010. november 29. hétfő, 18:26
Európai Unió Tanácsa
paulina
2009. március 29. vasárnap, 11:01
Aczél György és a kádári
furaila
2018. október 22. hétfő, 00:42
santha_gyorgy__a_samar iai
menusgabor
2018. október 09. kedd, 22:22
Vilmos-György-Sarolta. png
agica2004
2018. szeptember 14. péntek, 21:38
SZKT-Szilágyi György.jpg
agica2004
2018. szeptember 02. vasárnap, 19:02
szepesi györgy temetése_2
maroka
2018. augusztus 17. péntek, 15:30
szepesi györgy temetése.j
maroka
2018. augusztus 17. péntek, 15:30
szepesi györgy0725.jpg
maroka
2018. július 25. szerda, 12:33
Szent Györgyi Albert lovo
agica2004
2018. július 21. szombat, 22:02
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.