Belépés
2019. június 27. csütörtök | 26. hét | 178. nap | 08:40 | László
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Babos és Fucsovics továbbra sem játszik a válogatottban
A két legeredményesebb magyar játékos szombaton a Facebookon közösen jelentette be, hogy szeptemberi közleményük kiváltó okai mit sem változtak, az akkor megfogalmazott álláspontjuk továbbra is érvényben van.

"Tény, hogy az elmúlt hetekben Juhász Gábor sportigazgató úr mindkettőnknek jelentős összegű ajánlatot tett a Magyar Tenisz Szövetség nevében a februári Fed, illetve Davis-kupa találkozókon való szereplésért. Az ajánlatot tisztelettel fogadtuk, de attól tartunk, a Magyar Tenisz Szövetség vezetése nem akarja megérteni, hogy nem a pénz miatt fordítottunk hátat ennek a szövetségnek. Ez nem pénzkérdés, soha nem volt az. Februárban tehát nem játszunk a Fed-kupában, illetve a Davis-kupában" - olvasható Babos közösségi oldalán a női világranglista 65., és a férfi rangsor 35. helyezettjének indoklása.

A két játékos hangsúlyozta, a címeres mez, a válogatott mindig is prioritás volt számukra pályafutásuk során. Ezért is gondolnak az olimpiára, melynek érdekében a jövő héten kezdődő Australian Openen együtt indulnak vegyes párosban.

Ősszel a játékosok azt közölték, hogy nem kívánnak együttműködni a Magyar Tenisz Szövetséggel (MTSZ), mindaddig nem adják a nevüket egyetlen az MTSZ-hez köthető eseményhez, versenyhez, amíg a szövetség működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és jelenlegi szakmai koncepcióján.

Az MTSZ ezt követően egy hosszabb közleményben reagált, olyan adatokat hozott nyilvánosságra, melyek megítélése szerint az üggyel kapcsolatban segítik a közvéleményt a megalapozott és tárgyilagos vélemény kialakításában. Ebben többek között szerepelt Sávolt Attila, Fucsovics edzőjének fizetése. Fucsovics és a páros világranglistát akkor vezető Babos, majd később maga Sávolt Attila is cáfolta ezeket, és bírálta a szövetséget.

A mostani helyzet azt jelenti, hogy a magyar Davis Kupa-válogatott Fucsovics nélkül utazik Frankfurtba a németek elleni, február 1-jén és 2-án sorra kerülő összecsapásra, amelynek győztese részt vehet novemberben a 18 csapatos DK-döntőben.

A Fed Kupában a magyarok az euro-afrikai zóna I-es csoport februári tornáján az angliai Bath-ban lesznek érdekeltek.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. január 12. szombat, 13:01
Címkék: Juhász Gábor, Magyar Tenisz Szövetség, Australian Openen, Magyar Tenisz Szövetséggel, Sávolt Attila, Davis Kupa-válogatott Fucsovics,
Kommentek
Football Insider: az Arsenal ajánlatot tett Szoboszlai Dominikért
Dortmund, a Lazio és a Juventus is élénken érdeklődik, az Arsenal pedig már idén nyáron szeretné kivásárolni ausztriai szerződéséből, de klubjának célja a csoportkörbe kerülés a Bajnokok Ligájában, ezért leghamarabb a téli szünetben válnának meg tőle.

A Football Insider a világ egyik legkeresettebb tizenéves futballistájának nevezi a székesfehérvári születésű és nevelésű Szoboszlait, aki az előző idényben bekerült az osztrák bajnok Salzburg felnőtt csapatába, és bemutatkozott a magyar felnőtt válogatottban, amelyben eddig négyszer lépett pályára.

A mértékadó transfermarkt.com szerint a támadójátékos becsült piaci értéke jelenleg 12 millió euró (3,9 milliárd forint), de a The Sun információja szerint az Arsenal 15 millió fontot is hajlandó lenne fizetni érte. A brit lap szerint Unai Emery vezetőedző az eddiginél szűkebb költségvetéssel dolgozik idén nyáron, amely korlátozta a lehetőségeit, ez növeli Szoboszlai esélyeit.

A játékost a The Guardian 2017 októberében, a goal.com pedig idén
velemenyezd, 2019. június 19. szerda, 19:35
MLS - Nikolics Nemanja távozik a Chicago Fire-től
"Úgy tűnik, nem lesz folytatás" - nyilatkozta a Nemzeti Sport vasárnapi számában a vajdasági születésű játékos. Elárulta, hogy a menedzsere, Filipovics Vladan nemrégiben találkozott a klub vezetőivel, és bár korábban szó volt róla, végül úgy zárultak a tárgyalások, hogy a decemberben lejáró szerződését nem hosszabbítják meg.

"A dolgok jelenlegi állása szerint a télen elköszönök a Chicagótól" - mondta a 31 éves Nikolics. A jövőjével kapcsolatban kijelentette, számára korábbi klubja, a MOL Fehérvár FC elsőbbséget élvez, de nem aggódik, mert vannak más opciók is, az sem zárható ki, hogy még egy-két évig külföldön marad.

A csatár 2017 januárjában lett a Chicago Fire labdarúgója, az amerikai csapatban eddig 86 meccsen 49 gólja van. A transfermarkt.de szakportál jelenleg 4 millió euróra becsüli a piaci értékét, ám szerződésének lejártával a téli szünetben ingyen igazolhatóvá válik.

Nikolics tavaly májusban lemondta a szereplést a magyar válogatottban, amelyben 2013 óta 27 mérkőzésen öt gólt
velemenyezd, 2019. június 16. vasárnap, 14:01
Nyolcvanadik születésnapján köszöntötték Szentmihályi Antal olimpiai bajnok labdarúgót
Az ünnepségen a kapusok között nyolc magyar bajnoki címével csúcstartó futballistát Nébald György, az olimpiai bajnokok klubjának elnöke, illetve a MOB nevében korábbi csapattársa, Dunai Antal, valamint - a hagyományőrző bizottságot vezető - Győr Béla méltatta.

Az 1964-es olimpián aranyérmes magyar válogatott tagja diadalai közül kettőt a Vasassal, hatot pedig az Újpesti Dózsával ért el, s ezúttal korábbi klubjai egy-egy mezzel ajándékozták meg, melyeken a neve és a 80-as szám szerepel. Ezen felül az angyalföldiek bejelentették, hogy az új Illovszky Rudolf Stadion lelátójának egyik szektora a Szentmihályi nevet kapja.

A győri születésű korábbi játékost és edzőt a helyszínen köszöntötte fel többek között újpesti klubtársa, Göröcs János és a Tokióban olimpiai bajnok nemzeti csapat másik kapusa, Gelei József.

A jó egészségnek örvendő labdarúgó meghatottan, könnyeivel küszködve köszönte meg a tiszteletére rendezett ünnepséget, s hálásan emlékezett meg mindazokról, akik pályafutása során
velemenyezd, 2019. június 14. péntek, 07:16
Az öt éve elhunyt Grosics Gyulára emlékezett az Aranycsapat Testület
neve hallatán országszerte mindenki tudja, kiről van szó, és rögtön visszaemlékszik, hogy volt egy csapat a világ élvonalában, amely mindenkinél jobb volt, és méltán viselte az Aranycsapat nevet. Tagjai mélyről, nehéz sorból indulva eljutottak a világ tetejére, mert volt hitük, hazaszeretetük, kitartásuk és céltudatosságuk, mindezeknek köszönhetően hősökké váltak - fogalmazott.

Felidézte, hogy Grosicsot pályafutása során megalapozatlanul vádolták a hatóságok, ezért két évig nem védhetett a válogatottban, "mégis itthon maradt, és megmaradt igaz magyar hazafinak".

Bajkai végül a legendás kapust idézte, aki egykor úgy fogalmazott: nem a nézőknek kell megtisztelve érezniük magukat, amiért láthatják őket a pályán, hanem nekik, játékosoknak megtiszteltetés, hogy az országot képviselhetik a világban.

Az 1926. február 4-én született Grosics először a Dorog labdarúgója volt, majd 1950-ben lett a Bp. Honvéd játékosa, s a legnagyobb sikereit ezután érte el. Tagja volt az 1952-ben Helsinkiben olimpiai
velemenyezd, 2019. június 14. péntek, 07:08
Tokió 2020 - Csak a magyar rögbisek lesznek amatőrök az európai kvalifikációs tornán
Stiglmayer Gábor, a magyar szövetség sportigazgatója az MTI-nek szerdán elmondta: elsődleges céljuk, hogy a 12 csapatos tornán mérkőzésenként legalább egy célt (ötpontos gól) szerezzen a magyar válogatott, amelytől egy győzelem az erőviszonyok ismeretében már felülmúlhatatlan bravúr lenne.

"Ellenfeleink keretében kizárólag profi játékosokat találni, egyedül a magyar válogatottban szerepelnek amatőrök, nálunk viszont kivétel nélkül mindenki az. Ettől függetlenül nem eleve feltartott kézzel lépünk pályára" - hangsúlyozta a sportvezető.

A dél-franciaországi Colomiers-ben - amely Toulouse elővárosa - az Európa-bajnokságok legjobbjai szerepelnek: az élvonalból (Europe Sevens Grand Prix Series) kilenc, a másodosztályból (Trophy) kettő csapat vehet részt az eseményen, amelyre a magyarok a harmadosztály (Conference) győzteseiként utazhatnak. A viadal első helyezettje kijut a tokiói olimpiára, a második és a harmadik a világkvalifikációs tornán kap még egy plusz esélyt a részvétel
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 16:03
Magyar-walesi - Dzsudzsák 102-szeres válogatott, megelőzte Bozsikot
A listát Király Gábor vezeti 108 szerepléssel.

A magyar labdarúgó-válogatottban legtöbbször szerepelt futballisták rangsora: 1. Király Gábor (1998-2016) 108 alkalommal 2. Dzsudzsák Balázs (2007-) 102 3. Bozsik József (1947-1962) 101 4. Gera Zoltán (2002-2017) 97 5. Juhász Roland (2004-2016) 95 6. Fazekas László (1968-1983) 927. Grosics Gyula (1947-1962) 86 8. Puskás Ferenc (1945-1956) 85 9. Garaba Imre (1980-1991) 8210. Mátrai Sándor (1956-1967) 81
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 12:24
Azeri-magyar - Bakui győzelmével csoportja élén a magyar válogatott
Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének első két gólját a középhátvéd Willi Orbán szerezte, majd Mahir Madatov ugyan szépített a 70. percben, de a válogatottban most bemutatkozó Holman Dávid egy perccel később eldöntötte a három pont sorsát.

A magyarok hatodszor találkoztak az azeriekkel, mérlegük pedig hibátlan maradt a mostani sikerrel. Egy rossz sorozatot is lezártak, ugyanis legutóbb majdnem három éve, 2016 októberében győztek idegenben. A lettországi sikert követően két döntetlen mellett hatszor kikapott a nemzeti együttes vendégként.

Az E csoportban így most a magyaroknak és a világbajnoki ezüstérmes horvátoknak hat pontjuk van, de az egymás elleni összevetésben a márciusi budapesti győzelmük miatt a magyarok állnak jobban.

A válogatott jövő kedden Wales csapatát látja vendégül a Groupama Arénában.

Eb-selejtező, E csoport, 3. játéknap:Azerbajdzsán-Magyarország 1-3 (0-1)-----------------------------------Baku, 8000 néző, v: Kevin Blom (holland)

gólszerzők: Madatov
velemenyezd, 2019. június 08. szombat, 20:31
Eb-selejtező - Szoboszlai: hat ponttal lennék elégedett
A kedden, Telkiben tartott sajtóbeszélgetésen a Red Bull Salzburg tagjaként osztrák bajnok játékos úgy fogalmazott, szeretne ismét bizonyítani a válogatottban.

"Ha már megint megkaptam a válogatott meghívót és a lehetőséget a szövetségi kapitánytól, szeretnék élni vele" - mondta a 18 éves középpályás, aki a szlovákok elleni Eb-selejtezőn csereként debütált a nemzeti csapatban, majd a horvátok elleni diadal alkalmával a kezdőcsapatba jelölte őt Marco Rossi.

"Ezen a szinten minden mérkőzés nehéz, láttuk mi történt Andorrában. Esélyesebbnek tartanak minket az azerieknél, de ugyanúgy kell kimenni szombaton is a pályára, ahogy azt a horvátok ellen tettük" - jelentette ki Szoboszlai, aki a jövőjével kapcsolatban egyértelművé tette: az őt érintő átigazolási pletykák ellenére a Bajnokok Ligája-résztvevő salzburgiaknál képzeli el a következő szezont.

Az MTI kérdésére Rossival kapcsolatban azt mondta, az olasz szakember edzői stílusa abból a szempontból hasonló salzburgi kollégája, a német Marco
velemenyezd, 2019. június 04. kedd, 13:51
Képek, videók
jv válogatottban 2
jatekvezeto7
2009. június 25. csütörtök, 19:00
jv válogatottban
jatekvezeto7
2009. június 25. csütörtök, 18:59
Juhász Gy.Emlék.jpg
liliana01
2019. június 13. csütörtök, 19:37
juhasz_gyula_beke_1935 398
menusgabor
2019. január 05. szombat, 15:58
Juhász Katalin - Én Anyám
menusgabor
2018. november 06. kedd, 21:59
juhasz_gyula_matyas_ki ral
menusgabor
2018. augusztus 11. szombat, 22:29
Juhászné Bérces Anikó-Erd
sz719eszter
2018. május 20. vasárnap, 13:41
Az igazmondó juhász
sanci81
2018. április 20. péntek, 17:16
Juhász Előd
agica2004
2018. április 12. csütörtök, 18:20
Az IGAZMONDÓ JUHÁSZ.jpg
sz719eszter
2018. április 05. csütörtök, 12:37
Juhász Gyula:48 Március 1
maria_kadar_148
2018. március 16. péntek, 23:59
juhász józsi.jpg
zsokica45
2018. március 01. csütörtök, 11:35
Juhász Gyula - Valami nag
sanci81
2018. február 19. hétfő, 16:58
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.