Belépés
2019. december 07. szombat | 49. hét | 341. nap | 12:08 | Ambrus
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Dec.22-én született 72 éve



Petri György (Budapest, 1943. december 22. - Budapest, 2000. július 16.) Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

A költőnek nehéz gyermekkora volt. Szülei a mai Vajdaság területén ismerkedtek össze, hosszú éveken át, egészen 1941-ig Belgrádban éltek, majd a második világháború alatt Budapestre menekültek. 1945 után édesanyja polgári alkalmazottként a Magyar Néphadseregnél dolgozott. Édesapja, korai haláláig, ügynök volt Budán, a Vízivárosban.

Tanulmányait a Medve utcai Általános Iskolában kezdte, majd a Toldy Ferenc Gimnáziumba járt. Gyermekkorában vallásos nevelést kapott, a Battyhány téri Szent Anna-templomban ministrált. Fiatal korában romantikusan végletes érzelmek fűzték Kepes Sára költőhöz, aki azonban sokadik öngyilkossági kísérletét követően, tragikus körülmények között meghalt.[1] Ezután feleségül vette Mosonyi Alíz költőt, újságírót, akitől Anna nevű lánya született. Második felesége Harsányi Éva volt, Petri Lukács Ádám újságíró édesanyja.

1966-tól az ELTE magyar-filozófia szakára járt. 1974-től szabadfoglalkozású író. 1975-1988 között publikálási tilalom alá helyezték, versei szamizdatban és külföldön jelentek meg. 1981-1989 között a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője volt és fontos figurája a magyar demokratikus ellenzéknek. 1989-től haláláig a Holmi szerkesztőbizottságának is tagja volt. Ezekben az években Pap Máriával élt együtt.

Első versei a Kortársban és az Élet és Irodalomban jelentek meg, majd évekre elhallgatott. Első kötete, a Magyarázatok M. számára sikert aratott.

1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt, de még azon év őszén kilépett a pártból.

1996-ban az országgyűlésben Torgyán József interpellált, elfogadhatatlannak tartva Petri György és Esterházy Péter író Kossuth-díját: Petri György Zakatol a szentcsalád / Isten tömi Máriát... kezdetű Apokrif című verse[2] illetve Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat! című hangjátéka[3] kapcsán, vallás- és nemzetgyalázó szerzők támogatásával vádolta meg a kormány kultúrpolitikáját. A megvádolt írókat Radnóti Sándor és Pető Iván vette védelmébe.[4]

1998-ban bizonyosodott be, hogy gégerákja van. 2000. július 16-án halt meg, temetése július 22-én volt Dunaalmáson: a ravatalnál Réz Pál, a sírnál Várady Szabolcs búcsúztatta.

Az N&n Galéria Alapítvány rá emlékezve alapította meg 2010-ben a Petri György-díjat, amelyet minden évben a költő születésnapján, december 22-én adnak át. A díjra olyan - elsősorban fiatal - költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete.

Wikipédia
gabfe, 2015. december 23. szerda, 14:02
Címkék: Petri György, József Attila-díjas, Digitális Irodalmi Akadémia, Magyar Néphadseregnél, Általános Iskolában, Toldy Ferenc Gimnáziumba,
Kommentek
Nincs Cím
PETRI GYÖRGY: AMÍG LEHET

Ahogyan megyünk összebújva
az Iskola utcán fázós-boldogan (
,,őszi szerelem" - mondta kis pimasz
fiacskám) ,,őszi" - és akkor mi van?

bár, persze tudtuk mi is pontosan,
hogy ami jön, az tél, nem a tavasz,
hogy most már minden utoljára van,
hogy az öregség tele behavaz,

de addig itt a kocsma és az ágy,
addig legyen tivornya, buja vágy
amíg lehet. És aztán szépen együtt,

egymás kezét el többé nem engedjük,
s együtt, együtt bár úttalan-útatlan
toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban.
liliana01, 2019. október 10. csütörtök, 18:09
Mintegy nyolcvanezer néző vett részt a Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadásian
A Szegedi Szabadtéri Játékok MTI-hez elküldött közleménye szerint kimagasló szezonként értékelik az idei évadot, amely a Dóm téren saját bemutatóval, táncjátékkal indult Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével.

Az idei műsorban szerepelt még Verdi Aida című operája, de a közönség részt vehetett szimfonikus zenekari koncerten is, ahol magyar klasszikus és kortárs szerzők műveit csendültek fel. Idén újranyitott az Újszegedi Szabadtéri Színpad, ahol Petri György fordításában játszották Moliere Don Juan című drámáját, illetve határon túli együttműködés keretében, a sepsiszentgyörgyi színházzal közösen mutatták be Brecht Koldusoperáját, Bocsárdi László rendezésében.

Harangozó Gyula koreográfiájában családi mesebalett is szerepelt az idei repertoárban, míg a Dóm téren láthatták a nézők a Titanic című musical magyarországi ősbemutatóját.

A közlemény idézi Herczeg Tamás igazgatót, aki elmondta: ez az évad volt az elmúlt hét év, vagyis igazgatásuk
velemenyezd, 2019. augusztus 22. csütörtök, 19:09
Múzeumok éjszakája - Földtörténeti felfedező út Miskolcon
időpont foglalható, és alkalmanként egy, maximum két festményt tudnak véleményezni.

A Miskolci Galéria főépületében, a Rákóczi-házban Szalay 110 címmel Szalay Lajos születésének 110. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás a világhírű magyar rajzművész csaknem 80 grafikájából, amelyek argentin munkásságát mutatják be. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány - Buenos Airesben az Eduardo Sívori Múzeumban bemutatott - kiállítása Magyarországon először a Miskolci Galériában lesz látható. A kiállítást Sümegi György Szalay utazásai című előadásával nyitják meg.

"A művészet nem luxus" címmel a 100 éve alapított Miskolci Képzőművészeti Szabadiskola indulásának történetéről is nyílik kiállítás, amelyen az 1994-ben indult és jelenleg is működő Nyári Képzőművészeti Szabadiskolát is megismerhetik a látogatók.

A Rákóczi-házban az új kiállítások mellett tárlatvezetések, linómetszés és dzsesszkoncert is várja a közönséget.

A Színészmúzeumban, a Thália-házban a Bartók Plusz Operafesztivál, a Spanyolnátha
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 15:43
Petri György: Februári hajnal
Petri György: Februári hajnal

A fagyott hó helyén most
vizes a párkány,
vizesen ragyog!
Csöpögnek a méteres
jégcsapok.
Ó, lassú, szép, könyörtelen
fogyatkozás.
Aláfolyik az ablaküvegen
az eleven
víz.
lilagondolatok, 2019. február 01. péntek, 07:25
Cziráki Miklós színpadi koordinátor kapta idén a Bujtor-emlékgyűrűt
Idén nyolcadik alkalommal adták át az emlékgyűrűt, a díjazottat a veszprémi színházi dolgozók idén is titkos szavazással választották meg.

Bujtor Judit, Bujtor István színész-rendező özvegye hangsúlyozta: férje számára mindig is fontosak voltak a színházi háttérdolgozók, ezért alapították meg halála után az emlékdíjat.

Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója pedig arról beszélt: Bujtor István emlékét őrzik és ápolják Veszprémben.

Az elismerést először 2011-ben Somogyi György fővilágosító, 2012-ben Török Virág kellékes, 2013-ban Petrik Péter lakatostár-vezető, 2014-ben Kellerné Egresi Zsuzsanna értékesítési vezető, 2015-ben Nagy Attila cipész, 2016-ban Liszi Zsuzsanna jelmezgyártás asszisztens és jelmeztáras, 2017-ben Cziráki János színpad- és zsinórmester vehette át.

Az idei díjazott, Cziráki Miklós 1986 óta dolgozik a veszprémi Petőfi Színházban. Díszletesként kezdett, volt színpadmester és műszakvezető is, jelenleg színpadi koordinátorként dolgozik.
velemenyezd, 2018. december 22. szombat, 16:51
Petri György költőnek állít emléket a Petri 75 - Közelítés című kötet
Petri György költő, műfordító idén töltötte volna be hetvenötödik életévét, fia, Petri Lukács Ádám ezzel az alkotással állított emléket édesapjának.

"Számunkra ez egy egészen különleges pillanat, amelyre hat éve várunk. Hiszen egy olyan könyvet mutatunk most be, amely egészen különleges a magyar szellemi életben" - idézte Tallai Gábort, a Terror Háza Múzeum programigazgatóját, az est moderátorát az intézet MTI-hez eljuttatott közleménye.

Tallai Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy egy írónak, egy művésznek egy adott nemzeti kultúrán belül mi a sorsa, az utókoron múlik - ez a kultuszteremtés. Petri György kultuszának építésén még sokat kell dolgoznia az utókornak, hiszen a költő hagyatéka a 21. század számára is sok mindent kínál továbbgondolásra - jegyezte meg.

"Petri György néhány nap múlva, december 22-én lenne hetvenöt éves, és immár tizennyolc éve nincs köztünk, ő is azon hányatott sorsú íróink közé tartozik, aki nemcsak hosszú évekig volt betiltva, de életművének javarésze is csak
velemenyezd, 2018. december 17. hétfő, 20:53
Új lemezek a Gryllus Kiadótól, Sebő és 1-ső Pesti Rackák is friss anyaggal jelentkezett
nagyon jó hangja van és gyönyörűen ad elő. A dalos versekhez a könyvben kommentárokat is fűztünk" - mesélte Sebő Ferenc az MTI-nek.

A Sebő-együttes egyik énekese, Tímár Sára két önálló lemezzel is jelentkezett. Mint elmondta, a Minek nevezzelek... című CD-n autentikus magyar, erdélyi és moldvai népzene szerepel, elsősorban saját gyűjtési élményekből. Másik friss anyaga, a Református Hálaének Népzenével díszített liturgikus énekek gyűjteménye, a bemutatója december 21-én lesz a Zeneakadémia Solti György termében.

A Gryllus Kiadó új lemezei közül talán a legérdekesebb a Mindenek szerelme című CD, amelyet Ferencz György és az 1-ső Pesti Rackák közösen készített Szalonna és Bandájával, valamint a Söndörgő együttessel.

"Pál István Szalonna és csapata úgy muzsikálja a népzenét, hogy én azt azonnal el akarom játszani. Beleszerettem az első lemezükbe, aztán elkezdtünk egymás bulijaira járni, volt néhány közös fellépés, és kezdett megérni egy közös tartalom. A Rackákkal évek óta készítünk lemezeket
velemenyezd, 2018. december 04. kedd, 15:42
Válogatáslemez jelenik meg Petri György verseiből Vallai Péter tolmácsolásában
Kőváry Katalin rendező, a 2013-ban létrehozott Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke a műsorban elmondta, hogy a CD-n Petri György Magyar Rádióban fellelhető verseiből hallható válogatás.

"Péter nem volt túlságosan ismert mint filmszínész viszont a rádiós működése hallatlanul gazdag, csodálatos felvételei vannak a rádió archívumában" - mondta, hozzátéve, hogy a Petri-Vallai "együttműködés nagyszerű darabjai" közül 65 percnyi anyag került a CD-re a Magyar Rádió segítségével, a Gryllus Kiadó gondozásában. A lemezen hallható hangfelvételek az 1990-es években készültek.

Az albumot szerdán mutatják be Budapesten az RS9 Színházban, olyan előadók közreműködésével mint Krulik Zoltán és a Louisiana Double (Pintér Zsolt és Apáti Ádám). A műsorban elhangzik a Radnóti Színházban is látható Petri György-est, Valcz Péter rendezésében - tette hozzá.

Kőváry Katalin szerint az első felvétel a Magyar Rádióban, amelyen Vallai Péter verset mond 1986-ban készült, de csak
velemenyezd, 2018. november 19. hétfő, 12:08
Képek, videók
Petri György.jpg
liliana01
2019. november 26. kedd, 22:19
Petri György 1
taltos1
2016. február 28. vasárnap, 23:06
József Attila
maria_kadar_148
2018. május 04. péntek, 21:09
József Attila.jpg
anci-ani
2018. március 09. péntek, 15:28
József Attila - kép.jpg
anci-ani
2018. február 22. csütörtök, 08:34
József Attila - Nagy, mél
sanci81
2018. február 18. vasárnap, 17:39
József Attila idézet,Ó an
cuppika59
2018. január 19. péntek, 15:35
józsef attila szülöi háza
chillik
2017. november 22. szerda, 14:11
józsef attila mamája.png
chillik
2017. november 22. szerda, 14:10
józsef attila és családja
chillik
2017. november 22. szerda, 14:10
jözsef attila 021.png
chillik
2017. november 22. szerda, 14:09
jözsef attila 019.png
chillik
2017. november 22. szerda, 14:09
józsef attila 020.png
chillik
2017. november 22. szerda, 14:08
józsef attila 017.png
chillik
2017. november 22. szerda, 14:07
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.