Belépés
2019. január 19. szombat | 3. hét | 19. nap | 14:17 | Sára, Márió
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Fatimai engesztelő imaestet tartottak Mátészalkán
2018. május 16. szerda
Közel ötszáz zarándok vett részt a Szűzanya első fatimai jelenésének napján, május 13-án rendezett engesztelő imaesten Mátészalkán, a ráckerti Szűz Mária Szeplőtlen Szíve-templomban.
Immár hagyomány, hogy májustól októberig minden hónap 13. napján zarándokok érkeznek a környező településekről Mátészalkára, hogy a Szűzanyához imádkozzanak.
Az engesztelő imaestek első részét Heidelsperger István helyi plébános vezeti; a loretói litánia után a hívek más litániákat, népi imádságokat mondanak, Mária-énekeket énekelnek, majd parakliszt imádkoznak (görög katolikus könyörgő ájtatosság az Istenszülő Szűz Máriához). Ezt követően a jelen lévő papok rózsafüzért vezetnek. Az imaalkalom koronája a szentmise, amely éjszakába nyúló gyertyafényes, énekes körmenettel zárul.
A fatimai engesztelés immár huszonhárom éves hagyomány Mátészalkán. A Fatimai Mária-kegyszobor másolatát 1947-ben készítették el, azóta e vándorszobor többször is körbejárta a világot, útját csodák, megtérések kísérték. A volt szocialista országokba azonban 1994-ben jutott el először: tavasszal Szlovákiában fogadhatták a hívek százezrei, majd még ugyanebben az évben hazánkba érkezett.
A család éve tiszteletére megtartott fatimai gyermekzarándoklaton Magyarországról 120 fiatal vett részt, ők hozták el a szobrot Seregély István egri érsekkel együtt a Malév különgépével. A vándorszobrot június 11-i megérkezésétől október 13-ig sok magyar településre elvitték, köztük Mátészalka városába is. A szobor fogadása után egy Fatimai Szűzanya-szobrot helyeztek el a város ráckerti templomában, majd az akkori plébános, néhai Miklós Dezső megszervezte és rendszeressé tette az engesztelő imaesteket. Ezeken az alkalmakon több száz hívő ember fohásza tölti meg a templomot és emeli fel a szíveket Mátészalkán.
Bővebben itt olvasható Link
maroka, 2018. május 17. csütörtök, 12:32
Címkék: Szűz Mária Szeplőtlen Szíve-templomban, Heidelsperger István, Istenszülő Szűz Máriához, Fatimai Mária-kegyszobor, Seregély István, Fatimai Szűzanya-szobrot,
Kommentek
Kilencmilliárd forint a felnőtt pszichiátriai ellátás fejlesztésére
új épület megépítését, a bútorzat, az orvostechnikai eszközök, a biztonsági és informatikai berendezések beszerzését, valamint a szakszemélyzet képzését.

A 2200 négyzetméteres osztály kialakítása - az egyszemélyes kórtermekben - során lehetőség lesz a betegek 24 órás megfigyelésére, és a bútorzat, a könnyen átlátható terek, a mászásbiztos falak, a nem mozdítható tárgyak mind az önveszélyes betegek megfelelő ellátását teszik lehetővé.

A gondozóhálózat fejlesztéséhez kapcsolódóan Móron, Mátészalkán és Kisvárdán új pszichiátriai gondozó, míg Nagykanizsán, Siófokon, Veszprémben és Zalaegerszegen pedig a pszichiátriai járóbeteg-ellátáshoz kapcsolódó nappali terápiás részleg jön létre. Az épületek felújításán túl orvostechnikai és informatikai eszközbeszerzés is lesz.

A program harmadik elemeként 13 megyei kórház akut pszichiátriai osztálya újul meg azok komfortosabbá és biztonságosabbá tételével.

Gondos Miklós, az ÁEEK főigazgatója kiemelte, hogy ebből a forrásból nemcsak a pszichiátriai
velemenyezd, 2018. november 27. kedd, 19:00
Halálos baleset Mátészalkán
A tájékoztatás szerint, a nő a Széchenyi utcán, az úttesten akart átmenni, amikor elütötte a személygépkocsi. Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrség az utat lezárta, a forgalmat elterelik.
velemenyezd, 2018. október 05. péntek, 07:32
Öten megsérültek egy balesetben Mátészalkánál
Az MTI információi szerint az egyik autóban egyedül utazó sofőr súlyosan megsérült, őt a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, majd mentőhelikopterrel kórházba vitték.

A másik autóban két felnőtt és két gyerek utazott, mindannyian könnyebben sérültek meg.
velemenyezd, 2018. szeptember 22. szombat, 18:51
Letették a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjának alapkövét
megszüntették, másrészt a visszaélések megszüntetése érdekében külön bankszámlaszámokat és telefonon hívható segélyszámokat hoztak létre, végül pedig a karitatív tanácsot alkotó hat tagszervezet és három külsős szervezet együttműködése révén ma már összehangoltan tudnak segíteni az egész országban.

Tessely Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő közölte, hogy a Baptista Szeretetszolgálat az új pákozdi létesítményre 354 millió forintot fordít, míg az elnyert forrás további részéből Békésben, Miskolcon, Mátészalkán és Bükkszentmártonban szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi létesítmények fejlesztését valósítja meg.

A képviselő beszélt arról is, hogy az 1700 négyzetméteres raktárépület mellett adománygyűjtő pont, illetve munkatársak, önkéntesek képzését szolgáló oktatási központ is létesül. Összességében a központban 8-10, míg a raktárban 3-4 munkavállaló fog dolgozni.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára felemelőnek nevezte
velemenyezd, 2018. szeptember 10. hétfő, 17:22
Országszerte időseket fosztott ki egy bűnbanda
az 1950-es, 1960-as években épített négyemeletes tömbházakba mentek be, ahol a lakások konyháiból nem lehetett a folyosóra vagy más szobára kilátni.

A vádlottak általában azzal az ürüggyel jutottak be a lakásokba, hogy valamelyik szomszédnak hagynának üzenetet, ezért papírt, vagy más esetben vizet kértek. Két nő a konyhába terelte és lefoglalta a sértetteket, a harmadik asszony és a férfi pedig közben a lakásban kutakodva szedte össze az értékeket.

A vádirat szerint Szegeden, Cegléden, Mátészalkán, Gyöngyösön, Székesfehérváron, Nagykanizsán és Zalaegerszegen többségében egyedülálló, 70-80 éves nőket, férfiakat fosztottak ki, előfordult, hogy mozgáskorlátozott volt az áldozatuk. A tíz károsulttól összesen közel hétmillió forint értékben készpénzt és ékszereket vittek el.

A négy embert akkor sikerült elfogni, amikor 2017 májusában Szegeden újabb bűncselekmény elkövetésére készültek. A rendőrség az általuk használt személygépkocsit is lefoglalta.

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség
velemenyezd, 2018. június 04. hétfő, 13:09
Közérdekű munkára ítélték a csaknem egymillió forinttal eltűnt postást
Toma Attila elmondta, hogy az egyik szabolcsi település postahivatalában dolgozó K. Gy. február 6-án reggel vette át a postamestertől a mintegy egymillió forint készpénzt, majd ismeretlen helyre távozott. A férfi pénzt a címzetteknek nem kézbesítette, munkahelyén nem jelentkezett elszámolásra, telefonon pedig elérhetetlenné vált munkáltatója számára.

A postás a nála lévő készpénz egy részét Mátészalkán és Budapesten euróra váltotta, majd vonattal Bécsbe ment, hogy onnan Nyugat-Európába utazzon - ismertette a szóvivő. Miután megtudta, hogy a rendőrség keresi, visszautazott Magyarországra, a rendőrök Mosonmagyaróváron fogták el. A vádlottnál mintegy 700 ezer forint értékű pénz, forint és euró maradt, amelyet a rendőrség lefoglalt; a posta emellett kérte további kárának megtérítését a vádlottól.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a kár egy részét megtérítette, valamint vállalta, hogy a többit is részletekben visszafizeti a postának - közölte Toma
velemenyezd, 2018. március 12. hétfő, 18:58
A Frieslandnél már a következő öt év fejlesztési tervein dolgoznak
A vezérigazgató emlékeztetett arra: a mátészalkai üzemben a késztermék-előállítás az elmúlt négy évben több mint 15 százalékkal növekedett, főként a márkázott és feldolgozott termékek gyártását növelték.

A múlt évben a Friesland Hungária Zrt. árbevétele mintegy 30 milliárd forint volt, ami 8 százalékkal haladta meg az előző évit. A mátészalkai gyárban készül a Túró Rudi már a múlt század 60-as éveinek vége óta, most ez a termék árbevétele adja az összes árbevétel 40-45 százalékát. A Túró Rudi mellett egyéb Pöttyös és Milli termékek gyártása is folyik az üzemben. A termékek 95 százalékát belföldön értékesítik, a fennmaradó hányadot elsősorban Romániában és Szlovákiában adják el.

Évente termékfejlesztésre 100 milliós nagyságrendben költ a FrieslandCampina Hungária Zrt., legutóbb 2014-ben egy desszertüzemet építettek Mátészalkán mintegy 800 millió forintos beruházással. A társaságnál mintegy 300 ember dolgozik, és évente 33-35 millió liter tejet dolgoznak fel a cégnél. 45 magyarországi termelővel
velemenyezd, 2017. szeptember 15. péntek, 16:02
Képek, videók
Mátészalkán
szilika
2007. február 06. kedd, 15:33
Templomban
sanci81
2018. június 29. péntek, 18:14
Pap a templomban.jpg
chillik
2017. február 17. péntek, 06:38
a templomban
orban47
2016. május 31. kedd, 21:15
templomban.gif
sz719eszter
2016. május 11. szerda, 21:37
Templomban.gif
pacsakute
2015. december 20. vasárnap, 21:48
Illionisi templomban.jpg
pacsakute
2015. december 10. csütörtök, 11:18
Petrovics István&Hrúz Már
menusgabor
2019. január 01. kedd, 17:08
szent István jobb 1207.jp
maroka
2018. december 07. péntek, 18:29
kalász istván1028.jpg
maroka
2018. október 28. vasárnap, 13:37
kuli istván és kárász ann
maroka
2018. augusztus 26. vasárnap, 22:49
Istvántól
csalogany13
2018. augusztus 23. csütörtök, 23:08
17623-szent-istvan-nap ok-
vorosrozsa66
2018. augusztus 20. hétfő, 20:10
Szent István király - Szo
menusgabor
2018. augusztus 20. hétfő, 12:45
simonyi-szent-istvan-u nne
vorosrozsa66
2018. augusztus 20. hétfő, 11:13
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.