Belépés
2019. október 17. csütörtök | 42. hét | 290. nap | 09:59 | Hedvig
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elhunyt Dobozi Eszter József Attila-díjas költő
Dobozi Eszter Cegléden született 1956-ban. A szegedi egyetem magyar-történelem szakán végzett, majd középiskolai tanárként Cegléden és Kecskeméten tanított. 1995 és 2019 között a kecskeméti Kodály Iskola igazgatója volt. A Forrás folyóirat szerkesztője 1989-től.

Versei 1978-tól jelentek meg különböző folyóiratokban, a Tiszatájban, a Forrásban, az Alföldben, a Mozgó Világban, az Új Írásban, a Napjainkban és a Kortársban, a Hitelben és a Magyar Naplóban. Első önálló verseskötete, az Egy 1986-ban, a Tíz körömmel című szociográfiája 1994-ben jelent meg. Két regény fűződik a nevéhez, a Túl a rákbarakkon. Angelika naplójából (2008) és a Sánta Kata (2011). Utolsó verseskötete, a Hószín átfut, sár fennakad 2018-ban látott napvilágot.

Dobozi Eszter 1992-ben Pilinszky János-díjat, 2004-ben Arany János-díjat, 2010-ben József Attila-díjat kapott. A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként 2018-ban Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. október 09. szerda, 13:51
Címkék: Elhunyt Dobozi Eszter József Attila-díjas, Dobozi Eszter Cegléden, Kodály Iskola, Mozgó Világban, Magyar Naplóban, Sánta Kata,
Kommentek
Meghalt Sára Sándor - Saját halottjának tekinti a közmédia Sára Sándor filmrendezőt, a Duna Televízió első elnö
1968-ban. Következő rendezése, az 1974-ben készült Holnap lesz fácán erősen szatirikus képet festett az akkori közéleti anomáliákról, emiatt majdnem betiltották. 1977-ben készítette el a 80 huszárt az 1848-as forradalom hírére minden veszély és tiltás ellenére hazatérő magyar katonákról, a hősiesség és helytállás filmes emlékművét. 1987-es rendezése, a Tüske a köröm alatt a vidéki kiskirályok visszaéléseivel foglalkozott. Utoljára 1996-ban rendezett játékfilmet A vád címmel, ennek forgatókönyvét a József Attila-díjas vajdasági magyar íróval, Gion Nándorral közösen írta.



Noha Sára Sándor kedvence a játékfilm volt, a szakma és a közönség elsősorban dokumentumfilmesként tartja számon. Sok-sok kilométernyi hosszúságú filmszalagon rögzítette a magyar történelem krónikáját. Puritán eszközökkel megformált munkáiban leleplező szenvedéllyel igyekezett a közelmúlt fájdalmas eseményeit tények, tanúk, vallomások segítségével felidézni. Legismertebb munkái: a fél évszázad magyar történelmét egyéni sorsokon át
velemenyezd, 2019. szeptember 22. vasárnap, 14:52
CineFest - A Monos nyerte a legjobb filmnek járó fődíjat
A szervezők tájékoztatása szerint a fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat és a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) díját az amerikai Robert Eggers A világítótorony című filmje kapta. A közönségdíjat a német Nora Fingscheidt Kontroll nélkül című drámája nyerte el.

A legjobb kisjátékfilm Pedro Collantes Ato San Nen című alkotása lett, az egészestés dokumentumfilmek CineDocs-díját Anja Kofmel Chris, a svájci, a CineNewWave-díjat Füzes Dániel Szokásjog című alkotása nyerte el. A Dargay Attila-díjat, amellyel a magyar animáció ifjú tehetségeit ismerik el, Hegyi Olivér kapta.

A Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját Ali Jaberansari Teherán: a szerelem városa című alkotása nyerte el. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját a Monos kapta.

A szombati díjkiosztó gálán életműdíjat vehetett át George Lazenby ausztrál színész, az idén ötvenéves 007 - Őfelsége titkosszolgálatában című kultikus James Bond-film sztárja. A CineFest idei másik életműdíjasa, Bille August Oscar-, Golden
velemenyezd, 2019. szeptember 21. szombat, 18:02
Önfeledt nyárbúcsúztató
részt. Az Arany Fakanál kategóriában a Harmonikus Csavargók Csapatának fügés "Örömpörköltjét" találta a legjobbnak a zsűri. A halászlék között az Óvárosi Papírkutyák pontyból készült remekműve bizonyult a legjobbnak. A Kiskukták vetélkedését az Óvárosi Papírkutyák "Kölyök pörköltje" nyerte. A Sporthalom Kft. különdíjában részesült a Magyar Sapat. A szakácsnak készülő fiatalok, Juhász Balázs és Kójér Zsombor kályhán készítették el a versenyre benevezett ételt. Versenyen kívül főzött az ÉSZKE és Szalai Attila, aki kóstolóval egybekötött könyvbemutatót tartott az eseményen. Különdíját, a rusztikus tálalót a főzőverseny állandó résztvevőinek, a Bakok csapatának ajánlotta fel.

Szinetár Dóra és Wolf Kati után sokak kedvence, a Máté Péter- és Fonogram-díjas énekes, Molnár Ferenc Caramel töltötte meg a nagysátrat.

A legnagyobb tömeg minden bizonnyal a tűzijátékra és az azt követő Halott Pénzre érkezett. Felcsendültek a zenekar "intelligens partihimnuszoknak" nevezett legnépszerűbb számai. A
menusgabor, 2019. szeptember 18. szerda, 22:00
Rofusz Ferenc animációs filmje díjat nyert Argentínában
Rofusz Ferenc kilencperces animációja Leonardo Da Vinci Az utolsó vacsora című művének animációs festményfilm feldolgozása.

A Légy című animációjával 1981-ben Oscar-díjat nyert Kossuth-díjas rajzfilmrendező legújabb munkájáról szólva korábban elmondta: a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el.

A Magyar Média Mecenatúra támogatásával elkészült filmen az eredeti tervekhez képest semmit nem változtattak, "minden kockája ugyanaz, mint amit 40 évvel ezelőtt storyboardként beadtam". Bár a koncepció az eredeti, a film 21. századi technológiákkal, így 3D animációval készült, a 8 ezer rajzot digitálisan készítették és színezték. A film egyik célja, hogy Leonardo da Vinci freskójának kritikus állapotára hívja fel a figyelmet.

Az utolsó vacsora forgatókönyvét Rofusz Ferenc a dramaturg Békési Sándorral közösen írta, ők ketten készítették a storyboardot is, az operatőr Polecsák Lajos és Kapitány Iván, a zeneszerző Pacsay Attila
velemenyezd, 2019. szeptember 18. szerda, 09:21
Több mint 40 kiadó mutatja be újdonságait az őszi Margó fesztiválon
A fesztiválon mutatja be legújabb könyvét többek között Babarczy Eszter, Barnás Ferenc, Bartis Attila, Bödőcs Tibor, Darvasi László, Gárdos Péter, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kukorelly Endre, Láng Zsolt, Molnár T. Eszter, Nádas Péter, Nyáry Luca, Szántó T. Gábor, Szécsi Noémi és Tóth Edu is - olvasható a közlemény.

Számos neves külföldi szerzővel is találkozhatnak az irodalom kedvelői, személyesen lesz jelen a Szólíts a neveden című regényével és az Oscar-díjas filmadaptációjával világszerte ismertté vált André Aciman, Bas Rosenbrand, Jakub Plachy, Elisabeth Asbrink, Afonso Cruz, Sissel-Jo Gazan, Kim Leine és Jón Kalman Stefansson is.

Folytatódik az irodalom- és olvasásnépszerűsítő beszélgetéssorozat, a Margó Extra. Idén Kovalcsik Ildikó (Lilu), Lovasi András, Mautner Zsófi és Vitáris Iván mesél könyv- és olvasmányélményeiről a közönségnek.

Rendhagyó előadáson mutatja be Krasznahorkai László új regényét Haumann Péter és Miklós Szilveszter. A fesztivál az Ivan & The Parazollal
velemenyezd, 2019. szeptember 17. kedd, 11:41
A rendszerváltásról szól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem őszi szabadegyeteme
Az NKE az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a jövő kedden induló első szemeszter előadói olyan közéleti emberek, akik nemcsak résztvevői, hanem alakítói is voltak a három évtizeddel ezelőtti eseményeknek. A szabadegyetem mottója: "30 éve szabadon".

Az első előadáson Kulin Ferenc Széchenyi- és József Attila-díjas kritikus, irodalomtörténész a rendszerváltás történetébe vezeti be a hallgatóságot. Az előadó ebben az időszakban a Mozgó Világ című folyóirat főszerkesztője volt, 1990 és 1998 között pedig országgyűlési képviselő.

A sorozat részeként Balog Zoltán miniszterelnöki biztos az 1989-es határnyitásról beszél; Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója a lakiteleki találkozóról és az MDF megalakulásáról tart előadást; Tölgyessy Péter volt parlamenti képviselő harminc év távlatából értékeli a rendszerváltozást.

A Ludovika Szabadegyetem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Rendszerváltás Történetét Kutató
velemenyezd, 2019. szeptember 15. vasárnap, 11:23
Bobály Attila életművéből rendeznek kiállítást Salgótarjánban
egyaránt. Köztéri szobrai állnak Nógrád megye- és országszerte, valamint Nagy-Britanniában is. Luxemburgi Zsigmondról készült szobra helyet kapott az ópusztaszeri szoborparkban.

Békásmegyeren Csontvárynak állított emléket, Soroksár Niké szobrát kapta Bobály Attilától. Szécsénybe Szent Erzsébet szobra került a somoskői öntőműhelyből, Salgótarjánban sok más portré és emlékmű mellett Szent Istvánt és Széchenyit ábrázoló alkotása látható. Művei megtalálhatóak a Salgótarjáni Pantheonban is.

Bobály Attila 1948-ban a Nógrád megyei Varsányban született. Az egri tanárképző főiskolát 1976-ban végezte el. Szobrászatot Laborcz Ferenc és Kovács Ferenc szobrászművészek irányítása mellett tanult.

1984-ben felvételt nyert a Művészeti Alapba és tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is. 1991 óta volt tagja a Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Szobrász Társaságnak. Az elmúlt három évtizedben több díjat is elnyert műveivel. Résztvevője, segítője volt a Salgótarjáni Szabadtéri
velemenyezd, 2019. szeptember 13. péntek, 07:05
Képek, videók
elhunyt-bojte-julianna -bo
sz719eszter
2016. szeptember 21. szerda, 13:15
0 Eke Miklós elhunyt.jpg
lovaszmarika
2016. május 12. csütörtök, 17:43
búcsúdal-elhunyt.png
astropapa58
2015. november 01. vasárnap, 10:30
Elhunyt.....
borigit
2015. január 25. vasárnap, 14:15
Elhunyt Szeretteink Emlék
cipello
2014. december 10. szerda, 13:39
20141108elhunyt-gera-z olt
lilagondolatok
2014. november 16. vasárnap, 15:00
elhunyt bajor gizi
lacipecsenye
2013. május 05. vasárnap, 10:29
elhunyt somlay artur
lacipecsenye
2013. május 05. vasárnap, 10:28
elhunyt joszip broz tito
lacipecsenye
2013. március 07. csütörtök, 21:18
elhunyt lev jasin
lacipecsenye
2013. február 19. kedd, 09:45
elhunyt kádár jános
lacipecsenye
2013. február 18. hétfő, 18:35
Mai Nap elhunyt Kádár Ján
lacipecsenye
2013. február 18. hétfő, 18:31
Edda - Pataki Attila--.jp
agica2004
2019. augusztus 14. szerda, 19:10
Szigethy Attila
azenujsagom
2019. július 14. vasárnap, 07:39
bognár attila0604.jpg
maroka
2019. június 04. kedd, 13:54
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.