Belépés
2020. február 22. szombat | 8. hét | 53. nap | 07:11 | Gerzson
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Sík Sándor: Az élő bokor - vallásos vers
I.
A Végtelenség Kristálycsarnokában
Embertelen magában áll az ember.
Áll és kiált.
Van-e Fül a Mindenben, figyelő,
Hangunkra, hangzó emberhangra halló?

Kiálts a szélhez, mondd, hogy üljön el, -
Kérd a villámot: sújtson másfelé, -
A hunyó napot, hogy ne hagyjon árván, -
A déli hőt, hogy ki ne szívja kínnal
Sziklába körmölt ciszternád vizét:
Hallgatnak-é könyörgésedre vajon?
A tűz elé hiába térdepelsz,
Hogy fel ne falja bűntelen tanyád:
Ha ésszel, kézzel torkon nem fogod,
Úgy elemészt, hogy egy csipet korom
Marad belőled s együgyű imádból.
Behúzza-é a megehült oroszlán
Szavadra szikrahányó körmeit?
Az áspiskígyó tiszteli-e szód?
És mondd a marta sebnek, hogy ne fájjon!
Magányos hang az ember hangja, meddő
S rokontalan, csak a könyörtelen
Szél vihog rá beteg visszhangokat;
Magányos hang az ember: mondatik
Valakinek, és nincsen, aki hallja;
Páratlan rím: a zengő ráütést
Szólítja zengve és elhal magában.
Kiáltozol, hisz amióta eszmélsz,
Egyebet sem tudsz, mint kiáltani.
Kiáltás, égresíró csepp sikoly
Jelentette a Minden közönyének,
Hogy megszülettél; egy hörgő sikoltás
Jelenti majd a siketnéma pornak,
Hogy közönyös méhébe visszatérsz;
S a kettő közt: minden kis pillanat,
Minden lehellet: egy-egy elhaló
Esengő sóhaj, vagy szomjú kiáltás
Valakihez, szilaj dörömbözés
A záranincs roppant páncélkapun
Vagy hízelgő szelíd esenkedés
Egy kívánt kulcslyukon, - a kulcs belülről,
És benn a házban senki sincs.

Ó jaj, dehogy nincs! Zárt ajtók mögött
Páncélok mögött, fellegek mögött
Világok mögött, ezredek mögött
Virraszt egy alaktalan Óriás,
Egy siketnéma és vak Óriás,
Egy vigasztalan Óriás: a Törvény.
Nem látom őt; nincs ember-arculatja
És teste nincsen: nem tapinthatom.
De hallom óriási lépteit
A Mindenség visszhangos csarnokában
Meg-megdörrenni s végigorgonálni
A láthatatlan kupolák alatt.
Egy dörrenés: s szökell a szolga nap;
Más dörrenés: a nap pihenni száll.
Egy rezzenés: ím felgurul a hold
És csalfa hévvel gömbölyödni kezd;
Más rezzenés: csorbítja sarlaját
És elemészti vézna tetemét.
Egy mozdulás: és serken a dagály,
Az Óceán hetes fogatja bőg;
Más mozdulás: és visszahull a hullám
S alázatos-gügyögve megvonul.
Egy dobbanás: és emberszív alatt
Emberszív éled emberszenvedésre;
Más dobbanás: az ember odafekszik
Az anyaföld bizalmas kebelére
Virágnak trágya, féregnek falat,
Szellőnek játék, unokának emlék,
Történelemnek halvány hagyomány.
Robban: világ bukkan a semmiből.
Robban: világ bukik a semmibe.
Napok kerengnek, tejutak derengnek,
Naprendszerek párává porlanak,
Kattog a Küllő, csattogat az Üllő,
Lobog a, dobog a, robog a Ritmus,
Egy, kettő, száz, millió, billió;
Valahol, valahogyan, valaki, -
Egy Mester veri a taktust!
Egy Mester, egy Karmester-óriás.
Siket-é, vak-é? Bárgyú kis szavak!
Ki látott többet, ki hallott nagyobbat
A vak Miltonnál, siket Beethovennél!
Ó Mester, Mester, ó vigasztaló
Látó és halló Ritmus Óriás!

Verem a taktust, kezemmel, szívemmel.
Verem a taktust: kezemmel, szívemmel.
Minden eremmel testemben tapintom
a Mestert.
Ó drága Ritmus, meghitt jóbarát,
Én lélegzetem, mindenem, de jó,
Hogy te lettél a Törvény, hogy a Mester
Benned lélegzik és benned üzen!
Bár térdepelve illeti csak ujjam
Rejtelmes ráncú köntösöd szegélyét,
Téged ismerlek, jobban enmagamnál.
Ahol te szólsz, ott én otthon vagyok.
A mindenségből te pihegsz felém,
A mindenségben hát otthon vagyok.
Aki tebenned él, testvér nekem:
A Mester benned lélegzik körülem,
A Mesterben hát testvér vesz körül.
Aki ritmusra szól, az énekel,
S aki énekel, nem lehet, ne halljon.
Énekel: hallom. Énekelek: hallja.
Ébredj én lelkem!
Ébredj, citera, hárfa!
Dalommal a hajnalt pirkadni keltem,
Dalommal az Istent dalolni keltem.
*
II.
De meddig ér a hang?
És meddig ér a szem?
És meddig ér a gondolat?

Vak-sima fal a síkos Végtelenség:
Nekigyürkőzik izzadságos elméd
S nehézkesen úgy csusszan vissza róla,
Mint makacsul erőlködő fiú
Felül-koronás bükkfa derekáról.
Hiába küldöd fölfelé szemed
Lencsés sugarát; falra fal tolul,
Végtelen torlik új-új végtelenbe.
Az éther érthetetlen óceánján
Szigetet hol lel megvethetni lábát
Embergondolat és emberkiáltás?
És mégis, mégis erősebb tenálad
A tölthetetlen kényszer, hogy kiálts.
Keresned kell, hívnod, kiáltanod
A Halló Végtelent.

Hallod a Hangot,
De olyan messze, messze, messze van!
Hallja-e hangod,
Hisz olyan messze, messze, messze van!

A Leviátán hömpölyög előttem,
Tengerek szörnye, Leviátán,
Aki dagályban, apályban dorombol,
Aki bömböl a jeges zivatarban,
S az égütő viharban hánykolódik.
A Leviátán hömpölyög előttem,
Előttem-é? alattam-é? fölöttem-é?
A Mindenség parttalan tengerében
Valami hömpölyög. Képzeletem
Vele hömpölyög s szédülten dadogja:
Leviátán!

Amikor millió és millió
Évezredenként egy-egy pillanatra
Fölbukkan a világtalan özönből,
Farka hegyének lomha billenése
Megrengeti a feneketlen árt
S felloccsant egy parányi buborékot.
Az újszülött tajték-gömböcske hintál
Hullámhegyeken, hullámvölgyeken,
És rengnek benne kisded óceánok,
Csecsemő kontinensek domborodnak
És most elválasztott naprendszerek
Keringnek benne, mint búgócsigák
S pajkosan pergetik maguk körül
A csillagok parányi pörgetyűit,
És minden csillag újabb tengerekkel
És szárazakkal és új csillagokkal
Fiadzik újra, s az új Óceán
Új Leviátánokkal viselős.
Mígnem egyszer a milliomodik
Unoka Leviátán uszonyán
Megcsillan és vígan himbálni kezd
Egy vízparány, egy icipici gömb,
És forog és az esztendők kerengnek,
És tengerek csatáznak tengerekkel
Az új golyóban, és ahol a tenger
Legmélye nyílik, áll egy Óriás,
(Irdatlan Óriások tömegében
Egy ici-pici gyermek Óriás),
És félkeze feltartott tenyerén
Kacagva gurigázza azt a csöpp
Játékvilágot, melyet durva nyelven
Napnak nevez, melynek alázatos
És engedelmes szolgálóleánya
A Föld, az én anyám.
Hol vagyok én!
És hol van tőlem az Óriásgyermek!
Az Óriástól hol a Leviátán!
És attól még az Első Leviátán!
Hogy jutna hozzá hangom cirpelése!
Hogyan törődnék porszem életemmel,
Hogy lenne füle hitvány hangjaimra!
Egy hangyaláb a Libanonra dobban,
Egy lepke rálehel az Óceánra:
Világok harsogása mind a kettő
Az én szavam neszéhez, míg eléri
A mindenségen át a Kezdetet!

Megállj, bolond paripa, képzelet!
Hová csatangolsz? Gyeplőt a szilajnak!
Ha ballon elméd kötelét eloldod,
A semmi kékben nincs előtte gát,
Repülhet és csaponghat kedveként,
És teremthet, ha jól esik, magának
Világokat és mindenségeket:
Te állj és vesd meg élő lábaid
Két talpas, körmös oszlopát a földön,
Ösztöneid szívós gyökérzetével
A föld szívéig indázd el magad,
Hadd zsongja által földszakadta tested
A fogható, az éltető valóság:
A föld dobogta, ég lobogta Ritmus.
A Ritmus, ó a Ritmus nem szeszély,
Nem képzelet, nem csilló buborék,
Nem Leviátán: a Ritmus a Rend,
Az eszme és az ének: a teremtés,
Tennen magadnak képére teremtés.

Ugyan gondold el magadnak az Istent,
Amint kimondta a végső Legyen-t,
S fáradt ujjakkal megpörgette már
A Gömbök Gömbjét első indulásra,
Aztán elmondja: "Jól van úgy, amint van,
Forog immár, nincs többé forgatóra
Szükség, elél már örökké, maga
Emberségéből - amen és aludjunk!" -
És elterül a kék világmező
Csillagvirágos dagadó gyepén,
Szeméig húzza felhőpaplanát,
És nem törődik többé semmivel,
Aluszik, aluszik álmatlanul.

Ó milyen lusta mesterember Isten!
Ó milyen nyárspolgári gondolat!
Hol a mester, ki árván hagyni képes
A Művet, Művét, szíve magzatát!
És hol a mű, mely nem sír este-reggel
A simogató mesterkéz után?
Emlőt akar és ringatást a mű
És bölcsődalt és anyaörömet:
És nem anya, ki elaludni képes,
Míg csöpp pulyája emlőt nem kapott.
Vehet-e akkora lélegzetet
Szobrász, ha áll az óriás kolosszus,
Hogy életnél-halálnál izgatóbb
Ne maradjon néki: gyermeke testén
A fénynek-árnynak tánca hogy libeg!
A legjobb mester pálcájára bízta
Művét a fáradt muzsikus, - de mégis
Még álmából is iszonyattal költi
A gondolat, hogy tán egy eldugott
Helyen, ahol más meg sem hallaná,
Egy másodperccel el találja vétni
Csilingelését a triangulum.
Tégedet is, idétlent, legutolsót
Énekesek, húrosok seregében
Nem költ-e olykor mint villámcsapás
Almodból egy-egy régi verssorod!
Nem, nem a művész hűséges! A mű
Több életnél, halálnál: egy magával.
Szeretet szülte, szeretetre szülte,
És nincs is benne más, mint szeretet.

Örülj, én lelkem, boldog énekes,
És énekelj, mert nemcsak énekes vagy,
De ének is, és aki énekel,
Szeretetből énekel tégedet,
S aki szeret, annak mi gondja más,
Mint hogy szeressen és hogy őt szeresse,
Akit szeret.
Örülj és énekelj,
Én boldog lelkem: érted ég az Élő
Szerelem lángja, melynek lobogása
Életre lángolt téged is. Örülj
S lángod indáját bíborosra szítsd.
Minden parázs halandó, csak e láng,
A Dallam lángja, a Szerelem lángja
A mindörökkön égő s el nem égő
Rózsának lángja nem ismer halált.
*
III.
Fülemről immár lepattant a sár,
Mint szememről a hályog és agyamról
Az emberszem bilincse. Szabadon
Úszom a zengő dallam-óceánban,
Amelynek nem volt és nem lesz határa,
Eleje nincsen, vége nincsen: él.
Mert minden ütem a Te pihenésed:
Testekben, színekben és vonalakban
Remeg és kúszik, tündököl és táncol
És ölelkezik, lankad és alél
És újra él és újra mosolyog,
És minden szín és vonal és idom
És mozdulat: a Dallam köntöse,
Szerelmed dallamáé.

Köszöntöm a közös háztűz Napot:
Tudom, hogy minden csepp sugárszilánkját
Énnekem gyújtottad fel egymagamnak,
S hajnaltól estig minden pillanatban
Új üzenetet integet felém
Kettőnk közös titkáról.
Jó meleg titok, beleburkolózom,
Mint egy jó bunda bolyhos melegébe,
És dudolászva járok a december
Haván-sarán és jéglehelletű
Rossz-emberek s didergő kicsinyek közt,
És odatárom nekik a felét.

Az Esthajnal Csillagot köszöntöm,
Rajtam virrasztó szemed hűvösét,
S ingó ösvényem hozzád igazítom.
Pirosítani hajtom oda képem
A táncrahívó szeleburdi szélnek;
A nagy hegyeket nézem áhítattal
És gerincük élő hullámain
Rajta látom még éppen hogy kihülten
Mintázó meleg ujjaid nyomát.
A nyár felhőin rózsaszín palástban
Libegsz tova, hópelyhekben csilingelsz
És a kérődző, bús tehén kolompján.
Fűszál hegyén cseppé szürönközöl,
Fenyősudárban ég felé mutatsz,
S égből a földre sóvárogsz alá:
Susogló eső fátyolszálain.
Illatnak ülsz a gyöngyvirágkehelybe,
Meleg életnek sárga rozskalászba;
Harangvirágnak lila csókot adsz,
Kisgyermekek ajkára rózsapírt,
Kukoricának kisleány-hajat,
Költő szívébe gyerekgügyögést,
Tudósnak eszmét, aggastyánnak álmot.
Jóságod édessége csordogál
Mézben, gyantában, édesanyatejben;
Teremtésed játéka mosolyog
Önnönmagán, mikor a kisgyerek
A jó homokban házakat emel.
Pajzán mosollyal vezeted a felnőtt
Nagyemberkék szalagfutó kezét,
Alvajáró költőket, piktorok
Esetlen ecsetét és filozófok
És csepürágók kötéltáncait,
És úgy lesed, kíváncsi szeretettel:
Mire mégy velük? - mit lehetne tenni még,
Hogy még tarkább és még zengőbb legyen
A létezőség.
Nyári éjszakában,
A zengő csendben ablakom alatt
Hallom suhanni lépteid neszét.
Figyellek árva tücsökcirpelésben,
Holdat vonító nagy komondorok
Borzongásában és a méla békák
Állhatatos szerzeteskórusában.
És hallak hajmeredve messziről
Örjöngő ágyúszóban és a szárnyas
Halálszerszámok istentagadó
Zuhatarában és gyermeksikolyban,
Halálhörgésben, - káromló igék
Fagyasztják szívem: gyilkolj! és gyűlölj!
Tipord el! és: Feszítsd meg!
És meg nem érthetem, ha tudom is,
A lehetetlent: hogy ezekben is
Te mennydörögsz és magaddal beszélsz!
Mily borzalom! De minden borzalomnál
Borzalmasabb, hogy én is te vagyok.
Kinyújtom a sötétben a kezem:
S érzem, hogy kezed tapogat körül.
Lépek: de érzem, hogy mozdulsz felém.
Nézek kifelé: s néző két szememmel,
Te nézel, ó kettős világtükör,
Melyben belsővé finomul a külső,
És ami belső, külsővé nehézül.
Lélegzetem a te lélegzeted,
Agyamban villódzol, véremben áradsz,
Szívemben sírsz, dobogsz és dübörögsz,
Ha hánykolódik bennem szenvedély.
Ha mozdulok, a mindenség megindul.
Igét ha mondok, reveláció
Harsog belőle: a Törvény beszél.
Gondoljak rosszat: a Törvényt töröm,
S megroppan a Mindenség tengelye.
A Boltozat gyámköve lett a vállam,
Markomban fordul az Örök Kerék,
És sóhajomtól billeg és kihagy.

Néha meg olyan puhán és pihegve
Húzódol meg a szívem fenekén,
Mint egy butuska, éppenhogy kibújt
Fecskefiók a széthullt héj között.
Hangod nesze is olykor annyi csak, mint
Bölcsőben szundikáló csecsemő
Lehellete, mikor keresztelő után
Legelőször álmodik angyalokkal.
Ittlétedről csak annyi hoz jelentést,
Mint a virágzó szőlők illata.
Megérzik az ismerős illatot
Nyirkos pincék mélyén a vén borok,
S pókháló lepte hordaik szívében
Boldog kerengés forradalma pezsdül.
Érezlek én is: boldog ámulat
Nyilallik át pókhálós lelkemen,
És mozdulok és pezsdülök és forrok,
Általlobog a forró fiatalság:
Legelső lépés, első gügyögés,
Első imádság, első költemény,
Az első legyen visszhangzik belőlem,
Az első Nap, a világfakadás.

Hol van már tőlem szenvedés, halál!
Mit énnekem esendő birodalmak,
Elomló Alpok, futó kontinensek,
Szétporladó naprendszerek! -
Minden Te vagy és benned minden él.
A csöpp halál: a múlhatatlan élet
Szemrebbenése.
Nincsen, ami rossz. Te vagy egyedül.
Minden te vagy. És minden én vagyok:
Homlokodon az össze-vissza ránc,
Szemeid szivárványa, tenyered
Fehér lapján a kusza vonalak,
Orcádon a pír, szívedben a gondok,
És ajkadon a szűnhetetlen ének,
Mely önmagáról és önmagáért,
És önmagának, időtlen időktől
És időtlen időkig orgonálja,
Hogy Szent, szent, szent! és ámen! és Hozsánna!
*
IV.
Én lelkem, aki hang vagy mindenestül
És a Hangra hangoltan visszazenged
A mindenségnek minden hangjait,
Milyen bizalmas, otthonos világ
Orchesztrumából zeng elő szavad!
Amerre fordulsz, minden hangra hang,
Meghitt, meleg, testvéri hang felel,
És mindnek egy a lelke: mind Belőle
Benne és Érte és Hozzá vagyunk.

Atyámfiak, akik szerettek engem,
És akiket szeretni úgy akarlak,
Ahogyan enmagamat szeretem, -
Atyámfiak, akik gyűlöltök engem,
És akiket szeretni úgy akarlak,
Ahogyan enmagamat szeretem,
Atyámfiak a minden messzeségben,
A szomszéd házban, szomszéd tartományban,
Más világrészben, más csillagvilágban,
Ismerősök és ismeretlenek,
Régvoltak és majd egykor születendők:
Kis munkatermünk túlsó szegletéből
Ősszörnyek leste barlangok zugából
Évezredek és eón milliárdok
Fagyán keresztül is: rám nézzetek,
És lássatok egy leheletnyi fényt,
Egy szikra-pontot, amely csakhogy éppen
Van, de reszket és forró remegése
Tifelétek, hozzátok kívánkozik.
Egy szemet, melyben tükröződni tudtok,
Egy hangot, amely alig hallhatóan
De mégis veletek és értetek
Él és remeg, zeng és imádkozik.

Testvérek vagyunk! - milyen egy sugárzó
És melegítő szó ez! Mind a földön,
Földön és égen, égen és az űrben,
Ahányan vagyunk: testvérek vagyunk.
Most értem én a meleg kis barit
(Ó, milyen rég volt!) hogy mi húzta hozzám,
Ha éhes volt, ha fázott, hogyha félt.
Azt a meleget érezte belőlem,
Amit az anyja emlős puha teste,
Becéző nyelve, bolyhos bundaselyme
Lehelt, ölelt, csorgott felé
Szopókorában.
Ó, most értem én
A bozontos, bizalmas jó barátot,
A jóságos, a hűséges pulit!
Hogy leste, milyen állhatatosan
Akaratom! Egy fél szemvillanásra
Kelt és indult és szolgált és loholt.
Ezer lépésről megmorogta értem
Az alattomos éjjeli veszélyt.
S ha kimerülten visszakullogott
Lábam elé az értem-állt csatából,
S megsimogattam elkínzott fejét,
Úgy nézett rám, mint hogyha mondaná:
"Köszönöm, én boldog vagyok!"
Mit látott bennem ez a lelkes állat,
És mit szeretett, hogyha nem az Istent,
Akitől küldetett, hogy legyen élő,
És legyen kutya és jó és enyém!

Köszönöm, puli testvér, hogy velem vagy!
Köszönöm, közös Atya, köszönöm,
Hogy adtál őrzőt és adtál barátot,
Okos kutyát,
Jámbor tehenet, mérföldlépő lovat, játékos cicát,
Csorgó méhecskét és harsány vadat,
Mezőmre tücsköt, ereszemre fecskét,
Pillangót a szememnek, éjszakámba
Fülemülét, harsány kakast a hajnal
Fullajtárául és mindent.
Atyám,
Hogy értem ezt a tarka, szép családot,
És hogy szeretem! Immár soha többé
Egy sem lehet számomra idegen!
Értem az undok férget is, az ocsmány
Kövér gilisztát és a láb alatt
Haladó hernyót, a dülledt szemű
Varangyot és a mérges darazsat.
Viaskodván erőmfelettiekkel:
Feladattal és bűnnel, butasággal
És ennenmagam nyomorú-felével
De sokszor voltam hozzájuk hasonló,
A férgekhez és hüllőkhöz, az Isten
Elátkozott népéhez, a vonaglók
És lappangók fertelmes fajzatához!

Köszöntelek, bizsergő hangyafaj!
Testvér vagyunk: a vágyam egy veled,
Szolgálni és sürögni a közért,
S vállalni terhet, szürke kis magamnál
Tízszer nagyobbat. Ti vagytok a jobbak,
Az igazabbak, de ikrek vagyunk!
Testvérszóval köszöntlek téged is
Nílus idomtalanja, víziló,
És titeket is, röfögő kocák,
Sár hempergői: ó a sár, a lomha
Pocsolyavíz, a lélekaltató,
Volt pillanat már, hogy szép volt nekem!
Én értelek és szánlak és szeretlek.

Madarak, ragadozók, fönnkerengők,
Mikor visztek már magatokkal egyszer? -
Fülemülék, pacsirták, cinegék,
Rigó testvérek, ó tanítsatok
A közös anyanyelvre: énekelni
Szívből-szakadtan, szívünk-szakadásig!
Oroszlánok, tigrisek, farkasok,
Ne kísértsetek: vért szagoltam én is
Veletek olykor, és a bömbölés,
A szenvedély sivár és elemésztő
Bestia-üvöltése, jaj, nagyon
Rokon nekem, irgalmazzon az Isten!
Mindnyájatokkal egy testvér vagyok,
Mint egy a szép szelíd háznéppel is,
Kiket az Isten élő kötelekkel
A föld meleg mellére kötözött:
Fák és virágok, füvek és bogáncsok!

Derekamban érzem a karcsú nyárfák
Sudár szökését, ájtatos fenyők
Imája bennem; mint a tölgyfalomb,
Sóhajtok néha; lelkem szirmain
Ibolyaillat és az széna lelke
Illan meg olykor, és az emberek
Oly óvatosan és szemérmesen
Tapogatóznak éh csáppal felém,
Mint buzgó méhek a ti kelyhetekre,
Réti virágok, kis nővéreim.

Elheverek az otthonos gyepen,
Egy hűvös kortyot feliszom magamba
Szél öcsém kiborított serlegéből,
És megbillenti békés lelkemet
A meghitt mámor. Már ott ringatózom
Hármas ütemre a fenyőfaormon,
A patakban locsogok a kövekkel,
Fogócskát játszom futri fellegekkel,
Egy libbenő levélen negyedórát
Marakodom a szellő-kutyusokkal,
Kaszapengéssel, gilicebúgással,
Omló kövekkel, pisztráng-hallgatással,
Síró gyerekkel egy kórusba ringok,
És zengek, mint a hárfa, mint az erdő,
A távol és a tenger és a mennybolt,
És mint a minden.
Mind egyek vagyunk:
A Centrumtól egyforma messze és
Egymáshoz egyformán közel. A Szem
Mindnyájunkon egyformán rajt pihen,
A Szív egyformán mindnyájunk felé
És mindnyájunkkal egyformán piheg.
Azonos-egy a titkos száz elem,
Amelyből testvér testünk összeáll.
Azonos-egy a hármas szenvedély,
Mely olajozza kerekeink szíját:
Eszünk, szeretünk, szolgálunk azonképp.
És egy a titok, a váltság, a cél:
Mint a vizéből kifogott halacska,
Tátogatunk az Anyavíz után,
Amelybe jöttünk, amelybe sovárgunk,
Bölcsen az egyik tudatlan a másik,
De mind sajogva s énekelve mind.
Elmondhatatlan sóhajtozásokkal
Fohászkodol bennünk egymagad után
Te mindnyájunkban egy és mindnyájunkban más,
Mindennél több, mégis mindennel egy,
Te, aki én vagy és mi és ti és ők,
Mindenben én és mindenben nem-én,
Mindenben mink és mindenben magad,
Akinek emberek és csillagok
És minden lelkes és lelketlen állat
Egy hangra sírja: Nyugtalan a szívünk,
Míg el nem nyugszik benned, Istenem.
maroka, 2019. május 14. kedd, 22:04
Címkék: Végtelenség Kristálycsarnokában, Van-e Fül, Ritmus Óriás, Halló Végtelent, Unoka Leviátán, Irdatlan Óriások,
Kommentek
Sárközi György versei
az nem kap itt enni.

Kellemes délután elsétafikálni,
Virágos néninél egy szóra megállni,
Virágok halmára egy pillantást vetni,
Tarka virágokból bokrétát köttetni.

Mennyi édes illat száll és keveredik
Apró cserepekből föl a fellegekig!
Vagy ha nem is szállnak a nagy magas égig,
Elszállnak a babák kis piros szivéig.

A babacsalád és a babacseléke
Babaszomszédjuknak járulnak elébe.
Születése napján fölköszöntik szépen,
Ünnepi csokor van mindnyájuk kezében.

"Kívánjuk, az isten sokáig éltessen,
Kis babaszívedbe örömöt ültessen,
Kis babalelkedből jókedvet fakasszon,
Ezt kívánjuk néked, kedves szomszédasszony."

Babavárosban a nyár kibírhatatlan,
Oly tüzes a város, mint a forró katlan.
A friss limonádét nem győzik nyakalni,
El kell, hogy, menjenek Babáék nyaralni.

Más tájra utaznak, hol a lég nem perzsel,
Telik a költség, ha feltörik a perselyt.
Magukkal cipelik pici
menusgabor, 2020. február 19. szerda, 22:30
Megpróbáltatás
,,Minden szőlővesszőt ..., amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen" (Jn 15,2).

Istennek egyik gyermeke egyszer nagyon megterhelődött a számos megpróbáltatás miatt, amelyek mintha őt célozták volna meg. Amint elhaladt egy szőlőskert mellett az őszi, gazdag termés idején, észrevette a lemetszetlen hajtásokat és a levelek bőségét a szőlőtőkén. A talajt birtokba vették az összevissza nőtt gyomok meg a fű, és az egész terület teljesen ápolatlannak tűnt. Amint tűnődött a látványon, a mennyei Kertész egy értékes üzenetet súgott a fülébe, amit nem tudott visszatartani attól, hogy megossza másokkal.
Az üzenet ez volt: ,,Drága gyermekem, megkérdőjelezed az életedben levő számos megpróbáltatást? Gondolj a szőlőskertre, és tanulj tőle! A kertész nem metszette le és nem ritkította a szőlőágakat, sem nem gyomlálta a talajt, csak akkor, amikor már nem várhatott semmi többet a szőlőtől ebben a szezonban. Magára hagyta, mert megszűnt
kalmanpiroska, 2020. február 19. szerda, 19:17
A természet fájdalomcsillapítója az MSM
Az MSM (Methyl Sulfonyl Methane) egy természetben előforduló, természetes kénvegyület. A kén az egyik legfontosabb alkotórészünk. A kén minden egyes élő organizmusban jelen van; az élet feltétele.

A kén bizonyos ételeink egyik fő alkotórésze, és az egyik leguralkodóbb anyag az emberi szervezetben. Megtalálható növényekben, állatokban és az emberben. Szinte minden egyes sejtünkben jelen van, legnagyobb koncentrációban a bőrünkben, hajunkban, körmeinkben, csontjainkban, izomzatunkban és az ízületeinkben található.

Az MSM előanyaga az óceánok planktonjában képződik, majd gáz formájában feljut a felső légkörbe, ahol ózon, és ultraibolya sugárzás hatására kialakul a tulajdonképpeni MSM molekula. Ez az esőkkel belemosódik a talajba, ahonnan a növények gyökerei felszívják. Megtalálható: zöldségben, gyümölcsben, húsban, halban, májban, tejben.

Mi az az MSM?
Egyike a legősibb, legfontosabb élet-alkotó molekuláknak. Ez egy természetes, természetben előforduló vegyület, egy
pacsakute, 2020. január 28. kedd, 22:14
Rónay György
alélek!-degyőzi-ehanggal?Mögöttekomorlikkardjávalazangyal,sbárröpt emerészenívelneazégig:megvillanakardéstollátlemetélik.ülszárnyasze getten, s hahívjahamarszö,nemlesztüzeizzóbb,sekedveviharzó,szorongvatünődik, bólongata szóra,s tapintja,míkéntvermellébenaz óra.




Fehérvasárnap

Hiszek, mert láttam. Nem voltam veled
A fájdalmakban való osztozásnál,
De tapintottam öt meleg sebed,
azóta tudom, hogy mire szántál.
Nem is kérem többé, hogy tégy jelet,
Mert főbb jelem van minden tanúságnál,
hitet rólad most már én teszek,
Hogy Te is tégy majd rólam az Atyánál.
Boldog, ki hisz, ha nem lát is. De én
Nem hittem, mert nem láttalak, s kemény
Értelmem lázadt, míg jöttél s legyőzted:
Hogy boldog legyek, szívemben vigyem
Az Isten bizonyságát, és hitem
Tanúskodjék, Föltámadott,
menusgabor, 2020. január 23. csütörtök, 17:00
Budai Zolka versei
s én egyre inkább elhiszem,
Elhiszem ömlő szavait e vert ebnek:
Nem lesz jobb, ha hangom mennyterekre viszem,
De tudjam, ennyivel tartozom a sebnek!

Ugass hát, ugass, amíg nyugton nem maradsz!
Én az eget most veled együtt bámulom.
S, mit Te fájón vonyítva torkodból hallatsz,
Én minden sorát szemeimmel árulom.

Fájdalom



Dinnyepiac

- Adjon Isten szép jó napot!
Hogyan itt a dinnye?
- Jó árban van ne aggódjon,
Mondja mennyit vinne!

- Elég lesz tán` egy darab is,
Otthon csak én eszem,
De mézédeset nézzen, egy
Tíz kilós kell nekem!

- Parancsoljon, máris itt van,
Ez itt grammra annyi.
- Ne mondja, hogy mérés nélkül
Súlyt tud neki szabni!

- Nézze, kérem, megmérem én,
Győzödjön meg róla!
Most nézze csak, mennyit mutat
pontosan kilóra!

- Nézem, nézem, ön is nézze,
Mégis igazam volt!
Látja azt a
menusgabor, 2020. január 14. kedd, 20:00
Müller Péter - A lélek zenéje...
Müller Péter - A lélek zenéje...

Biztos tapasztaltad már egy jó beszélgetésnek, egy meghitt együttlétnek, egy szerelmes ölelésnek mintha zenéje lenne!
Szinte hallani lehet.
Nem füllel. Lélekkel.
Ahol nincs harmónia, összevissza fecsegnek. Rumli van, zűrzavar.
Ahogy egy zsebünkben felejtett mobiltelefon rögzíti néha; hallgasd meg, milyen hangzavarban élünk, ha nincs közöttünk szeretet.
Mint egy majomházban: mindenki fújja, rikoltja, darálja a magáét.

De ha ez egy baráti beszélgetés!
Hallgasd vissza!
Az egymásra figyelő emberek csendjét, jókor megszólaló mondatait.
A nevetéseket. A hang erejét.
Amikor van miről beszélni-megtelik lélekkel a levegő.
Zenéje van egy jó beszélgetésnek.
És jó összerezgése van minden valódi találkozásnak.
Ezért van az, hogy egy meghitt beszélgetést, egy társalgást,
lilagondolatok, 2020. január 11. szombat, 08:53
Sohonyai Attila versei
vagyunk az őszintén csengő soroknak, vagy amikor azt érezzük, egy-egy hitet adó, megálljt parancsoló szó annyira kell, mint egy falat kenyér.

Eddig megjelent köteteinek több mint hétszáz versével internetes felmérés alapján Sohonyai Attila az egyik legolvasottabb kortárs magyar költő. 31 éves korában mi lehetne nagyobb elismerés számára? Szerelmes verseit gimnazisták adják kézről kézre, én élvonalbeli színészektől, Stohl Andrástól és Gáti Oszkártól hallottam róla először.

Megvan a 21. század Petőfije? - interjú Sohonyai Attilával

http://correctmedia.hu/megvan-a-21-szazad-petofije-interju-sohonya i-attilaval/link]

Rendhagyó interjú Sohonyai Attilával



Sohonyai Attila - Férfiversek | Sohonyai Attila, Stohl
menusgabor, 2020. január 03. péntek, 18:30
Domonkos Jolán versei
világon.


BARKAÁGRA ÜLT A TAVASZ

Barkaágra ült a tavasz
hóvirágok szirmáról,
suhant át csendben a ravasz
a patakparti szikláktól.

Óvatosan simogatta
a bársonyos bimbókat,
faágakra csalogatva
az énekesrigókat.

Zöld rügy pattant keze nyomán,
kivirágzott minden fa,
megérkezett a csalogány,
bozótosban fészke van.

Előbújt már sok-sok bogár,
felbolydul a hangyaboly,
hallható a méhrajdongás,
pockokat fog a bagoly.

Csendesebben fúj a szellő,
melegebben süt a Nap,
az égen pár bárányfelhő
könnyezi meg a tavaszt.


A BELSŐ HANG

Közepeset írni néha,
az is jó lenne nagyon.
Ám, hogy nem fog
menusgabor, 2019. december 09. hétfő, 15:00
Képek, videók
Végtelenség verse.jpg
chillik
2016. január 10. vasárnap, 08:04
Végtelenség.jpg
chillik
2015. december 25. péntek, 10:24
Isten végtelensége
sacimama
2014. december 28. vasárnap, 01:58
Kék végtelenségben
sanci81
2014. március 23. vasárnap, 20:22
végtelenség
bozseszke
2006. szeptember 05. kedd, 08:04
Végtelenség
nurich
2006. július 21. péntek, 15:42
van itt.jpg
liliana01
2020. január 26. vasárnap, 14:12
karácsonyi vándor.jpg
liliana01
2019. december 21. szombat, 21:55
a Mikulás -uton van.gif
lovaszmarika
2019. december 06. péntek, 16:06
0 a A nő melleti kinn van
lovaszmarika
2019. november 19. kedd, 14:56
2 ékszerei vannak cdn.jpg
lovaszmarika
2019. október 20. vasárnap, 12:06
2 ékszerei vannak cdn fff
lovaszmarika
2019. október 20. vasárnap, 12:05
vandor.jpg
menusgabor
2019. október 03. csütörtök, 19:41
lord-vandor-sbs.jpg
menusgabor
2019. szeptember 28. szombat, 21:08
Vándor.jpg
menusgabor
2019. szeptember 28. szombat, 20:20
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.