Belépés
2020. július 13. hétfő | 29. hét | 195. nap | 22:48 | Jenő
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
César-díj - Egy feminista szervezet tiltakozást szervez Roman Polanski ellen
Az akadémia elsősorban művészi teljesítménye miatt kérte fel Polanskit a házigazda szerepre, de a döntés hátterében a filmrendező melletti kiállás is szerepet kaphatott, miután az amerikai igazságszolgáltatás negyven éve próbálja bíróság elé állítani a filmrendezőt egy kiskorú sérelmére állítólag elkövetett nemi erőszak miatt.

"Függetlenül Roman Polanski filmes munkásságának színvonalától, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy negyven éve menekül az amerikai igazságszolgáltatás elöl" - mondta csütörtökön Claire Serre Combe, az Osez le féminisme nevű szervezet szóvivője.

A feminista egyesület február 24-én este a Salle Pleyel koncertterem, a díjkiosztó helyszíne előtt szervez tiltakozó megmozdulást. Álláspontjuk szerint ugyanis Franciaországban még mindig létezik "társadalmi tolerancia az erőszak irányában".

"Feltehetően vannak más, legalább annyira tehetséges emberek, mint Polanski, például nők is, akik lehetnének az est házigazdái" - vélte a szóvivő.

A szervezet petíciót is indított annak érdekében, hogy Polanski ne vezethesse a gálaműsort, ezt csütörtökig 5 ezren írták alá.

Aurélie Filippettivolt kulturális miniszter azt szeretné, ha "hagynák Roman Polanskit a házigazda szerepében".

"Nagyon nagy rendező. A dolog negyven éve történt. Nem lehet minden alkalommal elővenni ezt az ügyet" - mondta a baloldali politikus.

Roman Polanki ellen 1977-ben Kaliforniában indult eljárás, amiért az akkor 43 éves rendező állítólag megerőszakolt egy 13 éves lányt. Negyvenkét napig tartó elzárás után Polanskit óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A rendező, aki bűnösnek vallotta magát kiskorúval folytatott "törvénytelen szexuális kapcsolat" miatt, az ítélethirdetés előtt elmenekült az Egyesült Államokból, miután attól tartott, hogy az igazságszolgáltatással kötött előzetes megállapodás ellenére súlyos ítéletet kaphat.

A lengyel szülőktől Franciaországban született 83 éves rendező Párizsban él, feleségével, Emmanuelle Seigner francia színésznővel és két gyermekükkel. Polanski negyven éve nem tért vissza az Egyesült Államokba, az Oscar-díjat sem vette át 2003-ben, amelyet A zongorista című film rendezéséért kapott.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2017. január 19. csütörtök, 22:05
Címkék: Roman Polanski, Függetlenül Roman Polanski, Claire Serre Combe, Salle Pleyel, Aurélie Filippettivolt, Roman Polanskit,
Kommentek
César-díj - A Nyomorultak a legjobb film, Polanski a legjobb rendező
Montfermeilt. De nemcsak a külvárosban élők nyomorultak. A nyomor sajnos egyre több franciát sújt. Gyakran megkérdezik tőlem, hogy mi a film üzenete. Egyszerű. A szegénység osztja meg a franciákat. Eljött az idő, hogy letegyük a fegyvert, hogy összefogjunk, hogy megmutassuk, mindannyian ugyanahhoz az országhoz tartozunk. Franciaország a hazánk, tegyük együtt nagy országgá! Nem a másik ember az ellenségünk, hanem a szegénység" - mondta a fődíj átvételekor a thriller 39 éves mali származású rendezője.

Roman Polanski Tiszt és kém - A Dreyfus-ügy című filmje is három Césart nyert el, a legjobb rendezésért, a legjobb adaptációért (Robert Harris D. című regényéből) és a legjobb jelmezért (Pascaline Chavanne), jóllehet a nemi erőszakkal vádolt rendező elismerése ellen feminista szerveztek mellett közéleti személyiségek is tiltakoztak. A 86 éves lengyel-francia rendező emiatt nem is ment el a díjkiosztóra.

Polanski rendezői díjának bejelentésekor a teremben csend lett, többen felháborodva távoztak, köztük
velemenyezd, 2020. február 29. szombat, 07:04
César-díj - Roman Polanski, a legtöbb jelölést kapott film rendezője nem megy el a díjátadóra
szerveznek a ceremónia helyszínén.

"Napok óta kérdezik tőlem, hogy megyek, vagy nem megyek a César-díjkiosztóra. Az én kérdésem viszont inkább a következő: mehetnék-e?" - mondta csütörtökön az AFP francia hírügynökségnek a rendező. "Az est forgatókönyve előre ismert. Aktivisták már most nyilvános lincseléssel fenyegetnek. Egyesek demonstrációkat jelentettek be. Mindez sokkal inkább szimpóziumnak, mint a legtehetségesebbek kitüntetésének szentelt moziünnepnek ígérkezik" - tette hozzá.

Roman Polanski elmondta, hogy legfontosabb számára a családja, a felesége és gyerekei megóvása, akik inzultusoknak vannak kitéve.

"Sajnálattal hoztam meg azt a döntést, hogy nem konfrontálódom az önjelölt véleménybírósággal, amely lábbal taposná a jogállamiság elveit azért, hogy ismételten az irracionalitás győzedelmeskedjen" - fogalmazott a 86 éves filmrendező.

A legjelentősebb francia filmes elismerés díjkiosztó ünnepsége minden szempontból feszültnek ígérkezik péntek este.

Két héttel ezelőtt
velemenyezd, 2020. február 27. csütörtök, 15:32
Újabb nő vádolta meg szexuális erőszakkal Roman Polanskit
személyes, sem szakmai viszonyunk nem volt, alig ismertem" - mondta a Le Parisiennek a korábban New Yorkban manökenként, majd az 1980-as években Franciaországban színésznőként dolgozó Valentine Monnier.

"Az egész nagyon erőszakos volt, egy síelés után, a (svájci) Gstaadban található házában történt. Megütött, addig vert, amíg meg nem adtam magam neki, és akkor mindenféle borzalomnak vetett alá" - mondta a nő a lapnak.

Hervé Temime, a filmrendező ügyvédje a Le Parisiennek azt mondta, hogy Polanski "határozottan vitatja az erőszakról szóló vádat", és azt is jelezte, hogy a 44 évvel ezelőttre datált tényekről "a hatóságoknak soha nem volt tudomásuk".

Polanski ellen az Egyesült Államokban a hetvenes évek óta elfogató parancs van érvényben, mert a rendezőt 1977-ben elítélték egy 13 éves lány megerőszakolásáért. A filmrendezőt először kábítószer hatása alatt lévő kiskorú megerőszakolásával vádolták, de a bíróval kötött alku nyomán tiltott szexuális kapcsolat létesítéséért ítélték el, amit a
velemenyezd, 2019. november 08. péntek, 23:12
Velencei filmfesztivál - Roman Polanski és Steven Soderbergh filmjei is szerepelnek a versenyprogramban
Todd Phillips Jokere, Roy Andersson About Endlessness című drámája, Olivier Assayas thrillerje, a Wasp Network, Haifa al-Manszúr szaúdi filmrendező The Perfect Candidate című filmje és Shannon Murphy Babyteeth című alkotása - adta hírül a The Hollywood Reporter című filmes portál.

A Netflix streamingszolgáltató idén Noah Baumbach Marriage Story című drámájával és Steven Soderbergh The Laundromat című thrillerjével vesz részt a fesztiválon.

A 11 napos mustra versenyprogramjában szerepel Roman Polanski J'accuse című filmje, Emmanuelle Seigner, Louis Garrel és Jean Dujardin főszereplésével, valamint James Gray Ad Astra - Út a csillagokba című misztikus filmje Brad Pitt-tel a főszerepben.

A fesztivál nyitófilmje is szerepel a versenyben: Kore-eda Hirokazu japán filmrendező La Vérité (Az igazság) című filmje Catherine Deneuve, Juliette Binoche és Ethan Hawke főszereplésével készült és a velencei mustrán lesz a világpremierje.

A fődíjért verseng még mások mellett Pablo Larraín Ema című drámája,
velemenyezd, 2019. július 25. csütörtök, 22:02
Lengyel Filmtavasz 25. alkalommal Magyarországon
Nagy-Britanniát megtámadó német légierővel, ezzel megakadályozva a német hadsereg angliai partraszállását. Május 10-én díszvendégünk, Krzysztof Zanussi rendező legújabb filmjét, a Faust-mítoszt feldolgozó lélektani drámát, az Étert vetítjük, ennek egyik szereplője László Zsolt" - fejtette ki Joanna Urbanska.

Elmondta, hogy az ötven évvel ezelőtt elhunyt Krzysztof Komeda zeneszerzőre is emlékezni fognak. A lengyel dzsessz kultikus alakja Hollywoodban is sokat dolgozott, előtte ő írta a zenéjét Roman Polanski és Andrzej Wajda több fiatalkori filmjének. Utóbbiak közül a rendezvényen levetítik Wajda Ártatlan varázslók (1960), valamint Polanski Két ember szekrénnyel (1958) és a Kés a vízben (1962) című mozijait.

A Lengyel Filmtavasz díszvendége lesz Grazyna Blecka-Kolska színésznő, a Megkegyelmezés című film főszereplője (május 15-én vetítik), Olgierd Lukaszewicz, a 35 évvel ezelőtt bemutatott Szexmisszió főszereplője (Kutya-macska barátság című filmjét május 13-án vetítik), valamint az említett korai
velemenyezd, 2019. május 02. csütörtök, 11:01
Zaklatási ügyek - Az amerikai filmakadémia kiáll korábbi döntése mellett Roman Polanski kizárását illetően
"A Polanski kizárását övező eljárás korrekt és indokolt volt" - fogalmazott az akadémia, hangsúlyozva, hogy nem változtat korábbi döntésén - írja a Variety című filmes portál.

A testület igazgatósága tavaly májusban döntött a szexuális erőszakban bűnösnek talált tagjai, Bill Cosby komikus és Roman Polanski kizárásáról. A 81 éves Cosbyt nem sokkal korábban találta bűnösnek egy bíróság gyógyszerekkel elkábítás és nemi erőszak vádjában, a televíziós sorozatok első fekete sztárját börtönbüntetésre ítélték. Polanski már korábban elismerte, hogy 1977-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt. Emiatt börtönben is töltött 42 napot, de végül megszökött az Egyesült Államokból.

A 85 éves Polanski Kalifornia államban múlt héten benyújtott keresete szerint a testület nem a protokoll szerint járt el, amikor majdnem egy évvel ezelőtt kizárta soraiból. Az Oscar-díjas filmkészítő kizárásának visszavonását, valamint a kereset benyújtásával járó összes költségének fedezését kéri az akadémiától.

"Az eljárás
velemenyezd, 2019. április 23. kedd, 16:42
Restaurált magyar filmek a berlini Babylon mozi műsorán
filmjei a hatvanas években - 50 év távlatából című sorozat 50 híres, a hatvanas években készült filmet kínál. Az izgalmas visszatekintésbe 9 magyar filmet is beválogattak - olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Fábri Zoltán, Jancsó Miklós és Szabó István restaurált klasszikusait két-két vetítésen láthatja a berlini közönség. A vetítéssorozat a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum együttműködésével valósul meg.

A csehszlovák újhullám, Andrzej Wajda, Roman Polanski, Milos Forman, Andrej Tarkovszkij alkotásai mellett Fábri Zoltán négy filmje - az Isten hozta, őrnagy úr!, A Pál utcai fiúk, a Két félidő a pokolban és a Húsz óra -, Szabó István két alkotása - az Apa és Az álmodozások kora -, valamint két Jancsó Miklós-film - a Szegénylegények és a Fényes szelek - lesz műsoron.

A filmek teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Magyar Nemzeti Filmalap 10 éves digitális filmrestaurálási programja keretében, a Filmarchívum szakmai irányításával készült a Magyar
velemenyezd, 2019. február 11. hétfő, 10:42
Bruce Dern kapta Burt Reynolds szerepét Tarantino új filmjében
felkérésére elvállalta, hogy ő játssza el helyette a filmben George Spahnt, egy nyolcvanéves, félig vak férfit, aki westernek forgatásához adja ki Los Angeles-i birtokát, és akit Charles Manson rávesz arra, hogy szállásolja el szektáját.

Dern korábban a rendező Aljas nyolcas című westernjében és a Django elszabadul című bosszúdrámájában is szerepelt.

A Once Upon a Time in Hollywood 1969 nyarán játszódik Los Angelesben, amikor Charles Manson követői meggyilkolták Sharon Tate színésznőt, Roman Polanski állapotos feleségét. A produkció parádés szereposztásában Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Margot Robbie, Al Pacino, Kurt Russell, Dakota Fanning, James Mardsen, Michael Madsen, Tim Roth, Timothy Olyphant, Damian Lewis, Lena Dunham, Emile Hirsch, Luke Perry, Scoot McNairy és James Remar is megjelenik - emlékeztet a deadline.com.

A kétszer is Oscar-díjra jelölt Dern jelenleg éppen Spanyolországban forgatja a Remember Me című filmet, de a produkció rendezője, Martin Rosete és producere, Atit Shah
velemenyezd, 2018. szeptember 28. péntek, 14:41
Képek, videók
2014 Polanak.jpg
dnemethk
2016. január 04. hétfő, 17:47
2015 Poland 003.JPG
szilviko82
2015. október 11. vasárnap, 18:53
2015 Poland 001.JPG
szilviko82
2015. október 11. vasárnap, 18:51
zalipie,poland2.jpg
relisisi
2015. augusztus 18. kedd, 15:31
zalipie,poland1.jpg
relisisi
2015. augusztus 18. kedd, 15:30
zalipie,poland.jpg
relisisi
2015. augusztus 18. kedd, 15:30
Poland3877468652lSmall .jp
wiwat
2013. június 18. kedd, 17:36
poland.gif
tvnati
2013. április 26. péntek, 06:44
581766_8_3_2008__polan d_b
kondacsistvanne
2012. április 01. vasárnap, 19:17
polandd4ghp.jpg
etike56
2011. szeptember 17. szombat, 18:22
Sunrise Reflections_Polan
orsi1
2011. május 21. szombat, 10:54
Bp-taxisok tiltakozása.jp
agica2004
2015. március 28. szombat, 15:45
O.V.-tiltakozási adó.jpg
agica2004
2014. október 25. szombat, 18:36
tűzoltók tiltakozása -Spa
agica2004
2012. december 23. vasárnap, 17:55
tiltakozas.gif
menusgabor
2012. január 06. péntek, 17:32
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.