Belépés
2019. augusztus 21. szerda | 34. hét | 233. nap | 22:12 | Sámuel, Hajna
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
EP-választás - Fidesz: Már több mint másfél millió ember írta alá Orbán Viktor programját a bevándorlás megállí
Szatmáry Kristóf azt mondta, az európai parlamenti választásig hátralévő időben továbbra is az emberekkel való közvetlen párbeszédre kell helyezni a hangsúlyt. A képviselő úgy értékelte, hogy ez az elmúlt időszak egyik legeredményesebb aláírásgyűjtése.

A XVI. kerületben, egy majálison tartott sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf úgy fogalmazott: "itt, a kertvárosban is közelítünk a tízezer aláíráshoz", ami nagyon jó eredménynek számít.

A képviselő kiemelte, az emberekkel beszélve azt tapasztalják, hogy nagyon sokan egyetértenek a miniszterelnökkel és a Fidesszel abban, hogy Európát meg kell védeni, a bevándorlást pedig meg kell állítani.

Megköszönte azoknak, akik eddig a támogatásukról biztosították őket.

Másrészt a Fidesz ezen a héten indította el az országjárást, választási fórumokat tartanak szerte az országban, Budapesten és vidéken is. Több mint 220 rendezvényre kerül sor a következő hetekben, így buzdítva minél többeket arra, hogy május 26-án vegyenek részt az EP-voksoláson, és Orbán Viktor hét pontját támogatva a Fideszre szavazzanak.

A Fidesz-KDNP EP-listájának 13. helyén álló Tóth Edina úgy vélekedett, hogy a mostani EP-választás minden eddiginél fontosabb, sorsdöntő, hiszen Európa jövőjéről hoznak majd döntést az emberek: arról, hogy a kontinens megmaradjon-e keresztény gyökerűnek, vagy átalakuljon bevándorláspártivá, multikulturálissá.

Kérdésre felelve Szatmáry Kristóf azt mondta, május 1-je azon túlmenően, hogy Magyarország EU-ba lépésének szimbolikus dátuma, a munka megbecsüléséről is szól, ami a kormánynak kiemelten fontos.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. május 01. szerda, 19:53
Címkék: Orbán Viktor, Szatmáry Kristóf, Fidesz-KDNP EP-listájának, Tóth Edina, Magyarország EU-ba, bevándorlás megállí,
Kommentek
Szép napot mindenkinek!
emigrációba kényszeríti,
a társadalmi egyenlőtlenséget a végletekig fokozza, a felemelkedés esélyét nullára redukálja,
az egészségügy tudatos lerombolásával aktív eutanáziát gyakorol évente egy városnyi honfitársunkon és
a korrupciós üzelmeiről már nemcsak a szabad magyar sajtó számol be nap mint nap, hanem nemzetközi szinten is egyre kényelmetlenebb ügyek buknak ki,
valamint újra meghonosítja az egypártrendszert.
Mindezek ellenére a választók egy része töretlenül megszavazza Orbán Viktornak és pártjának a bizalmat még akkor is, ha ez lassan egyet jelent egy lájtos közép-európai diktatúra bevezetésével. De kik ők? Egybites, agyhalott zombik, akik funkcionális analfabétaként elhiszik mindazt, amit a királyi média eléjük tár? Egy tál lencséért megvásárolt nyugdíjasok, akik akkor is tevékenyen hálásak a Bözsi-utalványért, ha közben gyerekük-unokájuk külföldön és lassan már az anyanyelvüket is elfelejtették, vérvételre egy hónapot kell várniuk, gázfűtésre nincs pénzük, háziorvosuk meg
kirscha, 2019. augusztus 18. vasárnap, 10:26
Szép napot mindenkinek!
Elmúlt az a lelkesültség, ami 1945 második felét és 1946 legelejét áthatotta, amikor az új utakat kereső, a régi renddel szakítani kívánó Magyarország hosszú, de rendkívül intelligens vita végén közös, egyesült akarattal kiáltotta ki a köztársaságot

Az első köztársaságot Kun Béla buktatta meg, a másodikat Rákosi Mátyás, a harmadikat Orbán Viktor

"nem lehet más dolgunk, mint ennek a rendszernek a megbuktatása, az új a negyedik köztársaság megalapítása"


Most, hogy augusztus 20-a közeledtével egyre több seggnyalói méltatás jelenik meg, melyek párhuzamot vonnak István király állama és az orbáni rezsim között, nem lepődnék meg, ha a Nemzeti Genetikai Bizottság egyértelműen igazolná, hogy Orbán Viktor államalapító királyunk egyenes ági leszármazottja.
kirscha, 2019. augusztus 18. vasárnap, 09:58
Angela Merkel: a németek mindig hálásak lesznek Magyarországnak a német egységhez nyújtott hozzájárulásért
A magyar-osztrák határon 1989. augusztus 19-én tartott rendezvény alkalmából "megnyitottak egy határkaput, és 700 ember az egykori NDK-ból megragadta a lehetőséget arra, hogy elmeneküljön Nyugatra".

"Magyarország ezzel hozzájárult ahhoz, hogy megtörténhessen a német egyesülés csodája" - húzta alá Angela Merkel.

Magyarországban megvolt a bátorság ahhoz, hogy a határnyitással lehetővé tegye a menekülést az NDK-ból érkezett embereknek, ami a berlini fal lebontása és a német egység megvalósítása felé vezető út egy "nagyon fontos építőeleme" - fejtette ki a kancellár, hozzátéve, hogy a folyamathoz a térség más országaiból, például Lengyelországból és Cehszlovákiából is hozzájárultak.

A folyamat végül "Európa egyesítéséhez és a hidegháború meghaladásához" vezetett, és így kialakult egy "nagy, új partnerség Közép-, és Kelet-Európa országaival, amelyet ma közösen élhetünk meg az Európai Unióban és a NATO-ban" - mondta Angela Merkel.

Arról is szólt, hogy a harminc évvel ezelőtti események
velemenyezd, 2019. augusztus 17. szombat, 21:45
Német kormányszóvivő: Merkel a német újraegyesítéshez nyújtott magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését feje
Steffen Seibert tájékoztatóján ismertette, hogy a magyarországi határnyitás 30. évfordulójára rendezett hétfői ünnepségen a német kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ökumenikus istentiszteleten vesz részt és beszédet mond a soproni evangélikus templomban, majd egy ebéd keretében kétoldalú megbeszélést folytatnak.

A megbeszélés középpontjában a kétoldalú kapcsolatok, valamint Európa-politikai és külpolitikai témák állnak. A tervek szerint a találkozó után közösen sajtótájékoztatót tartanak.

A német kormányszóvivő kérdésre válaszolva kiemelte: Magyarország "európai partnerország", amellyel Németország "nagyon intenzív gazdasági kapcsolatot" folytat, és olyan ország, amelynek kormányával "nézetkülönbségek" mutatkoznak a migrációs politikában. Ezek a különbségek "ismertek, és továbbra is fennállnak".

Aláhúzta: "soha nem szabad elfelejteni Magyarország szerepét" abban, hogy Németország egysége helyreállt "békében, szabadságban".

Mint mondta, "a jelenkorban is fontos
velemenyezd, 2019. augusztus 17. szombat, 10:58
Szép napot mindenkinek!
A Fidesz politikája ellenben nomen est omen a hité. A hit alapú szervezés jóval pontosabban számol a szavazók átlagos képességeivel és igényeivel, plusz a szavazói tömeg nyelvével.

Természetesen, mint minden hitet, ezt is elérheti és eléri majd a hanyatlás. De addig még sokat fogunk szenvedni - hittel vagy hit nélkül - a hamis prófétával szembeni gyengeségünk miatt.
kirscha, 2019. augusztus 16. péntek, 10:46
Szép napot mindenkinek!
kamatostul is a magyar államtól, mert a pénzt hitelnek álcázva a magyar kormányon futtatják át. Magyarország kap egy kínaiak által megépített méregdrága vasutat, amire semmi szüksége, s amely kizárólag a kínaiak érdekeit szolgálja. Ez százötven év múlva is csak akkor térül meg, ha a kínaik eleget használják. Egyébként csak költség lesz és tisztán ezermilliárdos nagyságrendű veszteség.

Magyarország azért vesz részt ebben a korrupciós modellben, mert a kínaiak a kínai cégek mellé beveszik Orbán Viktor strómanját, és a 750 milliárdos befektetés egy részét vesztegetési pénzként Orbánnak fizetik ki. A látszatot a kínaiak azzal teremtik meg, hogy több szereplőt generálnak a konstrukcióba, mintha a pénzt nem ugyanazok kapnák, mint akik adják. De az egész projekt a kínai állam projektje, amely része az "Egy övezet, egy út" elnevezésű nemzetközi állami projektnek. Formálisan erre a célra létrehozott kereskedelmi bankok adják a pénzt, és formálisan önálló kínai cégek "nyerik el" a beruházást, de ezek mind a
kirscha, 2019. augusztus 15. csütörtök, 09:51
Szép napot mindenkinek!
A FIDESZ EGYIK NAGY TÉVEDÉSE: NEM A SOK PÉNZTŐL LESZ JÓ A MAGYAR SPORT

Ugye ismerik Puskás Öcsi elhíresült mondását: Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. A Puskás-örökségre rátehénkedő Orbán Viktor nagyon is komolyan veszi a magyar focilegenda mondását, és úgy önti a magyar futballba a pénzt, mintha macinyomdával állítaná elő azt Matolcsy György jegybankelnök. De nem csak a foci kap irdatlan mennyiségű pénzt, hanem a többi sportág is attól függetlenül, hogy társul-e a támogatáshoz kimagasló teljesítmény, vagy sem. Az eredményekben azonban alig tükröződik vissza abból a felfokozott várakozásból, amit a sport őrült miniszterelnök gerjesztett a nagy osztogatással. Ha jobban megvakargatjuk a dolgot, még vissza is estek a teljesítmények a közelmúltban.
kirscha, 2019. augusztus 15. csütörtök, 09:41
Szép napot mindenkinek!
Hogy mi változott?

Leginkább az, hogy elloptak tőlünk 30 évet az életünkből és ellopták a hazánkat szőröstől-bőröstől.

Ők pedig piszkosul meggazdagodtak azon, hogy elszegényítettek bennünket. A parazita végül is haldoklóvá tette a gazdatestet. Ha összeszámolnánk azt a sok ezer milliárdot amit ezek a tolvajok lenyúltak a magyar néptől, félelmetesen sok nulla lenne a számsor végén.

"A köznapi életben is jól ismert törvényszerűség az, hogy az anyagok nem semmiből keletkeznek és nem is lesznek semmivé. Ezt a törvényszerűséget szakszerűbben fogalmazza meg a tömegmegmaradás törvénye, amely szerint - akár fizikai, akár kémiai változásról van szó - kiindulási állapotban az anyagok össztömege mindig ugyanakkora, mint amekkora a változás befejeztével."

Ezt magyarra lefordítva azt jelenti, hogy az ellopott javaink meg vannak ugyan, csak más helyen és
kirscha, 2019. augusztus 15. csütörtök, 09:22
Képek, videók
orban_viktor_voroshads ere
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:56
orban-viktor-es-traian -ba
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:54
orban-viktor-tokes.jpg
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:53
orban-viktor-tokes-nem eth
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:51
orban_viktor_sunyiság. jpg
agica2004
2017. május 16. kedd, 19:19
orban-viktor-studio.jp g
agica2004
2017. február 10. péntek, 16:46
orban-viktor-tablokepe .jp
agica2004
2017. február 10. péntek, 16:45
orban-viktor-semleges. jpg
megyerimihaly
2016. február 14. vasárnap, 00:20
orban-viktor-erdo-pete r-g
agica2004
2015. október 26. hétfő, 18:12
orban-viktor-obama-bar ack
agica2004
2015. október 03. szombat, 20:03
orbán_viktor_kolbász.j pg
agica2004
2015. augusztus 02. vasárnap, 20:18
orban-viktor-cinege u.haz
agica2004
2015. augusztus 02. vasárnap, 20:16
EP.választás után...
caris11935
2009. december 11. péntek, 13:27
EP.választás itt...Gyulán
caris11935
2009. október 30. péntek, 09:21
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.