Belépés
2020. július 07. kedd | 28. hét | 189. nap | 02:23 | Apollónia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette az iráni fogságba került Levinson halálát
Robert O'Brien a Twitteren erősítette meg Levinson halálát. "Miközben folytatjuk a vizsgálatot, úgy gondoljuk, hogy Bob Levinson már jó ideje elhunyt" - írta a nemzetbiztonsági tanácsadó.

Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója szintén csütörtökön, rövid közleményben nyugtázta, hogy a Levinson-család "bátran megosztotta a világgal a lesújtó következtetést, miszerint Bob elhunyt az iráni fogságban". Pompeo leszögezte: csakis Irán tudja bizonyossággal, hogy mi történt Levinsonnal. "Arra szólítjuk fel az iráni rezsimet, hogy kimerítően adjon számot Bob sorsáról" - írta közleményében az amerikai külügyminiszter. Egyúttal megismételte az amerikai kormányzat álláspontját: "addig nem nyugszunk, amíg az Iránban törvénytelenül fogva tartott valamennyi amerikai állampolgár haza nem tér".

Az 1949-ben született Robert Levinson a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kábítószerellenes részlegének munkatársa volt, de 2007-es eltűnésekor feltételezhetően a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megbízását teljesítve járt Iránban. Bár azóta valamennyi amerikai kormányzat cáfolta, hogy bármiféle kormányzati megbízásra utazott volna az iszlám köztársaságba, a család kitartott amellett, hogy a férfit a CIA küldte Iránba.

A CIA később 2,5 millió dolláros életjáradékot fizetett Levinson családjának azért, hogy ne indítsanak pert az ügynökség ellen. Szakemberek szerint egy bírósági eljárás során valószínűleg napvilágra kerülhettek volna Levinson esetleges küldetésének részletei is.

Donald Trump amerikai elnök még szerdán, az új típusú koronavírus féken tartását irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva tért ki Levinson sorsára.

Trump úgy fogalmazott: "a helyzet nem fest jól, de azt nem fogadom el, hogy halott". Hozzáfűzte: "nekünk nem mondták, hogy halott, de nagyon sokan azt gondolják, hogy így van". Elmondta, hogy a kormányzat intenzíven foglalkozott a 13 évvel ezelőtt Iránban eltűnt Levinson ügyével, és tisztában voltak azzal is, hogy már eltűnése előtt rossz egészségi állapotban volt.

Az elnök "nagyszerű úriembernek" nevezte Levinsont, és együttérzését fejezte ki a családnak, amely szerdán nyilatkozatot tett közzé. Ebben azt írták, nemrégiben amerikai tisztségviselőktől értesítést kaptak, amelyből azt a következtetést vonták le, hogy Levinson meghalt az iráni fogságában. "Nem tudjuk, hol és hogyan hunyt el, csak azt, hogy még a Covid-19 járvány előtt" - volt olvasható a család szerdán nyilvánosságra hozott közleményében.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. március 26. csütörtök, 23:43
Címkék: Robert, Mike Pompeo, Robert Levinson, Szövetségi Nyomozó Iroda, Központi Hírszerző Ügynökség, Donald Trump,
Kommentek
Önálló szankciókat vezetett be a brit kormány orosz, szaúdi és mianmari állampolgárokkal szemben emberi jogi vi
Ez az első eset a brit EU-tagság január végi megszűnése (Brexit) óta, hogy Nagy-Britannia az uniós szankcióintézkedésektől függetlenül, önállóan döntött büntetőintézkedésekről.

Dominic Raab brit külügyminiszter a londoni alsóházban hétfő este bejelentette, hogy a szankciók 25 orosz, húsz szaúd-arábiai és két mianmari állampolgárt, illetve két észak-koreai szervezetet érintenek.

Az orosz állampolgárok ellen a brit kormány a Magnyitszkij-ügyben játszott szerepük miatt hozott büntetőintézkedéseket.

Raab elmondta: Szergej Magnyitszkij néhai jogász az orosz belügyminisztérium adóügyi vezetőit leplezte le, megállapítva róluk, hogy 230 millió dollárnak megfelelő összeget sikkasztottak. Az orosz hatóságok viszont Magnyitszkij ellen indítottak eljárást adócsalás címén.

A jogász előzetes letartóztatásba került és 2009-ben, 37 évesen tisztázatlan körülmények között életét vesztette.

A brit kormány által szankciókkal sújtott orosz állampolgárok zöme volt vagy jelenleg is aktív belügyi
velemenyezd, 2020. július 06. hétfő, 21:02
Borrell: új, átfogóbb EU-megállapodásra van szükség Törökországgal
Borrell a török külügyminiszterrel, Mevlüt Cavusogluval tartott közös sajtótájékoztatóján rámutatott: a 2016-os EU-török migrációs megállapodás elemei közül sokat nem tudtak végrehajtani, mert az eltelt négy évben politikai nézeteltérések adódtak a két fél között. Tárgyalóasztalhoz kell ülni, és egyeztetni kell az egyezmény frissítéséről - hangsúlyozta a főképviselő, hozzátéve, hogy az egyezségnek mindkét fél elégedettségét kell szolgálnia.

Josep Borrell aláhúzta: az unió számára külpolitikai szempontból az egyik legfontosabb üggyé vált a kapcsolat Törökországgal. "Sok a megoldandó probléma, a kapcsolatok nem a legjobb időszakukat élik, a jelenlegi helyzet nagyon messze van az ideálistól" - fogalmazott, de később örömmel állapította meg, hogy miként az Európai Uniónak, úgy Törökországnak sem áll szándékában a feszültség fokozása vagy új feszültség keltése.

A török külügyminiszter felszólalásában leszögezte: országa azt várja el, hogy Brüsszel ne politikai motivációval, hanem "Európa közös
velemenyezd, 2020. július 06. hétfő, 19:33
Szijjártó: a keleti partnerség az Európai Unió egyik legfontosabb politikája
Szijjártó Péter David Zalkaliani georgiai külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján aláhúzta: a koronavírus-világjárványt követően egy új világrend jön létre új erőviszonyokkal.

"Ezen új erőviszonyok közepette az Európai Unió csak akkor tud erős lenni, hogyha képes arra, hogy sok szövetségest vonultasson fel maga mellett" - mutatott rá Szijjártó Péter.

A miniszter egyúttal Magyarország folyamatos támogatásáról biztosította Georgiát. Hangsúlyozta: szeretnék, hogyha Georgia európai integrációs folyamata gyors és eredményes lenne. Tizenöt magyar dolgozik ennek érdekében az EU megfigyelő missziójában, illetve egy magyar szakértő diplomata segíti a georgiai külügyminisztériumot munkájával - tette hozzá.

Szijjártó Péter aláhúzta: a nem NATO-tagok közül, egy főre vetítve, Georgia járul hozzá a legnagyobb mértékben a NATO-műveletekhez, ezért megérdemli, hogy az észak-atlanti szövetség megnyissa számára tagsági akcióprogramját.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter jelezte: több
velemenyezd, 2020. július 06. hétfő, 09:51
Koronavírus - Brit közlekedési miniszter: hamarosan enyhül a karanténszabály
A londoni alsóháznak küldött írásos tájékoztatójában a miniszter hangsúlyozta: az előírás nemsokára megkezdődő enyhítése nyomán a listán szereplő országokból Nagy-Britanniába érkezőknek "bizonyos körülmények között" nem kell 14 napra elkülönítésbe vonulniuk.

Nem részletezte, hogy melyek ezek a körülmények, de közölte, hogy a karanténelőírás enyhítése a vasúton, hajóval és repülőgéppel Nagy-Britanniába beutazókra egyaránt vonatkozik majd.

A június 8-án életbe lépett rendelkezés alapján jelenleg kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek, köztük a brit állampolgároknak is.

A kormány indoklása szerint az intézkedés célja annak megakadályozása, hogy az immár visszavonulóban lévő nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt fertőzések miatt ismét fellángoljon.

Arra, aki nem tartja magát a karanténelőíráshoz, a hatóságok Angliában ezer font (392 ezer forint) pénzbüntetést szabhatnak ki.

A brit turisztikai és a repülési ágazat legnagyobb
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 20:03
Kreml: "abszolút kacsa", hogy Moszkva vérdíjat fizetett a táliboknak amerikai katonák megöléséért
Peszkov szerint a téma sohasem merült fel Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök között.

"Ezek az állítások hazugok. Ismételten sajnálkozásunkat fejezzük ki amiatt, hogy a világ valamikor legnagyobb, köztiszteletben álló, magas színvonalú tömegtájékoztatási eszközei az elmúlt években mind gyakrabban nem riadnak vissza attól, hogy abszolút kacsákat közöljenek, ami természetesen nem járul hozzá jó hírnevük és tekintélyük öregbítéséhez" - mondta a szóvivő.

"Ha az Egyesült Államokban a szakszolgálatok továbbra is az elnöknek tartoznak elszámolással, akkor azt javaslom, hogy igazodjanak Trump elnök vonatkozó nyilatkozataihoz, aki már minősítette ezeket a közléseket" - tette hozzá.

Szombaton az orosz külügyminisztérium az amerikai hírszerzés hamis hírének minősítette, és élesen elítélte a The New York Times című amerikai napilap amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozó cikkét, amely szerint Oroszország titokban pénzjutalmat ajánlott fel az afgán lázadóknak a nemzetközi
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 14:52
Koronavírus - Mérséklődött Ukrajnában a vírus terjedése
A megelőző két napban még 900 fölött volt az új betegek száma, míg péntekre minden eddigi rekordot megdöntő, 1109 volt a napi növekmény.

Az országban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma mostanra elérte a 43 628-at, az elhunytak száma 1147-et, miközben eddig 19 027-en gyógyultak meg. Az aktív betegek száma jelenleg 23 454.

A legtöbb új fertőzöttet az elmúlt napban megint a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették, 115-öt. A régió a múlt héten vált az ország legfertőzöttebb területévé, megelőzve a fővárost, Kijevet. Lviv megyében már 5292 fertőzöttet azonosítottak, 143-en haltak meg, míg 74-en győzték le a kórt.

A második legfertőzöttebb térségben, a fővárosban előző nap 45 új esetet regisztráltak. Kijevben az azonosított fertőzöttek száma velük együtt elérte a 4980-at, a halálos áldozatok száma két újabb elhunyttal 108-ra emelkedett, míg eddig 1552-en gyógyultak meg - derült ki Vitalij Klicsko főpolgármester és az egészségügyi tárca által közölt adatokból.

Közben
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 13:34
Kína vízumkorlátozásokkal sújt amerikai tisztségviselőket Hongkong miatt
A lépés válasz arra, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy pénteki közleményben szintén vízumkorlátozásokat jelentett be olyan kínai tisztségviselőkkel szemben, akik Washington szerint felelőssé tehetőek a hongkongi szabadságjogok megcsonkításáért.

A kínai külügyi tárca az ellenlépésről azzal egy időben számolt be, hogy az Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága a Hongkong számára kidolgozott, új nemzetbiztonsági törvénytervezetről tárgyal egy vasárnap kezdődött háromnapos ülésen. A várakozások szerint a bizottság az ülésszak keddi vége előtt jóváhagyhatja a törvényt, amely hongkongi demokráciapárti aktivisták és egyes külföldi kormányok aggodalmát is kiváltotta. Az előterjesztés bírálói szerint törvényi erőre emelkedése esetén tovább gyengíti Hongkong autonómiáját, amelyet Peking az "egy ország, két rendszer" elvének megfelelően szavatol a különleges közigazgatási státusú városnak azóta, hogy Hongkong 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Peking mindazonáltal
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 13:01
ezért rendelt meg 16 ezer lélegeztetőgépet Kínából
Pánikolhatott a kormány, ezért rendelt meg 16 ezer lélegeztetőgépet Kínából - mondta a hvg.hu-nak egy egészségügyi szakértő. Ez kétszer annyi, mint amennyit Orbán Viktor bemondott mint szükséges mennyiséget, most próbálják eladni a felesleget. Kérdés, sikerül-e, és ha igen, mennyiért. A beszerzés átláthatatlan, az eddig nyilvánosságra került információmorzsák alapján csillagászati árat fizettünk a gépekért, csak nem tudni, hogy ezért - autós hasonlattal élve - inkább Trabantot vagy Mercedest vettünk-e. A külügy azt sem mondja meg, mennyi gép volt használhatatlan.
mondta Menczer Tamás külügyi helyettes államtitkár a lélegeztetőgép- és egyéb védőfelszerelés-beszerzésről adott interjúban. Ezzel a mondattal a kormány elvárja, hogy az eszközök és részletek pontos ismerete nélkül fogadja el mindenki, hogy a kormány

több mint 300 milliárd forintért
foldinefehereva, 2020. június 26. péntek, 22:03
Képek, videók
Külügyminisztérium
mecsery
2010. március 19. péntek, 15:10
Külügyminisztérium terasz
mecsery
2010. március 18. csütörtök, 22:23
Pozitív megerősítések.jpg
pacsakute
2015. szeptember 30. szerda, 07:43
megerosites07.jpg
lenke1964
2015. június 22. hétfő, 11:36
Megerősítés
sanci81
2013. augusztus 05. hétfő, 21:10
átjáró híd megerősítése
peterimajoridozsahe
2009. december 11. péntek, 16:10
Robert+De+Niro+Uma+Thu rma
liliana01
2019. szeptember 18. szerda, 19:01
roberta név.jpg
zsokica45
2018. július 14. szombat, 18:12
henike és roberta lánya..
zsokica45
2018. július 11. szerda, 10:39
rátonyi róbert.jpg
maroka
2018. július 01. vasárnap, 14:01
robert névdd.jpg
zsokica45
2018. június 16. szombat, 16:23
robert névc.jpg
zsokica45
2018. június 16. szombat, 16:22
DSCN0037Károly Róbert kir
irmus
2018. június 08. péntek, 06:20
TÓTH_RÓBERT-fotója.jpg
cserhat3
2018. május 16. szerda, 14:09
Julia Roberts
agica2004
2018. április 12. csütörtök, 18:34
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.