Belépés
2019. augusztus 18. vasárnap | 33. hét | 230. nap | 03:49 | Ilona
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Március 15. - Kossuth-kiállítás nyílt a debreceni Déri Múzeumban
Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere a megnyitón hangsúlyozta: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékezetében Debrecen méltatlanul kevés figyelmet kap, pedig 170 évvel ezelőtt sorsfordító események helyszíne volt a város.

Példaként említette az 1849. április 14-én elfogadott Függetlenségi nyilatkozatot, amelyet Kossuth Lajos többszöri próbálkozás után végül a nyilvánosság segítségül hívásával, nyílt ülésen fogadtatott el a Nagytemplomban.

Hozzátette: a tárlaton az érdeklődők megtekinthetik a Függetlenségi nyilatkozat Kossuth által írt eredeti fogalmazványát is, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárától kapott kölcsön a Déri Múzeum. A kiállított tárgyi emlékek és interaktív élmények alkalmat adnak arra, hogy Debrecennek a reformkorban és a szabadságharcban betöltött szerepét méltóképpen megismerjék a látogatók - mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy a szabadságot és a hagyományt tisztelő debreceni szellemiség ott volt a reformkor közvéleményében.

Angi János, a Déri Múzeum igazgatója elmondta: az intézmény idei időszaki kiállításai két motívumhoz kötődnek. Az egyik Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója, a másik pedig a szabadságharc legdicsőségesebb, 1849. január és május közötti időszakának 170. és Kossuth Lajos halálának 125. évfordulója. Kiemelte: a tárlat bemutatja a kor debreceni és magyarországi belpolitikai eseményeit, és foglalkozik a szabadságharc emlékezettörténetével is.

A Kossuth Lajos azt üzente. című, május 26-ig látható kiállításon a többi között Kossuth-portrék, kisplasztikák, korabeli bankók és pénzérmék láthatók, de az érdeklődők megtekinthetik a Szent Korona hiteles másolatát is.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. március 14. csütörtök, 17:11
Címkék: Déri Múzeumban, Komolay Szabolcs, Kossuth Lajos, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárától, Déri Múzeum, Angi János,
Kommentek
Album és DVD jelent meg az MNB Értéktár programja keretében megvásárolt műkincsekről
angol, az osztrák, a belga, az észt, a francia, a cseh, a német és a spanyol jegybank is.

Hozzátette: az MNB kulturális missziója az album megjelentetésével nem ér véget. Ezeket a műtárgyakat, gyűjteményeket sorba kérik kölcsön magyarországi és nemzetközi múzeumok - mutatott rá, példaként említve Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című festményét, amelyet a olaszországi bellunói városi múzeum kért kölcsön. Kövesi István festménygyűjteményét a Virág Judit Galériában, a Szent István Király Múzeumban és a Déri Múzeumban is láthatta a közönség, a Kiss Ferenc-gyűjteményt pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Vaszary Galéria és az Iparművészeti Múzeum is bemutatta.

Nagy Mihály főosztályvezető hangsúlyozta, hogy a programnak köszönhetően Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye a Krisztus-trilógia másik két darabjával együtt ezentúl hosszú távon is látható lesz a debreceni Déri Múzeumban.



Tóth Csaba régész-muzeológus az albumot bemutatva elmondta: a kétnyelvű kötet mind a 34
velemenyezd, 2019. március 22. péntek, 15:01
Munkácsy-emlékérmeket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank
az 5-5 ezer példányban kibocsátott érmék első oldalán az MNB Értéktár programja keretében magyar állami tulajdonba került Krisztus Pilátus előtt című kép egy jelenete látható, az érme hátlapja pedig a festőművész arcképét ábrázolja. Az emlékpénzeket Kereszthury Gábor tervezte.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: Munkácsy Krisztus-trilógiája a város kultúrtörténetének a részévé vált. Felidézte: hosszú küzdelem után látható immár végleg együtt a három kép a debreceni Déri múzeumban.

Köszöntet mondott az MNB-nek, hogy az Értéktár-program keretében megvásárolta a kanadai Hamilton galériától a Krisztus Pilátus előtt című alkotást, a magyar kormánynak pedig azért, hogy a közelmúltban a Golgota is állami tulajdonba kerülhetett.

Kósa Lajos (Fidesz), országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy az európai és az egyetemes keresztény kultúra részét képező trilógia immár végérvényesen Debrecenben van, és annak egyik részletét az MNB jóvoltából érme formájában is megismerhetik az
velemenyezd, 2019. február 20. szerda, 14:31
A magyar kultúra napja - Tárlatvezetések, kiállítások Debrecenben
Ünnepi esten emlékeznek a magyar kultúra napjára január 22-én este a Kölcsey Központ Nagytermében. Az eseményen egyebek mellett átadják a Debrecen Kultúrájáért Díjat, és ünnepi műsort ad a Kodály Filharmónia Debrecen.

A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban január 21-én a műgyűjtő Antal Péter és a kiállítás kurátora, Nagy T. Katalin tart közös tárlatvezetést a Tisztelt Németh Lajos professzor! - Az Antal-Lusztig-gyűjtemény 50 éves című tárlaton.

A Déri Múzeumban rendhagyó tárlatvezetésre várják az érdeklődőket január 22-én.

A másik főváros - Kossuth és Debrecen 1849 című időszaki kiállításon Korompai Balázs történész, muzeológus, a tárlat kurátora kalauzolja a látogatókat, akik egyebek mellett megtekinthetik a Szent Korona hiteles másolatát is.

Himnuszaink címmel a diákoknak tartanak játékos ismeretterjesztő foglalkozást január 22-én a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Benedek Elek fiókkönyvtárában. A tanulók előadást hallhatnak a magyar kultúra napjáról, Kölcsey Ferencről, a
velemenyezd, 2019. január 19. szombat, 07:05
Gulyás: a kormány megvásárolta Munkácsy Golgota című festményét
Gulyás Gergely közölte, a festményt 3 milliárd forintért vette meg a kormány Pákh Imrétől. Hozzátette, több szakértői vélemény is készült, a becslések pedig igazolják a vételárat.

Így most már a Munkácsy-trilógia mindhárom festményének - a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota - rendezett a tulajdoni viszonya, mindhárom kép magyar állami tulajdonban van, a műalkotásokat pedig hosszú távon is a debreceni Déri Múzeumban helyezik el - fejtette ki a Miniszterelnökség vezetője az Országház Munkácsy-termében tartott bejelentésen.

"Ez egy fontos hír a magyar kultúra kedvelőinek, fontos hír a Munkácsy-rajongóknak", Debrecen és az ország egésze is gazdagodott - mondta a politikus.

Kósa Lajos felidézte, hogy a képek először 1995-ben a Déri Múzeumban voltak láthatók együtt, majd azt is felelevenítette, hogy a Krisztus Pilátus előtt című alkotást 2015-ben vette meg a magyar állam - a Magyar Nemzeti Bank Értéktár-programja keretében - a kanadai Hamilton Galériától.

A képviselő úgy
velemenyezd, 2019. január 09. szerda, 18:13
A Szent Korona hiteles másolata is látható a Déri Múzeumban nyílt kiállításon
Papp László, Debrecen polgármestere A másik főváros - Kossuth és Debrecen 1849 című tárlat megnyitóján felidézte: a magyar történelem szempontjából rendkívül fontos időszakban volt a nemzet fővárosa Debrecen.

"Debreczen népe! Ime, én a nemzet nevében Debreczen városát a magyar szabadság őrvárosának nyilatkoztatom s az országgyűlést és kormányt a debreczeniek becsületérzésének rendíthetetlen sziklájára helyezem" - idézte a polgármester Kossuth Lajos 1849. január 6-i kiáltványának záró sorait. Hozzátette: a főváros szerepét egyebek mellett a Szent Korona Debrecenbe szállítását követően, ténylegesen január 9-től töltötte be a város.

"Debrecen mindazért lehetett a szabadság őrvárosa, amit a magyar nemzetért és az államiságért 1848-49-ben tett. Azért lehetett az ország másik fővárosa, mert polgárainak hazaszeretete, hűsége, áldozatkészsége olyan védelmet biztosított a kormánynak és az országgyűlésnek, amely erősebbnek bizonyult minden katonai erődítménynél" - fogalmazott Papp László.
velemenyezd, 2019. január 06. vasárnap, 17:11
Tisza 100 - Pósán László: Tisza István számára szent ügy volt a nemzet iránti hűség
Pósán László szavai szerint gróf Tisza István politikai nézetrendszerének középpontjában a történelmi Magyarország integritásának és a dualista rendszeren belüli önállóságának megőrzése állt.

Azt mondta, 1867 óta alig volt Magyarországon államférfi, politikus, "akit egyik oldalon annyira imádtak, a másikon annyira gyűlöltek volna".

"Ma Magyarországon csak Tisza István politikai hulláján keresztül vezet út a demokráciába" - idézte Jászi Oszkárt, a Tisza-ellenes propaganda - Károlyi Mihály, a "vörös gróf" mellett - fő képviselőjének szavait megjegyezve, hogy a "magát haladónak, progresszívnek és elkötelezett demokratának valló baloldal" a verbális agresszivitást több alkalommal is a valóságba akarta átültetni, s az "övétől eltérő véleményt és politikai értékrendet erőszakkal próbálta elhallgattatni".

"A magyarországi baloldal ez a ma is tapasztalható demokrácia-felfogása tehát évszázados múltra tekint vissza" - vont történelmi párhuzamot a fideszes politikus.

A történész végzettségű
velemenyezd, 2018. október 31. szerda, 13:31
Múzeumok éjszakája - Vikingek és szarmaták a debreceni Déri Múzeum különleges tárlatain
emberét, aki elsősorban az ókori Róma kultúráját ismeri, a távoli dániai lelőhely anyagából, az aarhusi Moesgaard Múzeummal közösen A vikingek előtt... - harci áldozat a mocsárból című kiállítás.

A dániai Kelet-Jütlandon, az Aarhustól alig 30 kilométerre lévő Skanderborg városától északra található a ma már védett lelőhely, ahol az 1950-es felfedezését követő több nagy feltárási szakasz során eddig több mint 22 000 lelet került felszínre, négy áldozati helyszínen. Ebből mutatnak be néhányat a Déri Múzeumban, egyebek mellett azokat a fegyvereket, amelyeket egy ezer harcosból álló portyázó sereg legyőzésével zsákmányoltak a területüket véres ütközetben védő helybeliek. A harci eszközöket később rituálisan tönkretették és egy folyó mocsarába süllyesztették, onnan kerültek elő. A múzeumba látogatók két hatalmas, íves kivetítő között állva szinte részeseivé válnak a küzdelemnek, a 16 éven felülieknek ajánlott animációt a dán múzeum munkatársai készítették.

Dani János elmondta azt is, hogy ugyancsak a
velemenyezd, 2018. június 22. péntek, 21:32
Képek, videók
múzeumban
orban47
2017. április 17. hétfő, 07:49
Retro múzeumban
orban47
2015. március 22. vasárnap, 10:06
+múzeumban
orban47
2015. március 22. vasárnap, 09:42
a múzeumban, Lőcsén
orban47
2014. október 21. kedd, 18:22
Ausztrál Múzeumban.jpg
agica2004
2014. április 16. szerda, 14:56
német múzeumban
orban47
2013. január 27. vasárnap, 19:29
a múzeumban
ibolya58
2013. január 18. péntek, 11:10
Múzeumban
marta51
2012. október 02. kedd, 10:25
Cica a múzeumban.jpg
vojtiera
2012. július 14. szombat, 14:20
templomunk kiállítás képe
maroka
2018. december 23. vasárnap, 17:45
Egy kiállítás képei
anna4459
2018. május 05. szombat, 18:54
Kreatív Kör kiállítása:
bzsuzsanna
2017. június 02. péntek, 09:48
Háttérben a kiállítás
azenujsagom
2017. március 14. kedd, 01:46
UKC kiallitasi tipusPitBu
charlotteani
2017. január 26. csütörtök, 19:33
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.