Belépés
2020. július 16. csütörtök | 29. hét | 198. nap | 02:51 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
BÉT - Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a csütörtöki csökkenés után emelkedés várható a nyitásban, mivel jelentősen javult a nemzetközi befektetői hangulat.

Az OTP árfolyama újabb támaszt tört le csütörtökön 8200 forintnál, amely már ellenállásként funkcionálhat pénteken. A Mol továbbra is a 2000 forintos szint felett mozog, mely támaszt jelent, ellenállási szint pedig 2100 forint közelében található. A Richter jegyzése a 6200 forintos támasz közeléből kezdett felfelé korrigálni, ellenállás 6600 forint közelében található. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 360-380 forintos tartományban mozoghat - fejtette ki Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 492,56 pontos, 1,51 százalékos csökkenéssel, 32 217,99 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 19,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol 10 forinttal, 0,49 százalékkal 2020 forintra gyengült, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 375 forinttal, 4,46 százalékkal 8025 forintra esett, forgalmuk 14 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,27 százalékkal 367 forintra erősödött, forgalma 295,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,47 százalékkal 6350 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. április 17. péntek, 08:31
Címkék: Varga Zoltán, Equilor Befektetési Zrt, Budapesti Értéktőzsdén, Magyar Telekom, Budapesti Értéktőzsde, csütörtöki csökkenés,
Kommentek
BÉT - Drágultak a vezető részvények
gyengébb eredményeket vártak, kicsit jobban teljesít a vártnál - mutatott rá. Szerdán például a Goldman Sachs befektetési bank publikálta adatait, a vártnál jobb eredményeket hozva. Európában pedig azt látni, hogy a német cégek előrehozzák gyorsjelentésüket. A vakcinával kapcsolatos pozitív híreknek köszönhetően elkezdték az utazáshoz kapcsolódó cégek részvényeit vásárolni a befektetők, a Deutsche Lufthansa például szépen emelkedik, és az energetikai cégek - így az osztrák OMV - is próbálkoznak az emelkedéssel.

A magyar tőzsdére azonban nem tudott átragadni a pozitív hangulat, érdektelen kereskedés folyt, a forgalom továbbra is alatta marad az átlagosnak - tette hozzá. Kiemelte, hogy a Richter, amely kedden "fordult" egyet a nagy esés után, szerdán is 6500 forint fölött tudott maradni.

A forint piacán enyhén hatott a jó nemzetközi hangulat, a forint/euró árfolyam megközelítette a 353 forintot, és a forint/dollár árfolyam is volt 309 forint alatt - mondta.

A Mol 14 forinttal, 0,78 százalékkal
velemenyezd, 2020. július 15. szerda, 17:57
Tőzsde - Erősödés nyitáskor Nyugat-Európában
A londoni FTSE-100 index 0,72 százalékos, a frankfurti DAX30 index 0,90 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,76 százalékos erősödéssel kezdett.

A szerdai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 32 cent (0,75 százalék) emelkedéssel, 43,22 dolláron állt.

Az arany ára unciánként 0,17 százalékkal (3,15 dollárral) 1810,25 dollárra süllyedt.

Az euró erősödött a dollárral szemben: reggel 9 órakor 1,1412 dolláron jegyezték a kedd esti 1,1402 dollár után.
velemenyezd, 2020. július 15. szerda, 09:21
Tőzsde - Vegyes mozgás az ázsiai piacokon
A tokiói börze, a térség irányadó tőzsdéje szerdán 1,52 százalék erősödéssel, 22 930 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix-index 1,48 százalék pluszban zárt.

A már szintén bezárt tőzsdék közül az ausztrál 1,70 százalékkal erősödött, a tajvani viszont 0,05 százalékkal gyengült.

A még nyitva tartó sanghaji tőzsde fő mutatója 0,38 százalékot gyengült, miközben a hongkongi 0,09 százalékos, a szöuli tőzsde pedig 0,82 százalékos erősödést jelez.

A tokiói tőzsdezáráskor, magyar idő szerint reggel 8 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 12 cent (0,28 százalék) emelkedéssel 43,02 dolláron állt.
velemenyezd, 2020. július 15. szerda, 08:31
Tőzsde - Erős zárás az európai tőzsdéken
A kereskedési idő végén az FTSE EuroFirst 300 index 0,89 százalék, a Stoxx Europe 600 index 1,06 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,73 százalék nyereséget mutatott. Az indexek sorrendben a hónap eleje óta 2,6, 2,9 és 3,7 százalékos nyereséget értek el.

Londonban 1,45 százalék emelkedéssel fejezte be a hétfői kereskedést az FTSE-100 index a még nem hivatalos adatok alapján. Frankfurtban 1,36 százalékkal zárt magasabban a DAX index, a párizsi CAC-40 index pedig 1,81 százalékkal emelkedett. Milánóban 1,31 százalék, Madridban 1,47 százalék indexemelkedéssel zárt hétfőn a tőzsde.

Hétfőn minden gazdasági szektor árfolyammutatója emelkedett, a legnagyobb mértékben, több mint két százalékkal a nyersanyagipari vállalatoké.

A befektetői hangulaton nagyot lendített mind Európában, mind az amerikai tőzsdéken a német BioNTech és az amerikai Pfizer által a koronavírus-elleni oltóanyag fejlesztésében elért eredmény.

Az amerikai piacokon az európai záráskor nagy, másfél százalékot
velemenyezd, 2020. július 13. hétfő, 17:52
Tőzsde - Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken
New Yorkban a DJIA-30 index 0,98 százalékos, az S&P-500 index 0,83 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,10 százalékos emelkedéssel kezdett.

Az európai tőzsdék nyereségben jártak az amerikai nyitáskor: a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,82 százalék, a Stoxx Europe 600 index 0,70 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,24 százalék emelkedést mutatott az amerikai kereskedési idő kezdetén.

Pénteken az amerikai indexek nagy nyereséggel zártak, a Nasdaq újabb rekordon, és a hetet is pozitív eredménnyel fejezték be. A DJIA 0,9 százalékkal, az S&P 1,7 százalékkal, a Nasdaq Composite 4 százalékkal erősödött a héten.

A befektetők figyelme mostantól elsősorban a kezdődő negyedéves eredménybeszámoló szezon jelentéseire irányult. A héten teszi közzé április-júniusi negyedéves eredményét többek között a JPMorgan, a Citigroup, a Wells Fargo, a Goldman Sachs, a Pepsi, a Netflix, az IBM, a Johnson & Johnson, a UnitedHealth és a Blackrock.

A legfrissebb makrogazdasági adatok alapján a
velemenyezd, 2020. július 13. hétfő, 15:51
Tőzsde - Nyereséges zárás az európai tőzsdéken
A kereskedési idő végén a páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,87 és 0,81 százalék nyereséget mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,04 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést.

A még nem hivatalos adatok alapján Londonban 0,77 százalék nyereséggel végzett az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,09 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,88 százalékkal emelkedett. Milánóban 1,11 százalékos, Madridban 1,38 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a pénteki tőzsdenap.

Az európai értékpapírpiacokon árfolyam-emelkedéssel nyugtázták az ipari termelés meglepően erőteljes májusi fellendülését a koronavírus-járvánnyal súlyosan érintett Olaszországban és Franciaországban.

A francia ipari termelés májusban a várt 15,1 százalék helyett 19,6 százalékkal emelkedett az előző havihoz képest az áprilisi 20,6 százalékos esés után. Az olasz ipari termelés 42,1 százalékkal nőtt májusban az előző havihoz képest a várt 22,8 százalék helyett és az áprilisi 20,5
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 17:52
Tőzsde - Vegyes kezdés az amerikai tőzsdéken
A DJIA-30 index 0,06 százalék csökkenéssel, az S&P-500 index 0,06 százalék emelkedéssel, a Nasdaq Composite index 0,06 százalék csökkenéssel kezdte a pénteki kereskedést.

Az amerikai fertőzésszám növekedése pénteken aggályokat keltett a tőzsdei befektetők körében a gazdaság talpraállításának a várható ütemét illetően.

Csütörtökön vegyesen zártak az amerikai indexek, a Wall Street mutatói csökkentek, a főként technológiai papírokat jegyző Nasdaq Composite viszont szerény nyereséget ért el és ezzel is új csúcson zárt. A hét eleje óta a DJIA 0,5 százalékkal csökkent, az S&P 0,7 százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite 3,3 százalék nyereséget halmozott fel.

Az amerikai tőzsdék nyitásakor az európai piacok nyereségben jártak, a páneurópai és euróövezeti gyűjtőindexek 0,6-0,7 százalékos erősödést mutattak. Az európai tőzsdéken az olasz és a francia ipari termelés meglepetésszerűen nagy májusi növekedését nyugtázták árfolyamemelkedéssel a piacok.

Az olajárat szintén az amerikai
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 15:52
BÉT - Emelkedést vár az elemző nyitáskor
Józsa Bence szerint a kedvező nemzetközi hangulat élénkítheti a keresletet a magyar részvénypiacon. Az OTP elérheti a 11 ezer forintos szintet, a Richter pedig a 6800 forintot - tette hozzá. A Magyar Telekom és a Mol árfolyamában ugyanakkor nem vár jelentős elmozdulást.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,68 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 35 932,39 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol 44 forinttal, 2,41 százalékkal 1866 forintra erősödött, 840,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,18 százalékkal 10 920 forintra csökkent, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,52 százalékkal 381 forintra gyengült, forgalma 31,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,60 százalékkal 6695 forintra nőtt, forgalmuk 818,7 millió forintot ért el.
velemenyezd, 2020. július 09. csütörtök, 08:31
Képek, videók
emelkedes.jpg
lenke1964
2015. július 19. vasárnap, 13:41
Kancsendzönga emelkedés
sacimama
2013. május 24. péntek, 21:45
emelkedes.jpg
szidnifox
2011. december 12. hétfő, 19:27
emelkedés.jpg
agica2004
2009. július 27. hétfő, 13:13
Emelkedés közben
richardbodo
2007. október 27. szombat, 14:57
Emelkedés közben, 640 mét
szebimarci
2006. szeptember 22. péntek, 12:36
Varga Zoltán.jpg
1vargaildyko
2010. április 17. szombat, 13:58
Befektetési Tanácsadó
sanci81
2015. június 22. hétfő, 20:06
1 unciás befektetési aran
tvnati
2012. november 15. csütörtök, 07:52
Budapesti Szabadság híd.j
irmus
2018. március 04. vasárnap, 10:06
0 Budapesti látkép.png
lovaszmarika
2017. december 12. kedd, 17:54
budapesti tél.png
chillik
2017. november 17. péntek, 15:36
Családok Budapesti Világt
dandej
2017. május 27. szombat, 21:23
budapesti szanatórium.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:38
Budapesti-reggel-2016- 12-
lilagondolatok
2016. december 13. kedd, 10:38
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.