Belépés
2019. október 17. csütörtök | 42. hét | 290. nap | 10:06 | Hedvig
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Önkormányzat 2019 - Végső búcsút vettek Szekó József mohácsi polgármestertől
A gyászszertartáson, amelyet Udvardy György veszprémi érsek vezetett, részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, több kormányzati szereplő, valamint jelenlegi és volt országgyűlési képviselők. Eljöttek Mohács hét testvérvárosának delegáltjai is, hogy a több ezer mohácsival együtt búcsúzzanak a volt városvezetőtől.

Csizmadia Csaba, a város alpolgármestere méltatásában kifejtette, Szekó József 1998-tól napjainkig, öt választási cikluson át Mohács város polgármestereként dolgozott, e "tisztség maradéktalan ellátását elsődleges feladatának tekintette, a város érdekeit tartotta mindig szem előtt".

Az alpolgármester kiemelte: a városvezető tevékenységének köszönhetően "a depressziós hangulatú, zsugorodó gazdaságú, csökkent presztízsű településből sikerült egy pozitív jövőképű, öntudatos, fejlődő, egyre élhetőbb és megbecsült várost kialakítani". Neki is köszönhető, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára felkerült a mohácsi busójárás - tette hozzá.

Csizmadia Csaba elmondta: Szekó József munkássága alatt a város vagyona tizenötszörösére növekedett, a településen 25 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Középületek, iskolák, óvodák, a bölcsőde, a múzeum, a piac, sport- és kulturális központok, szabadidő-, lakó- és ipari parkok, a kórház, az alapellátó rendelő, a kompkikötő, kerékpár- és közúthálózat, az uszoda és termálfürdő, szociális otthonok és szociális bérlakások felújítása, fejlesztése fűződik nevéhez - sorolta.

Udvardy György veszprémi érsek beszédében úgy fogalmazott, Szekó Józsefnek "készsége volt a jóra, az igazra, a segítségre, a közösség szolgálatára, a jövőre, a betegségekkel való küzdelemre." Építeni és fejleszteni akarta a várost halála napjáig - mondta.

A volt városvezetőt a mohácsi római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember 27-én, életének 65. évében hunyt el tragikus körülmények között. A Mohácsot 1998 óta polgármesterként irányító, 2010 és 2014 között a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjában országgyűlési képviselőként, valamint 2007 és 2010, illetve 2014 és 2019 között a Baranya megyei közgyűlés tagjaként is dolgozó városvezetőt az önkormányzat saját halottjának tekinti.

Szekó József 1954. december 21-én született Mohácson, tanulmányai során vegyipari-gépész mérnök, műszaki tanár és közgazdasági szakokleveles menedzser képesítéseket szerzett. Feleségét, két felnőtt lányát, édesanyját hagyta hátra.

Munkája során a többi között a mohácsi farostlemezgyár művezetőjeként, a Dunántúli Regionális Vízmű vezetőjeként, később az önkormányzat saját tulajdonú gazdasági társaságainál vezető beosztásban dolgozott 1998-ig, polgármesterré választásáig.

Szekó József több más elismerés mellett 2003-ban a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztje, 2014-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Családja a város hivatalos honlapján elhelyezett kérésében arra kérte a megemlékezőket, hogy a koszorú vagy virág vásárlására szánt összegeket ajánlják fel Szekó József "szívügyévé váló", a mohácsi csata 500. évfordulójára a Fogadalmi templomba szánt 500 kilogrammos nagyharang elkészítésére.

(FOTÓ)

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. október 05. szombat, 16:41
Címkék: Szekó József, Udvardy György, Orbán Viktor, Eljöttek Mohács, Csizmadia Csaba, Szekó Józsefnek,
Kommentek
Sokac Házat adnak át Mohácson
Egy 130 millió forint fejlesztési forrásból megvalósuló projekt keretében Mohács egykor kizárólag sokacok lakta városrészében valósult meg a beruházás egy öreg épület rendbehozatalával - tudatta Szekó József (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.

Mint mondta, az épületet azért vásárolták meg a fejlesztés számára, mert annak udvarán még teljes épségben állt a több mint száz éve készült, nyitott kéményes konyhájú, fagerendás mennyezetű, eredeti sokac hajlék, a régi istálló és a csűr is.

A beruházásnak köszönhetően bemutathatóvá váltak a mohácsi sokac kulturális emlékek, emellett a tájházban számos népművészeti tevékenység megtekinthető, kipróbálható lesz az érdeklődők számára a jövőben.

Mint kitért rá, a mohácsiak által sokacoknak nevezett népcsoportot a köznyelv sokácokként is ismeri. Ők a török hódoltság idején a mai Bosznia-Hercegovina területeiről húzódtak fel az elnéptelenedett magyar vidékre. Ennek során eresztettek gyökeret többek között Mohácson és környékén. Ők honosították meg
velemenyezd, 2019. augusztus 28. szerda, 09:11
Átadták a mohácsi könyvtárban kialakított természettudományos élményközpontot
Szekó József (Fidesz-KDNP), a Duna-parti város polgármestere az átadón elmondta: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásaiból a Mohácsi Jenő Városi Könyvtárban kialakított tudásközpont a természettudományos és informatikai ismeretek elsajátításhoz nyújt segítséget az oktatási intézményeknek.

Amikor korábban más települések bezárták a múzeumaikat és könyvtáraikat, Mohács ezen intézményeinek fejlesztése mellett döntött - hangsúlyozta a polgármester.

Mint ismertette, a fejlesztés keretében 40 fős oktatótermet és számítástechnikai termet alakítottak ki, illetve beszerezték az oktatáshoz szükséges - robotikai és természettudományos - eszközöket, bútorokat.

Kovácsné Bodor Erika, a szakmai munkacsoport vezetője az MTI-nek elmondta: a központ az általános és középiskolás diákjainak nyújt majd oktatáson kívüli, az élménypedagógia módszereire épülő tanulási lehetőséget. A programokba 22 intézményt, a mohácsi és bólyi tankerület diákjait, valamint a pécsi katolikus
velemenyezd, 2019. április 25. csütörtök, 16:29
Illegális bevándorlás - Kósa: fokozott a készültség a déli határon
Kósa Lajos közölte: "itt nem fordulhat elő az, ami október végén történt a bosnyák-horvát határon, Bihacnál".

Szerinte a délszláv országban ugyanaz az ütközet ismétlődött meg, ugyanolyan forgatókönyv alapján, mint ami 2015 szeptemberében Röszkénél történt. Az illegális migrációt szervező, jelentős mértékben a Soros György által finanszírozott NGO-k most a migránsok illegális határátlépését a bosnyák-horvát szakaszon készítették elő - jelentette ki Kósa Lajos, kiemelve, hogy 70 ezer migráns tartózkodik a balkáni útvonalon.

Hozzátette: a bihaci határáttörési kísérlet miatt a belügyminiszter fokozott készültséget rendelt el a déli határon, és pénteken 23 migránst fogtak el a magyar rendőrök a szerb-magyar határszakaszon. A rendőrség helikopterrel naponta kétszer járőrözik a határ teljes hosszában, és a többi között elektronikus eszközökkel figyeli, hogy van-e "szervezett mozgás" a határon.

Kósa Lajos kijelentette: személyesen is meggyőződtek arról, hogy a határ őrizete kiváló, a határ
velemenyezd, 2018. október 27. szombat, 14:51
Félmilliárdból újul meg Mohácson a Szepessy park és környéke
Szekó József (Fidesz-KDNP) a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló fejlesztésekről azt mondta: a parkon belül új közvilágítási hálózatot, sétautakat, játszóteret és futópályát alakítanak ki, Mohács testvérvárosait bemutató körsétány és a zöldfelületeket gondozó öntözőrendszer épül, a balesetveszélyes fákat újakkal váltják ki.

A park szomszédságában levő forgalmas buszmegállót lebontják és helyette újat építenek - tette hozzá a város vezetője, aki kitért arra is, hogy a munkálatok már folynak.

Szekó József kiemelte, hogy a parkhoz közeli utcák, járdák és parkolók mintegy másfél hektárnyi területen kapnak új burkolatot. A szükséges közműkiváltások megtörténtek, a mélyépítési munkák folyamatban vannak, a fejlesztések a tervek szerint még ebben az évben elkészülnek - jelezte a polgármester.
velemenyezd, 2018. szeptember 19. szerda, 07:04
Coop Rally - Bognár Lajos: folyamatosan nő a magyar élelmiszeripar eredményessége
Bognár Lajos az MCS Vágóhíd Zrt. 2016 áprilisában átadott telephelyén rendezett eseményen azt mondta: a húsfogyasztás növekedéséből szerencsére a sertéshús is kivette a részét. Hangsúlyozta, hogy az eredményességet tekintve Magyarországon az élelmiszeripar a második a járműgyártás után, ugyanakkor tovább kell növelni az élelmiszeripar termékeinek értékesítését, amihez állami szerepvállalásra is szükség van. A szerepvállalás részleteiről szólva, Bognár Lajos a piaci szereplők közti verseny tisztaságának megteremtését, és az élelmiszerbiztonság garantálását említette.

Bognár Lajos beszámolt arról is, hogy új programként olyan nemzeti védjegyrendszert próbálnak kialakítani, amely mögött az állam és a Nébih által garantált minőséget találhatnak majd a vásárlók.

Fekete Tibor, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja köszöntőjében a házigazda MCS Vágóhíd Zrt. tevékenységét méltatva kiemelte, hogy a társaság képes volt megfordítani a munkaerő kivándorlását, mivel számos korábban külföldön dolgozó
velemenyezd, 2018. szeptember 13. csütörtök, 14:32
MTÜ: több mint 12 milliárd értékben turisztikai fejlesztések indulnak Baranyában
Guller Zoltán azt is bejelentette, hogy az év végére várhatóan kiemelt turisztikai térség lesz a Pécs-Villány-Mohács térség.

Szavai szerint az elszigetelt turisztikai attrakciók fejlesztése helyett a jövő a kiemelt idegenforgalmi térségek fejlesztéséé, élménypontok egymáshoz is kapcsolódó sokaságának kialakításával.

Felidézte, hogy 2010 óta folyamatosan nőnek a turizmus magyarországi mutatószámai. A vendégek és a vendégéjszakák száma a 8 évvel ezelőttihez képest 51 százalékkal, a szálláshelyek árbevétele 115 százalékkal, mintegy 300 milliárd forintra nőtt.

A GDP 10,5 százalékát a turizmus adja, az ágazat mintegy 400 ezer embernek biztosít megélhetést - érzékeltette Guller Zoltán, kiemelve, hogy a kormány kiemelten kezeli az ágazatot.

A távlati célok között említette, hogy 2030-ig a jelenlegi 10,5 százalékról 16 százalékra emeljék a turizmus arányát GDP-ben, továbbá hogy a vendégéjszakák száma a mostani 30 millióról 50 millióra nőjön.

Baranya megye idegenforgalmi teljesítményére
velemenyezd, 2018. március 14. szerda, 16:42
Út és kerékpárút építésére kap 650 milliót Mohács
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból megvalósuló beruházások részleteiről azt közölte: a vasútállomástól a Szőlőhegy településrészig húzódó, mintegy 3100 méteres útszakasz felújítására a Magyar Közút Nonprofit Zrt. bonyolításában kerül sor.

Az igen forgalmas, sok kamion által használt iparterületi útszakasz burkolata erősen elhasználódott, nyomvályússá vált - ismertette a városvezető. Szekó József tájékoztatása szerint a beruházás tavasszal kezdődik és várhatóan nyár végéig befejeződik.

Továbbá körforgalom épül Mohács egyik legforgalmasabb - a Kossuth Lajos, Liszt Ferenc és Dózsa György utcák találkozásánál lévő - kereszteződésében. A tervek szerint nyár elején kezdődő és az év végéig elkészülő beruházástól a polgármester azt várja, hogy rugalmasabbá, folyamatosabbá válik a közlekedés a naponta több ezer ember által használt csomópontban.

Szintén e fejlesztés keretében egy 1440 méteres kerékpárút-szakasz is készül, amely a Mohács nyugati iparterületét
velemenyezd, 2018. január 03. szerda, 16:43
Képek, videók
0 a névnap, csősz józsef.
lovaszmarika
2019. szeptember 14. szombat, 12:29
Sándor József Benedek.jpg
liliana01
2019. március 18. hétfő, 17:31
József Lőrincz
dandej
2019. február 20. szerda, 21:40
zoltán_józsef atya0120.jp
maroka
2019. január 21. hétfő, 12:29
honfoglaló_belányi józsef
maroka
2018. november 29. csütörtök, 15:24
antal józsef és jános pál
maroka
2018. október 23. kedd, 10:16
SZKV-BOROS József u..jpg
agica2004
2018. szeptember 02. vasárnap, 19:16
SZKT-Pojcsik József.jpg
agica2004
2018. szeptember 02. vasárnap, 19:03
Erdélyi-József-– -Ké
liliana01
2018. augusztus 26. vasárnap, 17:57
Józsefné K...
csalogany13
2018. augusztus 25. szombat, 22:59
József A. Bus magyar ének
menusgabor
2018. augusztus 12. vasárnap, 18:53
József a.jpg
liliana01
2018. július 30. hétfő, 21:34
DSCN0073Polgármesteri Hiv
irmus
2018. június 29. péntek, 09:56
DSCN0011Polgármesteri Hiv
irmus
2018. június 07. csütörtök, 06:46
A bogaras polgármester
furaila
2016. november 29. kedd, 14:59
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.