Belépés
2019. november 11. hétfő | 46. hét | 315. nap | 21:55 | Márton
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Fidesz-kongresszus - Kocsis: a Fidesz-frakció továbbra is őrizni fogja a parlament méltóságát
Szavai szerint az ellenzék parlamenti viselkedését illetően jelentős javulástól nem kell tartani. Az ellenzéket jellemezve úgy fogalmazott: a "támolygó vezérük nyelvbotlásával", "a kígyózó kígyókkal" új korszak köszöntött be Magyarországon.

Kocsis Máté azt mondta: az ellenzék magatartása lehetne akár szórakoztató is, de van egy szomorúbb oldala, mert "reménytelen ellenzékünk (...) az alkalmatlanságát leplezendő", a parlamenti mindennapok részévé tette a provokációt, a ripacskodást és a trágárságot.

Úgy fogalmazott: "Megismertük a fékevesztett, önuralomra képtelen, olykor agresszív oldalukat, mindettől remélnek ugyanis mostanság politikai hasznot."

Felidézte: a tavaly december 12-i ülésnapon a levezető elnököt még a pulpitusra sem engedték fel, a jobbikos Jakab Péter pedig elfoglalta a miniszterelnök székét, és "úgy nyomkodta a szavazógépét, mintha nem lenne holnap". "Itt érdemes lenne még önmagában megemlékezni Tordai Bencéről is, de vegyék úgy, hogy ez most megtörtént" - tette hozzá.

A frakcióvezető szerint ma már ott tart "a jobbikos szkinhedvezértől Vadai Ágnesig terjedő összefogás", hogy bármit elnéznének egymásnak egy kis hatalomért cserébe.

Megjegyezte: ugyanők az Országgyűlésben nem támogatták a családokról, az otthonteremtésről és az ország biztonságáról szóló javaslatokat sem.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt, zuglói polgármester, Karácsony Gergely pedig ott folytatta, ahol a többiek abbahagyták: szerinte Törökország fővárosa Isztambul, Csepel Észak-Pesten van, a Magyar Nemzet Múzeum pedig a Városligetben - mondta Kocsis Máté.

"Bukdácsol a kínosabbnál kínosabb ügyekben, sokadik hangfelvételi botrányába keveredik, és egy filmes díszletet telekspekulációnak gondol. Ő jelenleg az ellenzék csúcsragadozója, akinek alkalmatlansága bár nyilvánvaló, már nem is zavarja az ellenzéki pártokat" - mondta.

Innen folytatja a Fidesz képviselőcsoportja a parlamenti munkát október 21-től - zárta szavait a frakcióvezető.

Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke beszédében kijelentette: ma a Fidesz Európa legmodernebb és legszervezettebb pártja. A győzelmekhez mindenki hozzátette a magáét - mondta. Hozzátette: ahogyan a futballban, úgy a politikában sem ér semmit a második hely, mindenki csak a győzelmekre emlékszik.

Véleménye szerint a Fidesz többször is megfizette a siker árát, mások nem bírták volna ki a vereségeket, de ők mindig erősebbek lettek, mint előtte. Ha most a kongresszuson megkérdeznek egy fiatalt, miért van itt, azt mondja, azért, mert a szülei is ehhez a közösséghez tartoznak - közölte Kubatov Gábor. Hangsúlyozta: még ennél is jobb lesz a helyzet, amikor a Fidesz már a 120. születésnapját ünnepli majd.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő arról beszélt, hogy bár "a brüsszeli frontvonalban" a "csapataink harcban állnak", és továbbra is megvédik a magyar embereket, a nemzet érdekeit és Magyarországot, a bevándorláspárti erők elszántsága és indulata változatlan, új lendületet vesz a bevándorláspárti politika Európában.

Közölte: Olaszországban megnyitották a határokat az illegális bevándorlók előtt, és Olaszország, Franciaország, Németország és Málta az Európai Bizottság "bábáskodása" mellett megállapodtak az illegális migránsok kvóta szerinti szétosztásáról. "Kibújt a kvótarendszer szöge a bevándorláspártiak zsákjából", megint meghívólevelet küldtek a világ minden részére a gazdasági bevándorlóknak - jelentette ki.

A politikus kifejtette: az Olaszországba érkező migránsok jó részét átszállítják egy másik országba, és csak ott kezdődik meg a menedékkérelmük elbírálása, vagyis minden illegális bevándorló szabadon bejöhet az EU-ba, és már az unión belül - minden ellenőrzés nélkül - viszik át őket egyik országból a másikba.

Megjegyezte: "a Soros György fanatikus elképzeléseiből kinőtt terv" ismert, és a megvalósításáért a bevándorláspárti erők készek bármit megtenni.

Deutsch Tamás azt is mondta: a bevándorláspárti erők bosszút álltak Trócsányi László biztosjelöltön. Trócsányi László "a magyar Salvini", hiszen mindkét politikus bebizonyította, hogy a bevándorlás megállítható, ez csak politikai akarat kérdése - vélekedett.

A beszédek után döntöttek a Fidesz alapszabályának módosításáról, majd a tisztújításról tájékoztatva Kontrát Károly, a szavazatszámláló bizottság részéről elmondta: előzetesen pártelnöknek Orbán Viktort, alelnöknek pedig Kubatov Gábort, Kósa Lajost, Németh Szilárdot és Novák Katalint jelölték.

(FOTÓ)

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. szeptember 29. vasárnap, 12:21
Címkék: Kocsis Máté, Jakab Péter, Tordai Bencéről, Vadai Ágnesig, Karácsony Gergely, Csepel Észak-Pesten,
Kommentek
Soltész: 1,6 milliárd forintra pályázhatnak a nemzetiségek
kultúrájuk és vallásuk megőrzését.

Pályázni három területen lehet: működésre, kulturális tevékenységre és anyaországitáborokra.

A nemzetiségi civil szervezetek működésére összesen 500 millió forint, a civil szervezetek kulturális tevékenységének támogatására 700 millió forint, anyaországi táborozásra 400 millió forint pályázati forrást különítettek el - ismertette az államtitkár.

Soltész Miklós kitért arra: a kulturális tevékenységeken belül - a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve - kiemelten szeretnék támogatni a nemzetiségek hitéletét erősítő programokat, keresztek állítását és felújítását.

Az államtitkár szólt arról: 2010-től 2020-ig ötszörösére emelkedik a nemzetiségek támogatása, ennek részeként nőttek a nemzetiségek pályázati forrásai is.

Ilyen mértékű támogatásnövekedésre korábban sem Magyarországon, sem a térségben nem volt példa - mondta.

Hozzátette: a kormány vallja, hogy Magyarország akkor tud hosszú távon békében élni a körülötte élő
velemenyezd, 2019. október 02. szerda, 11:51
LMP: a kormány mihamarabb hirdessen klímavészhelyzetet!
Schmuck Erzsébet kijelentette: még nem tartunk ott, hogy a kormányfő valóban cselekedni akarjon a kérdésben, csupán a kommunikációs csatát szeretné megnyerni. Orbán Viktor a Fidesz elnökeként pártja kongresszusán szerinte csupán azért tért ki klímavédelmi kérdésekre, mert felismerte, hogy az emberek többsége azonnali tetteket vár, és érzi az egyre növekvő nemzetközi nyomást is.

Az LMP politikusa szerint a kormányfő nem mondhatja azt, hogy az ország felkészült a következő évtizedek kihívásaira, miközben a kormányoldal nem fogadta be az LMP határozati javaslatát a klímavészhelyzet kihirdetéséről, és kétszer vétózta meg a szigorúbb uniós célkitűzéseket.

A kormány folyamatosan klímaellenes politikát folytat - fogalmazott Schmuck Erzsébet -, és "energiaügyekben is csak trükközik". "A semmit könnyű megtízszerezni" - jegyezte meg azzal kapcsolatban, hogy 2030-ra tízszeresére nőhet a naperőművi kapacitás.

A kabinet mindeközben szénbányák nyitását tervezi - tette hozzá.
velemenyezd, 2019. október 02. szerda, 10:51
Fidesz-kongresszus - Szijjártó: a bevándorláspártiak megnyitják a határokat az illegális bevándorlók előtt
nem sikerült keresztülerőltetni a kötelező betelepítési kvótát - aminek köszönhetően Magyarország "még mindig magyar ország" -, most újra elkezdtek szövetkezni a nyugat-európaiak, hogy minden ország torkán lenyomják a kvótákat - közölte. Hozzátette: de ez nem fog menni, Magyarország ebbe soha nem fog beleegyezni.

Megjegyezte: a magyarok már többször világossá tették, hogy nem akarnak illegális bevándorlókat látni Magyarországon.

Szijjártó Péter kitért arra: Európa legsikeresebb pártjának kongresszusa a mai, ez az európai parlamenti választáson is bebizonyosodott. Ez kellő önbizalmat ad a következő idő csatáihoz - vélekedett.

Hangoztatta: "mindegy, milyen nyomást helyeznek ránk" Európa bevándorláspárti erői, ide egyetlen illegális bevándorló sem jöhet be. Csak Magyarország döntheti el, ki jöhet ide és "kikkel akarunk együtt élni".

A külügyminiszter kijelentette: a kerítés állni fog továbbra is, Magyarország megvédi szuverenitását és biztonságát. Azt kell tenni, amit eddig, meg kell nyerni
velemenyezd, 2019. szeptember 29. vasárnap, 17:31
Fidesz-kongresszus - Orbán: jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket (1. rés
A kormányfő hangsúlyozta, Magyarország már nem egyedül áll a küzdőtéren, hanem egy tekintélyes hadoszlop tagjaként: lengyelek, csehek, szlovákok, reményei szerint vasárnap estétől az osztrákok ismét, és csak idő kérdése, hogy az olasz szabadság is újra zászlót bontson.

Ezek azok az országok, amelyek nem brüsszeli birodalmat, hanem az európai nemzetek szövetségét akarják, amelyek nem bevándorlótársadalmat akarnak, hanem meg akarnak maradni a keresztény kultúrából kisarjadt büszke európai nemzeteknek - mondta Orbán Viktor.

Arról is szólt, hogy megegyezésre kell jutni Európa két fele között, de ennek világos feltételei vannak: Nyugaton el kell fogadniuk, hogy "nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket, és fel kell hagyniuk az államaink és kormányaink elleni nyílt támadásokkal". "Nem vagyunk hajlandóak többé európai pénzből finanszírozni a velünk szemben ellenséges, Soros-féle álcivil szervezetek garmadáját" - jelentette ki a pártelnök-miniszterelnök,
velemenyezd, 2019. szeptember 29. vasárnap, 17:11
Fidesz-kongresszus - Németh Szilárd: a terrorizmus veszélye nem múlt el
Németh Szilárd kiemelte: azt vallják, a modern és ütőképes honvédség megteremtésének kulcsa a korszerű fegyverek hadrendbe állítása mellett a fiatalítás és az önkéntesség.

Emlékeztetett: 2010-re a "Gyurcsány-Vadai-féle szándékos haderő-tönkretételi ámokfutás" következményeként 17 tartalékos katonája volt az országnak, mára 8900-an döntöttek úgy, hogy civil életük megőrzése mellett önkéntes területvédő és egyetemi századokban fegyveresen is a haza szolgálatába kívánnak állni.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kitért arra, hogy 2026-ra 20 ezerre nőhet az önkéntesek száma, de nagy szükségük is van az önkéntes védelmi képességre, mivel Európa, így Magyarország számára is legnagyobb biztonsági kockázat továbbra is a migráció, és így a terrorizmus veszélye sem múlt el.

Kifejtette: az európai politikai döntéshozók között még mindig többségben vannak a bevándorláspártiak, akik az embercsempészekkel és "Soros álciviljeivel" közösen mindent megtesznek, hogy bevándorlókkal
velemenyezd, 2019. szeptember 29. vasárnap, 17:01
Fidesz-kongresszus - Önkormányzat 2019 - Kósa: az alkalmatlanság áll szemben a hozzáértéssel
A politikus szerint míg a kormánypárti polgármesterjelöltek építeni, fejleszteni akarnak, az ellenzékiek háborúzni.

Arról is beszélt, hogy ébernek kell lenni, mert például Olaszországban, amikor Matteo Salvini még belügyminiszterként megpróbálta lezárni a határokat, a baloldal "erre alkalmas" polgármesterekkel telepítette be a migránsokat.

Megjegyezte azt is: a szegediek helyében elkezdene aggódni, mert amikor az Európai Parlament korábbi elnöke, Martin Schulz Szegeden járt, Botka László MSZP-s polgármestert megbízható embernek nevezte, és azt mondta, ott szeretik a migránsokat.

"Összefogva a kormánnyal tudjuk megvédeni magunkat, az országot, településeinket" - hangoztatta a kampányfőnök.

Budapestről szólva Kósa Lajos azt mondta: csak egy jelölt, Tarlós István főpolgármester, az ország legtapasztaltabb önkormányzati politikusa alkalmas a város vezetésére. Ő olyan csapattal néz szembe, amelyikben van "egy proteinsámán, egy celebmatador és Karácsony, aki még Gergelynek is alkalmatlan,
velemenyezd, 2019. szeptember 29. vasárnap, 16:01
Fidesz-kongresszus - Gulyás: a mögöttük hagyott kilenc év az ország rendszerváltoztatás utáni történetének legs
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ország helyzetéről szólva úgy fogalmazott: erősödő falvak, városok, Tarlós István főpolgármester és kerületi polgármesterei munkájának köszönhetően Budapest a dualizmus időszaka óta nem látott mértékben fejlődő, immár világszerte csodált főváros.

Arról is beszélt, hogy a Fidesz és szövetségesei bár távolról sem tökéletesek, számukra a kormányzás eszköz, megtisztelő lehetőség az ország szuverenitásának megőrzéséhez, a nemzeti szuverenitás megerősítéséhez, ahhoz, hogy utakat nyissanak a szabadságban a jólét felé.

Kiemelte: a kormányzásnak azok is a nyertesei, akik nem a Fidesz-KDNP-re szavaztak, és azok is, akik nem szeretik őket. Sőt az ellenzéki politikusok is, akiknek alkalmatlansága bármilyen nyilvánvaló, mégis sokkal kevésbé látványos ellenzékben, mint kormányon. Ellenzékből nem tudják csődbe vinni az országot, ami kormányon sikerült nekik - folytatta. Ellenzékben szabadon tiltakozhatnak a kormány politikája ellen, mert tudják, nem ők vannak
velemenyezd, 2019. szeptember 29. vasárnap, 15:21
Fidesz-kongresszus - Semjén: közös szenvedélyünk Magyarország
szemben és a náci megszállás ellen, aztán folytatták a harcot Rákosival szemben a szovjet megszállás ellen.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: azoknak volt erkölcsi alapjuk "ellene mondani" a vörös diktatúrának, akiknek volt bátorságuk ellene mondani barna diktatúrának. Keresztényként tudták, hogy mind a "faji szocializmus", mind az osztályszocializmus "embertelen, istentelen és neopogány" - tette hozzá.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke rendkívül sikeresnek ítélte az elmúlt kongresszus óta eltelt időszakot. Ma Szerbiában, több mint száz év után, nem hátrányt, hanem előnyt jelent magyarnak lenni - mondta.

Ennek legjobb bizonyítékaként említette, hogy akik nem magyarnak születtek, azok is szeretnének magyarrá válni.

Kitért a magyar kormány kiemelt támogatására, és arra is, hogy néhány éve még elképzelhetetlen volt az, ami a szerb-magyar kapcsolatokban mára megvalósult. Nincs még két olyan nép a térségben, amelynek történelme ennyire "terhelt" lett volna, ennek ellenére a két
velemenyezd, 2019. szeptember 29. vasárnap, 12:21
Képek, videók
2014.nov.22 Kongresszus 0
eva_gyulai
2016. január 04. hétfő, 02:56
Fidesz frakció 2014.jpg
basikele
2013. január 15. kedd, 22:40
Összeült a Fidesz frakció
basikele
2012. október 03. szerda, 02:44
SZKT-Kocsisné Kati.jpg
agica2004
2018. március 20. kedd, 21:44
SzKT-Kocsisné Kati.jpg
agica2004
2017. június 28. szerda, 20:36
Kocsisné Tóth Irke Jucik
jucinenadov
2017. január 11. szerda, 21:38
Kocsisné Tóth Irke.jpg
jucinenadov
2016. augusztus 23. kedd, 16:59
SzKT.H.Ilona- Kocsisné Ka
agica2004
2016. június 04. szombat, 17:20
Kocsisné Zsuzsótól
pommerevi54
2016. február 15. hétfő, 20:30
jakab-l.jpg
katolikusokoldala
2018. június 07. csütörtök, 15:59
jakab név.jpg
zsokica45
2018. május 24. csütörtök, 12:41
JAKAb_L.jpg
katolikusokoldala
2018. május 21. hétfő, 14:15
szentfülöp és jakab.jpg
maroka
2018. május 03. csütörtök, 14:30
jakab_gyorgy_milyen_sz ep_
menusgabor
2017. szeptember 14. csütörtök, 15:48
szentfülöp és jakab2.jpg
maroka
2017. május 03. szerda, 17:20
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.