Belépés
2020. június 05. péntek | 23. hét | 157. nap | 05:17 | Fatime
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A mediterrán étrend jótékony hatással van az életminőségre
Az alappilléreit tekintve gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek (bab, zöld-, és csicseriborsó, lencse), halak, olívaolaj és magvak fogyasztásán alapuló mediterrán étrendről már korábban bebizonyították, hogy jótékony hatással van az egészségre, ami megnyilvánul a krónikus betegségek kialakulására való kisebb hajlamban, illetve az alacsonyabb halálozási arányban.

A Las Palmas de Gran Canaria Egyetem és a Navarrai Egyetem szakemberei ezúttal azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a mediterrán étrend az emberek életminőségére. A tanulmány több mint 11 ezer egyetemista bevonásával készült, akiket négy éven keresztül követtek figyelemmel a kutatók - olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon (http://www.sciencedaily.com).
"A fejlett országok társadalmainak fokozatos elöregedése még inkább érdekessé teszi azoknak a tényezőknek a felkutatását, amelyek javíthatják a helyi lakosság életminőségét, illetve egészségügyi állapotát" - mutatott rá Patricia Henríquez Sánchez, a tanulmány vezető szerzője. A szakemberek a kutatás kezdetén feljegyezték a résztvevők táplálékbeviteli adatait, majd a négyéves vizsgálati időszak lezárultával a diákok kérdőív révén értékelték saját életminőségüket.
A pontos eredmények elérése érdekében az egyetemistáknak strigulázniuk kellett az általuk fogyasztott ételeket: míg a zöldségek, hüvelyesek, magvak, gyümölcsök, gabonafélék és halak pozitív, addig a húsok, tejtermékek és alkoholok negatív értékelést kaptak.
A European Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban részletesen közölt eredmények szerint akik többször döntöttek a mediterrán étrend mellett, azok magasabb értéket értek el az életminőségükre vonatkozó kérdőívben fizikai és mentális közérzetük szempontjából.
Mint arra Henríquez rámutatott, a mediterrán ételpiramis a naponta, hetente vagy csupán alkalmanként fogyasztandó ételeket kombinálja. A főétkezésekből sosem szabad hiányoznia a gabonák, gyümölcsök és zöldségek, illetve tejtermékek alkotta alaptriónak. Naponta 1,5-2 liter víz fogyasztása ajánlott, emellett fontos, hogy a magas tápanyagértékű olívaolaj legyen a legfőbb zsírforrás.
A mediterrán étrend emellett bor és egyéb erjesztett italok mérsékelt fogyasztását ajánlja. A sovány húsok és a tojás mind magas minőségű állati fehérjeforrások, a halak és egyéb tengeri gyümölcsök úgyszintén jótékony hatású zsírokat tartalmaznak. Az ételpiramis tetején a cukrok, édességek, péksütemények és cukrozott üdítőitalok sorakoznak, amelyeket csak alkalmanként és akkor is kis mennyiségben ajánlott fogyasztani.
katicacska, 2012. június 07. csütörtök, 17:07
Címkék: Gran Canaria Egyetem, Navarrai Egyetem, Patricia Henríquez Sánchez, European Journal, Clinical Nutrition, mediterrán étrend,
Kommentek
Az írott nyelv zavarai állnak a logopédia európai napjának középpontjában
Fehérné Kovács Zsuzsanna, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesület elnöke azt mondta: az esemény célja, hogy felhívják a társadalom figyelmét a problémára, mert támogatás nélkül kérdéses az érintett gyerekek iskolai előrehaladása.

Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója közölte, Budapesten húszezer gyereknek nyújtanak nyelvi és beszédfejlesztést.

A három- és ötéves korban végzett szűrések nagyon fontosak, azoknak köszönhetően ugyanis időben el lehet kezdeni a terápiát, és ezáltal meg lehet előzni, hogy a gyermeknek később tanulási nehézségei legyenek - emelte ki.

Hozzátette: a szakszolgálat a logopédia európai napja alkalmából a főváros minden kerületében programokkal várja majd az érdeklődőket.

Perkó László, a sajtótájékoztatónak helyet adó Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Öveges József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának igazgatója elmondta: tanulóik több mint 30 százaléka diszlexiás vagy tanulási zavarral küzd. Az ő képzésük, fejlesztésük
velemenyezd, 2020. február 26. szerda, 11:42
Logopédia európai napja - Felvilágosító előadásokkal és prevenciós hatású játékokkal várják az érdeklődőket
Kas Bence hozzátette: a programsorozat középpontjában egy idegrendszeri fejlődészavar, az autizmus-spektrumzavar (ASD) nevű betegség áll, amely alapvetően a társas kapcsolatok, a kommunikáció terén okoz problémákat, illetve repetitív viselkedéssel és gyakorta beszűkült érdeklődéssel jár.

Elmondta: az ASD tünetei már hároméves korban jelentkezhetnek. Felismerése nehézkes, mivel általában különböző tünetegyüttesek mutatkoznak a betegeknél, akiken gyógypedagógiai, pszichológiai és logopédiai kezeléssel lehet segíteni. Az ötéves korú gyermekeknél az ASD előfordulása egy százalék körüli, a nyelvfejlődési zavaré hét százalék, az artikulációs problémák pedig akár 40-50 százalékos arányban is előfordulhatnak óvodáskorban - fűzte hozzá Kas Bence.

Március 6-a 2004 óta a logopédia európai napja az Európai Unió Logopédusainak Állandó Bizottsága kezdeményezésére. Magyarországon 2012-től tartanak ezen a napon rendezvényeket, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet a kommunikációs zavarok sokféleségére és
velemenyezd, 2019. március 06. szerda, 10:12
Kósa Ádám: kötelező lesz az adatgyűjtés a fogyatékossággal élők helyzetéről
nemzeti statisztikai hivatalok által közösen meghatározott kérdések alapján az egyéni szinten, mintavétel alapján felvett statisztikai adatok kitérnek majd a személyek egészségi állapotán belül arra is, hogy ha valaki fogyatékossággal él. A nemzeti statisztikai hivatalok rákérdeznek majd arra, hogy a fogyatékosság miként jelenik meg az egyén jövedelmi helyzetében, életkörülményeiben, munkája és tanulmányai során, vagy akár a legújabb technológiák használata terén.

A statisztikai adatgyűjtés az életminőségre vonatkozó kérdések körében arra is kitér majd, hogy a fogyatékossággal élő személy befogadása megvalósul-e gazdasági, szociális vagy kulturális szinten és ez miként befolyásolja az egyén jóllétét.

Kósa Ádám rámutatott, Európában 80 millió ember él valamilyen fogyatékossággal és problémáik sokszor azért nem látszódnak világosan a politikai döntéshozók számára, mert túlságosan kevés statisztikai adat áll rendelkezésre. Az elfogadott szöveg alapján az élet minden területén egyértelműbb lesz, hogy
velemenyezd, 2018. június 21. csütörtök, 16:04
Szakértő: a felnőttek 60 százaléka túlsúlyos
Közölte: a túlsúlyt és az elhízást gyakran szinonimaként használják, de a két fogalom közül előbbi az enyhébb, utóbbi a komolyabb testtömeg-többletet jelenti. Hangsúlyozta: a túlsúlynak és az elhízásnak nagyon komoly hatása van az életminőségre, sok krónikus betegség kockázatát növeli.

Kitért arra is, hogy az elfogyasztott ételek felét a zöldségeknek és a gyümölcsöknek kellene kitenniük, míg a másik felét gabonaféléknek és fehérjeforrásoknak. Minden étkezésnél kell zöldségnek, gyümölcsnek lennie a tányéron - tette hozzá, és felhívta a figyelmet a napi ötszöri étkezés jelentőségére is.
velemenyezd, 2017. november 14. kedd, 13:02
Hárommilliárd forintos pályázati felhívás a szabadidősport támogatására
egészséges életvezetést fókuszba helyező társadalmi szemléletváltást, a szabadidősport életvitelszerű és hosszú távú gyakorlására ösztönöznek, fejlesztik az egészséges életvezetési kompetenciákat, illetve a mozgáson keresztül javítják a lakosság egészségi állapotát, valamint fokozzák a szabadidősport-szolgáltatások elérését a hátrányos helyzetű térségekben élők számára.

Szabó Tünde hangsúlyozta, a fizikai aktivitás az egészséges élet egyik legfontosabb alkotóeleme, amely jelentősen kihat az életminőségre is, a rendszeres mozgás jótékony élettani hatásai megkérdőjelezhetetlenek. Hozzátette, a magyar lakosság egészségi állapota jelenleg elmarad a Magyarország társadalmi-gazdasági fejlettsége alapján elvárható szinttől, s a leggyakoribb betegségek jelentős hányada mozgásban gazdag életmóddal, fizikailag aktív életvitellel megelőzhető, jelentősen csökkentve ezáltal az egészségügyi kiadásokat is.

"A magyar kormány ezért minden olyan elképzelést, koncepciót támogat, amely minél több felnőtt és gyermek
velemenyezd, 2017. március 31. péntek, 13:53
A D-vitamin
nélkül a csontok nem fognak fejlődni megfelelően.A D-vitamin hozzájárul az immunrendszer megerősítéséhez és a rákos betegségek megelőzéséhez.

Ha viszont kialakul a D-vitaminhiány, ez először a csontokban fog “megmutatkozni", azaz már kisebb ütéseknél is eltörhetnek. Ez főleg a gyerekeknél fordul elő, főként ha kevés D-vitaminhoz jut hozzá a szervezetük. És itt nem csak a törésekről van szó, hiszen maga az egész csontszerkezet, váz is deformálódhat, ami kihatással lehet az életminőségre.

A kevés D-vitamin nem csak a csontok egészségére van negatív hatással, hanem tanulmányok szerint szerepet játszik a magas vérnyomás, az 1-es és 2-es cukorbetegség, vagy a szklerózis multiplex kialakulásában.

Most nézzük, hogy milyen jelei, tünetei vannak a D-vitaminhiánynak!

1. Immunrendszert érintő zavarok

Ahogyan csökken a D-vitamin szintje, úgy keletkeznek zavarok az immunrendszerben. A fehérvérsejtek többségének nagy szüksége van a D-vitaminra, és ha nem
horvathnemagdi, 2017. február 01. szerda, 19:22
Több orvos bevallotta
időszak után. Ez különösen rossz az üzlet számára, és a rákipar tudja ezt. Soha nem mutatják meg a nyilvánosság számára a valódi 97 százalékos statisztikai arányt a hosszú távú áttétes rák kezelésének kudarcáról. Ha mégis közzétennék a hosszútávú statisztikákat a mindenféle rák esetében alkalmazott citotoxikus kemoterápiáról, amely több mint 10 évet ölel fel, és szigorú értékelésen átesett objektív adatokra alapozva készítették el, beleértve a költséghatékonyságot, hatását az immunrendszerre, az életminőségre, a megbetegedésre és halálozásra, akkor nagyon világos lenne a világ számára, hogy a kemoterápia alig, vagy egyáltalán nem járul hozzá a rák túléléséhez. Nincsen ilyen tanulmány, és még soha nem végeztek független vizsgálatot a kemoterápia történelme során. Az egyedüli rendelkezésre álló tanulmányok az ipar által finanszírozott intézményektől és tudósoktól származnak, és egyik sem számszerűsítette a fenti változókat.

Miért? Pénz, kapzsiság és a nyereség működteti a rákipart, semmi más. A
horvathnemagdi, 2016. november 05. szombat, 18:24
Képek, videók
Canaria_TUIfly-Nordic- Boe
europa2011
2018. március 13. kedd, 09:19
Canaria_TuiflyNordic_B oen
europa2011
2018. március 13. kedd, 09:18
Canaria _Copia 1.bmp
europa2011
2018. március 13. kedd, 09:17
Gran Canaria - Amadores 4
europa2011
2018. március 13. kedd, 09:14
Gran Canaria - Playa del
europa2011
2018. március 13. kedd, 09:13
Gran Canaria - Playa del
platanias
2018. március 13. kedd, 08:32
Gran Canaria - Amadores 4
platanias
2018. március 13. kedd, 08:32
Gran Canaria - Playa del
turamenet
2018. március 10. szombat, 12:51
Sommar_2011 +Canaria 079.
europa2011
2015. október 06. kedd, 12:49
Sommar_2011 +Canaria 206.
europa2011
2015. október 06. kedd, 12:48
Bárdenas Reales-Navarra,S
farkas1945
2010. november 12. péntek, 13:52
patricia nécc.jpg
zsokica45
2017. szeptember 07. csütörtök, 19:56
Patricia.jpg
agica2004
2015. november 27. péntek, 19:50
Patricia Belcher
kazikanyuszi
2015. július 22. szerda, 19:23
Patricia Bath M.D
sanci81
2015. május 16. szombat, 11:58
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.