Belépés
2019. május 27. hétfő | 22. hét | 147. nap | 07:36 | Hella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Trócsányi: a nemzeti alkotmány teszi lehetővé, hogy részt vegyünk az európai integrációban
Az Európai Unió 28 tagállamának nemzeti alkotmánya teszi lehetővé az együttműködést, ezért hiba a föderális Európa támogatóinak részéről az, amikor fékező erőként tekintenek a nemzeti alkotmányokra - mondta Trócsányi László.

Kitért arra is: az alaptörvény hetedik módosítását már korábban szerette volna elfogadtatni, holott nem nagy híve a gyakori alaptörvény-módosításoknak. Az alkotmányok stabilitását alapvetően fontos értéknek tartja, ellenben - mint mondta - egy túl merev alkotmány meggátolja a szükséges változtatásokat.

"Fontos kiemelni az alkotmányos identitás terminológiáját is, amelyet mi helyeztünk az európai jogásztársadalom napirendjére. Ez a fogalom és a hozzá kapcsolt értékek garantálják azt, hogy alaptörvényünk egyfelől nemzeti, másrészt alkotmányjogi védelmet is kap. Az alkotmányos identitás kifejezést azóta annyira felkapták, hogy manapság már több ország alkotmánybírósága döntéseiben komoly érvrendszert sorakoztatott fel a fogalom elismertetése érdekében" - fogalmazott Trócsányi László.

Azzal kapcsolatban, hogy megjelent az igény az alkotmányos identitás és szuverenitás védelmére, a miniszter hangsúlyozta: az Alkotmánybíróságnak elvi jelentőségű ügyekben kell erőt mutatnia, amelyek "az alkotmányos identitásunkkal összefüggenek".

A közigazgatási bíróságokkal kapcsolatban Trócsányi László elmondta: a közigazgatási bíráskodásnak van egy olyan specifikuma, amely igényli, hogy elkülönült rendszerben épüljön ki ez a szakma és intézmény. "A közigazgatásnak és a közigazgatási bíráskodásnak a politika alakításában is részt kell tudnia venni". Ehhez a közigazgatási joggyakorlatnak is fel kell nőnie egy bizonyos színvonalra, úgy, ahogyan ez megvalósul például Németországban, Franciaországban vagy Ausztriában.

A közigazgatási legfelsőbb bíróság székhelyével kapcsolatos törvényjavaslatot várhatóan novemberben terjeszti a kormány az Országgyűlés elé - közölte. Emlékeztetett arra, hogy Esztergom városa hozott egy önkormányzati határozatot, melyben felajánlja, hogy ott legyen az új felsőbíróság központja.

"Ez szép kihívás elé állítaná a várost. Ez azonban nem lenne egyedi eset Európában, hisz sok uniós tagország is vidékre helyezi az igazságszolgáltató szerveit. A magam részéről támogatni fogom, hogy Esztergom súlyát megadjuk, s újfent napirendre kerüljön a város neve az igazságszolgáltatás kapcsán" - mondta a miniszter.

Az interjút Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára készítette.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. szeptember 14. péntek, 18:13
Címkék: Európai Unió, Trócsányi László, Orbán Balázs, nemzeti alkotmány, európai integrációban, föderális Európa,
Kommentek
EP-választás - Mozgalmat indított az ellenzéki együttműködés érdekében a Párbeszéd EP-képviselője
államtitkár, valamint Ámon Ada környezetvédő.

Jávor Benedek szerint Magyarországnak az EP-választáson arról kell döntenie, hogy aktív részese kíván-e lenni egy sikeres Európa építésének, "vagy annak megfúrása Magyarország projektje".

Mozgósítást szorgalmazott az ellenzéki oldalon, ehhez szerinte egy hatékony Európa képét kell megfogalmazniuk, valamint azokat az alapvető célokat és értékeket, amelyek egyetértést teremtenek az ellenzéki erők között.

Ilyen az aktív részvétel az európai integrációban, a korrupció elleni fellépés vagy a csatlakozás az uniós ügyészséghez. Ide sorolta még az európai szociális unió megerősítését, a tagállamok közötti különbségek hatékonyabb csökkentését, és egy uniós döntéshozatalt, amely nem kevesek Európáját, hanem "mindannyiunk közös Európáját" eredményezi.

Minden magyarnak azonos jogokkal kell részt vennie közös dolgaink eldöntésében, éljenek akár Magyarországon, a környező országokban vagy dolgozzanak más uniós tagállamban - folytatta.

A
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 14:02
Kövér: szigorodhatnak a fegyelmi szabályok az Országgyűlésben
Az Országgyűlés elnöke a parlamenti ősz legfontosabb történésének nevezte, ami szerdán a parlamentben, illetve a Kossuth téren zajlott.

Az eseményeket "anarchiába hajló, eszetlen, irracionális rendbontásnak minősítette", és úgy fogalmazott: ami a Házon kívül történt, semmivel nem különbözött attól, mint amit az ellenzék a patkón belül csinált.

Lehetett sejteni, hogy szintlépésre készülnek, előre be is jelentették, hogy meg akarják akadályozni a törvényhozás normális működését - közölte Kövér László, aki elmondta: előzetesen gondolt arra, hogy pulpitusfoglalásos akcióval készül az ellenzék, ez azzal a különbséggel következett be, hogy ötvözték az eddig kipróbált eszközöket.

Arról, hogy szükséges-e házszabály módosítása, azt mondta: ettől függetlenül is gondolkodnak azon, hol kell finomításokat végezni.

Ami történt, felveti annak igényét, hogy áttekintsék, kell-e változtatni a fegyelmi rendelkezéseken - jelezte.

Úgy tűnik, ami azokban eddig volt, nem elég visszatartó erő -
velemenyezd, 2018. december 13. csütörtök, 21:32
Takarék-csoport: 2023-ra 30 milliárd forint körüli adózott eredmény
Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az elfogadott stratégia középpontjában egy modern, a digitalizáció terén aktív, országosan elérhető univerzális bank kialakítása áll, amely 2020-ra a jelenlegi takarékok fokozatos, országos fúziójának eredményeként jön létre.

Jelezte: az egyesült pénzintézet a generációk bankjaként tipikus élethelyzetekre kínál majd komplex, innovatív megoldásokat a családok, a fiatalabb és az idősebb nemzedékek, a fővárosi és városi lakosok, valamint a vidéki települések számára. A csoport tovább erősíti pozícióit a kis- és középvállalkozások körében és az agráriumban, korszerűsített, országos fiókhálózata révén az ügyfelek az ország bármely takarékfiókjában intézhetik majd pénzügyeiket - mutatott rá az elnök-vezérigazgató.

Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese elmondta: a mintegy 2500 milliárd forintos mérlegfőösszege alapján az ország negyedik legnagyobb pénzügyi csoportja jelentős átalakuláson ment át az elmúlt időszakban. A
velemenyezd, 2018. november 30. péntek, 18:01
Balogh Csaba: Magyarország történelmének egyik legfüggetlenebb korszakát éli
és prosperálását veszélyeztető helyzetek kivédésre. Mindehhez tudatos, jól képzett diplomatákra, erős külügyi apparátusra van szükség - fogalmazott.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium az elmúlt években 31 helyen nyitott meg vagy nyitott újra teljes értékű magyar külképviseletet. A tárca ezek mellett kezdeményezi a közvetlen képviselet megteremtését más területeken is.

A közigazgatási államtitkár szerint Közép-Európa legfontosabb érdeke saját emancipációjának biztosítása a páneurópai integrációban. Mint mondta, a nemzetek közötti konfliktusok átitatták történelmünk utóbbi kétszáz évét. A térség megosztottsága mindig is messzemenően összecsengett a nagyhatalmak törekvéseivel és érdekeivel, amelyek előszeretettel aknázták ki a régión belüli konfliktusokat. Ezeket elmélyítve és felerősítve sikeresen akadályozták meg, hogy egy egységes, erős, világszinten is mérvadó Közép-Európával találják szembe magukat.

Balogh Csaba kiemelte, Magyarország a világpolitikának ebben az egyre összetettebbé váló
velemenyezd, 2018. október 24. szerda, 15:14
Az Európai Bizottság szorosabb beruházási és kereskedelmi kapcsolatot javasolt Afrikával
részvételével tavaly novemberben Abidjanban megrendezett csúcstalálkozó során tett kötelezettségvállalásokra épít, ahol a két kontinens egy hatékonyabb gazdasági ütemtervhez szükséges intézkedések meghatározásában állapodott meg.

Mint írták, az Afrika és az EU partnerségének megerősítését célzó javaslat egyebek mellett a stratégiai beruházások ösztönzését és a magánszektor szerepének javítását tűzte ki célul, támogatja az oktatás és a foglalkoztatás lehetőségeinek kiszélesítését, segíti a gazdasági integrációban és a kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázását. Végezetül pedig jelentős nagyságú pénzügyi erőforrások mozgósítására tesz javaslatot.

A bizottság szerint a szövetségnek már a következő öt évben konkrét eredményei lesznek: akár 10 millió új munkahely is létesülhet. Hosszabb távon, a 75 millió euró összegű külső beruházási terv keretében tervezett beruházási program révén 800 ezer munkahely jön majd létre. A 2020-ig mozgósított uniós pénzügyi támogatásnak köszönhetően 35 ezer afrikai
velemenyezd, 2018. szeptember 12. szerda, 13:53
Illegális bevándorlás - Bundestag-alelnök: naivitás volt hinni a gyors integrációban
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a migrációs válság elmélyülésének harmadik érvfordulójával kapcsolatban adott nyilatkozatában kiemelte, hogy Angela Merkel 2015-ös döntései miatt egész Németország megváltozott, amit biztosan nem akart a kancellár.

Azonban "nem a múlton kell rágódni, hanem dolgozni kell a jövőért", fel kell számolni a menekülés okait, gondoskodni kell az EU külső határainak biztonságáról és minél gyorsabban haza kell juttatni a védelemre nem szoruló menedékkérőket.

Ennek a három feladatnak az elvégzésével meg lehet akadályozni, hogy a "szélsőjobb politikai tőkét kovácsoljon" a migráció ügyéből - mondta Hans-Peter Friedrich.

Angela Merkel 2015. augusztus 31-én tette híressé vált kijelentését, amely szerint Németország megbirkózik a menekültválsággal, "sikerülni fog, megoldjuk" (wir schaffen das), majd négy nappal később Werner Faymann akkori osztrák kancellárral úgy döntött, hogy Ausztrián keresztül Németországba utazhatnak a Magyarországon az osztrák határ
velemenyezd, 2018. szeptember 09. vasárnap, 18:22
Közgazdász vándorgyűlés - Matolcsy: eljött Közép-Európa, a V4-országok ideje
gazdagság aranyban, ezüstben, ásványkincsekben, illetve a globális kereskedelemben testesült meg, napjainkban az innováció, a kreativitás, a tehetség, a szorgalom, a szorgos munka jelenti a siker kulcsát. A Daimler, az Audi, vagy a BMW ezért választotta Magyarországot - tette hozzá.

Rámutatott: az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye, hogy a foglalkoztatási folyamatokban is élen járnak a visegrádi államok, a V4 országokban a 15-64 éves korosztály foglalkoztatási aránya a legmagasabb az európai integrációban, illetve a fiatalkori munkanélküliségi ráta a legalacsonyabb az unióban, miközben a mediterrán tagállamok mutatói ezeken a területeken igen kedvezőtlenek, akárcsak a költségvetési és államadósság folyamatok a visegrádi térséggel összehasonlítva.

Matolcsy György rámutatott: Magyarország számára a legnagyobb lehetőség egy új Eurázsia kialakulása, az új selyemutak révén az ország történelmi hátránya előnnyé válhat. Jelezte, hogy Debrecen közel van az új selyemúthoz, kiemelve, hogy a régió
velemenyezd, 2018. szeptember 07. péntek, 08:59
Képek, videók
Az Európai Unio ökocimkéj
zoldkaszino
2011. január 30. vasárnap, 00:20
Europai Unió-Brüszel.png
farkas1945
2010. november 29. hétfő, 18:26
Európai Unió Tanácsa
paulina
2009. március 29. vasárnap, 11:01
SZKV-1982.-Nemes László.j
agica2004
2019. május 14. kedd, 19:26
lászló_ dobogókő0427_10.j
maroka
2019. április 28. vasárnap, 23:36
lászló_ dobogókő0427_8.jp
maroka
2019. április 28. vasárnap, 23:35
lászló_ dobogókő0427_3.jp
maroka
2019. április 28. vasárnap, 23:33
lászló_ dobogókő0427_2.jp
maroka
2019. április 28. vasárnap, 23:32
SZKT-Péter Szabó Lászlóné
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:25
SZKT-Péter-Szabó Lászlóné
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:24
lászló atya1102.jpg
maroka
2018. november 02. péntek, 12:15
1965 tele a Szent László
zsebibaba54
2018. október 05. péntek, 21:05
Teraszok a Szent László t
zsebibaba54
2018. október 05. péntek, 20:37
Szent László templom 2017
zsebibaba54
2018. október 05. péntek, 20:37
szent_laszlo_templom.j pg
menusgabor
2018. szeptember 05. szerda, 20:32
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.