Belépés
2019. november 14. csütörtök | 46. hét | 318. nap | 05:45 | Aliz
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Osztrák kancellár: Európa a liberális jogállam és a szabad demokrácia földrésze
Az Európai Néppárthoz tartozó Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke kiemelte: tudatosítani kell, hogy nem természetes adottság, "nem magától értetődő az a biztonság, véleményszabadság, jogállamiság és jólét, amelyben élünk".

Az EU keleti és déli szomszédságában mindez sok embernek csak "távoli álom", és az EU-t körülvevő világban az is látszik, hogy a gazdasági, technológiai fejlődés rohamtempóban halad előre, a gazdasági verseny pedig egyre inkább globális szintű.

A "szabadság és a demokrácia standardjait" továbbra is Európa határozza meg, de "az innovációban és a növekedésben már nem vagyunk mérvadók" - írta Sebastian Kurz, kiemelve, hogy Kína "szuperhatalommá" és a világ első számú gazdaságává emelkedik, de "egészen más társadalmi modellt" követ, mint Európa, és egy sor kisebb ország, köztük Szingapúr és Izrael olyan iramban fejlődik, amely régóta nem tapasztalható Európában.

A világrend alapvető átalakuláson megy keresztül, ami nagy kihívás elé állítja Európát, de "gyakran úgy tűnik, hogy a változásokat csak közömbösen tudomásul vesszük, (...) jóllakottak, önelégültek és lomhák vagyunk, és sajnos gyakran nincs már meg bennünk az akarat, hogy élenjárók legyünk" - áll az osztrák kancellár helyzetértékelésében.

Sebastian Kurz figyelmeztetett: "ha elveszítjük versenyképességünket, kockáztatjuk jólétünket és szociális hálónkat, társadalmunk két alappillérét".

Ebben a helyzetben nem "utópikusnak tűnő" EU-s szintű minimálbér bevezetésével vagy új hivatalok kiépítésével kell foglalkozni - utasította el Emmanuel Macron vonatkozó javaslatait.

Inkább az újító szellem, az innováció erősítésére kellene törekedni, így az autóiparban, a munkahelyek szempontjából az európai gazdaság egyik legfontosabb ágazatában gondoskodni kell arról, hogy ugyanúgy meglegyen az elektromos autók és az akkumulátorok fejlesztéséhez szükséges tudás, mint a belső égésű motorok esetében, mert ha ezzel a tudással csak Ázsia rendelkezik, "a munkahelyek is oda vándorolnak".

A "digitalizáció kulcsfontosságú területein", köztük a mesterséges intelligencia területén pedig a lehető legszorosabb együttműködésre van szükség a behozhatatlan lemaradás elkerülése érdekében. Ez ma gazdasági versenyképességi ügy, "de hosszabb távon biztonsági kérdés is" - írta az osztrák kancellár.

Az EU működését tekintve azt az elvet érdemes követni, hogy "legyen kevesebb szabály, de azokat tartsuk is be". A költségvetési politikában, a menekültügyet szabályozó dublini megállapodással összefüggésben, vagy éppen a jogállamiságot illetően "a túl sok kivétel nem csupán hitelességünket veszélyezteti, hanem együttműködésünk egyes alaposzlopait is" - fejtette ki Sebastian Kurz.

Hozzátette: az EU lehetséges jövőjéről az Európai Bizottság által felvázolt öt forgatókönyv közül azt kellene követni, amely a "kevesebbet hatékonyabban" gondolatára épül, vagyis olyan EU-ra van szükség, amely "erős a nagy kérdésekben, például a külső határok védelmében és a külpolitikában, és visszahúzódik azokban a kérdésekben, amelyeket a régiók vagy a tagállamok jobban el tudnak rendezni".

A külpolitikával kapcsolatban aláhúzta, hogy szakítani kell az egyhangúlag hozott döntések rendszerével, mert az érdekek különbözősége miatt gyakran nemigen lehetséges valamennyi tagállam teljes egyetértése.

Sebastian Kurz arról is írt, hogy az EU nem fordulhat el a Nyugat-Balkántól, különben "vákum keletkezik, amelyet harmadik országok, például Kína, Oroszország vagy Törökország tölt majd be". A nyugat-balkáni országok elkötelezettek az EU értékei iránt, és a térség stabilitása az EU alapvető érdeke.

Mint írta, az eddigi eredmények "egészséges európai magabiztossággal" tölthetik el az EU polgárait. Ez nem lehet "hiú büszkesség, és sosem nacionalizmus, hanem olyan öntudatosság, amelyben a hála és a felelősségtudat" is benne van, mert a mai európaiak feladata az "európai életforma" megőrzése a következő nemzedékek számára. Ezért minden országban és valamennyi országnak együtt, "a sokszínűségben egyesülve" irányváltást kell végrehajtani és bátor döntéseket kell hozni Európában.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. március 14. csütörtök, 16:31
Címkék: Európai Néppárthoz, Osztrák Néppárt, Sebastian Kurz, Emmanuel Macron, Európai Bizottság, liberális jogállam,
Kommentek
Illegális bevándorlás - Szijjártó: nem a problémát kell Európába hozni
fejtette ki a miniszter a lapnak.

Szijjártó Péter a kormány vitatott plakátkampányával kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy tájékoztatni kellett a lakosságot arról, mi történik Brüsszelben.

"Számunkra elfogadhatatlan, hogy illegális migránsok Európába jöjjenek. Elfogadhatatlan, hogy kötelező kvóták alapján osszák szét őket" - szögezte le a miniszter, hangsúlyozva, hogy Magyarország számára a schengeni övezet külső határainak védelme a legfontosabb.

A minisztert a lap a Fidesznek az Európai Néppárthoz fűződő kapcsolatáról is kérdezte. A tárcavezető kiemelte, hogy a magyar kormánypárt a legeredményesebb tagja a néppártnak a tavaszi EP-választáson elért 53 százalékos eredményével, és úgy látja, hogy a néppárt túlzottan liberális, baloldali irányba tolódott el a szociáldemokratákkal fenntartott nagykoalíciós együttműködés során. A miniszter megerősítette, hogy a Fidesz szerint a néppártnak nem a baloldallal és a liberálisokkal, hanem az eredményes, hazafias pártokkal kellene
velemenyezd, 2019. július 13. szombat, 11:21
Illegális bevándorlás - A német Bundestag elnöke szerint nem szabad erőltetni a menedékkérők elosztását
német újraegyesítés után is tapasztalható volt "bizonyos tartózkodás" az egykori NDK területén fekvő tartományok részéről, amikor menedékkérőket osztottak szét a tartományok között.

Az új tartományok "azt mondták, hogy nálunk az emberek nincsenek hozzászokva ehhez", mert "az NDK-ban nem volt migráció".

"Ezért valahol megértem a kelet-európaiakat és úgy érzem, hogy fordítva ülünk a lovon, amikor azt mondjuk, hogy először az igazságos szétosztásról kell gondoskodni" - fejtette ki az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó CDU politikusa.

"Azt kellett volna mondanunk, hogy oldjuk meg közösen a problémát, és mindenki járuljon hozzá ehhez annyival, amennyivel képes, egyesek többel, mások kevesebbel, és így létrehozunk egy ésszerű szabályozást" - tette hozzá Wolfgang Schäuble.

A többi között arról is szólt, hogy a vasárnap véget érő európai parlamenti (EP-) választás után az EU-nak fokoznia kell az ügyek megvalósításának ütemét és hatékonyságát.

Így akár a menekültügyben is elképzelhető egy
velemenyezd, 2019. május 24. péntek, 14:39
A Jobbik a Fidesz-frakció gazdálkodásának vizsgálatát kezdeményezi
feljelentéssel élnek, az Állami Számvevőszéknél pedig bejelentést tettek az ügyben.

Hangsúlyozta: szerintük nem helyes, ha a közpénzzel gazdálkodó képviselőcsoport fizeti ki bíróság által megítélt szankciót, ezért vissza is utalták a feladónak az álláspontjuk szerint helytelenül felhasznált összeget.

Az ügyet nagyon súlyosnak nevezve az ellenzéki politikus azt hangsúlyozta: olyan országban akarnak élni, ahol mindenkire egyformán vonatkoznak a törvények.

Arra a kérdésre, gondolkoznak-e az Európai Néppárthoz való csatlakozáson, Szilágyi György úgy nyilatkozott, az európai parlamenti választás után megfontolják, hogy felvegyék-e a kapcsolatot a pártcsaláddal.

Arról is beszélt: a Fidesznek nem hazugság- és ellenségkép-alapú kampányt kellene folytatnia, a migráció megállítását hirdetve, "miközben ma Magyarországon a legnagyobb migrációt támogató szervezetet Fidesznekhívják.".

Egy másik kérdésre válaszolva elfogadhatatlan nevezte Pócs János fideszes politikus akcióját, amikor egy cigány
velemenyezd, 2019. március 25. hétfő, 14:51
Kovács László: a mostani Fidesz már nem az a párt, amely annak idején csatlakozott az Európai Néppárthoz
Kovács László vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: szerinte egyáltalán nem meglepő, ami történt a Fidesz és az EPP viszonyában, hosszú ideje látszódtak bizonyos erre utaló jelek. Nem hiszem, hogy napirendre tűznék a mostani Fidesz néppártba történő felvételét - jegyezte meg.

Európai biztosi tapasztalataira hivatkozva kijelentette: ha a mai Magyarország jelentkezne az Európai Unióba (EU) csatlakozásra, "nevetnének egyet rajta" a demokrácia, a szabadságjogok és jogállamiság teljesítményét tekintve, hiszen ezek alapvető feltételek az unióhoz való csatlakozásnak.

Hol van az az Orbán Viktor, aki annak idején az emberi jogok, a szabadságjogok, a demokrácia mellett érvelt? - tette fel a kérdést Kovács László, majd azt mondta: "ez az Orbán Viktor (...) Putyin ölében" van, és nagyon jól érzi magát diktátorok társaságában.

A Fidesz néppárti tagsági viszonyának felfüggesztése azt jelenti, hogy a kormánypártnak tulajdonképpen úgy kell viselkedne, mintha nem is lenne tag -
velemenyezd, 2019. március 24. vasárnap, 13:33
EP-választás - DK: a választásnak az a tétje, hogy Orbán kivezeti-e az országot az unióból
Dobrev Klára, az ellenzéki párt EP-listájának vezetője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szerdán az Európai Néppárt függesztette fel a Fidesz párttagságát. Nem a Fidesz függesztette fel a saját néppárti tagságát, hiszen arról akkor szavazni sem kellett volna - érvelt. Orbán Viktor kínossá vált a saját kereszténydemokrata pártcsaládjának politikusai számára - mondta Dobrev Klára.

A Fidesz vezette kormánnyal szemben már zajlik egy eljárás és hamarosan még kettő indulhat - folytatta. Az első eljárás az európai uniós szerződés hetes cikke alapján zajlik, és azzal fenyeget, hogy az ország elveszíti uniós forrásait és szavazati jogát, adott esetben akár tagságát is - hangsúlyozta. Szerdán a Néppárt pedig arról döntött, hogy megvizsgálják a magyarországi jogállami helyzetet - tette hozzá. Manfred Weber, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője és csúcsjelöltje pedig már korábban bejelentette, hogy az uniós választás után folyamatosan vizsgáltatná, hogy a tagállamok
velemenyezd, 2019. március 21. csütörtök, 15:51
Gulyás: pontos és igaz állításokat tartalmaz a kormányzati plakátkampány
ugyanis szerinte úgy jellemezhető: a migránsokat nem sikerült kint tartani, az Egyesült Királyságot pedig nem tudták bent tartani. A brüsszeli testület pedig az Európában történtekért nem háríthatja át másra a felelősséget - mondta.

Gulyás Gergely azt is megjegyezte: Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök mindent megtett azért, hogy kizárassa a Fideszt a néppártból, és ezt most, a kampányidőszakban a nyilvánosság elé is tárta. A miniszter kijelentette: a Fidesz mindig lojális volt az Európai Néppárthoz.

A plakátkampányra vonatkozó kérdésre közölte továbbá, hogy a kormány az összes választót meg fogja keresni levélben, és tájékoztatja őket a plakátkampány részleteiről.

A Miniszterelnökség vezetője egy új kézilabdacsarnok felépítéséről is beszámolt. Azt közölte, hogy egy több mint 20 ezer szurkolót befogadni képes multifunkciós csarnok épül Budapesten a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságra (Eb).

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a csarnokot - amelynek
velemenyezd, 2019. február 21. csütörtök, 13:01
Szijjártó: Juncker már régen nem kereszténydemokrata politikus
A külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének egy vasárnap megjelent német lapinterjújára reagálva közölte: Jean-Claude Juncker már régen nem kereszténydemokrata, hanem bevándorláspárti liberális politikus, aki megkoszorúzta Marx szobrát, megemlékezett Fidel Castróról, és akinek az elnöksége alatt a bevándorlók elözönlötték Európát, az angolok pedig elhagyták az uniót.

Szijjártó Péter szerint a "bevándorláspárti brüsszeli főnök" Európa gyengítésének nagy mestere, a bevándorlókat behozza Európába, aki ezt nem akarja, azt meg legszívesebben kizárná egész Európából.

Vissza kell állítani Európa biztonságát és versenyképességét, ehhez határozott lépések kellenek, ilyenkor nem lehet tántorogni - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Jean-Claude Juncker a német Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak adott interjújában kijelentette: a kereszténydemokrata értékeket nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával.

Arra a kérdésre, miért engedi, hogy Orbán Viktor
velemenyezd, 2018. december 30. vasárnap, 14:20
Képek, videók
Európai néppárt 2010.jpg
agica2004
2011. szeptember 12. hétfő, 15:42
Osztrák tárnicska
dandej
2017. augusztus 15. kedd, 09:20
osztrak-magyar.jpg
menusgabor
2017. február 14. kedd, 19:16
osztrak-magyar(3).jpg
menusgabor
2015. január 29. csütörtök, 15:43
osztrak-magyar(36).jpg
menusgabor
2015. január 20. kedd, 13:57
osztrak-magyar(35).jpg
menusgabor
2015. január 20. kedd, 13:57
sebastian-vettel.ferra ri.
agica2004
2017. augusztus 27. vasárnap, 19:35
F1-sebastian-vettel-ki mi-
agica2004
2017. április 22. szombat, 15:27
sebastian.jpg
charlotteani
2017. február 10. péntek, 02:04
450390_R_by_Sebastian- Vog
cady89
2015. szeptember 28. hétfő, 04:22
San Sebastian székesegyhá
pacsakute
2014. június 26. csütörtök, 19:47
sebastian.jpg
ha0npm
2014. február 27. csütörtök, 17:42
sebastian 1992 06.jpg
hg0npm
2013. július 07. vasárnap, 13:54
San Sebastián6.jpg
hg0npm
2013. július 07. vasárnap, 13:52
San Sebastián4.jpg
hg0npm
2013. július 07. vasárnap, 13:52
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.