Belépés
2019. február 23. szombat | 8. hét | 54. nap | 20:10 | Alfréd, Jávorka
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Viszonylagos nyugalomban zajlott a pénteki tüntetés a Gázai övezet határánál az izraeli televízió szerint
A tévé beszámolója szerint mintegy kilencven palesztin sebesült meg, főként a tömegoszlató könnygáz belélegzése következtében, de az utóbbi hetek pénteki demonstrációival szemben nincsenek halálos sérülések.

A szakértők szerint azért csökkent az erőszak a határ mentén, mert a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet felszólította híveit, hogy ne menjenek a határkerítéshez és ne dobálják kövekkel és házilagos robbanószerkezetekkel a túloldalon állomásozó izraeli katonákat, s kerüljék az összetűzéseket.

Előzőleg az izraeli hadsereg a szerdai rakétatámadások után tankokat sorakoztatott fel a határ mentén, és bejelentette, hogy készen áll az erőszak további eszkalálódásra, és nagy erőkkel fog visszavágni a támadásokra.

Iszmáil Haníje, a Hamász politikai vezetője csütörtökön az övezetben találkozott a közvetíteni érkezett egyiptomi delegációval, mellyel a The Times of Israel című angol nyelvű honlap értesülése szerint elsősorban a Hamász és a Ciszjordániát vezető, mérsékeltebbnek tekintett Fatah párt közötti palesztinok közötti belső megbékéléséről tárgyalt.

Az egyiptomiak a határtüntetések megszüntetését kérték a Hamásztól, de a Hamász a gazdasági blokád feloldásától, s a gazdasági helyzet javításától teszi függővé a nyugalom teljes helyreállítását. Ezt azonban a Fatah párt elutasítja, amíg vissza nem adják a Palesztin Hatóságnak az övezet fölött felügyeletet.

Az egyiptomi vezetés évek óta sikertelenül próbálja létrehozni a palesztin beblső egységet, s az utóbbi hónapokban elsősorban a Fatah akadályozta a gazdasági helyzet javítását az övezetben. Tavaly októberben már megszületett az egyezség a két legfontosabb palesztin frakció között, de a megállapodás azóta sem lépett életbe.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. október 20. szombat, 15:36
Címkék: Iszmáil Haníje, Palesztin Hatóságnak, pénteki tüntetés, izraeli televízió, tévé beszámolója, tömegoszlató könnygáz,
Kommentek
Felmérés: az orosz fiatalok 41 százaléka kivándorolna
A 25 és 39 év közötti rétegnél 24, 40 és 54 év között 13, de az 55 esztendősnél idősebb korosztály képviselői közül már csak 5 százalék keresné külhonban a boldogulást. Amíg a moszkvaiak között 21, addig a falusi és vidéki lakosok között 11 százalékos a hajlandóság a szülőföld elhagyására.

A 18 és 24 év közötti megkérdezettek között 4 százalék negatívan, 51 százalék semlegesen, 45 százalék pedig pozitívan viszonyul az emigránsokhoz. Ugyanez az arány az 55 év felettieknél 23, 55 és 19 százalék.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a fiatalok kivándorlási hajlandóságát firtató újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy "ez egy nem annyira magas, meglehetősen absztrakt természetű mutató". Úgy vélekedett, hogy a közvélemény-kutatások egyes adatait nem szabad az adott témában feltett kérdések összességétől elszakítva értelmezni.

Rámutatott, hogy a felmérés szerint az oroszok többsége nem kívánja elhagyni hazáját, ilyen módon pedig "minden viszonylagos".
velemenyezd, 2019. február 04. hétfő, 17:02
Tények az iparban és a mg-ban dolgozókról (1920-2004)
1988-tól történő privatizációja és kiárusítása! Következménye:a maradék kis ország határain belül megmaradt magyarságot, a munkás-parasztsághoz tartozó rétegét érintette végzetesen!
A TSZ-parasztokat, pedig másodszor is megfosztották földjeiktől. Mert a privatizációval nem ők jutottak hozzá az 1945 utáni kisajátításkor elvett földjeikhez, hanem azok az un. ,,zöldbárók"-ká váló kádári pénzeszsákok!
*
Az új középosztály - akihez tartozók a kádári időkben szerezték viszonylagos jómódúságukat - ÁTGÁZOLT ezen az ÚJ MUNKÁS- PARASZTSÁGON, miközben a mai napig azt hazudja, hogy a szociális igazságosság és a demokrácia nevében politizál!
*
*
*
5.) Az egész a PRIVATIZÁCIÓVAL kezdődött.
https://vilaghelyzete.wordpress.com/2016/06/30/privatizacio-a-film -elkeszult-a-tenyfeltaro-dokumentumfilm-a-nemzet-kiarusitasarol/

A 2004-es EU-CSATLAKOZÁST KÖVETŐEN a maradék mezőgazdaságunkat is padlóra küldték, mert nem volt EU-kompatibilis!
* Vagyis, pl.:
furaila, 2019. február 03. vasárnap, 11:30
4. A szocialista pártállam csődje (Tények 1920-2004)
Az IPARBAN- és a MEZŐGAZDASÁGBAN DOLGOZÓK SORSÁNAK ALAKULÁSA 1920-tól a 2004-es EU-CSATLAKOZÁSIG BEZÁRÓLAG

4. A SZOCIALISTÁNAK NEVEZETT PÁRTÁLLAM CSŐDJE

A HELYCSERÉS támadással nem csak az új "elit" réteg alakult ki az 1980-as évekre, hanem az új munkás-parasztság, amelyikért már nem fájt senkinek a szíve.
Az akkorra MUNKÁSSÁ váló- gyökértelen (saját családi múltját sem ismerő) tönkretett családokat már könnyű szívvel áldozta föl a magát még 1990 után is szocialistának és munkáspártinak becézgető PÁRTVEZETÉS, és az őket kiszolgáló nagy-létszámú FIZETETT APPARÁTUSHOZ tartozó ,,T"ÁMOGATOTTAK!
A kiemelt ,,T"-vel az Aczél György által - MSZMP KB kulturális ügyekért felelős pártvezér - kitalált és évtizedekig alkalmazott negatív megkülönböztetésre (diszkriminációra) utalok.
Az úgynevezett RENDSZER-VÁLTOZTATÁS felért egy második ,,Trianonnal":
- a szocialistának nevezett pártállam csődje, valamint
- a munkás-parasztságra
furaila, 2019. február 03. vasárnap, 11:16
Módosítás - Bővítés - Az univerzum törvényei
megvan a saját egyedi rezgése.

A tett törvénye

Cselekedeteinkkel a gondolatainkat, álmainkat, érzelmeinket, vágyainkat és szavainkat valósítjuk meg. Olyan világot teremtünk magunk körül, ami ezeknek megfelel.
Az univerzális törvény szerint mindenki problémák sorozatán kell, keresztülmenjen azért, hogy megerősítse a belső fényét. Ezeket, a próbákat mind kihívásnak kell felfognunk és a szívünkkel összhangban, arra hallgatva tudjuk ezeket a legjobban megoldani. Nehézségük viszonylagos, megérteni őket csak korábbi tetteinkből és gondolatainkból tudjuk, mert ezeknek a következményei.

Az egyezés törvénye

Az egyezés törvénye szerint Földünk alapelveinek és törvényeinek, azaz amivel a fizikai világot meg tudjuk magyarázni, megvannak a megfelelői az univerzumban is. Amint fent, úgy lent.

Ok-okozat törvénye

Az univerzumban semmi nem történik véletlenül. Minden tettnek, de minden gondolatnak, még a ki nem mondott érzelmeknek is van következménye,
eposz, 2019. január 17. csütörtök, 21:35
Az Urantia könyv - 54. írás
tapasztalatokat szerzett, megdicsőült halandók voltak. Ők azon véleményüket közölték Gábriellel, hogy háromszor annyi lény fog rossz útra térni, ha kísérletet tesz erőszakos vagy más, mindent átfogó módon való fellépésre. A tanácsosok teljes uverszai testülete egységesen azt tanácsolta Gábrielnek, hogy engedje a lázadást kifutni a maga természetes pályáján, még akkor is, ha egymillió évet vesz is majd igénybe a következmények felszámolása.

54:5.13 12. Az idő, még az idő világegyetemében is, viszonylagos: Ha egy átlagos élettartamú urantiai halandó világméretű felfordulást okozó bűncselekményt követne el, és ha elfogják, elítélik majd kivégzik két-három nappal a bűntett elkövetése után, akkor ez vajon hosszú időnek tűnik számotokra? És ez még mindig jobban összevethető lenne Lucifer élettartamával, még ha az ő elítélése, mely most kezdődött, százezer urantiai év alatt sem zárulna le. Az Uverszáról nézve, ahol az ügy kivizsgálása folyik, e viszonylagos időbeli csúszást jellemezhetnénk úgy, hogy azt
eposz, 2019. január 17. csütörtök, 09:51
Az Urantia könyv - 53. írás
hogy: ,,Aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt."

53:8.9 Általában, amikor valamely gyenge és romlott halandókról azt feltételezik, hogy ördögök és démonok befolyása alá kerültek, akkor pusztán arról van szó, hogy lényüket a saját eredendő és aljas hajlamaik uralják, a természetes hajlamaik vezetik őket rossz útra. Az ördögnek nagyon sokat rónak fel érdeméül olyan rosszért, mely ténylegesen nem is az ő érdeme. Krisztus kereszthalála óta Kaligasztia viszonylagos tétlenségben él.

9. A lázadás jelenlegi állása
53:9.1 Mihály már a luciferi lázadás legelején mentességet ajánlott minden lázadónak. Ajánlatának lényege az volt, hogy miután elnyeri a teljes világegyetemi fennhatóságot megbocsát mindenkinek, aki őszinte megbánást mutat, és visszahelyezi őket a világegyetemi szolgálat valamilyen formájába. A vezetők egyike sem fogadta el e kegyes ajánlatot. Azonban angyalok és alacsonyabb rendű mennyei lények ezrei, beleértve az Anyagi Fiak és Leányok
eposz, 2019. január 17. csütörtök, 09:50
Szép estét kívánok mindenkinek!
a birtokában. Ám ne feledd: az élet túl sok rétű ahhoz, hogy mindenben legyen elegendő tudásod, hatalmad.
A tudás hatalma
Amennyiben a tudásodat csak és kizárólag a magad hasznára használod, visszaélsz hatalmaddal. Igen, tudom, életben kell maradni, amihez szükséges az, hogy olyat tudj csinálni, amihez te értesz a legjobban.

Ám gondolj bele: a te életednek is vannak olyan területei, amiben nem te vagy a legjobb, szükséged van más tudására.
Tehát a tudás hatalma is csak viszonylagos. Emiatt van arra szükség, hogy a világban élő emberek hatalomkereső magatartása ne az egyéni, hanem kollektív boldogulás irányába mozduljon. Te, mint egyén, tehetsz a legtöbbet ezért, hiszen ez a te érdeked.
A szolgálat rendjébe állított hatalom
Amikor másokat szolgálsz, az örömérzetet ad, a hasznosság érzetét, hiszen az is vagy, hasznos. Tudod, hogy eleget tettél magadért, másokért.
Így könnyebben vagy képes nemet mondani, amikor a mások felé irányuló szolgálat már meghaladja korlátaidat.
kirscha, 2018. december 18. kedd, 20:08
Képes idézetek
Ma egy fiatal számára a magyar álom nem az itthon történő boldogulás, hanem az Orbán Viktor által megvetett nyugaton lévő viszonylagos jólét morzsáiból való csipegetés. Orbán mondta, hogy harminc éve feleségével azt a kérdést tették fel maguknak Bécsben, haza kell-e jönni:

"hogyan folytassák az életüket? Diktatúrában, de otthon, vagy szabadon, de idegenben."
kirscha, 2018. december 17. hétfő, 20:58
Képek, videók
viszonylag tipikus utca
mecsery
2010. december 25. szombat, 01:07
egy viszonylag jó kép ról
csocso-ka
2006. október 04. szerda, 15:07
Viszonylag Új 1998-ban
spirit73
2006. október 01. vasárnap, 22:16
A Viszonylag Új zenekar m
spirit73
2006. szeptember 27. szerda, 22:17
Viszonylag Új 2000-ben (r
spirit73
2006. szeptember 27. szerda, 22:10
fincsi és viszonylag drág
kopornyikcsilla
2006. szeptember 17. vasárnap, 09:39
Viszonylag Józanul a buli
carst
2006. május 14. vasárnap, 15:25
Nyugalomban
dandej
2017. június 22. csütörtök, 22:00
Locsarekné nyugalomban 01
chillik
2016. november 15. kedd, 04:32
Locsarekné nyugalomban 02
chillik
2016. november 15. kedd, 04:32
Locsarekné nyugalomban 03
chillik
2016. november 15. kedd, 04:31
Nyugalomban.png
eszter721
2012. április 29. vasárnap, 16:03
nyugalomban.jpg
agica2004
2012. február 06. hétfő, 15:17
Itt lehet nyugalomban nya
gosztmagdi
2011. augusztus 15. hétfő, 19:38
Nyugalomban.gif
birozoltanne
2011. június 13. hétfő, 17:10
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.