Belépés
2019. december 06. péntek | 49. hét | 340. nap | 09:05 | Miklós
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A korábbi FIFA-bírót nem lepné meg, ha kizárnák a Craiovát
Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető szerint nem lenne meglepetés, ha az Európai Labdarúgó Szövetség kizárná az Universitatea Craiovát az Európa-ligából azt követően, hogy a román csapat botrányos körülmények között harcolta ki a továbbjutást a Budapest Honvéddal szemben.
játékosok egymással kakaskodtak, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, majd jöhettek a tizenegyesek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett.
A korábbi FIFA-tag sportárs számára az volt a legfurcsább, hogy az illetékesek nem követték az UEFA-protokollt, amely szerint ilyen esetben semleges, nyugodt helyen - például az UEFA-ellenőr számára biztosított szobában - kell megtárgyalni, folytathatják-e a mérkőzést. Ezzel szemben Romániában a pálya szélén tanácskoztak, miközben a nézőtéren több mint húszezer szurkoló fütyült. Szabó Zsolt elmondta, ez olyan nyomást helyezhetett a döntéshozókra, amely alapvetően megkérdőjelezi a döntés semlegességét és átgondoltságát.
A Honvéd óvást nyújtott be, Szabó pedig úgy fogalmazott, nem lepné meg, ha az UEFA kizárná a Craiovát, ellenkező esetben a szervezet legalizálná az ehhez hasonló nézőtéri viselkedést, ami ellen például a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői évek óta hatékonyan harcolnak. Hozzátette, a nemzetközi kupasorozatok rendkívül sűrű programja miatt a döntés egy-két napon belül várható, az újrajátszás elrendelése viszont kizárható.

A párharc továbbjutója - jelenleg a Craiova - a görög AEK Athénnal találkozik.? ? ? ?
maroka, 2019. augusztus 02. péntek, 20:29
Címkék: Szabó Zsolt, Európai Labdarúgó Szövetség, Universitatea Craiovát, Budapest Honvéddal, Magyar Labdarúgó Szövetség, korábbi FIFA-bírót,
Kommentek
Női labdarúgó BL - Változik a lebonyolítás, 2021-től lesz csoportkör
Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai ülése után a szervezet honlapjáról kiderült: a küzdelmeket a selejtező után 16 csapatos csoportkörben folytatják az együttesek.

A selejtezőben - a férfiak versengéséhez hasonlóan - lesz bajnoki és nem bajnoki ág, a négy négyes csoportból pedig az első két helyezettek jutnak a negyeddöntőbe, ahol egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

"A mai döntés alapjaiban változtatja meg a női labdarúgást, hiszen a világ legjobb együttesei meg fogják kapni az őket megillető lehetőséget és figyelmet" - mondta Aleksander Ceferin UEFA-elnök.
velemenyezd, 2019. december 04. szerda, 17:01
Utánpótlás Eb-selejtezők: erős ellenfelek a hazai U17-es elitkörös tornán
A tornát március 25. és 31. között bonyolítják le. A nyolc csoportból az első helyezettek mellett a hét legjobb csoportmásodik biztosítja helyét az észtországi kontinensviadalon.

Az eggyel fiatalabb, 2004-es korosztály jövő novemberben a svájci, a fehérorosz és a luxemburgi válogatottal mérkőzik meg az Eb-selejtezőben, a tornának Luxemburg ad otthont.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a csapatokat Dárdai Pál középső fia, a német korosztályos-válogatott Dárdai Márton húzta ki az európai szövetség (UEFA) svájci székhelyén, Nyonban tartott keddi sorsoláson.

A 2021-es U19-es Európa-bajnokság selejtezőjében az idén U17-es világbajnokságon járó 2002-es korosztály lesz érdekelt jövő októberben. A magyar válogatott Norvégiában játssza mérkőzéseit, ellenfele a házigazda mellett az izlandi és az andorrai csapat lesz.

Az U19-esek Eb-selejtezőjét a következő idényben rendezik meg utoljára az eddig megszokott formában, a 2022-es Eb-re márúj kvalifikációs
velemenyezd, 2019. december 03. kedd, 18:42
Nemzetközi összefogást kezdeményez az FTC a sportolók civil életre való felkészítésében
projektet az Európai Unió Erasmus+ Sport Programjának támogatásával nemzetközivé szélesíteni, és elérni, hogy 2020. július 31. már a Gondoskodás Európai Napja legyen.

A projekt hivatalosan a sportvezetők számára megrendezett pénteki FTC Karrier Nappal indult el, ahol bejelentették, hogy a klub hamarosan egy népszerűsítő kampányt indít, amelynek keretében rövidfilmekben az egyesület négy korábbi ismert sportolója, a kézilabdázó Pádár Ildikó, a birkózó Bácsi Péter, a vízilabdázó Madaras Norbert és a labdarúgó Hajnal Tamás mondja el, milyen nehézségekkel nézett szembe, és miként találta meg a helyét az életben a sportpályafutása befejezése után.

Máté Bálint előadásában hangsúlyozta, hogy rendszerszinten szeretnék kezelni a problémát, ezért a következő lépésként egy nemzeti munkacsoport létrehozását tervezik, amelyben számítanak a hazai klubok, a sportirányításért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma, a MOB, a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a Testnevelési Egyetem, valamint egyéb szakmai
velemenyezd, 2019. november 15. péntek, 15:01
Elismeréseket adott át Karácsony Gergely a főváros napja alkalmából
főpolgármester, Tarlós István javaslatára szavazta meg a korábbi közgyűlés. Mint mondta, teljes szívéből gratulál a díjazottaknak, mert hite szerint "semmiféle politikai távolság nem írhatja felül a tiszteletet és a megbecsülést, amelyet a teljesítmény és az erőfeszítés megérdemel".

Pro Urbe Budapest Díjban részesült - a Budapest életében jelentős szerepet betöltő, a városnak dicsőséget szerző teljesítménye elismeréséért - Fazekas László olimpiai aranyérmes, 92-szeres válogatott, kilencszeres magyar bajnok labdarúgó, Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a legidősebb magyar olimpikon, Keresztes Ildikó, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, kétszeres eMeRTon-díjas előadóművész, Révész Sándor, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, eMeRTon-díjas előadóművész, Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő és Vadász György DLA Kossuth-, Ybl Miklós-, Prima Primissima és Steindl Imre-díjas építész, a Nemzet Művésze.

A
velemenyezd, 2019. november 15. péntek, 14:22
Ünnepi megemlékezés és fotókiállítás Kocsis Sándorról
A tárlat megnyitása előtt ünnepi megemlékezést tartottak a világbajnoki ezüstérmes, vb-gólkirály, olimpiai bajnok futballistáról, sportolói pályafutásáról.

Tarlós István miniszterelnöki megbízott beszédében azt mondta, ötéves kora óta a Ferencvárosnak szurkol, és ő még látta élőben játszani Kocsist, aki a kedvenc játékosa volt.

"Csodálatos, akrobatikus futballt játszott, előbb a Ferencváros, majd az FC Barcelona volt az otthona, miután ezekben az egyesületekben saját akaratából szerepelt" - fogalmazott Tarlós István, majd felelevenített néhány jelentős pillanatot Kocsis pályafutásából, kiemelve, hogy az 1954-es világbajnokságon "szinte egyedül verte meg Uruguayt", a Barcelona színeiben pedig a Wolverhampton Wanderers elleni európai kupameccsen törött kulcscsonttal is négy gólt szerzett.

"Szeretettel, tisztelettel, megbecsüléssel és a legnagyobb elismeréssel adózom az emlékének" - jelentette ki Tarlós István.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy az idei évben már
velemenyezd, 2019. november 14. csütörtök, 22:35
Kijelölték a 2021-es U21-es labdarúgó Eb menetrendjét és helyszíneit
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának pénteki beszámolója szerint a társházigazda Mariborban, Koperben, Celjében és Ljubljanában rendezi a találkozókat.

Az eddigi 12 helyett immár 16 csapatos kontinensviadalnak mindkét házigazda automatikus résztvevője. A magyarok a június 9-i nyitónapon a jelenleg épülő kispesti stadionban mutatkoznak be, majd három nappal később Székesfehérváron játszanak, a június 15-i zárókörben pedig ismét a Bozsik Stadionban lépnek pályára.

A négy kvartettből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe, e meccsekre Székesfehérváron, Szombathelyen, Mariborban és Ljubljanában kerül sor. A két elődöntőt Kispesten és a szlovén fővárosban, a június 26-i finálét pedig Székesfehérváron rendezik.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága tavaly december elején döntött úgy, hogy a 2021-es viadalt Magyarország és Szlovénia közösen rendezheti.
velemenyezd, 2019. november 08. péntek, 18:52
Csányi: súlyosabb büntetések jöhetnek rasszizmus esetén
"A Magyar Labdarúgó Szövetség csatlakozott ahhoz az UEFA-konvencióhoz, miszerint zéró toleranciát alkalmazunk a rasszizmussal szemben" - emlékeztetett a közmédiának adott interjúban. Az MLSZ-elnök hozzátette, a hazai szövetség sem tud kivételt tenni, mint ahogy az európai sem fog.

"A huhogás, a cigányozás, zsidózás, sorolhatnám, ezek a rasszista történések a stadionban és a pályán is nagyon súlyos büntetést írnak elő. És nagyon fix, pontos szabályozás van, hogy milyen büntetést szabhat ki a fegyelmi bizottság. Ezért mi nem kaphattunk mást, mint teljes stadionbezárást a szlovák meccs után" - utalt a szeptember 9-i, budapesti mérkőzésen történt szurkolói rendbontásokra, illetve a kiszabott büntetésekre.

Csányi emlékeztetett rá, hogy a magyarok visszaesőnek számítottak, míg a szlovákok nem, amiatt kaptak ők végül enyhébb büntetést.

"Ami nagyon fontos, hogy jöhetnek a súlyosabb büntetések, mint a pontlevonás, vagy akár az európai versenyekből való kizárás. Tehát kérem a szurkolókat -
velemenyezd, 2019. november 08. péntek, 09:21
Krónika 1. rész (napirend előtt: Pécs, tao, szociális ágazat, nyugdíjasok)
amikor a települések eladósodtak.

Közölte, 2010 után feladatalapú finanszírozást vezettek be, átvállalták a települések adósságát és elindították a Modern városok programot. Szerinte az ellenzék ígérgetett a választási kampányban, de már akkor is tudták, nem fogják teljesíteni az ígéreteiket. Ez elfogadhatatlan - hangoztatta.



DK: ne rejtegessék a taopapírokat!

Varju László (DK) azt mondta, a Kúria 2017-es döntése szerint nyilvánossága kell hozni a tao-pénzek felhasználását. A Magyar Labdarúgó Szövetség létrehozott egy tao-keresőt, de a pénzek felhasználásáról nem lehet tudni - tette hozzá. Szerinte a rendszer egyik fő nyertese a felcsúti fociakadémiához kötődő alapítvány, ahova a miniszterelnök kedvéért érkeznek a felajánlások. Elmondta, a DK pert indított az adatok megismerése érdekében, de az alapítvány továbbra sem adja ki a papírokat, sőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) "álvizsgálatot" rendelt el, bekérte a dokumentumokat. Ne rejtegessék tovább a papírokat! - szólított
velemenyezd, 2019. november 05. kedd, 10:49
Képek, videók
craiova (románia)
lacipecsenye
2012. december 26. szerda, 11:28
TVS Craiova - December 04
muhold
2007. december 04. kedd, 13:02
Magyar Labdarugó Válogato
agica2004
2014. július 01. kedd, 14:56
fradi labdarúgó szo.törté
lacipecsenye
2011. november 10. csütörtök, 16:05
73_sp_labdarugo_valoga tot
mezixy
2009. február 17. kedd, 16:37
Labdarúgó EB.jpg
citrokhan
2006. május 20. szombat, 17:44
universitate.jpg
relisisi
2015. március 24. kedd, 14:37
DSC03768universitate.J PG
jegreg
2006. november 21. kedd, 16:13
71_sp_budapesti_honved .jp
mezixy
2009. február 17. kedd, 16:33
Budapest Honvéd
tikaszakos
2006. augusztus 05. szombat, 17:23
szabó_havihegy1019_9.j pg
maroka
2019. október 21. hétfő, 00:29
szabó_havihegy1019_3.j pg
maroka
2019. október 21. hétfő, 00:19
szabó_havihegy1019.jpg
maroka
2019. október 21. hétfő, 00:10
szabó_havihegy1019_8.j pg
maroka
2019. október 21. hétfő, 00:10
szabó_havihegy1019_5.j pg
maroka
2019. október 20. vasárnap, 23:35
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.